Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)
1988-01-31 / 5. szám
Egy könyv fordításának története persze az eredeti mű történetével kezdődik. Az pedig, s ez is természetes, írójának történetével. Az író Ipswichben született. Nem az angliaiban. Van egy ausztráliai Ipswich is, nevezetesen Queenslandben, az Ausztrál Államszövetséget alkotó hat állam egyikében. S Queenslandben van Brisbane kikötővárosa is, Ipswichtől keletre. Az író, Thomas Shapcott 1935-ben látta meg a napvilágot, a queenslandi Ipswichben. Regényhőse a queenslandi Brisbane-ben fejezte be életét 1899-ben. Ez a regényhős magyar volt Pulszky Károlynak hívták, és tulajdonképpen ő hozta létre a budapesti Szépművészeti Múzeumot. Hogyan került Pulszky Károly, Pulszky Ferenc régésznek és diplomatának, Kossuth Lajos egyik legközelebbi munkatársának művészettörténész fia a hazájától oly messzi ausztrál városba? Erről szól, legalábbis jórészt, Shapcott „White Stag of Exile” (Száműzött fehér szarvas) című regénye. Q. csodaszarvas-motívum ausztrál szerző művében! Hogyan került Shapcott a témához? Miért érdekelte? Egy ausztráliai újságban olvasta Pulszky Károly történetét. Azután elment a brisbane-i temetőbe, s fölkereste Pulszky meglehetősen elhanyagolt sírját. Shapcottot érdekelték a magyarok. Ifjúkorában irodalmi tanulmányokat folytatott; egyetemi éveiben egy számvevőtisztnél végzett munkájából élt. (Édesapja egyébiránt könyvelő volt.) A számvevőtiszt ügyfelei között sok volt a magyar bevándorló. És Shapcott, a velük való érintkezés, pénzügyeik, adóügyeik, egyéb ügyes-bajos dolgaik intézése közben érdeklődni kezdett e számára különös és rokonszenves emberek kultúrája iránt. Hosszú évekkel később hozzáfogott tehát, hogy kinyomozza és rekonstruálja annak a régi-régi magyar bevándorlónak, Pulszky Károlynak a történetét. Egy hányatott sorsú embernek a históriáját, akit hazájában, a köz javára végrehajtott képvásárlásai kapcsán, sikkasztással vádoltak, s bár a vád alól végül felmentették, a meghurcoltatás nyomán oly súlyos lelki sérüléseket szenvedett, annyira meghasonlott önmagával és országával, hogy kivándorolt. S az emigrációban csakhamar öngyilkos lett. Erről írta hát Shapcott „Száműzött fehér szarvas” című regényét, amelynek magyar fordítását az Európa Könyvkiadó megbízásából 1986 őszén kezdtem el. A magyar fordítás megjelenését az Európa 1988 elejére tervezi, Ausztrália megalapításának kétszázadik évfordulójára. A mintegy 170 oldalas angol könyv elolvasásából kiderült, hogy magyarra átültetésének feladata: körülbelül háromnegyed részben a szó szoros értelmében vett fordítói munka. Egynegyed részben: kutatói. Mégpedig azért, mert a regénynek is körülbelül a háromnegyede az író — mint a Nagyvilág 1986 augusztusi recenziója mondja — „lírai telítettségű” prózája. (No meg — jórészt rímtelen — verse.) A többi: magyarból, de nemcsak magyarból angolra fordított dokumentum; a fordításokat Shapcott egyik magyar származású ausztráliai munkatársa készítette. A budapesti fordítónak persze nem volt szabad viszszafordítania angolból magyarra a kötetben található múlt század végi magyar parlamenti jegyzőkönyveket, Budapesti Hírlap-cikkeket, magyar regény- és versidézeteket, népdalszövegeket, feltétlenül hiteles magyar szövegeket akart a magyar olvasó elé tárni. Nekifogott tehát a Shapcott-féle eredeti fordításának. S a fordítás írásával párhuzamosan leveleket írt és telefonálgatott Levelet írt elsősorban magának Shapcottnak. Aki — dokumentumanyagának megszerzése érdekében — a regény 1984-es megjelenését megelőző években sokat utazott, járt például — többször — Budapesten és az USA Arizona államában. A fordító az iránt érdeklődött, milyen eredeti magyar anyag van nála, s ebből mit tudna eljuttatni hozzá Budapestre. Shapcott brisbane-i címét Vikárné Forrai Katalin budapesti zenetudóstól kapta meg, akinek az író a könyvét ajánlotta. (Forrai Katalin több alkalommal járt Brisbane-ben, a Kodály-módszer oktatójaként.) Ő diktálta le a budapesti fordítónak a magyar népdaloknak a pontos szövegét is, amelyeket Shapcott angol fordításban iktatott be a regényébe. Shapcott könyvvégi, segítséget köszönő listája alapján érintkezésbe lépett a fordító dr. Cenner Mihály színháztörténésszel, aki készségesen adta kölcsön Márkus Emíliáról, a századvég hírneves színésznőjéről, Pulszky Károly feleségéről szóló, ma már ritkaságszámba menő könyvecskéjét. Ez, egyebek között, különösen azért volt hasznos, mivel megtalálható benne egy Prielle Kornéliától, Márkus Emília kolleginájától — egykor Petőfi egyik szerelme volt — származó idézet. Az idézet levélrészlet, amely egy, a Pulszky—Márkus házaspárnál rendezett estélyről szól, s amelyből Shapcott citál. Shapcott válaszára várva a fordító az Országgyűlési Könyvtárban kikereste, majd kifotóztatta az ausztrál regényben angolul idézett 1895-ös, 1896-os országgyűlési jegyzőkönyvek szövegét. A Budapesti Hírlap 1896-os évfolyamának „a Pulszky Károly ügyével” foglalkozó számait a Széchényi Könyvtárban sikerült mikrofilmen megkapnia. Minden könyvtár és egyéb hazai illetékes hely nagyfokú segítőkészségről tett bizonyságot, de az a segítség, amelyet a fordító a Széchényi Könyvtártól kapott, folyamatos, egy ízben pedig — hirtelenjében nem jut eszembe más szó — bravúros volt. Shapcott könyvében angolul olvasható egy Jókaiidézet Budapest városának fejlődéséről. Forrásként az ausztrál szerző egy osztrák (vagy német) író Gustav Mahlerről, a zseniális osztrák zeneszerzőről és nagyszerű karmesterről, a budapesti Operaház egykori igazgatójáról szóló, német nyelvű művét jelöli meg: Kurt Blaukopf németre fordította vagy fordíttatta a Jókaipasszust, Shapcott pedig németről angolra. A magyar idézet megszerzéséről a budapesti fordítónak kellett gondoskodnia. Saját Jókai-könyvei átlapozása nem hozott eredményt. Telefon a baráti kör néhány Jókai-szakértőjének ... Tippjeik nyomán találat nem született. Úgyhogy levél ment a Széchényi Könyvtárnak; a fordító közölte a meglehetősen hosszú idézet első és utolsó mondatát, angolul persze, s megírta, hogy a tartalomból ítélve a Jókai-sorok körülbelül mikor jelenhettek meg. Kérte a könyvtár tájékoztató szolgálatának tanácsát, hol találhatná meg az eredeti, a hiteles magyar szöveget. Tíz nap múlva kezemben volt a válasz: „A szöveg... egy Bevezetés részlete, amit Jókai Mór Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben című mű Magyarországról szóló III. kötetéhez írt. A kötet 1893-ban jelent meg Budapesten. Az idézett szövegrész a 3.-tól a 4. lap aljáig olvasható ...” A kötetet a könyvtárban szabad polcon könnyen megtaláltam. Akárcsak Nizsinsskij, a világhírű balett-táncos naplójának magyar kiadását, amelynek egy-két bekezdésére szintén szükségem volt. De erről később. Közben Shapcott válasza egyre késett. Egy szép napon aztán levelem felbontatlanul, az ausztrál posta szűkszavú, „Címzett ismeretlen” jelzésével visszakerült hozzám. Ekkor az Európa Könyvkiadó sietett segítségemre, Shapcott (és a regény) kiadójához fordult — eredményesen. 1986. szeptemberi levelem másolata eljutott a szerzőhöz, aki 1987. januárjában válaszolt. Levelének két lényeges pontja: 1. öröm, sőt elragadtatás, hogy könyve megjelenik magyarul, 2. ígéret, hogy a magyarul meglévő dokumentumokat elhozza a queenslandi egyetem könyvtárából, s elküldi címemre, őt, Shapcottot ugyanis időközben kinevezték az Ausztrál Irodalmi Tanács igazgatójává, s ennek kapcsán North Sydneybe költözött. 1987 februárjának második felében a Queenslandben fellelhető magyar nyelvű, a Pulszky-ügyre vonatkozó dokumentumok fénymásolatai Budapesten, a fordítónál voltak. Például a budapesti királyi büntetőtörvényszék 1987. október 30-i ülésének jegyzőkönyve, amely szerint Pulszky Károlyt hivatali sikkasztás vádja alá helyezték, továbbá dr. Nagy Dezső védőügyvéd 1897. novemberi fellebbezési indokai a Pulszky Károllyal szemben felhozott sikkasztási vád ellen. Nyilván korábbi, ausztrál ösztöndíjjal támogatott budapesti kutatómunkája során jutott hozzá a fontos okmányokhoz Shapcott. Tőle kaptam meg a kötet talán legértékesebb és legérdekesebb dokumentumainak fotókópiáit. Az Egyesült Államokba kellett utaznia értük. Arizona állam székhelyére, Phoenixbe, Pulszky Károly és Márkus Emília egyik unokájához, Weningerné Nizsinszkij Tamarához. A Pulszky—Márkus házaspárnak két lánya volt: Tessa és Romola. Az utóbbi, a fiatalabbik, Vacláv Fomics Nizsinszkijhez, a Gyagiljev vezette Orosz Balett nagyszerű táncosához ment férjhez, az 1910-es évek elején. A házasságból két lány született: Kyra és Tamara. Az utóbbi Budapesten, nagyanyjánál nevelkedett. Az 1940-es évek vége felé a Magyar Rádiónál dolgozott. Az 50-es évek második felében aztán, férjével együtt az USA-ba került. Nos, Shapcott három, Ausztráliában kézzel írt levelet kapott Nizsinszkij Tamarától xeroxozásra. Egyet Romolához, kisebbik, egyet Tessához, nagyobbik lányához intézett annak idején Tamara nagyapja, Pulszky Károly, egyet pedig feleségéhez, Márkus Emíliához. Ez utóbbi levél létezéséről Tamara addig nem is tudott: Shapcott találta meg; a Weninger házaspár könyvtárában lappangott. Ezeket a leveleket tehát eredeti szövegükkel, sőt: eredeti, korabeli helyesírással közli a Shapcott-könyv magyar fordítója. Hiteles magyar fordításban teszi közzé Nizsinszkij naplójának, továbbá Romola „Nijinsky- Pulszky” angol nyelvű Nizsinszkij-könyvének azokat a részeit is, amelyeket Shapcott az eredetiből idéz. Az utóbbi, 1936-ban megjelent kötetet Lengyel Lydia fordította magyarra, s a fordítás a Nyugat Irodalmi Rt. kiadásában jelent meg. Amikor Lengyel Lydia fordítását egybevetettem a Shapcott közölte részletekkel és Romola Nizsinszkij-könyvével, kiderült, hogy a magyar kiadásból egy rész kimaradt. Mégpedig a férje mellett korábban karakánul kiálló, de vejét, Nizsinszkijt gyűlölő Márkus Emíliára nézve nem valami hízelgő rész. Mint a fentiekből is kiderült, a munkámhoz bőségesen „hozzáolvastam”. Nemcsak Márkus Emíliáról vagy Nizsinszkijről szóló műveket. George Eliot (eredeti nevén Mary Ann Evans) tizenkilencedik századi angol írónő Romola című regényét Pulszky Károly fordította magyarra; fiatalabbik lánya a regény hősnőjéről kapta a nevét. Shapcott az angol eredetiből idéz, nekem Pataki Béla magyar fordításából kellett visszakeresnem a megfelelő passzusokat. (Pataki Béla: Pulszky Károly fordítói álneve volt.) A kor jobb, alaposabb megismerésében nagy segítségemre volt Halász Zoltánnak — akire Shapcott is hivatkozik — „A Pulszkyak” című könyvecskéje, továbbá Nemeskürty István „A kőszívű ember unokái” című történeti esszéje. Érdekes, élvezetes, élményeket adó munka volt Thomas Shapcott könyvének magyarra átültetése. Zalaban Péter EGY FORDÍTÁS TÖRTÉNETE Pulszky Károly