Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-05-05 / 18. szám
■ Tovább gyűjthetem az újságokat a papának. Lejátszottam az olasz bajnokság felét, s engem választottak az újságírók a legjobb külföldi játékosnak Góllövőlistán a 3 vagyok 28 góllal két olasz játékos mögött. Mennyire emelnek az újságok. Ezt azért nem kell olyan komolyan venni. Az olaszok szeretnek túlzásokba esni. Nem szeretném ennek a másik oldalát is megismerni... Saját értékelésem szerint van, ami könnyebb, s van, ami nehezebb számomra Olaszországban. Könnyebb magamra, erőnlétemre, játékomra koncentrálni. Nem kell rohannom a tanácsba, az OTP-be, OTSH-ba és második hazámba, a Vasasba. Nem kell mással foglalkoznom, csak az imádott vízilabdával. Ami nehezebb: itthon megszoktam, hogy fantasztikus jó játékosokkal játszom együtt. Siracusában egy játékos van összesen, akit ajánlanék Rusorán Petimnek a Vasasba. Edzések végén elfáradok a sok magyarázástól, egyórás sétát kell tennem a tengerparton, hogy magamhoz térjek. Természetesen a legnehezebb hozzászoknom a vereséghez. Itt ebből is jut nekem. Íme, egy vereségünk Nápolyban ... A bajnokságban vezető Canottieri Napolitól 10:6-ra kikaptunk, és mint majdnem mindig, 3 gólt lőttem. Mérkőzés után elhívott egy 18 éves játékostársam fagyizni. Legjobb fagylalt a világon az olasz. Torkomra fagyott a fagylalt, arcomra a mosoly, amikor elmesélte, hogy mit csinált a 14 éves öccseaz előző éjszakán. Minden gyérért álmaiban szerepel, de jó volna, ha összedőlne az iskola, fölrobbanna, röviden, ne kelljen iskolába menni. Öccse négy osztálytársával éjjel belopózott iskolájukba, s annak rendje s módja szerint fölgyújtotta. „Csínytevésük” emberéletet nem követelt, anyagi kár 30—40 millió forint. A vicces fiúkat aznap hajnalban a kiskorúak börtönébe csukták . . . Firenzét 11:7-re megvertük s a változatosság kedvéért három gólt lőttem. Ezzel a firenzei mérkőzéssel zártuk a félévet, de van még egy ráadás. Március legvégén játszottunk Lazióval „itthon”, 10:2-re győztünk, törvényt bontva hat gyönyörű gólt lőttem. A kedves olvasókban talán felmerül, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Ennek a mérkőzésnek két hazai szemtanúja is volt. A kedvesem és Kertész Péter színészbarátom szurkolta végig a mérkőzésit. Remélem, ezzel a hat góllal a góllövőlistán is előbbre fogok lépni. CSAPÓ GÁBOR Kénytelen-kelletlen vállaljuk az izgalmakat. A székesfehérváriak alaposan próbára tettek mindenkit, akit a labda rúgása akár csak egy csöppet is érdekel. Szarajevóban úgy alakult a csata első négyötöde, hogy aligha fogadott volna bárki akár egy fityingbe is, hogy a Videoton kikecmereg a csávából. A Zseljeznicsar azt műveli, amit akart, főleg a második gólja után. Besétálhatott volna a jugoszláv csapat az UEFA Kupa döntőjébe, tetszés szerint gurigázhatott volna Skoro, Komsics, Szamardzsija és Szarajevó többi kedvence. Szerencsénkre nem így történt. Ki láthat be a mai futballharcok résztvevőinek lelkivilágába? Bizonyos feltevések szerint a labdajátékban a játszó egyéniségek összes tulajdonságai leplezetlenül megnyilvánulnak, vagyis a futballisták előbb-utóbb levetik az álarcot, akárcsak valaha éjfélkor a bálban és nyíltan megmutatkozik, milyen az ész, az érzés, az akarat, az izgatottság, megláthatjuk tehát az erények és a gyarlóságok tárházát. Valaha, még nem is olyan régen, azt is, feltételezték hogy a játék, a küzdelem hevében a különleges sportemberek „villanydelejes” erővel is rendelkeznek, hatnak mindenkire, ellenfélre, barátra, nézőre és bíróra egyaránt. Legyinthetünk vagy mulathatunk ezen az ősrégi elképzelésen, de hát az ember nem volt mindig olyan okos, felvilágosult, mint napjainkban, amikor majdnem mindent tudunk. A korábbi feltételezésekből mindenesetre azt elfogadhatjuk, amit a Herkules könyvtár 1885-ben megjelent egyik kötetében olvashatunk — előszó, írója gróf Esterházy Mihály — hogy a „labdázó egyén a játszótársak előtt megmutatkozik, milyen is valójában. Milyen azon játszótárs, akit éppen kebelbarátnak tartunk ? Milyen könnyű pedig ezt megtudni a figyelőnek, midőn majd minden testi és lelki bajok, gyarlóságok s a szebb tulajdonok is játék közben pillanatokra és önként kitárulnak előttünk.” Mindez szép és elfogadható. Mégis a jugoszláv csapat játékosainak jelleme, hangulatingadozása bizonyos mértékig homályban marad előttünk. Másra nem gondolhatunk, minthogy a két gólos vezetés birtokában a Zseljeznicsar játékosai talán azon tűnődtek, hol tarthat a Real Madrid és az Inter csatája, kivel csapnak össze a kupa döntőjében? Játék közben ábrándozni nehéz, különösen, ha olyan mozgalmas a küzdelem, mint a szarajevói pályán. Inkább talán a fáradtság csökkenti a figyelmet ésilyenkor számtalanszor nem engedelmeskedik a fej, a láb, és a labda nem oda jut, ahová a labdarúgó óhajtja. Gyakran előfordul az is, hogy a labdarúgó tétovázik, nem tudja eldönteni: csak úgy egyszerűen a partnerének gurítsa a labdát vagy netán az üres kapuba továbbítsa, vagy inkább bemutasson egy látványos mozdulatot, mert ezzel szerezhet népszerűséget, kaphat tapsot. A futballnak sok más sportággal szemben az a varázsa, hogy kifürkészhetjük a játékos arcából az egyébként mélyen lappangó emberi érzéseket. Ugyanezt nem tehetjük meg például egy autóversenyen, vagy ha sízők lesiklásában gyönyörködünk. Ilyenkor az arcokat bajos megfigyelni, a szédítő sebesség, a nagy távolság vagy a védősisak miatt. A futballisták védtelen arca, időnként rendezetlen vonásai ellenére is marad homály, megválaszolatlan kérdés. Amint a szarajevói mérkőzés is rejteget ilyesmit. Elégedjünk meg azzal, amit tudhatunk. Amikor már baljós előjelek mutatkoznak, akkor a Videoton változtatni tudott, ahogy a szakemberektől már a szurkolók is elsajátították a kifejezést, „ritmust váltott” a fehérvári gárda. Erre csak az igazi csapatok képesek. Könnyű kiadni a kisfiadon a vezényszót: — Előre, fiúk! Szerencsére a székesfehérváriak mestere nemcsak ezt tette, hanem előzőleg az edzések és a megbeszélések sorozatán megtanultatta játékosaival, hogy a védekezésből miként lehetséges góllal kecsegtető támadásba előrelendülni. Le a kalappal Kovács Ferenc előtt. Dicséretet érdemel azért is, mert lélektanilag jól előkészítette labdarúgóit. A Videoton játékosai eddig bármilyen európai pályán küzdöttek, csak anynyira tisztelték az ellenfelet, amennyire ez ajánlatos, de nem szállt inukba a bátorság, játékosai nemcsak a kötelező kétkedéssel, hanem a kötelező önbizalommal is rendelkeznek. E kettő nélkül semmire sem juthat valaki a nyilvánosság előtt lezajló csatákban. Valamennyi elengedhetetlen előfeltételt fölösleges lenne felsorolni. Mindenki ismeri valamennyit, ha már egynél többet hallgatta a szurkolók mormogását, áradozásait, károgásait, éppen kedvencük teljesítményétől függően. Kell egy kitűnően felkészült edző, egy kialakult csapatszerkezet, hűséges közönség, biztos háttér, kedvező klíma, erősen kötő érzelmi szálrendszer, jó közeg, egy jó sorozat, mert a siker és a kudarc is gyakran sorozatban jó. Még egy tényező kell. Ezt majdnem el is felejtettem. Szerencse nélkül senki sem boldogul. A futballcsapat sem. S ha annyit áldoznak valahol a feltűnést keltő eredményért, mint a Videoton házatáján, akkor a kritikus helyzetben még a szerencsére is számíthatnak. A fehérváriak azzal, hogy beverekedték magukat a kupa döntőjébe, mindent megtettek, ami a kezdet kezdetén csak merész álom lehetett. Ami ezután következik a Real Madrid ellen, az már csak ráadás. Jegyezzük meg mindenesetre a két eredményt: Videoton—Zseljeznicsar 3—1 Zseljeznicsar—Videoton 2—1 Valaha a magyar klubcsapatok, az Újpest, az MTK, a Vasas és a Ferencváros emlékezetes kupadiadalokat könyvelhettek el maguknak. Most lehetőség nyílik a Videoton előtt, hogy a legszebb hagyományokat folytassa. Székesfehérvár csapata ott áll a kapu előtt, csak be kell lépnie rajta. Idegeink kímélésére azonban aligha számíthatunk. A kupaküzdelmeknek, ellentétben a bajnoki mérkőzésekkel az a törvényszerűsége, hogy csak elbukni vagy megdicsőülni lehet. Mindez gyorsított eljárása a futball törvénykezésének. MOLNÁR KÁROLY / VitittM*'******* ^gg***g* □ 35