Új Tükör, 1989. október-december (26. évfolyam, 40-53. szám)
1989-11-19 / 47. szám
Az első oldalakon RÁDIÓJEGYZET Amiről a világ vitatkozik Magyarország Szerkesztő műsorvezető Szécsi Éva Valószínűtlen, hogy a Föld Isten kalapja lenne, de ha mégis, az még kétségesebb, hogy szép hazánk a bokréta rajta. Pedig mindig erre a tisztességre vágytunk, s akadtak — ritkán — történelmi pillanatok (például az 1948—49-es szabadságharc, vagy az 1956-os októberi forradalom idején), amikor csakugyan ránk figyelt a világ. Sőt, jelentettünk is valamit neki, tiszteletét és megbecsülését vívtuk ki, talán még a szeretetét is. Úgy tetszik, most ismét hasonló helyzet alakult ki. Szécsi Éva szerkesztő riporter arról faggatta hat ország állandó magyar tudósítóit: a jelenleg csendes forradalmat élő Magyarországnak arrafelé milyen most az ázsiója? Bernát György Bonnból, Köves Tibor Londonból, Keleti Miklós Párizsból, Bolgár György New Yorkból, Magyar Péter Rómából, Garam Katalin pedig Lundból válaszolt Szécsi kérdésére. Abban mindannyian megegyeztek, hogy Magyarország a felsorolt városok országainak sajtójában jó ideje előkelő helyet foglal el, szinte naponta szerepel a lapok első oldalain. És a többi tömegkommunikációs eszköz, a televízió és a rádió is „nyomja” a magyar anyagot. Ez máris örvendetes tény, bár a szkeptikusok itt még felvethetik: jó, jó, sokat írnak-beszélnek rólunk, de vajon kedvezőt? Mert vannak időszakok, amikor a rossz cselekedetek miatt, elrettentés okán kerül az érdeklődés homlokterébe egyegy ország vagy rendszer. És nem vagyunk mi Fedák Sári, aki (Kellér Andor könyvének tanúsága szerint) elsőnek jött rá arra az axiómára, sőt, ki is mondta: mindegy, hogy mit, jót vagy rosszat, a fontos az, hogy naponta írjanak rólam! Egy ország persze nem képes ezt így felfogni, de szerencsére pozitív választ kapott Szécsi Éva és a műsor hallgatói arra nézve is, hogy miként foglalkoznak Magyarországgal. Elismerően, dicsérőleg írnak-szólnak rólunk! (Persze a prágai, a bukaresti, vagy a phenjani tudósító — az utóbbi helyen ugyan nincs is — nem kapcsoltatott be Szocsi nemzetközi vonalába!) A nyugatnémet, az angol, az amerikai, a francia, az olasz, a svéd sajtó-rádió-televízió azonban egységes abban, hogy elismeréssel adózik hazánknak a gyökeres politikai átalakulásért, a valódi demokráciáért folyó harcért, a diktatúra békés (és ez fontos szó: békés!) leépítéséért. Nem azonos ugyan az eufória foka (a szocialista kormányzatú Franciaország hivatalos, tehát kormányzati körei például kissé aggódnak — maga Mitterrand is —, hogy a nagy peresztrojkában nem vesznek-e el majd a szocialista értékek), de egyforma az érdeklődéssel teli elismerés. Ami gazdasági helyzetünket illeti, ebben ismét mintha hasonlóképp gondolkodnék a felsorolt országok sajtója, vagyis mindegyik hangot ad aggályainak. Londontól Lundig, Bonntól Rómáig, Párizstól New Yorkig sehol nem látják (valljuk be: nem is láthatják, sajnos!), hogy a gazdaság szükséges és tényleges átalakítására megfelelő garanciák lennének. A nálunk annyira áhított nyugati (működő) tőke eddigi tapasztalatai enyhén szólva is vegyesek, talán ezért nem sieti el különösebben azt a működést. A nyugatnémet média például finoman és halkan bár, de meg-megemlíti, hogy hová is tűnt az az 1 milliárd márka, amit még miniszterelnöki látogatása idején Grósz Károlynak adtak szabad felhasználásra. Úgy vélik, kissé túl szabad és főleg ellenőrizhetetlen a felhasználás, amelyről kimondatlanul is azt remélték, hogy legalább részben Nyugat-Németországban használódik fel. A gazdasági ügyek tárgyalásának lezárásaként okosan és indokoltan foglalta össze a tudósításokat imigyen Szécsi Éva, mintha Európa kissé megijedt volna tőlünk, látja belépési szándékunkat, szívesen is fogadja, mégis aggodalommal, mert túlságosan lerongyolódva kopogtatunk az ajtón .. BARABÁS TAMÁS „Gavalléros szponzoraink voltak BESZÉLGETÉS B. MARTON FRIGYES OPERATŐRREL Az alma ezúttal sem esett messze a fájától. Marton Frigyesnek, a rádió egyik sikeres és népszerű, ma már nyugdíjas rendezőjének, a Rádiókabaré atyjának fia is művészi pályát választotta: tévéoperatőr lett. 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, de már ezt megelőzően is a televízió munkatársa volt. Végigjárta a televíziós „szamárlétrát”, míg első önálló feladatáig, az 1986-ban bemutatott A világítóhajó című tévéfilmig eljutott, amellyel nyomban elnyerte a televízió elnöksége által adományozott, Az év legjobb operatőre elnevezésű díjat. (Horváth Z. Gergely volt a rendező.) Ezt követte A vásár, amelyben először dolgozott együtt Balogh Zsolt rendezővel, majd a Mami blue, Pajor Róbert rendezésében. Ez utóbbi alkotás ismét szép elismerést hozott B. IV Marton Frigyesnek: a legjobb operatőri munkáért járó díjat vehette át érte a tavalyi veszprémi tévétalálkozón. Mindezt megkoronázta Az évszázad csütörtökig tart című alkotás, amely kiérdemelte az Arany Prága elnevezésű csehszlovákiai nemzetközi tévéfesztivál nagydíját és az idei veszprémi tévészemle különdíját. Ezt a filmet már kétszer is láthattuk: először még a nyáron, a szemle díjkiosztó ünnepsége után, másodszor pedig néhány héttel ezelőtt, a Budapesti Művészeti Hetek keretében. Moziváltozata is a közönség elé került a tavasszal. A televízió jelenlegi, közismerten szűkös anyagi viszonyai között a meglepetés erejével hatott Az évszázad csütörtökig tart látványosan gazdag kiállítása! — Pedig igencsak olcsó produkció volt — cáfolja B. Marton Frigyes. — Mindöszsze tízmillióba került, míg például az ezzel egy időben forgatott Hanussen című Szabó István film ennek az összegnek a tízszeresébe. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy gavalléros szponzorokra sikerült szert tennünk. Elsősorban az Országház gazdasági főnökei voltak a segítségünkre: nyolc hétvégén, napi 12-13 óráig „használhattuk” díjmentesen az épületet, holott egyébként a parlamenti forgatások egy órájáért — más produkcióktól — 20-30 ezer forintot is kapnak. Ugyancsak díjtalanul forgathattunk a Fertődi-kastélyban és a Tapolcai-tónál. Az sem volt mindegy a költségvetés szempontjából, hogy mindössze néhány hivatásos színész szerepelt a filmben, a főszerepeket és a népes statisztériát diákok alakították, úgyszólván jelképes gázsiért, mondhatnám: lelkesedésből. — Hogyan választották ki az ifjú szerelmespárt, akik közül a cselekmény bonyolódik? — Fél év alatt közel ötvenezer tizenévest, fiút és lányt néztünk végig, ám mit tesz a véletlen — mégsem ezek közül kerültek ki a „győztesek”. Marozsán Erikát az Állami Balettintézetben látta meg a rendező, amikor egészen más ügyben járt ott, partnerét, Piri Bélát pedig Balogh Zsolt felesége szólította meg az utcán, s hívta be próbafelvételre. — Hogyan ment a munka két gyakorlatlan fiatallal? — Eleinte bizony nehezen Egy-egy jelenetet tízszer is meg kellett ismételni, amíg sikerült. Ki is kaptunk ezért feletteseinktől, mivelhogy a szokásosnál jóval több nyersanyagot kellett felhasználnunk. De néhány nappal később már „beindult” a munka, a gyerekek megszokták a kamerát, sikerrel élték bele magukat szerepükbe. — A filmbéli szerelmesek nem szerettek egymásba a valóságban is? — Egyáltalán nem! Csupán baráti kapcsolat alakult ki közöttük és velük egykorú partnereikkel. — Televíziós berkekben hallottuk, hogy prágai és veszprémi díjakkal kitüntetett filmjüknek itthon egyáltalán nem volt sima útja... — Bizony nem, ötévi hercehurca előzte meg a forgatást. . Eredetileg angol— Gelley Kornél, Bács Ferenc, Koltai Róbert, Szoboszla: Sándor KISS :TÚLIA FELVÉTELE 300