Typographia, 1909 (41. évfolyam, 1-53. szám)

1909-01-01 / 1. szám

Budapest, 1909 január 1. jJVV-o. 3 5 0 7 ^ 1- szâm‘ Megjelenik minden pénteken TYPOGRAPHIA ELŐFIZETÉSI ÁR a Gutenberg melléklettel együtt a fővárosban egész évre. . 15.60 a vidéken..............................10.40 XLI. évfolyam. EGYES SZÁM ÁRA a fővárosban................30 fillér a vidéken......................20 fillér segédmunkásoknak . . 10 fillér Telefon­szám 85—82 A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség: VIII., BérkocsiS­ Utcza 1, félemelet, ajtószám4 Hirdetések soronként 25 fillér, mely összeg előre beküldendő Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: VIII., Bérkocsis­ utcza 1, félemelet, ajtószám : 1909. Ez alkalommal — a­mint az egy évfor­duló alkalmával aktuális szokott lenni — eltekintünk attól, hogy panas­szal kezd­jük az uj esztendőt, bár volna elég okunk és szavunk a panaszra. Nem tesszük azonban azért, mert erős a hitünk, hogy ha rá fogunk mutatni mindazon fontos teendőkre, a­melyek reánk az új évben várnak, a szaktársak teljes energiával és a legnagyobb komolysággal fognak munká­­hoz látni és ezzel aztán megszűnik az ok a múlt esztendőben fölmerült jogos panaszok fölsorolására. Az első és legközelebbi fontos teendő, a­mely a szaktársakra, illetve azok kép­viselőire, a bizalmiférfi-testületre vár az új esztendőben — a szabadszervezeti sza­bályzat tárgyalása. Végre sikerült mind­azokat az akadályokat elhárítani, amelyek már hosszú idő óta állandóan a szerve­zeti szabályzat elkészítése elé gördültek és ma abban a helyzetben vagyunk, hogy beszámolhatunk arról, miszerint azt úgy a bizalmiférfi-testület által kiküldött vegyes bizottság, valamint a szervező bizottság letárgyalta és a bizalmi férfiakon most már a sor, hogy végleg végezzenek vele. Magának a szabályzatnak tárgyalásába e helyen most nem bocsátkozunk, a tárgyalások végleges befejezése után a szaktársak úgyis meg fogják azt ismerni. Egyelőre csak a bizalmi férfiaknak kül­dettek szét, a­kiknek elég alkalmuk van azt a még rendelkezésre álló 12 nap alatt alaposan áttanulmányozni, észrevételeiket megtenni s ezek alapján azután meg kell vetni azt a fundamentális erőt, a­melyen állva, szervezetünket egy hatalmas és erős intézmén­nyé fejleszthetjük, olyanná, a­mely minden külső befolyásnak ellent­­állhat és a­mely bármely oldalról jövő támadást a legnagyobb könnyedséggel képes legyen visszaverni. A szabad szervezeti szabályzat letárgya­­lásával egyidőben egy nem kevésbé fontos feladat vár az egész ország nyomdászaira: a Typographia szerkesztői állásának a betöltése. Ha tudjuk azt, hogy a Typographia hivatott minden fontosabb szervezeti ügy­ben megszólalni és minden komoly, bennünket érdeklő kérdést fölszínre vetni; ha tudjuk továbbá azt, hogy a Typographia feladata kijelölni nekünk az utat, a­melyen haladnunk kell, az agitác­ió kifejtése, az általános szervezés és irányítás, akkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy a szerkesztői állás betöltésénél a legnagyobb körültekintéssel és meggondoltsággal kell eljárnunk. Nem szabad és nem lehet szem elől tévesztenünk azt a körülményt, hogy árszabályaink — úgy a budapesti, mint a vidéki — negyven napi differencziával egyidőben, 1910 első felében lejárnak. A­mi azt jelenti, hogy az előkészítés munkálatait már a jelen esztendőben föl­tétlenül foganatosítanunk kell. Ha a jelen­legi viszonyoknak csak némileg is meg­felelő árszabályt akarunk teremteni, még ebben az esztendőben kell elkészülnünk minden eshetőségre, a­mit csak úgy tehetünk meg, ha idejekorán hozzáfogunk a szervezés komoly munkájához az egész országban. Kétségtelen, hogy ebből a szervezési munkából az oroszlánrész ismét csak a Typographiát illeti. Félre kell tehát tennünk a szerkesztő­választásnál minden személyes motívumot — barátságot és ellenszenvet egyaránt — és csak tiszta lelkiismeretünk szerint, a szervezet érde­kének szempontjából adjuk le szavaza­tunkat. Ugyancsak ebben az évben — augusz­tusban vagy szeptemberben — jönnek össze az ország összes nyomdai munkásai­nak és munkásnőinek megbízottai kon­gresszusra, hogy a jövőt illetőleg tanács­kozást folytassanak. És habár — mert szervezeti életünkben a mai irány teljesen bevált és jónak bizonyult — alapvető munkára nem is lesz ott szükség, mégis számtalan kérdésben kell majd a kon­gresszusnak megjelölni azt az utat, a­melyen a jövőben haladnunk kell, ha boldogulni akarunk. Szervezeti életünkben még nagyon sok a tenni­való. Hogy többet ne említsünk: itt van a nagy munkanélküliség rettenetes réme, a­mely — különösen most — a rossz konjunktúrák és az ország nyakán élősködő koalícziós kormány és gerincz­­telen pártja „szoc­iálpolitikájának“ jóvol­tából mind nagyobb mérveket ölt. A technika fejlődésével a túltermelés min­dig nagyobb lett, a­mely túltermelés azután krízisekhez vezetett és az utóbbinak kísérője a nagy munkanélküliség. A nagy munkanélküliség pedig termé­szetszerűen kerékkötője volt a munkások jogos törekvései szükségszerű érvényesü­lésének s csak óriási munka és — anyagi és erkölcsi — áldozatok árán, munka­közvetítő és munkanélkülieket segélyező pénztárak fölállításával sikerült ezt a kétségtelenül fenyegető veszedelmet ma­gunktól elhárítani. Ma azután szakszerve­zetekben tömörülve, kollektív munka­­szerződések révén igyekeznek a munkások nemcsak a munkabért, de a munkaidőt is minimális korlátok közé szorítani, előbbit mindig a viszonyoknak megfelelő­ig úgy igyekezvén fölállítani, hogy az a tisztességes megélhetés és ruházkodás, valamint a kultúrában való résztvétel lehetőségét biztosítsa. A munkanélküliség enyhítésére s így a viszonyok hathatós javítására azonban nem elegendő csak a munkaidőnek napi 8 órában való megállapítására törekedni, hanem gondoskodni kell más oly esz­közökről is, a­melyek által képesek vagyunk befolyást gyakorolni a munka­piaczra. Mi nyomdászok például már az árszabályban rendeztük a tanonczügyet, még­pedig nemcsak létszám tekintetében, hanem oly irányban is, hogy nyomdász­­tanoncz csak legalább két középosztályt vagy hat elemit végzett és orvosilag meg­vizsgált, teljesen egészséges fiú lehet. Bizonyos azonban, hogy ez is, a munka­idő megrövidítése is csak palliatív esz­közök, a munkanélküliség azért mind­addig permanens jelenség marad, a­míg a munkás a munkaadóval szemben függő helyzetben lesz. A munkapiacz szabályo­zása, az arra való hatásos befolyás gya­korlása tehát még nem maga a czél, hanem csak eszköz a czél eléréséhez. Beleszólást kell követelnünk még a technika fejlődésére is, mert nem tűrhető, hogy a munkás a gép rabszolgája legyen. Egyáltalán nem kívánunk gátat emelni a technika fejlődésének, mert ez természet­­ellenes volna, de igenis azt akarjuk, hogy a gép ne csak a munkaadónak, de a munkásnak is javára szolgáljon. Beleszólást kell kívánnunk — még­pedig határozott formában — különösen a közegészségügyre a nyomdákban, mert ez sajnos, még nagyon sok kívánni­valót hagy fönn, a­mit különben a segélyző­­egylet beteglistája eklatánsan bizonyít. Hasábokat lehetne különben erről a kérdésről is írni, a mi feladatunk azon­ban ezúttal csak az, hogy rámutatunk futólag azokra a fontos teendőkre, a­mely reánk még a jövőben vár,ha életfeltételein­ket a viszonyokhoz arányítva kívánjuk megjavítani. A­mióta a jelenleg érvényben levő árszabályunkat megkötöttük, az életviszo­nyok 30—40%-kal megdrágultak s ha azt akarjuk, hogy ennek arányában javul­janak a mi életfeltételeink is, akkor jogainkat mint szerződő fél kollektív árszabályaink megkötésénél jobban ki kell építenünk, a­mit azonban csak akkor tehetünk meg sikeresen, ha az árszabály­közösség jóvoltából árszabályaink lejár­táig még rendelkezésünkre álló fegyver­szüneti időt a legelőnyösebben aknázzuk ki a magunk javára. Ma árszabályközösségben élünk munkál­tatóinkkal s ha tőlünk függ, a jövőben is élni fogunk, mert hívei vagyunk annak, hogy a nyomdaiparban teljes rend ural­kodjék s így az fejlődésképessé váljék. Miután azonban egy esetleges harczra mindig el kell készülve lennünk és mert ma — az életviszonyok rohamos drágu­lásával — egy alapos árszabályrevizióra van szükség s igy inkább van kilátás egy esetleges harczra, mint bármikor: min­den egyes nyomdai alkalmazottnak az 1909-ik esztendőt az intenzív agitáczió kifejtésére kell fölhasználnia. Föl kell világosítanunk és a szervezethez való csatlakozásra kell bírnunk minden még indifferens munkást, mert az indifferen­­tizmus akadálya a kívánatos előrehala-

Next