Typographia, 1906 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-05 / 1. szám

január 5 T­V P­O G­R­A­P­H­I A lOvó messze dobta azon körülmény, hogy az ott megvitatásra került indítványok nagy része olyan dolgok, melyeknek eldöntése messze túllépi a­­­ kerületi értekezletek hatáskörét. Így történt aztán, hogy az értekezletnek inkább országos, mint kerületi jellege volt, azonban eredmények tekintetében egyáltalán nem ért föl a legkisebb kerületi összejövetel­lel sem. Országos, a szó teljes értelmében, mégsem volt, mert ahhoz meg hiányzott az egész ország nyomdászainak részvétele és a hatáskör. Csak dicséretre méltó a buzgóság, melyet a vidéki városok szaktársai a viszonyok javításának érdekében kifejtenek, azonban a buzgóság és ügyszeretet sugalla tevékeny­ség csak akkor ér valamit, ha az bizonyos rendszerbe van foglalva. Mert például szép dolog, ha — tegyük föl — a debreczeni szaktársak érdeklő­dnek az aradi és egyáltalá­ban a délvidéki nyomdász-viszonyok iránt és megfordítva, azonban az az eredmény, melyet ez a puszta érdeklődés hozhat, nem éri meg azt az összeget, melybe két debre­czeni küldött aradi utazása és három napi ott tartózkodása kerül. Ismételjük: más a kerületi és más az országos jellegű és hatáskörű értekezletek megtartásának módja. De más az ideje is. Szakegyesületünk ez év nyarán fogja meg­tartani II. országos kongresszusát, melyen igen sok nagyjelentőségű és az egész ország nyomdászságát közelről érintő, igazán országos jellegű ügy kerül elintézésre. Szervezeti és egyleti életünkben a legutolsó három évben fölgyülemlett pótolni és helyes­bíteni valók az egész ország küldötteinek részvételével ezen országos összejövetelen nyernek megoldást. Itt lesz az igazi helye azon indítványok nagy részének, melyek karácsonykor az aradi u. n. délvidéki nyom­dász-értekezleten szőnyegre kerültek, azon­ban elintézést nem nyertek. A kerületi értekezletek szükséges voltát senki sem vonhatja kétségbe. E mellett bizonyít azon körülmény is, hogy Szak­egyletünk még ez év elején kerületi érte­kezleteket fog rendezni az ország minden vidékén, hogy ezen értekezletek mintegy előkészítői legyenek az év vége felé be­következő vidéki mozgalomnak. Ugyancsak ezen kerületi értekezleteken fogják a vidéki szaktársak megválasztani a vidéki árszabály­tárgyalására kiküldendő bizottság vidéki tagjait. Gyűjtsék az erőt a vidéki szaktársak mindenfelé, hogy a nemsokára tartandó kerületi értekezleteken részt vehessenek, hogy aztán annál eredményesebb munkát végezhessen az országos kongresszus, mely hivatva lesz szervezeti és egyleti életünkben az egész ország nyomdászaira kiható üdvös reformokat hozni. Egy pár túlságosan hevesvérű koalícziós-lap rágal­mainak, piszkolódásainak időleges meghiúsítása még nem egyértelmű a s­ajtószabadság ellen el­követett merénylettel. A koalícziós-lapoknál végbe­ment sztrájk nem volt más, mint védelmi eszköz a koalíczió által a népjogok ellen nap-nap után intézett vakmerő merénylet ellen. Csak védelem, semmi más. Azt mondja a többek között a Graphica, hogy a szakszervezet vezetőségének határozatából kifolyólag történtek a rombolások a nagyobb koalícziós­ lapok nyomdáinál. Hát, ezt egész határozottsággal vissza kell utasítanunk. A tömeghez sem mi, sem más olyan értelmű beszédeket nem intéztünk, mint a­mit a Graphica nekünk imputál. A jogaiért küzdő munkásságot ma már nem kell tüzelni arra, hogy igazaiért síkra szálljon és azt minden körülmények között megvédje. A Graphica egy helyen igy ír: „Merő ráfogás, ürügy volt csak, hogy a napi­lapoknak a munkásokkal szemben használt sértő hangja, piszkolódó kifejezései miatt követték el a munkások a támadást a sajtó szabadsága ellen, mert ha­ előfordult is, hogy egyik-másik politikai lap élesebben reagált a munkáspárt lapja provo­­kálására, a «Budapesti Hírlap», a «Pesti Hírlap» s a többi megtámadott napilap közismert irodalmi előkelősége és tisztessége teljesen kizárja az ildomtalanságot, a piszkolódásnak helyet nem ad.­ Ha merő ráfogás az, hogy a sértő hang és piszkolódó kifejezések miatt tört ki a sztrájk, akkor hát mi lehet a Graphica szerint az igazi ok? Csak nem gondolja, hogy az illetők csupa jókedvükből vagy túlságos jómódjukból hagyták oda kondí­­cziójukat. Azt pedig, hogy a Budapesti Hírlap és Pesti Hírlap és a megtámadott többi napilap «ildomtalanságot» nem követtek el és a piszkoló­­dásnak helyet nem adtak, senki sem hiszi el, mert hiszen éppen a Graphica által megnevezett két nagyobb lap vezetett a piszkolódásokban és a munkásság megrágalmazásában. A Budapesti Hírlap­ban és Pesti Hírlapban nap-nap után szidták, rágal­mazták, gyanúsították, piszkolták, denuncziálták a szervezett munkásokat és gúny tárgyává tették, lesajnálták, hazaáruló gazembereknek, Bécs béren­­czeinek nevezték mindazokat, a­kik az általános titkos választói jog hívének vallották magukat. Ilyen körülmények között aztán ne tessék csodál­kozni azon, ha a munkások, a­kik egyébként a saját bőrükön még eddig nem tapasztalhatták, hogy mi is tulajdonképpen az igazi sajtószabadság, olyan cselekedetre ragadtatják magukat, a­mi koalícziós szempontból és a Graphica szempontjából egy­értelmű a sajtószabadság elleni merénylettel. * Koalícziós körökben általában igen nagy elő­szeretettel gyanusítgatják Vészi Józsefet, a kormány sajtóügyi osztályának vezetőjét, mintha a koalícziós lapok ellen irányult sztrájkokat ő rendezte volna. Ezt az otromba és minden reális alapot nélkülöző koholmányt betetőzte Rákosi Jenőnek, az Otthon­kor elnökének újévi beszéde, melyben nyíltan rá­fogja Vészire, hogy a koalícziós­ sztrájkok az ő keze művei voltak. Vészi erre nyilatkozatban felel és becsületszavára kijelenti, hogy a sztrájkról semmi­féle előzetes tudomása nem volt, annak intézésébe sem közvetve, sem közvetlenül bele nem folyt. Rákosi úrék csak nézzenek egy kissé körül és megtalálják a koalícziós­ sztrájk igazi okát és okozatát. _____ Napi kérdések. Irta: Lakatos László. 111. A természetes dolog. Természetes dolog az, hogy ott, a­hol az urak vetik ki az adót, ott magukról megfeledkeznek és a munkásokat úgy ölelik keblükre, hogy majd meg­fojtják. Fokozatos adóról az urak a képviselőház­ban hallani sem akarnak, pedig ez volna az igaz­ságos, mert vegyük csak a példát: a­kinek ezer korona évi jövedelme van és fizet hat korona adót, nehezebben teszi azt, mint az, a­kinek kétezer korona jövedelme van és tizenkét koronát fizet és minél magasabb a jövedelem, annál nagyobb adót fizethet nem arányban, hanem ugorva, vagy a mint mondják: progresszive. Az urak a képviselőházban azt is tudták megcsinálni, hogy szegény ember fia az iskolához is nehezen jut; ha katonasághoz ke­rítik, csak szolga lesz ott is belőle; ha bírósághoz fordul igazáért, nehezen kapja azt, mert jó ügy­védet nem vehet; ha beteg, drága a doktor, de még drágább a mediczina és minden a mi rová­sunkra megy, mindenben gondoskodtak nem rólunk, hanem ellenünk, mintha nem is egy földön élnénk, hanem mintha ellenségeink volnának. A szegény embert nem kérdezik, mi a véleménye városi ügyekben, a megyéhez nincs beleszólása, a kép­viselőházhoz — az ország dolgához — pedig neki czoki. Csak fizetni és sóhajtani. Ha egyszer a fáj­dalom erőt vesz rajta és kifakad — viszik. Tehát fizetni és fizetni a megroskadásig. Bebizonyítottuk már, hogy a munkásság nélkül az ország semmi, elpusztul, és ha az urak abból volnának kénytelenek megélni, a­mit eszükkel és kezükkel megdolgoznak, nem kellene hét szűk esztendő, elég volna egy is és belepusztulnának. A munkásság részére — de nemcsak az ő részükre, hanem mindenkinek legyen része benne — követe­lik a szoc­ialisták az általános, egyenes, titkos és községenkénti választói jogot; követelik pedig ezt férfi és nő részére egyaránt a huszadik életkortól kezdve úgy a községnél, mint a megyénél, mint az országháznál. Követelik pedig azért az általános választói jogot, mert a munkások tartják fönn két­harmadrészben pénzzel az államot, de föltétlenül teljesen két kezük munkájával. Mert a földbirtokos­nak, ha nem dolgoznak a munkások, a föld nem terem, nem lesz «egyenes» adó; a szegény ember, ha nem iszik szeszes italt, a korcsmáros nem fizet­het adót s igy itt is tulajdonképpen a munkások fizetik meg a korcsmáros adóját s ő azért az utért kapja meg a választói jogot, melyet a korcsmájától az adóhivatalig megtett, a hol az adót átadta; ugyanilyen a viszony a kismesternél, a ki két kezé­vel és talán 1—2 segéddel dolgozik, hogy csak a munka által lesz választó­polgár; a gyárak becsuk­nak, ha a munkások leteszik a szerszámot és nincs adó — nincs választói jog. Vagy tegyük föl az esetet, hogy valakinek rosszul megy az üzlete és ő kénytelen csődöt mondani, ezáltal nem fizethet adót és elveszti választói jogosultságát is. Tehát kinek volt meg a választói joga? Nem neki, hanem a pénznek; az illető a bukás által valószínűleg több élettapasztalatot szerzett, de a választói jogát mégis elvesztette, mert az nem észhez, hanem pénzhez van kötve. Kifogásolják az általános választói jognál, hogy azt nem adhatják meg, mert akkor a nemzetiségek elnyomnák a magyart. Nyolcz millió tizenegy milliót! Hát lehetséges ez? Nemcsak hogy nem lehetséges, de határozottan nem is igaz, mert biztos adatok vannak arról, hogy a magyarságban föltét­lenül több a férfi, mint a nemzetiségeknél. Csak egy kis pillantást tekintsünk a felvidéki tótságra és az erdélyi oláh vidékre és már­is látjuk, hogy az nem áll, mert ezen népek lakta vidéken falvakon végig nem látni férfit, csupán asszonyt, és azt még a szoc­ialisták sem követelik, hogy az illető Magyar­­országon legyen választó, ha Amerikában él, pedig a férfiak ott vannak. De meg­engedve a nem létező lehetőséget, hogy elnyomnák a magyart hát a szegény magyarnak meg van-e a választói joga és a gazdag nemzetiséginek nincs ? Dehogy is ! A gazdag nemzetiséginek éppúgy meg­van a vá­lasztói joga, mint a gazdag magyarnak, viszont a szegény nemzetiséginek éppúgy nincs meg, mint a szegény magyarnak. Egyszóval: az ur pokolban is ur! . Gondolkoztak az urak már azon is, hogy csak annak kellene adni választói jogot, a­ki katona volt. És a­ki nem volt, az fizeti a katonaadót! Egy rókáról két bőrt lehúzni nem lehet. Katonai adót is fizettetni vele és jogot is megvonni tőle, nem szabad. Azonkívül pedig nem tehet az illető róla, hogy szülei oly nyomorban éltek, hogy nem bír­ták jobban táplálni, de előfordul az is, hogy gaz­dag emberek gyerekei sem váltak be — és azok­tól is megvonnák? Dehogy is tennék! Egyáltalán a legjobb volna az ilyen indítvány szerint, ha a közös hadügyminiszter volna a képviselőházi elnök, a táborszernagyok a miniszterek és a katonákat kivezényelnék a szavazásra. Ha az ember úgy bele­nézhetne nem egy honpolgár veséjébe, kiolvasná az ilyesmit. Még eg­gyel érvelnek és­­ pedig: csak annak legyen választói joga, a­ki írni és olvasni tud. Ha ezt az indítványt elfogadnák, akkor Magyarországon nagyon sok mostani választótól el kellene venni a szavazati jogot. Ebben az országban ezt a föl­tételt nem szabad kikötni, mert az állam egy-egy koronából csak 12 fillért juttat iskolára, ellenben 88 fillért katonaságra! Ebben az országban több a fegyház, mint az egyetem ; több a börtön, mint a középiskola; nincs falu, melyben börtön és rendőr, csendőr vagy «hatósági jogokkal fölruhá­zott» bakter ne volna, azonban ezrével vannak fal­vak, a­hol tanítót és iskolát csak hírből ismernek. És ha valaki ilyen szerencsétlen állapotok között nevelkedett föl, annak már úgyis baj a szellemi vaksága, hát még a jogától is megfosztani nem tisztességes dolog. Hogy is mondja a magyar köz­mondás : Szegény embert az ág is húzza . . . Brazíliában (Délamerika) egy kerületben egyszer egy olyan kortesféle ember összefogdosta az em­bereket a választás előtt és a választás napján szegzett revolverekkel odaszavaztatta őket, a­hová ő akarta. Ez csak a vád Amerikában történhetik, a­hol a szavazás titkos. Nálunk a gazdag és bé­ A koalícziós-sztrájk epilógusa. A főnökök lapja, a Graphica legutóbbi számában éles hangú czikkben foglalkozik a Budapesten le­folyt koalícziós-sztrájkkal és az egész mozgalmat a sajtószabadság elleni merényletnek minősíti. Különös dolog, hogy a Graphica is csak akkor veszi észre, hogy kellene léteznie valami sajtó­szabadság-félének is, a­mikor történetesen a koa­­lícziós­ lapok kiadóinak bőréről van szó. Kérdezzük a Graph­át: ugyan miért nem tetszett akkor is fölemelni tiltakozó szavát, a­mikor a kormányzó hatalom a munkásság sajtóján mutogatta, hogy milyen is a sajtószabadság — szabadság nélkül?... Ha igazán szívén viseli a sajtószabad­ság ügyét, akkor tessék minden alkalommal és mindenkivel szemben ügyelni arra. Különben azt találjuk hinni, hogy a Graphica szerint a sajtó­­szabadság csak a Rákosi, Holló, Légrády stb. lap­kiadó urak wertheim-szekrényeinek fenekéig terjed. Különben is, ne tessék annyira fölfújni a dolgot.

Next