Typographia, 1908 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-03 / 1. szám
Január 3 TYPOGRAPHIA április 2-án, megrongált egészségére való tekintetből, visszalépett (meghalt 1871 július 16-án) és a rendkívüli közgyűlés Ács Mihályt választá utódjául. Ács Mihály alatt a lap iránya annyiban változott, hogy nem engedett korlátlan hatalmat a szerkesztő-bizottságnak, ennek és a lábrakapott nemzetiségi viszálynak következtében 1873 julius 20-án Gawel Gyula választatott meg szerkesztőnek, aki ezt azonban el nem fogadván, augusztus 20-án Firtinger Károlyt választották meg. Ács alatt lett az eddig havonként háromszor megjelenő lap hetilappá, a mennyiben az 1872 deczember hó 15-én tartott gyűlés erre a czélra a heti illetéket ismét fölemelte 3 krral. 1873 január 1 -je óta tehát a Typographia hetilap. Ács meghalt 1896 junius 19-én. Firtinger Károly (meghalt 1903 márczius 26-án) 1873 augusztus 20-tól 1881 január végéig szerkesztette a lapot. Leköszönésének oka a január 16-án tartott közgyűlés bizalmatlansági szavazata volt, mert Firtinger az 1880. év végén megindult parcziális sztrájkmozgalmat nem támogatta. Firtinger utóda Tanay József let, aki 1881 februártól 1883 május 1-ig volt szerkesztő. Leköszönésének oka szintén bizalmatlansági szavazat volt; a szerkesztő ugyanis állást foglalt a lap tisztán magyar nyelven való megjelenése mellett, amit az április 8-án tartott rendes évi közgyűlés elvetett és kimondta továbbra is a két nyelven való megjelenést. Utána Záhonyi Alajos jött, aki 1883 május 3-tól 1881 május 10-ig, tehát éppen egy évig dolgozott mint szerkesztő. 1881 május 10-től ezeknek a soroknak az írója volt a szerkesztő egészen 1894 január 12-ig. Ekkor a hatóság megtiltotta, hogy az egylet adja ki a lapot; annak megjelenéséről tehát úgy gondoskodtunk, hogy külön adtuk példányonként 5 kiért. A hivatalos szerkesztő 1ipp Károly jön, mert én, mint egyesületi alkalmazott, nem lehettem. Ennek daczára azonban a magyar részt én szerkesztettem 1900 május 18-ig. Ezalatt a hosszú 16 év alatt csak három alkalommal szakítottam meg működésemet; először 1887-ben, midőn a választmány kisebbségével történt összekülönbözés következtében leköszöntem és Gsató Zsigmond szerkesztett hét számot, a 42—48-ikat. Másodízben 1891 nov.— 1892 februárban három hónapig (akkor fogházban voltam) és harmadszor 1895 nov.- 1896 februárban, a midőn szintén ültem. A szerkesztéstől 1900 májusban történt megválásom után Lipp Károly továbbra is megmaradt felelősnek, de a magyar részt Peidl Gyula, Schwarcz Ambrus és Siegfried József szerkesztették egészen október hó 20-áig, a midőn Peidl Gyula vette át a szerkesztést és megmaradt állásában 1904 augusztus 5-ig, midőn az ellene intézett támadások következtében leköszönt. Rothenstein Márton a felelős szerkesztő és a magyar részt változó bizottságok szerkesztették 1905 január hó 5-ig, a midőn — a szerkesztői állásra kiirt pályázat meddő maradván — a szervező bizottság ideiglenesen Lerner Dezsőt bizta meg a szerkesztéssel és szerkesztette a lapot márczius 17-ig, azaz tiz számot. Utána Domanek Istvánt választották meg az ország szaktársai, aki 1905 márczius 18-tól 1906 április 13-ig volt szerkesztő. Azóta ismét Peidl Gyula lapunk szerkesztője, akit az ország nyomdászainak most másodízben megnyilvánult bizalma helyezett vissza a szerkesztésre. Összegezve a föntebbieket, azt látjuk, hogy lapunknak, amig elérte a XL. évfolyamot, a részleges szerkesztőket és rövid provizóriumokat nem számítva, tíz tényleges szerkesztője volt: Buschmann Ferencz, Sauerwein Géza, Ács Mihály, Tanay József, Záhonyi Alajos, Zaka Lajos, Csató Zsigmond, Peidl Gyula, Lerner Dezső és Domanek István. A föntebbi rövid visszaemlékezés után mit mondjak a lap irányáról és arról a betűkkel és számokkal ki sem fejezhető óriási eredményről, amit a lap segélyével eddig elértünk? Semmit! Hasonlítsa össze bárki a múltat a jelennel és látja, hogy hol áll a mai nyomdászság a régiekkel szemben : magasan állunk, míg azok alant küzdöttek a magasra jutás érdekében. De küzdjünk tovább is, nehogy a magasból leszédüljünk, akár könnyelműségünk, akár elbizakodottságunk következtében. Még csak azt említem meg, hogy 1894 május 1-én ünnepeltük szerényen a Typographia huszonötéves fönnállását, most pedig ne ünnepeljünk, mert a negyvenéves évforduló csak megemlékezésre való. Az a sok negyvenéves ünnepély nem más, mint: alkalom az ivásra! — Majd ünnepeljünk tíz év múlva, midőn lapunk az L. évfolyamába lép és amikor minden bizonnyal még a mainál is szebb múlt áll mögötte. Záradékul megemlítem még, kik szerkesztették kezdetben a Typographia német rész.t, később pedig a Gutenbeget. A három első szerkesztő: Buschmann, Sauerwein és Ács, a magyar mellett a németet is szerkesztette; Firtinger, Tanay, Záhonyi és az én szerkesztésem kezdetén Bauer I. Márton és Gawel Gyula szerkesztették a német részt. 1885 augusztus 14-én jelent meg a Gutenberg első száma, mint a Typographia önálló melléklete s ezt a következő szaktársak szerkesztették: 1 lölzel József, Dobos Ignácz, Stösser Adolf, Preusz Jakab, Lipp Károly és a jelenleg is szerkesztő Rothenstein Mór, Zaka Lajos. Kezdetben a Szakkör aligha indult egyébnek, mint az az időben nagyban uralkodó polgári körök szakmabeli utánzatának. Azonban mindjárt kezdetben czélirányos működéssel kezdte, amennyiben az akkori idők legkiválóbb szakemberei csoportosultak zászlaja alá. Nem akarok itt történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, mert ezzel elébe vágnék az időközben megjelent jubileumi füzetnek, de vissza kell térnem arra, hogy a múltban bizony sok szemrehányást kapott a Szakkör állítólagos „úri“ törekvései miatt, sőt sok ideig a „Faktorklub“ nem éppen megtiszteltetésből adott jelzővel szatrálták. Hát ezek az idők elmúltak, a Szakkör ma munkásegyesület a szónak legszorosabb értelmében, mert tudva és átérezve hivatását, ma így működik. De lássuk csak, miként igyekszik feladatának megfelelni. Tudvalevő, hogy egyeseknek bármely téren való előbbrejutása nem mindig az egyéniségen — az intellektualitáson — alapszik, hanem legtöbb esetben azon, hogy az élet áramlata minő kedvező vagy kedvezőtlen helyzetbe sodorta, így szaktársaink egy részének is megadatott, hogy esetleges egyéni kvalitása mellett a szakmabeli tudásnak bővebb tapasztalataihoz jutott. A Szakkör feladatává tette az ilyeneknek, hogy tudásukat megosszák ama szaktársakkal is, kiknek nem volt módjukban ezen tapasztalatokat gyakorlati téren megszerezni. Hiszen szaktársi és emberi kötelessége mindannyiunknak tudásunkat megosztani, hogy így minden társunkat fölszerelhessük a gazdasági harczra a leghatalmasabb fegyverrel, a tudás fegyverével. Eme czélok elérésére szolgálnak elsősorban a Szakkör kiadványai, melyeket minden szakköri tag ingyen kap. Ilyen a kitünően szerkesztett Grafikai Szemle, mely havonta jelenik meg és műmellékletekkel is el van látva, ilyen az Évkönyv, mely még külföldi szaktársainknál is föltünést kelt és méltó elismerésben részesül; ilyenek a Szakkör egyéb alkalmi kiadványai. Idetartoznak még az elméleti és gyakorlati czélú előadások, fölolvasások és viták. Utoljára hagyom, mint az egész működésnek csúcspontját, a Szakkör által föntartott továbbképző tanfolyamokat, mely már teljesen hozzásimult azon életfeladathoz, melyre hivatva van : a szaktársakban továbbfejleszteni a mesterségbeli tudást. Épp azért el van itt kerülve minden tudálékos nagyképűsködés, hanem csak a komoly czél lebeg szem előtt: tanulni és oktatni. De nem akarom tovább e lapunknak hasábjait igénybe venni, a t. szaktársak úgy lehetnek elismeréssel a Szakkör működése iránt, ha tömegesen tisztelik meg jelenlétükkel a jubiláris ünnepélyeket, ha tömegesen csatlakoznak az immár 25 éves harczban megerősödött Szakkör zászlója alá, melynek büszkén hirdetjük jeligéjét : A munkásság hatalma szervezete, a szervezet ereje az összetartás, az összetartás érzése csak önérzetes és öntudatos munkásokban van meg, az önérzet és öntudat alapja a tudás. Augenfeld M. Miksa: A Szakkör jubileuma. Néhány évvel ezelőtt még az volt nálunk az általános törekvés, hogy az összes szakmabeli egyesüléseket és köröket egy kalap alá hozzuk. A mindenható kormányhatalom bölcs politikája azonban éppen ellenkezőleg megszaporította az egyesülések számát, mert éppen ezen politikának szülötte a Szakegyesület és hatalmas erőtől duzzadó szabad szervezetünk. A hatalom czélja mindenkor az volt, hogy szétforgácsolja, meggyöngítse, megbénítsa erőinket. De éppen ellenkezőt ért el, mert ma már mindegyik egyesülésünk pompásan illeszkedik be abba a keretbe, amelyet modern munkásmozgalomnak nevezünk. Megtanultuk a nagy gazdasági harczban ellenfeleink azon hasznos taktikáját, hogy ha a munkát elosztjuk, jobban haladunk. És így mindegyik egyesülésünk megtalálta a maga munkakörét, igyekszik is azt híven betölteni. Az anyaegylet megvéd bennünket a betegség, rokkantság és munkanélküliség nyomorától, a Szakegyesület edz bennünket társadalmi neveléssel a gazdasági harczra, a szabad szervezet megvéd bennünket a kizsákmányolás ellen, a Szakkör pedig szakmabeli kiképeztetésünket fokozza. Íme, a Szakkör csöndes, de a mellett intenzív munkálkodása mellett negyedszázados jubileumához jutott el. Mennyi minden megváltozott ezen 25 év alatt, azt most láthatjuk csak igazán, ha e pillanatban visszatekintünk az elmúlt évekre. 1908 Vidéki árszabályunk egy év után. Immár egy éve, hogy vidéki árszabályunk megköttetett, érvényre emelkedett. Azóta nagyon sokat változtak a viszonyok. Nem kutatom, hogy akkor — egy évvel ezelőtt — megfelelt-e, jó volt-e, kielégítő volt-e árszabályunk? Elfogadtuk, tehát meg kellett vele elégednünk. Talán jobbat, megfelelőbbet az adott helyzetben árszabálybizottságunk nem látott kivihetőnek s a legjobb belátása szerint elfogadásra ajánlotta jelenlegi árszabályunkat. Ma azonban másként áll a helyzet. Az egész vonalon a megelégedetlenség, az elkeseredettség uralkodik. Ma már nem felel meg árszabályunk annak az intencziónak, amelynek tulajdonképpen megfelelni kellene. Mert míg jelen árszabályunk 2—4 koronás bérjavítást biztosított a szaktársaknak, addig az élelmezés, lakás stb. árai szinte hihetetlennek látszó uzsoramagasságig fölszöktek. Hogy ezt beigazoljam a szaktársaknak, számokkal fogom dokumentálni, hogy mily tarthatatlan helyzetünk. Nem fogok messze visszatérni, csak 1905-re és 1906-ra, amikor egy-egy szaktárs heti élelmezése 9—10 koronába került lakással együtt 20—22 koronás minimum mellett, addig ma, 1907-ben, 12—13 koronába kerül lakás nélkül 22—24 koronás minimum mellett. Tehát semmi szín alatt nincs meg az arány, dacára, hogy két koronás béremelésben részesültünk, mert ezzel szemben tisztán élelmezésünk 3—4 koronával emelkedett hetenként. Hát hol van még a lakás ?