Új Tükör, 1985. október-december (22. évfolyam, 40-52. szám)

1985-11-17 / 46. szám

uni ,­t vagy egyebet megszemlélni, és kivá­lasztani a nekik tetszőt. Némelyeket pedig egyenesen fizikai rosszullét fog el a bőség zavarától. Az Ernst Múzeumban ezúttal sen­kit sem fenyeget ilyen veszély. A rendezők — a Műcsarnok és a De­sign Center — bámulatos önuralom­mal mutatják be 40 év tárgy- és kör­nyezetkultúrájának jellemző darab­jait. A sokból is nehéz válogatni. Nekik ennél nehezebb dolguk volt. Az iszonyúan kevésből kellett föl­mutatniuk négy évtized jellegzetes kellékeit. Nem mintha nem lettek volna ilyenek. Dehogynem: a gyá­rak jobb vagy rosszabb minőségben, fejlettebb, avagy elmaradottabb for­mában végül is mindent gyártottak, amire szükségünk volt, csak úgy­szólván semmit sem tettek el belő­le mutatóba az utókornak. Nálunk — tisztelet az igen csekély kivétel­nek — a legnevesebb cégeknek sincs következetesen szervezett gyűjte­ményük, afféle házi múzeumuk. Ami igazán nem dicséri mentalitásukat, így aztán rossz elgondolni, mek­kora munka volt mégis érzékletes, helyenként szinte megható találé­konysággal bemutatni, mi módon, milyen környezetben laktunk, mun­kálkodtunk, szórakoztunk — éltünk tíz, harminc, sőt negyven évvel ez­előtt. A tárgyak mindegyike egy-egy megállásra késztető mementó, a ké­pek hosszú sora pedig maga a mi kis élettörténetünk. Effajta kiállításról szólván, a kró­nikás rendszerint fölhívja a pedagó­gusokat, vigyék el okvetlenül diák­jaikat a tanulságos bemutatóra. Én a gyárigazgatókat invitálnám: men­jenek csak el az Ernst Múzeumba, hogy aztán a következő negyven év­ről legyen örökségük azoknak, akik joggal kíváncsiak a múltjukra! (Képünkön Csepel-motor ker­ék­pár és földműves szerszámok.) Balog János gót mutatnak. Vagy alapvetően csak az anyag fölötti uralom bizonyítéká­nak tűnnek. Amik igazán szépek, azok Farkas Éva üvegedényei. És Nyikosné Nagy Anna népi ihletésű szőttesei képviselik tán legjobban azt a szintézist, amelyben együtt az esztétikum és a funkció, a műalko­tás szépsége és a köznapi tárgy hasz­nálhatósága. Komárom megye iparművészete — a kiállítás tanúsága szerint — ennyiből állna, legalábbis ennyi be­lőle a fölmutatásra érdemes. Ha nem több, az nem a most kiállító művé­szeket minősíti. (Képünkön Farkas Éva üvegmunkái­­g Nagy Lajos KOMÁROM MEGYEI IPARMŰVÉSZEK Tatabánya, Kernstok Terem A minduntalan felélénkülő, majd elcsendesedő viták közepette — hol van az iparművészet helye napjaink művészetében, hol a köztudatban — jó olykor egy-egy kiállítást is látni. Még ha jobbára csak nevében az, akkor is. A Komárom megyei iparművé­szeknek a megyeszékhely legrango­sabb kiállítótermében másodízben megrendezett tárlata létével azt su­gallja: van iparművészet a megyé­ben, akad kétévente egy kiállításnyi szemlézésre érdemes anyag. Aztán a neveket számlálgatva kiderül: az összesen nyolc kiállító művészből is kettő vendégjogon — az évtizedek­kel korábbi elszármazás okán — van jelen. S a kiállított alkotások is összességükben — ha valóban egy egész megye szó szerinti értelemben vett iparművészetét reprezentálják — inkább szegénységet, mint bősé­ FOLYÓIRAT MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET Az európai kulturális fórum napjai­ra időzített szám — az érdekelt vál­lalatok és az MTA-Soros Founda­tion támogatásával — igen gazdag anyagot ölel föl az ország minden­fajta művelődési házairól, régiek­ről és újakról, a színházaktól az át­alakított zsinagógáig, tanulmányok­ban és képekben. Ha mi mégis egy száraznak tűnő számvetést emelünk ki mindebből, amely igen érdekes táblázatban összesíti az ország szín­házait, keletkezésüket, esetleges át- vagy újjáépítésükkel egyetem­ben, azt a következők nyilván meg­magyarázzák. Jelenleg 35 színházépülettel szá­molhatunk, tizenkilenccel a főváros­ban, tizenhattal vidéken. A buda­pestiek közül tíz az első világhábo­rú előtt, öt és két háború között épült, és mindössze négy a második világ­háború után. Ez utóbbiak közé tar­tozik a József Attila Színház és a Mikroszkóp, valamint a Pesti — amely korábban mozi — és a Báb­színház, amely azelőtt a Nemzeti Kamaraszínháza volt. A vidéki ti­zenhat közül tizenhármat még az első világháború előtt építettek, egy létesült a két háború közt, és kettő — a győri és a zalaegerszegi — a második világháború után. Meg kell jegyezni: a háborús pusz­títások, a hosszú idő következtében is, szükség volt a túlnyomó többség helyreállítására, illetőleg újjáépíté­sére (Víg, Madách stb.), átépítésére (mai Nemzeti, Vidám stb.), avagy teljes rekonstrukciójára (Operaház, debreceni, szegedi és pécsi színhá­zak). És hátra van a többi rekonst­rukciója is, majd­­ kezdődik min­den elölről. A cikk nem mondja ki, de annál erősebben sugallja: sziszifuszi erő­feszítés, amely tele van kérdőjelek­kel- B. J. K­a­­­fi­­r GENFI CSÚCS Szerkesztőség: Budapest VII., Lenin körút 9—11. 1073 Telefon: 221-285, 429-350, 222-408 Főszerkesztő: BENJAMIN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: FEKETE SÁNDOR Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt 9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója HU ISSN 0133—1301 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900­­, közvetlenül, vagy posta­­utalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: negyedévre 120,- Ft, 1/2 évre 240,- Ft, 1 évre 480,- Ft. 1­­85.2455 Athenaeum Nyomda, Budapest, rotációs mélynyomás. Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató. INDEX: 25817. Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem vállal felelősségek ÚJ TÜKÖR / Képes kulturális hetilap

Next