Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)

1987-07-26 / 30. szám

A hungarorin­gi autózással — amiről már írtam e helyen­­— nem lett vége a szuper Citroennel való flörtnek. Ide kívánkozik a cím­ben jelzett analógia magyarázata: Amióta jelenlegi — negyedik —, így természetesen az igazi szerel­memmel élek együtt, nagyon hűsé­ges emberré váltam. Nem a termé­szetem változott meg, mert ma is éppúgy vonzanak a nők, mint elő­zőleg, de leküzdöm más nők iránti vágyamat abban a tudatban, hogy az újdonság varázsa után ismét a megszokottság következik. Az elter­jedt megoldás, hogy futó kalandért más nőkkel is szórakozzam, nálam nem vált be, mert megszeretem az újabbat — hiszen az alkalmi együtt­­létek során csak a jó oldalát ismer­tem meg, és elhagyva a régit, örök hűséget esküdtem az újabbnak. Ezt követte a „lakva ismerik meg az embert — különösen a nőt —” című közhely igazsága, mígnem a negye­dik váltásnál rájöttem, hogy csö­börből vödörbe kerülök, nincs ér­telme a csereberének. Váratlan fordulat lenne most az­zal folytatnom elbeszélésemet, hogy negyvenéves boldog házasság és az ezzel járó hosszú — bevallom, nem könnyű — önmegtartóztatás után hűtlen lettem a — tudtommal — hűséges feleségemhez. Én azonban még gondolatban sem hagyom ma­gamat elcsábulni, és máris a tárgy­ra térek. Régi mániám, s ezt az Autanaló­­gia című tanulmányomban is kifej­tettem, hogy az autózás és az élet számos területén analógia áll fenn. És ez az összecsengés törvénysze­rű. hne tehát: hűség a nőhöz, tar­tózkodás a cserétől, a monogámia — mely már-már monománia — az autókhoz való viszonyomra is vo­natkozik: 14 éve futok egy GS Cit­roennel. Most azonban — önhibá­mon kívül — valóban váratlan for­dulat történt: egy Citroen Pallas 2400 szuperautó bűvkörébe kerül­tem. Mintha Pallas Athéné szállt volna le hozzám a hálószobámba, amikor ez a technikai csoda be­gördült a lakásom alatti szentélybe, garázsomba. Tulajdonosát régebben ismerem, így nem tudtam kitérni az elől, hogy foglalkozzam Athénével, akit a rossz bánásmód miatt vala­mi rejtett hiba gyötört. A csodaautó formájában és hibát­lan kivitelében kezdettől fogva gyö­nyörködtem. Levetkőztetés — illet­ve a karosszéria egyes elemeinek le­szerelése — után láthatóvá váltak Athéné eltakart részei. Amikor eze­ket a remekműveket és azok pro­­porcionált összhangját kezdtem ana­lizálni, majd megtapintottam a két dundi karburátor langymeleg bárso­nyos felületét, izgalom fogott el. Éreztem, sőt tudtam, hogy nagy ve­szélybe kerültem. Agyam mélyén ugyanis felmerült a gondolat, hogy ez a szituáció kísérteties analógiát mutat feleségem megismerésével. Autós ismerősöm — mint egykor feleségem volt férje — szintén ar­ról panaszkodott, hogy úgy látszik, nem tud bánni ezzel a szemrevaló, érdekes, de különös lénnyel, ezért nem tud felmelegedni, s így nem boldogul, illetve nem boldog vele. Annak idején ehhez hasonló vallo­más adta a gondolatot, hogy ha nem is érintetlenül, de első kézből hoz­zájuthatok a jó nevű ügyvéd egysze­rű taxis számára elérhetetlen egyet­len lányához, serdülőkori szerel­memhez. Ez ideig a super Citroent is elérhetetlennek tartottam. Mihelyt kettesben maradtunk a garázsban és zavartalanul gyönyör­ködhettem Athénében, azonnal ar­ra gondoltam, hogy magamévá te­szem. Tulajdonosa ugyanis szaba­dulni akart ettől a csodálatos, de mint mondta, makrancoskodó autó­tól, és a lefizetett vámnál keveseb­bért ajánlotta fel a virágkorát élő autót. Mivel azonban a csere, hogy a kedvem szerint átformált, jól be­vált és ismert régi autómat elcse­réljem, ellentétben állt az elveim­mel, sőt, úgy véltem, a józan ész­szel is, úgy határoztam, hogy meg­beszélem a dolgot egyetlen olyan barátommal, aki szintén több év­tizedes boldog házasságban él, nem cserélgeti autóját és egyéb holmi­jait sem. Várható volt — és ezért választottam őt —, hogy lebeszél a hozzám nem illő autóról. Elmentem hát hozzá Athénével, sőt elveimmel ellentétben azt is megengedtem, hogy kipróbálja. Jó jelnek láttam, hogy Athéné nem volt rá különö­sebb hatással. — Zavartnak látszol — kezdte barátom a társalgást. — Dekoncentrált vagyok, mert ez az autó megzavart. Autanalógiával élve: miként kerülöm az olyan nőt — főleg, ha tetszik —, aki nem va­ló hozzám anyagi helyzetem, no meg fiziológiai teljesítményem miatt, nem szabadna foglalkoznom ezzel az autóval sem, amibe most bele­estem. Hiszen máris felborult labi­lis lelkivilágom. — Ezek az analógiák az agyadra mennek — mondta a barátom. — Hogy kerül a csizma az asztalra, il­letve a nő az autóhoz, hisz vezetni még tudsz. — Ez igaz, és még egyebet is, bár .. . attól függ, hány kilométert kell megtennem. De nem ez aggaszt, hanem az, hogy miként egy mai nőt, ezt a 2400-as nagy öblű, extrát ivó Athénét, „aki” után még adót is kell fizetni, nehezen bírnám anyagilag. És azt sem tudom, miként tudnék megbirkózni vele fizikailag. Igaz, minden teljes szerve, a kormány még álló helyzetben is egyedül fo­rog vissza, de abban már nem va­gyok biztos, hogy ha kerékcsere vá­lik szükségessé — noha magától ad­ja fel a lábát, mint a jó ló, ami­kor patkolják —, helyére tudnám-e tenni a malomkerék nagyságú ra­­diált. És szégyenleném is magamat, hogy én, aki szerénységről papolok, egy félmilliós autót birtokoljak. — Badarság — mondta barátom röviden. — Ki, ha nem te, a nagy autómágus, a többszörös feltaláló! Még újabb, erre a típusra vonatkozó találmányt is adhatsz át a gyár­nak. — Azt máris megtenném, mert nemcsak hogy a különböző gyárak nem vesznek figyelembe olyan alap­vető követelményeket, hogy azonos helyen legyenek a gyújtás, az index, a világításkapcsoló, a fékek; a Cit­roen is — eltérően a kisebb típu­sától — a Pallasnál másutt helyez­te el ezeket. Így időnként az index helyett — miként a szórakozott kar­mester fisz helyett mást fog — az ablaktörlőt hozom működésbe vagy jobb oldalon keresem az indítókul­csot. Emellett, mint egy idegen nő­nél, meg kell ismerkedni a bogarai­val. Hogyan melegszik fel, mit tűr el, mitől borul ki, illetve fel. Meg nem is tudnám kihasználni, hiszen már csak ritkán autózok. — Máris jó hatással volt rád ez a kocsi, hisz eddig csak irodalom­ról és politikáról voltál hajlandó társalogni velem. Ebből arra követ­keztethetek, hogy szerelmes vagy Athénébe. Ez esetben pedig — auta­nalógiával szólván — miként a nő­ügyekben, nem segít a józan ész és a fontolgatás. Hogy csak ritkán autózol? Ragyogó nőket is tartanak csak reprezentációs célból vagy a birtoklás vágyából. — Hogy elvesztettem az eszemet, ez igaz lehet, mert a napokban olyasmi történt velem, amitől azt hittem, észhez térek. A szokott mó­don dobtam magamat az ülésre, de a jó tíz centiméterrel alacsonyabb kocsi tetejébe úgy bevágtam a fe­jemet, hogy az eszméletlenség ha­tárán jártam, pontosabban zuhan­tam be Athénébe. Azt reméltem, et­től észhez térek. Nem így történt. Amikor a szédüléssel vegyes hány­inger után magamhoz tértem, első gondolatom az volt, hogy milyen kellemes megpihennem Athéné lágy ölén. — Akkor pedig mit tétovázol? Mi­ként a nagy egyéniségekről írják, hogy „egy szép -és kívánatos nővel bearanyozta élete alkonyát”, tedd ezt te is Athénével. Én pedig, mint „nagy egyéniség és autós mágus”, feladva elveimet, ma­gamévá tettem Athénét. Hogy ne váljak hűtlenné régi autómhoz, azt is megtartottam, és szinte hihetet­len, de jól érzem magam ebben az autós bigámiában. Noha eddig, aho­gyan két nőt, úgy két autót sem tudtam egy időben sem birtokolni, sem pedig szeretni. Részben anya­giak miatt, másrészt, amikor az egyikkel voltam, a másikat kíván­tam. Most viszont mindig azzal ér­zem jól magamat, amelyiket éppen használom. Azt is tapasztaltam, hogy téved­tem abban, miszerint szégyenlenem kellene magam ebben a drága autó­ban, hiszen ez nagyobb tiszteletet kelt irántam, mint összes eddigi te­vékenységem. Főleg a szerénységem, amely az uralkodó szemlélet szerint az ügyetlenség látszatát kelti. Ész­revettem továbbá, hogy Athéné nemcsak személyemre és szakmai tevékenységemre hívta fel a figyel­mit, hanem — miként egyes írók szemrevaló feleségei — a kézira­taimra is, és ezáltal kelendőbbek lettek. Teljes lenne tehát az örö­möm, csak az a gyanúm, hogy egy általam felfedezett új betegség ke­rülget: a pszichikai AIDS. Ennél nem a test, a fiziológiai rendszer ve­szíti el immunitását a kórokozókkal szemben, hanem a lélek ne­m tud ellenállni a nemkívánatos — eset­leg káros — ráhatásoknak. Ezért most attól tartok, hogy a szuperautó olyan szuperneket vonz felém, akiknek lecsökkent ellenálló képes­ségemmel ugyancsak nem tudok el­lenállni, és a többautójúság mellett, majd a többnejűségben — és ki tud­ja még milyen szenvedélyekben — is örömöm lelem. SUHANT!­ENDRE AUTÓZUNK, AUTÓZU­NK □35

Next