Turisták Lapja, 1934 (46. évfolyam)

Menekül a tél a Bükkből. Hubay József

52 kapaszkodással s ezért kissé áthevülve érünk fel az Álmagyar és Bajusz hegyek nyergére, hol a gyenge légáramlás kellemetlen csípéssel köszönt. Önkéntelenül megállunk, hogy a jéghideg szellő eredetének irányába tekintsünk, midőn a tárkányi völgykatlan északi határaként, a fátyolszerű páratengerből kiemelkedő Tarkő (950 m) impozáns tömegét pillantjuk meg. A Bükkhegység öreg királya erdőtől fedetlen, tar fejjel, karsztos homlokkal, sziklacsontos ónszínű arccal élvezi a kékre derült égből özönlő napsugarak jóté­kony melegét, míg az északabbra fekvő trianoni határon túlról érkező rideg szelek alaposan borzolgatják a hátát takaró hófehér pelyhekből szőtt palástját. Ott még hófúvás járja s a csípős szellő arról jön. Elméláznánk ezen még jódarabig, de hangos szó üti meg fülünket: — Foga van a napnak, tekintetes urak, nem jó itt megállni! Igazat adunk a városba poroszkáló falusi öreganyókának, aki noszvaji zamatos tájszólásával így ránkpirított és szíves „Adjon Isten" köszöntésünket „Istennek ajánlom" viszonzása után folytattuk utunkat, le az ostorosi patak völgyébe ereszkedő s onnan meredeken felfelé kígyózó noszvaji úton. Menet­közben tele tüdővel szívtuk s jóleső érzéssel élveztük az éles levegőt és azt figyeltük, mint azi a közelgő tavasz a telet egyik határból a másikba, völgyek­ből hegyekre, mindjobban északra. Napunk fényes koronája aranytüzével bontja a föld fagyott rögeit, melyek nem tudva ellenállni, megadják magukat a természet ősereje által rájuk mért sorsuknak és dermedtségükből lassan engedve, omlanak, szétesnek, végül parányi patakocskákat könnyezve, sártengerré ol­vadnak. Itt, a Nagyeged déli aljában igy kezdődik a tavasz, de a széljárta hegy­gerincen és a szölőskei erdők mélyén még otthon érzi magát a hófehér tél, melyen át gyorsított léptekkel jutunk a síkfőkuti százados tölgyfához. Hatalmas átmérőjű törzsének tövéből a Szent Imre-forrás víg csobogással ontja kitűnő, dús vizét, mellyel a közeli halastavat duzzasztja. Rövid pihenő után a Bükkös völgyben folytatva utunkat — hol a nap ereje jobban megszorul —, madárhangot hallunk: „nyit-ni-kék'-nyit-ni-kék'-nyit-ni- Szalajkavölgyi vízesések. (Gubnánszky Rezső felv.)

Next