Typographia, 1884 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-04 / 1. szám

Kéziratok nem adatnak vissza Megjelen minden pénteken ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre 1 frt osztr. ért.TYPOGRAPH! A HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE 1-ső szám ,35088 Budapest, 1884. január hó 4-én SZERKESZTŐSÉG Lipótváros, fő út 1. szám KIADÓHIVATAL Vill., Sándor-utcza 32. szám XVI. évfolyam Előfizetési fölhívás. 1884. újévvel új előfizetést nyitottunk a »Typographia« czímű szak­lapra és fölkérjük a t. szaktársakat, előfizetéseiket mielőbb megújítani. Az előfizetési pénzek Steiner Adolf úrhoz (Budapest, vm. Sándor­­utcza 82) intézendők. A kiadóhivatal. Kivonatunk újévre. Jelen számmal a »Typographia« tizenhatodik évfolyamába lép. Tizenöt évig szolgált egyleti közlönyünk magyarországi szaktársainknak a körülményekhez képest több vagy kevesebb sikerrel mint szövet­nek úgy, mint védbástya, azok érdekeinek úgy őrzője, mint véd­nökeként. És a mint az emberi élet csak folytonos küzdelemből áll, úgy e lapnak is, embereknek szolgálván, meg kellett küzdenie külön­böző elemekkel. S a mint ama bizonytalan, mit sorsnak nevezünk, magával hozta, e lap működésének eredményei sem voltak mindig hasonlók. E lapnak mindenkor voltak ellenségei, de túlnyomó számban barátai. S ez utóbbiakhoz van ma kis mondókánk. Midőn mi, szaktársaink bizalmának engedve, a szerkesztői tiszt­séget magunkra vállaltuk, meg voltunk győződve, főleg a fönforgó viszo­nyok alatt, ép úgy ezen állás fontosságáról, mint erőnk gyenge vol­táról, — amaz öntudat azonban, hogy igazságos ügy szolgálatában állunk, úgymint ama remény, hogy ezen ügy pártolói részéről felada­tunk teljesítésében támogattatni fogunk, buzdította bátorságunkat arra nézve, hogy a reánk bízott munkát vállainkra vegyük. Midőn ma, az évfordulat alkalmával, pillantást vetünk az egylet viszonyaira, a­mennyire azok a lefolyt évben a »Typographiá«-ra vonatkozólag kifejlődtek, nem csak a megelégedés, de bizonyos érte­lemben a büszkeség érzetével is constatálhatjuk, hogy pályá­ s elvtársaink részéről oly támogatásban részesíttettünk, a­milyenben ily hathatós mérvben a »Typographia« eddigelé csak igen ritka esetekben volt oly szerencsés részesülni. Ezen támogatásukért fogadják az illetők ezúttal meleg köszönetünket. A jövőt illetőleg csak egy a kivánatunk és erre vonatkozólag csupán egy kürülményre akarunk figyelmeztetni. Egy pillantás a legközelebbi múltba, a most lefolyt évben lejátszott eseményekre, oly tüneményt észleltet velünk, mely ép annyira termé­szetellenes, mint visszataszító: egyletünk, gondozó anyánk mellé egy korcs­­szülött csúsztattatott be — a »Typogr.« ismert versenylapja alakjában. Hogy ilyen korcs a családban mindenkor csak a »békebontó« szere­pében játszik, az általánosan ismeretes. Ily körülmények között tehát nagyon is szükséges, hogy szaktársaink a közönyösség mámorába ne esse­nek. Szükséges, hogy a »Typographia« ezentúl is részesüljön azon támo­gatásban, melynél fogva máig alkalma nyílt bizonyságát adni annak, hogy ügye-baja nem egyes jóakaratától vagy képességétől függ, hanem hogy érdekének fölkarolását pártolói zömében kell keresnie, a­hol azt föl is lelheti. Részesítsék tehát egyletünk közlönyét mindazok, a­kik arra hi­vatva vannak, a jövőben is a kellő támogatásban egyletünk dicsőségére és Magyarország nyomdászai javára ! Ez kivánatunk. Legyen boldog újévünk! A szerkesztőség. Régi nóta az­­ új évben. Ha jól fontolóra ves­szük a budapesti nyomdászok jelenlegi szo­morú anyagi helyzetét, és párhuzamot vonunk a többi nagyobb városok nyomdászainak helyzete közt, azon tapasztalásra jutunk, hogy nem létezik az egész európai kontinensen város, melynek nyomdászai oly mostoha anyagi helyzetben sínlődnének, mint Magyarország fővárosá­nak , Budapestnek nyomdászai. Szomorúan bár, de mégis be kell vallanunk, miszerint a dolog csakugyan úgy van. Első­sorban csak magyar hirlapszedőink helyzetére kell rámutat­nunk, és minden elfogulatlan gondolkozó nézetünket osztani fogja, ha kimondjuk, miszerint más városok hirlapszedőihez képest a mieink a legrosszabbul állnak, úgy a munkaidőre nézve, mint a fizetés dolgában is. Más nagyobb városok, hirlapszedői félig-meddig rendezett viszo­nyokban élnek, csak a mieink büszkélkedhetnek még­ egy oly rend­szerrel, mely rendszer minden tekintetben a 38-ki árvíz előtti időnek is szégyenére válik. ■ Bécsben — egy-két zuglapot kivéve — valamennyi napilap szá­molásban lesz előállítva. így van ez Németország majdnem minden városában, Franczia OLSZ ágban, Svájczban stb., sőt még talán—Chiná­ban is.­­ Nálunk­­ ezt talán ama bizonyos »patriarchalis viszonynak«, mely­­ről már többször volt alkalmunk hallani, köszönhetjük, mely »még« a főnökök és segédek közt létezik) egészen máskép áll a dolog. Itt nap­számban kell napilapot előállítani.. . még pedig »elég« busásan fizetett napszámért. A párisi hirlapszedők oly rendezett viszonyokban élnek, mely a szó szoros értelmében becsületükre válik. Büszkélkedhetnek egy oly szabályzattal, melyben, a többi üdvös pontokon kívül, még az is meg­van határozva (e ponthoz szigorúan ragaszkodnak), hogy a szedés ideje a lapoknál 6—7 órán túl nem terjedhet. Nálunk már 12—14 óra is kevés egy lap előállítására. Hirlapszedőink megérhetik még azt is, hogy a nyomdában kell majd aludniok, ha ugyan marad erre még egy kis idő. Továbbá megvan e szabályzatban az is, és erre különös súly van fektetve, hogy a »deputát« emberhez illőleg lesz meghatározva, nem úgy mint a mi »népboldogító« lapjainknál van kiszabva, hogy 40 sort kell szedni óránkint, és ha szorul a kapcza, s a »metteur« ur talán, — ami nem ritka eset az utóbbi időkben »föszedékké« előléptetett uraknál, — elszámitani méltóztatott magát, van arra is eset, hogy az a 40 sor 5 sorocskával meg lesz toldva. Ez a »lelkiismeretes« deputát-kiszabás számtalan esetben azután azt eredményezi, hogy a »nagylelkűség szü­­te« félórai »vacsoraidő« — elúszik és a szedőnek (mert neki is kell »egyszer« csak enni) állva, szedés közben mérges festékkel bekent kézzel kell vacsoráját elkölteni! Gomba módra teremnek az ilyen »népet boldoggá tevő« lapok. . . Tekintve a most divatozó »nagyon is tisztességes« szedőárszabályt, nem is lehet máskép, mert: a munkaerő olcsó és az alkalmat meg kell ragadni . . . Non missura cutem nisi plena cruoris hirudo. Kincsvágyók telhetetlenek. De nemcsak a hírlap-, hanem a werk- és accidens-szedők helyzete sem valami dicséretre méltó. A fizetési módról jobb, ha nem szólunk.. . mert saját magunk előtt kellene pirulnunk,­­ha ez általánosan úgyis ismert dologgal bő­vebben foglalkoznánk. Árszabályunk van ugyan — a falon. Bepókhá­­lózva lóg — ott a­hol — egy zugban, mintegy emlékeztetve bennünket a­­ég­­ elmúlt j­obb időkre . . . És most ő is pihen . . . Meddig ? Mi a hiba itt? Az, hogy sehol a földkerekségen, hol nyomdász­­egyletek és testületek léteznek, nem találunk olyan egyenetlenkedésre és pártoskodásra, mint a­milyennel mi, Magyarország fővárosának ‘nf.v.aííszait meg vagyunk áldva. Az egyenetlenség és viszály ördöge lopózott nyomdász-testületünkbe, holmi czélnélküli »elvek kivívása« képében. Pártokra szakadozva küz­dünk oly eszmékért, melyek egyeseknek — úgyszólván — csak takaróul szolgálnak. A­helyett, hogy karöltve, munkásokhoz illően, anyagi hely­zetünk javításán dolgoznánk, egyesek érdekeit segítjük kivívni és nyúj­tunk hozzá erkölcsi és anyagi segélyt. Már­pedig egyenetlenkedésünk és pártoskodásunk nem fog jóra vezetni. Amúgy is tűrhetetlen állapotaink még rosszabbra fordulását fogja eredményezni. Hisz úgyis már eléggé vagyunk nyűgözve, semmibe sem véve, mintha emberek sem lennénk. Fizetésünk kény­ és kedvtől függ. Bizony még el fogjuk azt is érni, hogy valóságos jobbágyokká leszünk. Csak egy kis türelem — és azok vagyunk ! Ideje volna már, minden más haszontalan dolgot és vitázást félre­dobni és anyagi helyzetünk javításával foglalkozni, de komolyan ; az első mégis csak a­­ kenyér. Hiába prédikálják bizonyos urak azt, hogy »hiányzik a magasabb szakképzettség« . . erre mi csak azt mondhatjuk, hogy : üres gyomor­ral nem lehet »magasabb« szakképzettségről álmodozni. Nézetünket ezúttal ismét elmondtuk, Ítéljen fölötte a közvélemény. Sixtus. Az ujságszedők helyzetéhez. Ha valaha joggal követelték elődeink a békés egyetértést, úgy mindenesetre joggal követelhetik ezt magyarországi hirlapszedőink is, mert lehetetlen be nem látni jelenlegi sanyarú helyzetüket, miután ép ők azok, kik leginkább a modern barbarismus nyomása alatt nyűgnek egyrészt, de sok esetben a »jó« szaktársak pöffeszkedései és képtelen­ségei által is részesül a nagy többség sok esetben oly bánásmódban a főnökök, de leginkább a mostan lábra kapott »szakértő« üzletvezetők részéről másrészt, ho­gy önként föl kell kiáltanunk : »Istenem, meddig tart ez igy!« Szegény ujságszedők! Ti, kik a nappalt éjjelé, az­éjt pedig nappallá teszitek, mikor jövend el azon idő, hogy szintén emberies életmódot fogtok folytatni, úgy mint többi szaktársaitok, és ha már végkép le­mondtatok ezen élvezetről, mikor fog ütni a föltámadás órája és meg­­mutattatni nektek azon út, a melyen az összetartás nagy műve föltalál­ható leszen, mert csakis összetartás által lehetne kivívnotok azt, hogy vasár- és ünnepnap ne kelljen dolgoznotok. Hisz azt tanítják, hogy maga az isten is megparancsolta, hogy a hetedik nap — pihenőnap legyen; más szóval, minden hetedik nap­­ nyugalomnak legyen szentelve ; de úgy látszik, nem nektek, nem Guten-

Next