Tűzoltók Lapja, 1947 (2. évfolyam, 3-11. szám)
1947-03-15 / 3. szám
évfolyam 3. szám, 1947 március hó 1£ MAGYAR TŰZOLTÓK SZABAD SZAKSZERVEZETETEK HIVATALOS LAPJA A szerkesztőség címére küldött Szerkesztőség és kiadóhivatal: Előfizetés: vállalatoknak évi 24 F, szakcikkeket, ha közlésre Budapest, IX., Üllői út 11. sz. közületeknek 12 F. A szakszervealkalmasak: díjazzuk! Telefon: 188-268 heti tagok a tagdíj fejében kapják. Önfegyelem és kényszerű fegyelem Nem először történik meg, hogy a „Tűzoltók Lapja” hasábjain a fegyelem, az önfegyelem szükségességére hívjuk fel a magyar tűzoltótársadalom figyelmét. Alig volt olyan száma lapunknak, amelyik erről a fontos kérdésről ne beszélt volna. Legutóbb is lapunk februári, számában „A hároméves terv és a tűzoltóság” című cikkemben a következőket írtam: „Kötelességünk, hogy a munkafegyelmet teljes mértékben helyreállítsuk, mert ezen a téren még sok a kívánnivaló.” Hogy a magyar demokrácia immár harmadik évében a munkafegyelem kérdésére ismételten viszsza kell térnünk, azt mutatja, hogy ezen a téren valami nincsen rendben. Legyünk tisztában azzal, hogy fegyelem végső fokon szervezettséget, az emberi együttélés, a közös munka és együttműködés bizonyos, mindenkire kötelező szabásainak elismerését jelenti. Ez a fegyelem lehet az egyénre rákényszerített, amint az a múltban történt, de lehet önként vállalt, mint ahogyan azt a demokrácia elvárja a nép minden fiától. Nincs olyan emberi közösség, nincsen társadalom, amely fegyelem és az együttélés szabályozása nélkül fennállhatna. Törvényekre, szabályokra, fegyelemre ma fokozott mértékű, van szükség, hiszen a mi társadalmunkat, a nem demokráciát akarjuk megvalósítani. Atűzoltóságok legfőbb felügyelője, a Belügyminiszter megbízottai sorra látogatják az ország tűzoltótestületieire. Meg kell mondjuk, a szolgálat körül a látottak és tapasztaltak nem kielégítők. Sok önfeláldozó és kötelességét a legnehezebb körülmények között is hősiesen teljesítő tűzoltó között akad magáról megfeledkezett, hivatásához méltatlanná vált, nem közénk való is.’ Demokráciánk elég erős, hogy azokat, akik csupán számításból, anyagi érdekből, vagy más okból eredő, de mindenképpen sötét szándékkal furakodtak sorainkba, kiközösítse magából. De magunk sem tűrhetjük meg közöttünk az ostobán nagyszájú, dolgozni nem akaró, folyton követelőző, rendbontó embereket. Legyen vége a felelőtlenségnek! Már eddig is meggyőződhettünk arról, hogy vezetőik, akik közülünk nőttek ki és kiválóságainkat pontosan ismerik, mindent megtesznek sorsunk további javítására. Mi pedig végezzük magasztos hivatásunkat és munkánkat erős önfegyelemmel, hogy ne kelljen azt, most már saját érdekünkben, ránk kényszeríteni. Kibédi Gyula: Válasz Abonyi Imre Kedves Barátom! A február 7-én tartott szakszervezeti országos választmányi ülésen elhangzottak mutatják azt, hogy milyen visszhangot keltett a Tűzoltók Lapjában megjelent cikked. Félreértések elkerülése végett, nem a tűzoltóság államosítása, vagy mai állapotában való meghagyása az, ami nézeteltérés tárgyát képezheti jelen vitánk során. Nem. Ezúttal a községi tűzoltóságról van szó. A múlt év februárjában tartott országos küldöttközgyűlés alkalmával felszólaltam akkor, amikor láttam, hogy senki sem kel védelmére annak a 60.000 magyar tűzoltónak, aki önfeláldozóan végzi sokszor emberfeletti munkáját minden díjazás és minden kedvezmény nélkül. Támogattak felszólalásom után dr. Sik Lajos ezredes (Pécs) és dr. Tárnok Tibor hadnagy (Győr) bajtársak. Azt mondottam, hogy ám pusztuljon az önkéntes tűzoltóság, ha már mindenkinek útjában áll, de csak akkor, ha helyettejobbat tudunk adni. //a tűzoltó főhadnagynak A december 7-i ülésen azt mondottad, hogy mi címen lehet valaki „önkéntes” tűzoltó? Ezen a jogcímen bárki lehet pl. önkéntes rendőr, vagy önkéntes miniszterelnök. Hát nincs igazad! Ha a társadalom bajban van, mindig igyekszik bajára orvoslást találni, így történt ez többek között, a felszabadulás idején is. Önkéntes polgárőrök (nemzetőrök) védték az elmenekült közbiztonsági szervek helyett a lakoság életét és vagyonát a kóborló banditák és vándorló cigányok sokszor emberéletet is követelő támadásai ellen. Ezeknek a polgárőrségeknek keretét nálunk majdnem minden községben a tűzoltóság adta. A géppisztolyos „patrul” és a réztarajú sisakos „pozsarnik” kettős őrjárata őrizte a falu nyugalmát. A felszabadított országrészeken önkéntes katonai szolgálatra hívták a német elnyomók ellen a fiatalságot. Ezek az „önkéntes”-ek bizony nem voltak olyan jó katonák, mint a nyugatos „hivatásosak”. Vagy nincsenek talán önkéntesen-