Typographia, 1885 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-02 / 1. szám

Kéziratok nem adatnak vissza Megjelen minden pénteken I­nst. C.3­5­0­8 e­l-ső szám Budapest, 1885. január hó 2-án XVII. évfolyam ELŐFIZETÉSI ARA Negyedévre 1 frt osztr. ért. HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE SZERKESZTŐS­ÉG IV., Egyetem-utcza 4. szám KIADÓHIVATAL VIII., Sándor-utcza 32. szám Árszabályon aluli díjazás miatt zártnak tekintendők: »Budapester Tagblatt« és »Neues Politisches V­olksblatt« (Schlesinger-féle nyomda); »Pesti Hirlap« (Légrády-féle nyomda); Rust J. H. és társai és a magy. kir. egyetemi nyomda betűöntődéi. Előfizetési felhívás: Promimerations-Einladung. 1885. január 1-vel új negyedévi előfizetést nyitottunk Mit 1. Januar 1885 begann ein neues vierteljähriges a Typographic* czímű szaklapra és felkérjük a tisztelt Abonnement auf die Typographia und ersuchen wir szaktársakat, szíveskedjenek előfizetéseiket mielőbb die geehrten Herreh Collegen ihre Pränumerationen megújítani. ehebaldigst zu erneuern. Az előfizetési pénzek Steiner Adolf úrhoz (Buda- Die rränumerátionsgelder sind an Herrn Adolf pest, VIII. Sándor-utcza 32) intézendök. Steiner (Budapest, Alexander-Gasse 32) zu richten. A kiadóhivatal. Die Administration. százakat takaríthassunk meg, s a magyar részt, mely máris oly szép fejlődésnek indult, ne kénytelenittessünk anyagi tekintetekből ismét előbbi szűk korlátai közé visszaszorítani. Elmondottam nézeteimet, s mondhatom hasonlókat tapasztalok mindenfelől; a magyar úgy, mint a német szaktársak részéről. Látom egyrészről, hogy a­mióta lapunk német részének fokonkinti csökkenése állandóvá lett, azóta a magyar szaktársak ismét foglalkozni kezdenek a már három év óta eredménytelenül kisértő magyarosítással; s más részről azt, hogy a német szaktársak is belátták már ennek szükségét s őszintén óhajtják már ezt, s így a jövő közgyűlésen komolyan számba­­vehető ellenzéke nem is lesz. Örvendetes előjelek ezek. Örvendetesek, mert reményt nyújtanak, hogy lapunkat végre-valahára közgyűlési határozattal azzá tes­szük, a­mivé lennie kell: a magyar nyomdász-segédek érdekeit magyar nyelven védő lappá, s e mellett — hiszem — marad még elég tere szakczikkek közlésére is. Vigyázó Károly: Egyleti közlönyünk. Az új év eleje kiválóan alkalmas arra, hogy az elmúlt év ese­ményeiről elmélkedjünk, hogy összevessük a múlt ismert eredményeit a jövő eshetőségeivel, s következtetést vonjunk a kettőből. Jó lesz tehát, ha ez elmélkedésünkben nem feledkezünk meg egyleti lapunkról sem. A múlt számban megjelent czikkemben fölemlítettem azt is, hogy az egyleti közlönynek folytonosan mellékletekkel való megjelenése szintén nagy mérvben hozzájárult a lefolyt év kiadásainak szaporítá­sához. E mellékletek megszüntetése, vagy legalább korlátozása, nem megvetendő tőke-megtakarítást eredményezne, s hogy ez nemcsak lehetséges, de sőt szükséges is, azt itt következő soraimmal megkísértem bebizonyítani. Harmadéve és tavaly is nyújtottak be a lap megmagyarosítását illető indítványt, a közgyűlés azonban mindkét évben elvetette azt. Az okok mindnyáját, melyek ez indítvány elvetésére indították a közgyűlést, most ne feszegessük; elégedjünk meg csak annak az egynek megemlítésével, mely a legnyomósabb volt, mely azonban ma már teljesen megszűnt: ez a német résznek szükségessége. Harmadéve még teljes egészében megállt ez az érv, mert akkor négy oldalra terjedő egyleti lapunkat még két nyelven írott közleményekkel is csak nagy nehezen bírta megtölteni a szerkesztő, és több volt a német, mint a magyar közlemény, hisz röviddel előbb Szabó E. többször interpellált is a magyar rész megrövidítése miatt; tavaly már csak félig állt meg az érv, mert az indítvány benyújtója és védői joggal hivatkozhattak arra, hogy a magyar közlemények óriási mérvben szaporodnak, mit bizonyított is az általuk fentartott s tisztán magyar nyelven megjelenő lap és a »Typographia« magyar része, azonban még ekkor is voltak, kik írtak, vagy legalább olvastak, német czikkeket. Ma azonban már egészen másként áll a dolog; a német rész szükségessége mellett nemcsak hogy nem bizonyít semmi, de sőt ellene szól minden, hogy az fokozatosan, mert nem igen akad, a ki írjon; a mit pedig írnak, nem olvassa senki, mert érdektelen s csakis a kétnyelvűség kényszere következtében h­atnak. Így állván jelenleg lapunk német része, a korábban már két rendes és egy rendkívüli közgyűlés által elvetett indítványnak a most jövő közgyűlésen okvetetlenül keresztül kell menni; a német résznek további fentartása nem lenne más, mint a mai viszonyokkal szemben való durva erőszakoskodás, és a magyar rész fokozatos fejlődésének meg­­gátlása. Vagy hova jutunk a kétnyelvűség fentartása mellett? Oda, hogy a német résznek szégyenletes csekélysége mellett a magyar rész lesz mindig túlnyomó, ez pedig már nem illő dualistikus viszony; vagy pedig még ennél is rosszabbra, oda, hogy a német rész magától megszűnik, de a dualistikus elv fenmarad. Előre látható ugyan, hogy a német résznek megszűnése esetén is kell néha mellékletet adni, mert a magyar közlemények száma — mint a lefolyt év mindenkit meggyőzhetett­­— folytonosan szaporodik; ehhez járul még az is, hogy az egyleti tagok egy része által fentartott magyar szaklap a »Typographia« megmagyarosítása esetén megszűnik, s így annak munkatársai is az egyleti lapban teszik közzé dolgozataikat. De még ez esetben is csak néha kell mellékletet adni, míg a jelenlegi kényszerhelyzetben majdnem mindig; az különben, hogy lapunk a jövőben az érdekes közlemények miatt néha mellékletekkel jelenik meg, úgy hiszem min­dny­áj­unkat — magyarokat úgy mint németeket — öröm­mel tölt el. Ezek volnának röviden a szellemi részt illető okok, melyeket lapunk megmagyarosítása mellett felhoztunk: lássuk röviden a nem kevésbbé fontosat, az anyagit is. Azt tudjuk, hogy a sok melléklet az egylet drága pénzébe került, azt is tudjuk az imént felhozottakból, hogy a német résznek beszün­tetése után ezek nem lesznek oly gyakoriak, s így nem is lesz oly nagy kiadás, de azt nem tudják igen sokan, különösen a tiszta magyar­ajkú szaktársak nem tudják, hogy mily gyarló, mellette még mily elenyészően csekély volt az a német rész, a­mely miatt mellékleteket kellett adni. Szüntessük tehát meg ezt a részt, hogy az egyletnek Az árvák karácsonyához. Mint már néhány éve, úgy az idén is állított fel a Jótékonysági Kör karácsonyfát, mely alkalommal negyvenöt nyomdász­ árvát látott el téli­ ruhával s apróságokkal. Ez eddig helyén van. De nézzünk tovább, helyén van-e az, hogy egy oly kör, mint a Budapesti könyvnyomdászok és betűöntők jótékonysági köre, nyilvános ünnepélyt rendez ez alkalomból, s ott az árvákat kiteszi száz és száz idegen s kiváncsi szemnek, beszéd tárgyának, azokat az árvákat, kiknek atyái közül többen e kör tagjai is voltak, és társadalmi állásuk ugyanaz volt, mi e kör vezetőinek s tagjainak. Továbbá helyén van-e az, hogy e kör a kiosztandó ruhaneműek elkészítését a legnagyobb százalékot engedőnek adja át, vagy hogy egyáltalán helyén van-e az, hogy a kör a kész ruhát s c­ipőt osztja ki. Erre nézve akarom észrevételeimet, melynek helyességéről a leg­utóbbi karácsonyfa-ünnepély alkalmával volt alkalmam meggyőződni, ,az alibi" sorokban el­­­dani. Mindenekelőtt helytelennek, sőt határozottan rossznak tartom azt, hogy a kör nyilvános ünnepél­lyé teszi a karácsonyi ruhakiosztást. Ezt tehetik s illik oly körökhöz, kiknek tagjai mindenekelőtt feltűnni akarnak s csak másodsorban vagy épen a szokás kedvéért gyakorolják a jótékonyságot; de nem tarthatom helyén levőnek azt oly körnél, mint a Jótékonysági Kör, melynek rendes tagjai csak nyomdászok lehetnek, s melynek hivatása az, hogy a szükségben levő nyomdászokat s azok családtagjait segélyezze. Másodsorban nagyon is megrovandónak tartom, hogy e kör is magáévá tette már azon általános rossz szokást, hogy a legolcsóbb árért vállalkozónak adja ki a ruhák és czipők elkészítését. Mert nekünk nem arra kell néznünk, hogy ily alkalomkor ki csinálja legolcsóbbaan a szükséges tárgyakat, hanem hogy ki csinálja legjobban, hogy azok jók és a megajándékozott által viselhetők legyenek. Mert mit ér az annak a szegény árvának, ha karácsonykor téli ruhát s czipőt kap, de azután viselni nem tudja, mert a ruha kicsiny testére, s lábaira pedig a czipő nagy. Ezeknél fogva tehát bátorkodom a kör vezetői s ennek tagjai szíves figyelmét a következőkre felhívni. Ne rendezzen a kör a jövő alkalomkor nyilvános, mindenki számára szabad bemenettel bíró ünnepélyt, hanem karácsony előtt két hónappal, tehát mindenszentek táján os­sza ki a kör az ajándéknak megfelelő készpénzt (körülbelül 10—12 frtot) az anyáknak, vagy ha azok nincsenek, a gyámoknak, kik azután ez összegből bizonyára kiállítják úgy a téli­­ruhákat, hogy azokat az árvák kényelemmel viselhetik. Hogy miért kívánom e kiosztást már mindenszentek táján, arról úgy hiszem, meg­győzöm a kör minden józanul gondolkozó tagját az által, hogy ha megmondom azt, mit ámbár mindenki tud, hogy a hűs idő már nagyon is érezhető november hóban, s hogy ez által az özvegyeket egy nagy kiadástól s gondtól megszabadítjuk. Mert azt nem hiszem, hogy legyen valaki köztünk, ki azt elhitesse önmagával, hogy egy anya vagy gyám abban a reményben, hogy karácsonykor úgyis fognak ruhát kapni gyermekei, hát nem gondoskodik a szükségesekről. S ha a kör így gyakorolná a jótékonyságot, akkor is nyugodt lelkiismerettel tekinthetne vissza évi működésére, s ez­által a kör pénztára sem szenvedne annyi kiadást, mint így, mikor a ruhák elkészí­tését az olcsó vállalkozónak adja ki. Melegen ajánlom tehát soraimat az illetők figyelmébe. Végül még megjegyzem, hogy nem az ellenzékeskedés vagy pláne a rosszakarat az, a­mi e sorok írására vezetett, s a­mivel tán sokan készek leszek vádolni: a jóakarat s legjobb meggyőződésem sugall, midőn ez ajánlat tételére elhatároztam magamat, s hiszem, hogy keresztülvitelét illetőleg a kör több tagja is egyetért velem. Gaár Iván.

Next