Új Tükör, 1988. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)

1988-01-31 / 5. szám

Egy könyv fordításának tör­ténete persze az eredeti mű történetével kezdődik. Az pedig, s ez is természe­tes, írójának történetével. Az író Ipswichben született. Nem az angliaiban. Van egy ausztráliai Ipswich is, neve­zetesen Queenslandben, az Ausztrál Államszövetséget alkotó hat állam egyikében. S Queenslandben van Bris­bane kikötővárosa is, Ips­­wichtől keletre. Az író, Thomas Shapcott 1935-ben látta meg a napvi­lágot, a queenslandi Ips­wichben. Regényhőse a queenslandi Brisbane-ben fejezte be életét 1899-ben. Ez a regényhős magyar volt Pulszky Károlynak hív­ták, és tulajdonképpen ő hozta létre a budapesti Szépművészeti Múzeumot. Hogyan került Pulszky Károly, Pulszky Ferenc ré­gésznek és diplomatának, Kossuth Lajos egyik legkö­zelebbi munkatársának mű­vészettörténész fia a hazájá­tól oly messzi ausztrál vá­rosba? Erről szól, legalábbis jórészt, Shapcott „White Stag of Exile” (Száműzött fehér szarvas) című regénye. Q. csodaszarvas-motívum ausztrál szerző művében! Hogyan került Shapcott a témához? Miért érdekelte? Egy ausztráliai újságban olvasta Pulszky Károly tör­ténetét. Azután elment a brisbane-i temetőbe, s föl­kereste Pulszky meglehető­sen elhanyagolt sírját. Shapcottot érdekelték a magyarok. Ifjúkorában iro­dalmi tanulmányokat foly­tatott; egyetemi éveiben egy számvevőtisztnél végzett munkájából élt. (Édesapja egyébiránt könyvelő volt.) A számvevőtiszt ügyfelei kö­zött sok volt a magyar be­vándorló. És Shapcott, a ve­lük való érintkezés, pénz­ügyeik, adóügyeik, egyéb ügyes-bajos dolgaik intézése közben érdeklődni kezdett e számára különös és rokon­szenves emberek kultúrája iránt. Hosszú évekkel később hozzáfogott tehát, hogy ki­nyomozza és rekonstruálja annak a régi-régi magyar bevándorlónak, Pulszky Ká­rolynak a történetét. Egy há­nyatott sorsú embernek a históriáját, akit hazájában, a köz­ javára végrehajtott képvásárlásai kapcsán, sik­kasztással vádoltak, s bár a vád alól végül felmentették, a meghurcoltatás nyomán oly súlyos lelki sérüléseket szenvedett, annyira megha­­sonlott önmagával és orszá­gával, hogy kivándorolt. S az emigrációban csakhamar öngyilkos lett. Erről írta hát Shapcott „Száműzött fehér szarvas” című regényét, amelynek magyar fordítását az Európa Könyvkiadó megbízásából 1986 őszén kezdtem el. A magyar fordítás megje­lenését az Európa 1988 ele­jére tervezi, Ausztrália meg­alapításának kétszázadik év­fordulójára. A mintegy 170 oldalas an­gol könyv elolvasásából ki­derült, hogy magyarra átül­tetésének feladata: körülbe­lül háromnegyed részben a szó szoros értelmében vett fordítói munka. Egynegyed részben: kutatói. Mégpedig azért, mert a regénynek is körülbelül a háromnegyede az író — mint a Nagyvilág 1986 augusztusi recenziója mond­ja — „lírai telítettségű” pró­zája. (No meg — jórészt rímtelen — verse.) A többi: magyarból, de nemcsak ma­gyarból angolra fordított dokumentum; a fordításokat Shapcott egyik magyar szár­mazású ausztráliai munka­társa készítette. A budapesti fordítónak persze nem volt szabad visz­­szafordítania angolból ma­gyarra a kötetben található múlt század végi magyar parlamenti jegyzőkönyveket, Budapesti Hírlap-cikkeket, magyar regény- és versidé­zeteket, népdalszövegeket, feltétlenül hiteles magyar szövegeket akart a magyar olvasó elé tárni. Nekifogott tehát a Shap­­cott-féle eredeti fordításá­nak. S a fordítás írásával párhuzamosan leveleket írt és telefonálgatott Levelet írt elsősorban ma­gának Shapcottnak. Aki — dokumentumanyagának meg­szerzése érdekében — a re­gény 1984-es megjelenését megelőző években sokat uta­zott, járt például — több­ször — Budapesten és az USA Arizona államában. A fordító az iránt érdek­lődött, milyen eredeti ma­gyar anyag van nála, s eb­ből mit tudna eljuttatni hoz­zá Budapestre. Shapcott brisbane-i címét Vikárné Forrai Katalin bu­dapesti zenetudóstól kapta meg, akinek az író a könyvét ajánlotta. (Forrai Katalin több alkalommal járt Bris­­bane-ben, a Kodály-módszer oktatójaként.) Ő diktálta le a budapesti fordítónak a ma­gyar népdaloknak a pontos szövegét is, amelyeket Shap­cott angol fordításban ikta­tott be a regényébe. Shapcott könyvvégi, segít­séget köszönő listája alapján érintkezésbe lépett a fordító dr. Cenner Mihály színház­történésszel, aki készségesen adta kölcsön Márkus Emí­liáról, a századvég hírneves színésznőjéről, Pulszky Ká­roly feleségéről szóló, ma már ritkaságszámba menő könyvecskéjét. Ez, egyebek között, különösen azért volt hasznos, mivel megtalálható benne egy Prielle Kornéliá­tól, Márkus Emília kollegi­nájától — egykor Petőfi egyik szerelme volt — szár­mazó idézet. Az idézet le­vélrészlet, amely egy, a Pulszky—Márkus házaspár­nál rendezett estélyről szól, s amelyből Shapcott citál. Shapcott válaszára várva a fordító az Országgyűlési Könyvtárban kikereste, majd kifotóztatta az ausztrál re­gényben angolul idézett 1895-ös, 1896-os országgyűlési jegyzőkönyvek szövegét. A Budapesti Hírlap 1896-os év­folyamának „a Pulszky Ká­roly ügyével” foglalkozó számait a Széchényi Könyv­tárban sikerült mikrofilmen megkapnia. Minden könyvtár és egyéb hazai illetékes hely nagyfokú segítőkészségről tett bizonyságot, de az a segít­ség, amelyet a fordító a Szé­chényi Könyvtártól kapott, folyama­tos, egy ízben pedig — hirtelenjében nem jut eszembe más szó — bravú­ros volt. Shapcott könyvében an­golul olvasható egy Jókai­­idézet Budapest városának fejlődéséről. Forrásként az ausztrál szerző egy osztrák (vagy német) író Gustav Mahlerről, a zseniális oszt­rák zeneszerzőről és nagy­szerű karmesterről, a buda­pesti Operaház egykori igaz­gatójáról szóló, német nyel­vű művét jelöli meg: Kurt Blaukopf németre fordította vagy fordíttatta a Jókai­­passzust, Shapcott pedig né­metről angolra. A magyar idézet megszerzéséről a bu­dapesti fordítónak kellett gondoskodnia. Saját Jókai-könyvei átla­­pozása nem hozott ered­ményt. Telefon a baráti kör néhány Jókai-szakértőjé­­nek ... Tippjeik nyomán ta­lálat nem született. Úgyhogy levél ment a Széchényi Könyvtárnak; a fordító kö­zölte a meglehetősen hosszú idézet első és utolsó monda­tát, angolul persze, s megír­ta, hogy a tartalomból ítél­ve a Jókai-sorok körülbelül mikor jelenhettek meg. Kér­te a könyvtár tájékoztató szolgálatának tanácsát, hol találhatná meg az eredeti, a hiteles magyar szöveget. Tíz nap múlva kezemben volt a válasz: „A szöveg... egy Bevezetés részlete, amit Jó­kai Mór Az Osztrák—Ma­gyar Monarchia írásban és képben című mű Magyaror­szágról szóló III. kötetéhez írt. A kötet 1893-ban jelent meg Budapesten. Az idézett szövegrész a 3.-tól a 4. lap aljáig olvasható ...” A kötetet a könyvtárban szabad polcon könnyen meg­találtam. Akárcsak Nizsinss­­kij, a világhírű balett-táncos naplójának magyar kiadását, amelynek egy-két bekezdé­sére szintén szükségem volt. De erről később. Közben Shapcott válasza egyre késett. Egy szép na­pon aztán levelem felbon­tatlanul, az ausztrál posta szűkszavú, „Címzett isme­retlen” jelzésével visszake­rült hozzám. Ekkor az Euró­pa Könyvkiadó sietett segít­ségemre, Shapcott (és a re­gény) kiadójához fordult — eredményesen. 1986. szep­temberi levelem másolata eljutott a szerzőhöz, aki 1987. januárjában válaszolt. Levelének két lényeges pontja: 1. öröm, sőt elragad­tatás, hogy könyve megjele­nik magyarul, 2. ígéret, hogy a magyarul meglévő doku­mentumokat elhozza a queenslandi egyetem könyv­tárából, s elküldi címemre, őt, Shapcottot ugyanis idő­közben kinevezték az Auszt­rál Irodalmi Tanács igazga­tójává, s ennek kapcsán North Sydneybe költözött. 1987 februárjának má­sodik felében a Queensland­ben fellelhető magyar nyel­vű, a Pulszky-ügyre vonat­kozó dokumentumok fény­másolatai Budapesten, a for­dítónál voltak. Például a bu­dapesti királyi büntetőtör­vényszék 1987. október 30-i ülésének jegyzőkönyve, amely szerint Pulszky Ká­rolyt hivatali sikkasztás vád­ja alá helyezték, továbbá dr. Nagy Dezső védőügyvéd 1897. novemberi fellebbezési indokai a Pulszky Károllyal szemben felhozott sikkasz­tási vád ellen. Nyilván ko­rábbi, ausztrál ösztöndíjjal támogatott budapesti kutató­munkája során jutott hozzá a fontos okmányokhoz Shap­cott. Tőle kaptam meg a kötet talán legértékesebb és legér­dekesebb dokumentumainak fotókópiáit. Az Egyesült Ál­lamokba kellett utaznia ér­tük. Arizona állam székhe­lyére, Phoenixbe, Pulszky Károly és Márkus Emília egyik unokájához, Weninger­­né Nizsinszkij Tamarához. A Pulszky—Márkus házas­párnak két lánya volt: Tes­sa és Romola. Az utóbbi, a fiatalabbik, Vacláv Fomics Nizsinszkijhez, a Gyagiljev vezette Orosz Balett nagy­szerű táncosához ment férj­hez, az 1910-es évek elején. A házasságból két lány született: Kyra és Ta­mara. Az utóbbi Budapes­ten, nagyanyjánál nevelke­dett. Az 1940-es évek vége felé a Magyar Rádiónál dol­gozott. Az 50-es évek második felében aztán, fér­jével együtt az USA-ba ke­rült. Nos, Shapcott három, Ausztráliában kézzel írt le­velet kapott Nizsinszkij Ta­marától xeroxozásra. Egyet Romolához, kisebbik, egyet Tessához, nagyobbik lányá­hoz intézett annak idején Tamara nagyapja, Pulszky Károly, egyet pedig felesé­géhez, Márkus Emíliához. Ez utóbbi levél létezéséről Ta­mara addig nem is tudott: Shapcott találta meg; a Weninger házaspár könyv­tárában lappangott. Ezeket a leveleket tehát eredeti szövegükkel, sőt: eredeti, korabeli helyesírással közli a Shapcott-könyv magyar fordítója. Hiteles magyar fordításban teszi közzé Ni­zsinszkij naplójának, továb­bá Romola „Nijinsky- Pulszky” angol nyelvű Ni­zsinszkij-könyvének azokat a részeit is, amelyeket Shapcott az eredetiből idéz. Az utób­bi, 1936-ban megjelent köte­tet Lengyel Lydia fordította magyarra, s a fordítás a Nyugat Irodalmi Rt. ki­adásában jelent meg. Ami­kor Lengyel Lydia fordítá­sát egybevetettem a Shap­cott közölte részletekkel és Romola Nizsinszkij-könyvé­­vel, kiderült, hogy a magyar­ kiadásból egy rész kimaradt. Mégpedig a férje mellett ko­rábban karakánul kiálló, de vejét, Nizsinszkijt gyűlölő Márkus Emíliára nézve nem valami hízelgő rész. Mint a fentiekből is kide­rült, a munkámhoz bősége­sen „hozzáolvastam”. Nem­csak Márkus Emíliáról vagy Nizsinszkijről szóló műve­ket. George Eliot (eredeti nevén Mary Ann Evans) ti­zenkilencedik századi angol írónő Romola című regényét Pulszky Károly fordította magyarra; fiatalabbik lá­nya a regény hősnőjéről kapta a nevét. Shapcott az angol eredetiből idéz, nekem Pataki Béla magyar fordítá­sából kellett visszakeresnem a megfelelő passzusokat. (Pataki Béla: Pulszky Ká­roly fordítói álneve volt.) A kor jobb, alaposabb megismerésében nagy segít­ségemre volt Halász Zoltán­nak — akire Shapcott is hi­vatkozik — „A Pulszkyak” című könyvecskéje, továbbá Nemeskürty István „A kő­szívű ember unokái” című történeti esszéje. Érdekes, élvezetes, élmé­nyeket adó munka volt Tho­mas Shapcott könyvének magyarra átültetése. Zalaban Péter EGY FORDÍTÁS TÖRTÉNETE Pulszky Károly

Next