Új Tükör, 1989. október-december (26. évfolyam, 40-53. szám)

1989-11-19 / 47. szám

Az első oldalakon RÁDIÓJEGYZET Amiről a világ vitatkozik Magyarország Szerkesztő műsorvezető Szécsi Éva V­alószínűtlen, hogy a Föld Isten kalapja lenne, de ha mégis, az még kétségesebb, hogy szép hazánk a bokréta rajta. Pe­dig mindig erre a tisztesség­re vágytunk, s akadtak — ritkán — történelmi pillana­tok (például az 1948—49-es szabadságharc, vagy az 1956-os októberi forradalom idején), amikor csakugyan ránk figyelt a világ. Sőt, je­lentettünk is valamit neki, tiszteletét és megbecsülését vívtuk ki, talán még a sze­­retetét is. Úgy tetszik, most ismét hasonló helyzet alakult ki. Szécsi Éva szerkesztő ripor­ter arról faggatta hat ország állandó magyar tudósítóit: a jelenleg csendes forradalmat élő Magyarországnak arrafe­lé milyen most az ázsiója? Bernát György Bonnból, Köves Tibor Londonból, Ke­leti Miklós Párizsból, Bol­gár György New Yorkból, Magyar Péter Rómából, Ga­­ram Katalin pedig Lundból válaszolt Szécsi kérdésére. Abban mindannyian meg­egyeztek, hogy Magyaror­szág a felsorolt városok or­szágainak sajtójában jó ide­je előkelő helyet foglal el, szinte naponta szerepel a la­pok első oldalain. És a töb­bi tömegkommunikációs eszköz, a televízió és a rá­dió is „nyomja” a magyar anyagot. Ez máris örvendetes tény, bár a szkeptikusok itt még felvethetik: jó, jó, sokat ír­­nak-beszélnek rólunk, de vajon kedvezőt? Mert van­nak időszakok, amikor a rossz cselekedetek miatt, el­rettentés okán kerül az ér­deklődés homlokterébe egy­­egy ország vagy rendszer. És nem vagyunk mi Fedák Sári, aki (Kellér Andor könyvének tanúsága szerint) elsőnek jött rá arra az axió­mára, sőt, ki is mondta: mindegy, hogy mit, jót vagy rosszat, a fontos az, hogy naponta írjanak rólam! Egy ország persze nem ké­pes ezt így felfogni, de szeren­csére pozitív választ kapott Szécsi Éva és a műsor hall­gatói arra nézve is, hogy miként foglalkoznak Ma­gyarországgal. Elismerően, dicsérőleg írnak-szólnak ró­lunk! (Persze a prágai, a bukaresti, vagy a phenjani tudósító — az utóbbi helyen ugyan nincs is — nem kap­csoltatott be Szocsi nemzet­közi vonalába!) A nyugatné­met, az angol, az amerikai, a francia, az olasz, a svéd saj­­tó-rádió-televízió azonban egységes abban, hogy elis­meréssel adózik hazánknak a gyökeres politikai átalaku­lásért, a valódi demokrá­ciáért folyó harcért, a dik­tatúra békés (és ez fontos szó: békés!) leépítéséért. Nem azonos ugyan az eufó­ria foka (a szocialista kor­­mányzatú Franciaország hi­vatalos, tehát kormányzati körei például kissé aggód­nak — maga Mitterrand is —, hogy a nagy peresztroj­kában nem vesznek-e el majd a szocialista értékek), de egyforma az érdeklődés­sel teli elismerés. Ami gazdasági helyzetün­ket illeti, ebben ismét mint­ha hasonlóképp gondolkod­nék a felsorolt országok saj­tója, vagyis mindegyik han­got ad aggályainak. London­tól Lundig, Bonntól Rómáig, Párizstól New Yorkig sehol nem látják (valljuk be: nem is láthatják, sajnos!), hogy a gazdaság szükséges és tényleges átalakítására megfelelő garanciák lenné­nek. A nálunk annyira áhí­tott nyugati (működő) tőke eddigi tapasztalatai enyhén szólva is vegyesek, talán ezér­t nem sieti el különö­sebben azt a működést. A nyugatnémet média például finoman és halkan bár, de meg-megemlíti, hogy hová is tűnt az az 1 milliárd már­ka, amit még miniszterel­nöki látogatása idején Grósz Károlynak adtak szabad felhasználásra. Úgy vélik, kissé túl szabad és főleg el­lenőrizhetetlen a felhaszná­lás, amelyről kimondatlanul is azt remélték, hogy leg­alább részben Nyugat-Né­­metországban használódik fel. A gazdasági ügyek tár­gyalásának lezárásaként okosan és indokoltan foglal­ta össze a tudósításokat imi­gyen Szécsi Éva, mintha Európa kissé megijedt volna tőlünk, látja belépési szán­dékunkat, szívesen is fo­gadja, mégis aggodalommal, mert túlságosan lerongyolód­va kopogtatunk az ajtón .. BARABÁS TAMÁS „Gavalléros szponzoraink voltak BESZÉLGETÉS B. MARTON FRIGYES OPERATŐRREL A­z alma ezúttal sem esett messze a fájától. Marton Frigyesnek, a rádió egyik sikeres és nép­szerű, ma már nyugdíjas rendezőjének, a Rádiókaba­ré atyjának fia is művészi pályát választotta: tévéopera­tőr lett. 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, de már ezt meg­előzően is a televízió mun­katársa volt. Végigjárta a televíziós „szamárlétrát”, míg első önálló feladatáig, az 1986-ban bemutatott A világítóhajó című tévéfilmig eljutott, amellyel nyomban elnyerte a televízió elnöksé­ge által adományozott, Az év legjobb operatőre elneve­zésű díjat. (Horváth Z. Ger­gely volt a rendező.) Ezt kö­vette A vásár, amelyben elő­ször dolgozott együtt Balogh Zsolt rendezővel, majd a Mami blue, Pajor Róbert rendezésében. Ez utóbbi al­kotás ismét szép elismerést hozott B. IV Marton Frigyes­nek: a legjobb operatőri munkáért járó díjat vehette át érte a tavalyi veszprémi tévétalálkozón. Mindezt megkoronázta Az évszázad csütörtökig tart című alko­tás, amely kiérdemelte az Arany Prága elnevezésű csehszlovákiai nemzetközi tévéfesztivál nagydíját és az idei veszprémi tévészemle különdíját. Ezt a filmet már kétszer is láthattuk: először még a nyáron, a szemle díj­kiosztó ünnepsége után, má­sodszor pedig néhány héttel ezelőtt, a Budapesti Művé­szeti Hetek keretében. Mo­ziváltozata is a közönség elé került a tavasszal.­­ A televízió jelenlegi, közismerten szűkös anyagi viszonyai között a meglepe­tés erejével hatott Az évszá­zad csütörtökig tart látvá­nyosan gazdag kiállítása! — Pedig igencsak olcsó produkció volt — cáfolja B. Marton Frigyes. — Mindösz­­sze tízmillióba került, míg például az ezzel egy időben forgatott Hanussen című Szabó István film ennek az összegnek a tízszeresébe. Ez részben annak is volt kö­szönhető, hogy gavalléros szponzorokra sikerült szert tennünk. Elsősorban az Or­szágház gazdasági főnökei voltak a segítségünkre: nyolc hétvégén, napi 12-13 óráig „használhattuk” díjmente­sen az épületet, holott egyéb­ként a parlamenti forgatá­sok egy órájáért — más pro­dukcióktól — 20-30 ezer fo­rintot is kapnak. Ugyancsak díjtalanul forgathattunk a Fertődi-kastélyban és a Ta­polcai-tónál. Az sem volt mindegy a költségvetés szempontjából, hogy mind­össze néhány hivatásos szí­nész szerepelt a filmben, a főszerepeket és a népes sta­tisztériát diákok alakították, úgyszólván jelképes gázsiért, mondhatnám: lelkesedésből. — Hogyan választották ki az ifjú szerelmespárt, akik közül a cselekmény bonyoló­dik? — Fél év alatt közel öt­venezer tizenévest, fiút és lányt néztünk végig, ám mit tesz a véletlen — mégsem ezek közül kerültek ki a „győztesek”. Marozsán Eri­kát az Állami Balettintézet­ben látta meg a rendező, amikor egészen más ügyben járt ott, partnerét, Piri Bé­lát pedig Balogh Zsolt fele­sége szólította meg az utcán, s hívta be próbafelvételre. — Hogyan ment a munka két gyakorlatlan fiatallal? — Eleinte bizony nehezen Egy-egy jelenetet tízszer is meg kellett ismételni, amíg sikerült. Ki is kaptunk ezért feletteseinktől, mivelhogy a szokásosnál jóval több nyersanyagot kellett fel­használnunk. De néhány nappal később már „bein­dult” a munka, a gyerekek megszokták a kamerát, si­kerrel élték bele magukat szerepükbe. — A filmbéli szerelmesek nem szerettek egymásba a valóságban is? — Egyáltalán nem! Csu­pán baráti kapcsolat alakult ki közöttük és velük egyko­rú partnereikkel. — Televíziós berkekben hallottuk, hogy prágai és veszprémi díjakkal kitünte­tett filmjüknek itthon egy­általán nem volt sima út­ja... — Bizony nem, ötévi her­cehurca előzte meg a for­gatást. . Eredetileg angol— Gelley Kornél, Bács Ferenc, Koltai Róbert, Szoboszla: Sándor KISS :TÚLIA FELVÉTELE 300

Next