Typographia, 1883 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-05 / 1. szám

>n­i­ ô. 35037 kassai ELŐFIZETÉSI AHA Negyedévre 1 fil osztr. értrYPOGRAPHIA Megjelen inimlen péntekenr il­­EDETESEK árszabály szerint számíttatnak 1-ső szám J­önyvtaxa. A M A Gl YA R O R S Z AG I KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE Budapest, 1883. január hó 5-én Kéziratok nem adatnak vissza SZ­ERKESZTI :SKCI Lipótváros, l­old-utcza 7. sz­KIADÓHIVATAL Vill., Sándor-utcza 32. sz. XV. évfolyam Előfizetési felhívás. Január 1-vel új évnegyede* előfizetést nyitottunk a Typography a czímű­ szaklapra és fölkérjük a t. szaktársakat, előfizetéseiket mielőbb megújítani. Az előfizetési pénzek Steiner Adolf úrhoz (Budapest, vm. Sándor­­utcza 32) küldendők. OK­j: Hirdetések 30 kr. bélyegilletéken kivül petitsoronként 10 krral számíttatnak és csak a díjnak előleges beküldése után vétetnek föl. A. kiadóhivatal. I­dászok 1­883. január 1. Boldog újévet kívánunk! — e szavakkal végződött múlt évi utolsó számunk egyik czikke s ezzel kezdjük ma az 1888-iki első számot. — Hagyj­uk, hogy reményeink, vágyaink ez évben teljesedni fognak, hogy az egymásnak tett szokásos jó kivárnátok foganatba mennek, hogy emelkedni fogunk anyagilag, szellemileg s aztán .... ezen reményben várjuk be, már a­ki eléri, az év végét, hogy elelről kezdve, újra regi­­strálhassuk a lefolyt év nyújtotta örömöket, csalódásokat. Mert ilyen az emberi élet! Telve van örömmel, búval vegyest, — minden év meg­hozza egyiket is, másikat is kinek-kinek s az emberek mégis, ha már csak szokásból, az újév kezdetével reménykedni szeretnek, hogy majd csak jobb leszen mindenkép. És ez jól is van így ! — Mert a remény és a bizakodás új tetterőt kölcsönöz s nekünk oly igen szükségünk van erre ; annyi a teendő, hogy alig tudjuk, hol kezdjünk hozzá. Manapság az emberiség nagy társadalmában csak úgy tehetünk számot, ha minél erősebben, szorosabban tömörülünk, h­a úgy társa­dalmilag, mint anyagi érdekeink tekintetében egy elválhatóan testet képezünk, így igen sokat, egyenkint mit sem tehetünk. Ezen szoros kettős kapcsot egyleteink vannak hivatva képezni, melyeknek ismét az pl.s­.iVŐ/f».v jigontdlász-szövetségben kell egy esöjrn­ök. Az elsőket lehetőleg kiterjed­ eleg organizálni, izmositani s így aztán a szövetségét meg­alkotni: ez egyik főfeladatunk az újévben s minden erőnkkel oda kell törekedni, hogy az év végén, ha talán nem is érhettük el a végleges szervezkedés új aeráját, de legalább minden meg legyen téve arra nézve, h­ogy az a legrövidebb idő kérdése legyen. Ez, mint említettük, nézetünk szerint a fő feladat. — Nagyon hosszadalmasoknak kellene lennünk azonban, ha mind ama, több­­kedvesebb jelentőségű kérdéseket egyenként felsorolni akarnék, melyek ez év folytán megoldásra várnak, hisz ezeket a szükség annak idején úgyis felszínre hozza, csak aztán a kellő érdeklődés kívántatik meg szaktársaink részéről, hogy azok a kellő méltánylásban és helyes elin­tézésben részesüljenek. Csakhogy fájdalom, eddig nem igen tapasztaltunk érdeklődést sokszor a legvitálisabb kérdések iránt sem, s attól tartva, hogy ezen az évváltozás sem segíteni, lehetetlen, hogy pár szót ne­ koczkáztassunk a szaktársaink között mindinkább lábrakapó azon kór­tünettel szemben, mely a minden iránt való nagymérvű közönyben nyilvánul. A múlt évben igen sokszor sajnosan éreztük a szoros összetartás hiányát, a kicsinyes, személyes érdekeknek minden alkalommal előtérbe nyomulását s ezek több életre való mozgalomnak,­ kezdeményezésnek fojtották el csiráit; oly mozgalmaknak, melyek, h­a kellőleg fel lettek volna karolva s igy lehetővé lett volna téve keresztülvitelük, igen üdvös hatással lettek volna szélesebb körben is szaktársaink anyagi és szellemi életére. Hogy példát is hozzunk fel ez állításunkra, többet nem akarva megemlíteni, emlékezzünk csak az ujságszedők mozgalmára, mely oly kedvező auspiciumok közt kezdődött meg, hogy esze ágába sem jutott volna valakinek, a­ki t. i. közelebbről nem ismer bennünket, megjövendölni azon szégyenteljes véget, melyet e jobb sorsra érdemes mozgalom ért. Számos ily példákkal szolgálhatnánk. Lépten-nyomon találkozunk ily sajnos jelenségekkel, s mindennek az az érthetetlen indolentia az oka, mel­lyel szaktársaink nagy része a közügyek iránt viseltetik. De ne legyen ez így az új évben ; rázzuk le magunkról e nyűgös bilincset, igyekezzünk vállvetve közreműködni minden alkalommal, ne kicsinyeljünk semmi jelentéktelennek látszó ügyet; gondoljuk meg, hogy ha mindenikünk csak egy téglácskával is járul azon épülethez, mely­­ a szoros összetartás, közös érdek és szellemi fejlődés hajléka leend­, s mind közelebb érünk czélunkhoz s igy, csakis igy remélhetjük, kíván­hatjuk jogosan, hogy az új esztendő és a későbbi évek hosszú sorai reánk nézve valóban áldást hozó és boldog legyen ! Fel tehát a munkára, szaktársak ! s az legyen az első jó kívánság, mely megfogamzik, hogy hozza meg ezen munkához az új év a kedvet és kitartást! így és ez értelemben kívánunk a szaktársainknak még egy­szer boldog újévet! A zsák-utcza. Az 1883-ik évnek első választmányi ülésén fog szóba hozatni a­­ Typographic«-t az egylettől függetlenítő eszme. Hangzatos, nagyon is hangzatos ez egér; de ép olyannak látszik, mint a közmondásos : kivül szép piros, belül férges — alma. Lestem — velem sokan — az alkalmat, mily úton és módon fogják a függetleniteni akarók nyélbe ütni a dolgot, de mind­hiába. Nem hallottunk azóta a halva született gyerekről semmit. Pedig jobb lett volna­ azt az időt, melyet egy közgyűlésen tartott, »fejőstehén«, »egoista« »hatalomvágyó« és egyéb ékes kitételekkel virágzó beszédnek Bécsben vagy Budapestem ,kinyomatásáért hiába elfutkostak, arra szentelni, hogy a halva született gyermekbe, ha már életet nem, legalább egy kis tüdőt, teremtettek volna futtatóul. Én úgy hiszem, hogy e torzszülött életrehozhatását ők maguk is képtelenségnek tartják. Ki is hihetne mást oly lelkesedés után, mint a­milyennel a füg­­get­len, »Ty­pographia« eszméjét felkarolták. Ki hitte volna, hogy 206, mondd kétszázhat ember között egy sem akad, ki legalább csak egy faggyúgyertyával megvilágítaná ez ügyet! Vagy talán ez a függetlenségi hajsza csak ék akart lenni, mely a magyar szakirodalom fejleszthetése czéljából több tért óhajtó pártot ketté válas­sza ? Koszul kalkuláltak, mert zsák­utczába jutottu­ik. Azt pedig a ma­gyarosító párt vezérei, kiket a független »Typographic«-t megbeszélő bizottságukba lépni fölkértek, nem fogják tenni, hogy »parázsból gesz­tenyét« kaparjanak. A­mit kotyvasztottak, egyék­­ is meg ! Lássuk azonban, mire vezetne az a független »Typographic«. Úgy hiszem, a kitűzött czél az, hogy a nyomdászoknak legyen egy sociál­­demokratikus irányú lapjuk. S­kár most kérdem­ én, ha én egy szaktársammal mint nyomdász akar­ok szaklapunkban beszélni, hogy tehessem azt, mikor az a lap nem Gute­nberg, h­aném­ Lasalle vagy Schultze-Delitzseh tanaival foglalkozik. Elöld tanuljunk dolgozni s csak azután akarjunk a társadalomban fényezők lenni. A ki pedig mint n­yomdász tart má­r annyit,­ hogy­ más­­kérdésekkel is szabad foglalkoznia, az forduljon a sociáldemokratikus irányú lapokhoz, mint más szakmabeli munkásokat, úgy őket is szí­vesen látják ott, s biztosítom, hogy a socialismus érdekében haszno­sabban és üdvösebben fognak működhetni, mintha ezt a »Typographiá«­­ban tennék. A­mi pedig anyagi érdekeinket, illetőleg a mi házi bajain­kat illeti, azt a »Typographiá«-ban ezentúl is ép úgy elintézzük, mint eddig. Igen sokan vannak, nagyrészt ifjabb nyomdásztársaink között, kik chauvinismust látnak abban, hogy a magyar szakirodalom magyar nyelven kultiváltassék. Egyre hangoztatják, még­pedig keményen, hogy a munkásnak ne legyen nemzetisége, mi ahhoz a nemzethez tartozunk, a­hol többet fizetnek. Már engedjenek meg, hogy kérdem­, vajjon hány nemzetiség nyelvén tudnának megélni V! Lám, ugy­e oda lyukad ki, hogy mi bizony alig tudunk egyebet, mint magyarul. Tehát akarjanak önök magyar szakirodalmat magyar nyelven. Ne ropogtassák önök azt a nemzetközi lyukas mogyorót, mert nincs benne semmi. Szerintem az csak fictio. Vagy nem-e tévednek önök, midőn azt mondják : a munkásnak nincs nemzetisége. Én azt mondom : van ! Ne azt mondjuk, hogy a munkásnak nincs, hanem azt, hogy a munkának nincs nemzetisége. Az a gyáros ugyan nem bánja, ha annál a m­agyar csizma vagy franczia kalap készítésénél akár német, vagy akármiféle nótát fütyülünk, de azt kívánja, hogy míg neki dolgozunk, hát jól dolgozzunk, és a mi fő, magyar csizmát tudjunk csinálni. Hogy munkaképességünk physicai ereje mily nemzetiségű, azt nem kérdi senki, mert e nélkül nem volna dolog, nem volna munka. Tehát az egyéniségben rejlő munkaerőnek nincs, az egyénnek, a munkásnak van nemzetisége. Majd el is tértem eredeti tárgyamtól. Tűnődtem azon, hogy tulaj­­donképen egy meglevő dolgot, egy tulajdont szabad-e, lehetséges-e az egylettől elannektálni; egy oly tulajdont, mely ha talán most nem, de a jövőben még hasznot is hajthat. Meggyőződésem az, hogy nem. De, ha mi azt mindjárt egyhangúlag akarnók is, mi nagy üg­gyel-bajjal talán lehetséges volna, nincs-e már azután ott senkinek semmi beleszólása . Bizony van ! Nem hiszem, hogy főnökeink összetett kézzel nézzék, hogy azon egylet, melyet föntartani ők is segédkeztek és segédkeznek, egy meglevő jogtól, egy tulajdontól megfosztasson. Igen kétélű fegyver volna a siker. Megszűnnék főnök és munkái közt még az a csekély patriarchalis viszony is, mely még a jobb idők­ből fenmaradt. A súrlódás mindig élesebb és élesebb volna, és nem

Next