Turul 1938 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló cikkek - Hajnal István: A Szentpétery-Emlékkönyvről és a "történeti segédtudományok" rendeltetéséről

A SZENTPÉTERY-EMLÉK­KÖNYVRŐL ÉS A „TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK" RENDELTETÉSÉRŐL. Huszonhét tanítvány értekezéseinek sorozatai : Mily feladatokra irányította, milyen alapvetéssel és módszerekkel, egy mesteri egyéniséggé kifor­rott tudós az új generációnak munkáját a segéd­tudományok terén? Vannak az ifjú tudós szerzők közül, akik nem Szentpétery Imre szorosan vett szakstúdiumait művelik , s mégis valami belső közösség köti össze az Emlékkönyv tanulmányait. Nem azonos tárgykör, sőt nem is valami közös programm ; még a módszeralakítás is gyakran egyéni. Szent­pétery egész munkássága a «forrásanyagnak» valami sajátos értékelését öntötte át tanítványaiba. Tulajdonképpen a «régi» iskolához való ragaszko­dást annyiban, hogy minden kérdést, a legaprób­bat is, teljesen tisztázottnak, rendezettnek akar látni, homályosságok és elméleti sejtelmek nélkül. A tényeknek magukért beszéltetése , mintha magáévá tenné a múlt század bizalmát, hogy az «adatok» maguktól sorakoznak majd törvényszerű rendbe, feltárva a történelmi fejlődés okszerű menetét. Másrészt, csaknem feltűnő ellentétben ezzel, úgyszólván minden szerző a legapróbb rész­leteredményben is messzi távlatokat sejttet, s mégis, a­nélkül, hogy az illető történeti momen­tumot kiléptetné a maga mikrokozmoszából, több­nek tüntetné fel, mint ami egy múlt fejlődés apró átlagjelenségét megilleti. Szentpétery tudós pályá­jának egyik időszakát határozottan a történetelmé­leti munkásság jellemzi (műveinek jegyzékét az Emlékkönyvben, az 572—579. lapokon, Janits Iván állította össze), de sohasem mutatkozott jele annak, hogy az elméletet közvetlenül a gyakorlat idomítására alkalmazandónak tartotta volna. S mégis, sehol Európában ily tudatosan követett látókör nem tárult fel a segédtudományok szá­mára, mint Szentpétery iskolája alapján . Kicsiny, pontos, konkrét megállapítások nyomán mintegy új dimenzióban való megragadása a történeti fej­lődés szervezetének. A tanulmányok sorban való áttekintése köze­lebbi világot vet erre. Nem csupán az ünnepelt­nek akarunk adózni e beszámolóval, hanem e folyó­irat céljai is szükségessé teszik, hogy az új gene­ráció munkásságát e helyen legalább körvonalai­ban ismertessük. A szorosabban az «oklevéltan» körébe vágó dolgozatok közül egy «idegen lélekből, idegen gon­dolkodásból sarjadó intézménnyel» foglalkozik Barta István, Középkori közjegyzőségeink történeté­hez címen (31—46. 1.). Inkább élesen megfogal­mazza az eddigi eredményeket, s csak egyes rész­letekben ad újat , de élesen elhatárolván a köz­jegyzőség magyarországi szerepét egyéb országo­kéitól, felhívja a figyelmet e különbségek mélyebb fejlődéstörténeti jelentőségére. A középkori köz­jegyző nálunk, s a lengyeleknél is, mindig egyházi ember maradt ; a lengyel közjegyzői okleve­les gyakorlatban (nálunk még nem vizsgálták meg e szempontból) minden nyugati oklevél­fajta szerepel, érett formákkal,­­ tehát nem belső fej­lődésről van szó, hanem nyilván idegen egyetemi képzettségről. Az egyházi, pápai szervezettel kap­csolatban terjed el, de mint az Alpokon inneni Európa számára meglehetősen idegen társadalom-­ ­ Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvana­dik évfordulójának ünnepére. írták : Tanítványai, Bp. 1938- 581- 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék