Typographia, 1893 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-06 / 1. szám
1. osám. — XXV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1893. január 6. ELŐFIZETÉSI ÁRA : Negyedévre .................... 1 frt Fél évre.............................. 2 frt Egész évre......................... 4 frt TYPOGRAPHIA HIRDETÉSEK árszabály szerint számittatnak KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stáhly-utcza I. sz. *5 r ^ ^ KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. VIV.c- 35097 Úgy a fővárosi, mint a vidéki szaktársakat figyelmeztetjük, hogy önkéntes adományaikkal folytonosan támogassák az árszabály-bizottságot. — A vidéki szaktársak adományaikat Schmidt István vendéglős urnak (gyöngytyuk- és kőfaragó-utcza sarkán) küldték. Az árszabály-bizottság. Magyarországi könpnyomdászok és betűöntők egylete. Aleghive. A Magyarországi könyvnyomdászok és botiöntők egylete 1893. évi január 15-én, délelőtt 10 órakor, a fővárosi vigadó éttermében rendkívüli közgyűlést tart, a választmány által megállapított és indítványozott következő napirenddel: 1. Mondja ki a közgyűlés, hogy egyletünk az 1891. évi XIV. (betegsegélyezésről szóló) törvényczikk életbe lépte után is megmarad jelen szervezetében, azaz föntartatik továbbra is a heti illeték és a segélyek mostani magassága. 2. Bizza meg a közgyűlés a választmányt egy alkalmas egyleti ház építésével. 3. Mondja ki a közgyűlés, hogy az önképzőosztály három tv -n át érem .in - 40 darab részvényt vesz a »Gutenberg« nyomdai vállalatból, hogy igy idővel lehetővé tétessék a nyomdának az önképző-osztály által való megváltása. 4. Fogadja el a közgyűlés a mult évben Bernben tartott nemzetközi nyomdász-kongresszuson hozott határozatokat, a mennyiben azok a magyar törvények szerint végrehajthatók. Budapest, 1892 deczember 22. A választmány. Egyletünk és a körök. ii. Mult számunkban bebizonyítottuk azt, hogy a különböző körök nyomasztólag hatnak az egyleti életre és szervezkedésre, most pedig bebizonyítjuk, hogy takarékossági szempontból mily károsan hatnak egyesekre. Vegyük sorba a köröket és működésüket, s meggyőződünk, hogy nemcsak nem érdemlik meg azok a fönnállást és a befizetést, de sőt — ha már egyesek akarják — minden befizetés nélkül is fönnállhatnak azok, illetőleg az általuk gyakorolt teendőket egy krajczár befizetés nélkül is elvégezhetné az önképző-osztály. A jótékonysági kör az első, mert — legalább látszatra ez egy kis hiányt pótol a segélyezés terén és e mellett még vagy 60 árvát is ellát téli ruhával. Ebbe a körbe fizet minden tag havonkint 5—10 krt; nem sok, az igaz, de a segély meg épenséggel semmit sem ér. Segély-e az a 4—5, igen ritka esetben 8—10 frt, midőn ezért 1000 embert kell folyton megadóztatni, s 25 választmányi tagot működtetni és elvonni az általános érdekek küzdelmeitől? Nem az, mert az áldozathozatal sokkal nagyobb, mint az elért eredmény. Ehhez járul még az is, hogy a segély megszavazása soha sem történhetik teljesen méltányosan, mert a választmány nem ismeri a segélyre szorultak helyzetét; példák erre a két év előtt történt esetek , ennek eredménye aztán az ellenségeskedés, a szószátyárkodás és egymás becsületének megíiurczolása. De nem is lehet ez máskép ott, ahol nem az alapszabályszerű jog, hanem a választmány barátsága vagy ellenszenve adja a segélyt. Ezzel szemben bizonnyal azt mondja az a 25 választmányi tag, hogy a jótékonysági kör, ha másért nem, az árvák fölruházása érdekében is megérdemli a fönnállást. De ez sem áll, mert az árvákat még a jótékonysági kör alakulása előtt föl szokta ruházni a »»Typographia«-dalkör, amit most meg, a jótékonysági kör esetleges megszűnte után, megtehetne a két dalkör, ha ugyan szükséges ez a ruhával való ellátási komédia. — Alig tíz éve annak, hogy a társadalom minden osztályában elterjedt ez az »árva gyermekek téli ruhával való ellátása« czimü színjáték s mégsem szűnt meg a társadalmi nyomor, sőt fokozódott és még fokozódik is, ha a jótékonysági kör és ezer »magyar asztaltársaság« működik is közre annak megszüntetésén. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a társadalmi nyomoron—nem mi idézvén azt föl — ne enyhítsünk, hanem csak azt, hogy a nyomor enyhítése czéljából ne álljon fönn egyletünk mellett egy másik kör is, mert hisz az előbbi is megteheti egyedül maga azt, amit ketten tesznek. A jótékonysági kör után jönne elsősorban a szakkör, ez a nyomdászok elitejéből (?) álló tudományos testület. Nem kicsinyeljük működését, de azért azt mégis állítjuk, hogy fölösleges nyűg. Pár évvel ezelőtt egyszer már fölkérte az önképzőosztály, hogy szűnjék meg és alakuljon át az önképző osztályban szakbizottsággá, de hát nem tették meg, mert hihetőleg derogál olyan nagy uraknak a néppel összeülni. Mi ennek a körnek összes működése a nagy illetékkel szemben? Kiadnak egy lapot és egy Évkönyvet! — Ezért azonban kár illetéket fizetni, mert a lapjukban levő szakközleményeket — állandó mellékletkép — hozhatná a »Typographia« is, azzal a különbséggel, hogy 50 krért nem közölne kapitalistáknak díszes hirdetéseket. igy van az Évkönyv is; ezt is kiadhatná az önképző-osztály és jobban megbírná az esetleges terhet. A hirlapszedők, gépmesterek és öntők köre már szőkébb határok között mozog, mert nem ütnek oly nagy zajt és nincs oly sok tagjuk, mint az előbbi kettőnek; ezek is azonban a tíz év előtti közalapítási dühnek eredményei s ezek sem felelnek meg annak a nagy áldozatnak, amit fönnállásuk érdekében a tagok hoznak. A két előbbinek még rokkantpénztára is van, de hogy minek és kinek, azt ki tudná megmondani? Mi azt hisszük, hogy senkinek, mert rokkantakat 80—100 taggal nem lehet segélyezni. — A betűöntők köre, meg pláne oly csekély számú taggal bír, hogy egész működése nem egyéb, mint ülések és gyűlések tartása. Fölvetette már valaki azt a kérdést is, hogy mi történik a körök vagyonával, ha azok föloszolnak, miután alapszabályaik záradékában rendesen az van, hogy a kör föloszlása esetén a vagyon addig külön kezelendő, míg hasonczélú kör alakul, ez esetben, nagyon természetesen, a vagyjon veszendőbe menne, de hát ezen a bajon könnyű segíteni: tessék minden körnek úgy módosítani alapszabályait, hogy föloszlás esetén vagyonuk rögtön a központi önképző osztályé, amely aztán alakíthat az árvák fölruházására, a szaktudomány fejlesztésére, sőt a hirlapszedők, gépmesterek és betűöntők speciális érdekeire is külön bizottságot, mégpedig heti illeték nélkül, csak a meglevő vagyon kamatainak fölhasználásával. Ez kell nekünk , ez a szervezkedés érdekében és azért, hogy az állami betegsegélyező pénztárak érdekében ránk háramló nagy terhet megbírjuk, nem pedig a heti illeték leszállítása és ezzel egyletünk jelen szervezetének fölforgatása. Aki nem így gondolkozik, az — szerintünk — vagy elfogult, vagy csak azért kívánja egyik-másik kör fönnmaradását, hogy szerepet játszhassék. A fönnebbiekben és múlt czikkünkben elmondottuk azt, hogy a különböző körök mily károsak elvi szempontból az egyletre és a szervezkedésre, és hogy mily jótékonyan hatna megszűnésük az egyesek takarékosságára; nem tudjuk, lesz-e sorainknak eredménye, de mindenesetre kívánatos volna, ha az egylet választmánya foglalkoznék a kérdéssel és később szólítaná föl a köröket a föloszlásra. Hisz ha így maradunk, amint most vagyunk, úgy soha sem képez a nyomdászság egy egységes testületet és soha sem működhetnek a tehetségek az összeség javára, hanem mindig csak szűk körben mozognak és a szaktársak haszontalanságra fizetnek különböző heti illetékeket. Nyilt levél a „Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők "egyletének tek. Választmányához. Egy pár hét óta, engedve a kényszernek, alulírottak is tagjai a kerületi betegsegélyző pénztárnak és habár a kormány atyai gondoskodását igen dicsérendőnek tartjuk, mégis jobb szerettük volna, ha valami adónemet, például a kereseti adót törölte volna el (hiszen úgyis elég szörnyű adót fizetünk a fogyasztásnál), mégis belehelyeztük magunkat a változhatatlanba és fizettük, illetve levonták tőlünk híségesen az illetékeket. Időközben azonban megjelent egy miniszteri rendelet, mely szerint azon munkások, kik valamely olyan magánegyletnek tagjai, amely egylet alapszabályait a betegsegélyezést illetőleg a törvény értelmében módosítva a minisztériumhoz fölterjesztette, de azok mindezideig vissza nem érkeztek, további intézkedésig nem kényszeríthetők a kerületi betegsegélyző pénztárba való belépésre. Ennek folytán elnökünk azon kérelemmel fordult Zakó Lajos alelnök úrhoz, szíveskednék számunkra — az itteni kerületi betegsegélyző pénztár kivá-