Typographia, 1916 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-07 / 1. szám
Budapest, 1916 január 71. szám /N.p .33080 Negyvennyolcadik évfolyam TYPOGRAPHA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenberg-melléklettel: a SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Egyes szám ára: a fővárosban 30 fillér a 10-41koraKéziratoľnem^^adatnaVvIS BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM, hirdetések sľronklÄfÄíéľľf VŠi Megjelenik pénteken. Telefon: József 1 33 FELEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON 1 korona?mely ösweg ^eíôíľ bektíltendô A mi külön háborúnk. Ilyen is van. Csaknem egyidős azzal a másikkal, a borzalmassal, amely a különböző harctereken folyik már másfél éve. Csakhogy a mi háborúnk nem pusztít, nem rombol, hanem épít, nevel, felemel. A mi háborúnk a szolidaritás, az együvétartozás szent nevében folyik a drágaság, a nyomorében. Abban is különbözik a mi háborúnk a másiktól, hogy a mienk csendben, feltűnés nélkül folyik, semmiféle hadvezetőség nem számol be napról-napra a mi háborúnk eredményeiről. Azt mondhatnánk, hogy a mienk tulajdonképen kontraháború, amennyiben mindazt a keserűséget, gyászt és nyomorúságot ellensúlyozni igyekszik, amelyet a különböző kaliberű ágyuk, puskák és gépfegyverek okoznak. Abban a másik háborúban az erőszak dühöng, amely népeket, országokat és trónokat söpör el a föld színéről, a mienk a meggyőződésen alapszik, az emberszeretet magasztos jelszavát tűzte zászlajára és a szebb jövőben való hitet erősiti az emberekben. És a mi háborúnkban nincsenek hadseregszállitók meg élelemdrágitók, itt senki sem profithoz a mások nyomorúságából, itt mindenki áldozatokat hoz a közös ügyért: a nyomdászszervezet jövőjéért. A mi háborúnk kezdettől fogva két részből áll: elsősorban védi az itthonmaradt dolgozókat, azok munkaalkalmait és -feltételeit, másodsorban támogatja az akaratukon kívül hadbavonultakat és azok hozzátartozóit. Ma csak az utóbbiról essék szó. Eljön még annak is az ideje, amikor a nyomdászszervezet egész háborús működését ismertetjük és értékelhetjük. * 1914. augusztus 1-én szakadt ránk a világháború borzalmas réme és rövid ideig tartó dermedtségből felocsúdva, augusztus 4-én már készen volt a munkaadókkal kötött első háborús megállapodásunk. Fontos része volt ennek az a rendelkezés, amely a hadbavonultak hozzátartozóinak segélyezését szabályozta. A főnökegyesület tagjai ebben a megállapodásban vállalták, hogy a kifizetett munkabérek három százalékát fizetik egy közös alapba, amelyből a bevonultak hozzátartozóit támogatjuk, a munkásrész pedig progresszív alapon tíz százalékig terjedő különadót vetett ki tagjaira, hogy ebből a hadbavonultak hozzátartozóinak segélyezésére szükséges összeg felét fedezzék és a fennmaradó összegből az egyleti segélyben nem részesülő munkanélkülieket támogassák. __ Az idők folyamán és a viszonyok változtával a munkaadók által fizetett három százalék másfél százalékra csökkent s eredeti rendeltetésétől eltérőleg a szükségbe jutott főnökegyesületi tagok támogatására szolgál, míg a munkásokra kivetett különadó maximuma tízről ötre, háromra, majd két százalékra csökkent —• ugyancsak progresszív alapon — és ebből kapnak rendszeres havi segélyt a hadbavonultak hozzátartozói, heti segélyt a ma már lényegesen csökkent számú munkanélküliek és a sebesült vagy beteg katonák. Amikor a magyar állam mintaszerűnek nem mondható adminisztrációja még azon tanakodott, hogy milyen mérvben segélyezze a bevonult katonák támasz nélkül maradt családjait, a mieink augusztus 15-én már zavartalanul megkapták első segélyüket. Csakhogy már az első segély kifizetése alkalmával kitűnt, hogy a segélyezendők száma sokkal nagyobb, mint eredetileg gondoltuk és így lehetetlen volt az eredeti tervet megvalósítani. Még egy második segélyt kaptak tehát a bevonultak hozzátartozói a főnökegyesületben, azután pedig teljesen a munkások vállalták a további segélyezést. Ma is ugyanez a helyzet. A bevonult hozzátartozója az elsősegélyét a bevonulás bejelentését követő mintegy két hét múlva a főnökegyesületben kapja, azután pedig minden hó elején a „Typographia“ kiadóhivatalában. Ezenkívül eddig minden házbér negyedkor és nagyobb ünnepkor (karácsony, húsvét) külön“ öt koronát kapott minden család. Ha figyelembe vesszük, hogy a Budapestről bevonultak száma ma már jóval több mint 2000 és hogy alig van olyan, akinek egy vagy több hozzátartozója nem volna, akkor tudjuk csak értékelni a segélyezés nagy horderejét. Az egyleti segélyben nem részesülő munkanélküli szakmunkások heti tíz koronát, munkásnők öt koronát kapnak, továbbá a lábadozókban elhelyezett sebesült vagy beteg nyomdai munkásokra.heti öt koronát kapnak. Hogy ezek a segélyek milyen összegeket emésztettek fel a háború eleje óta, az kitűnik a következő részletezésből: a) A főnökegyesület kifizetett első seEzekben az összegekben bennfoglaltatnak a január elején esedékes segélyek, mert már karácsonyra kifizettük, viszont nem foglaltatik benne a december 15-én bevonultak első segélye, mert az csak a hó végén került kifizetésre. Majdnem 400.000 koronára rúg az az összeg, amelyet a múlt év végéig rendkívüli segélyekben kifizettünk. Nem volna azonban teljes a mi külön háborúnk képe, ha fel nem sorolnék itt azokat az összegeket is, amelyeket a nyomdászszervezet egyéb ágazatai a nyomor enyhítésére kifizettek. c) Anyaegyletünk kifizetett: Ezek szerint a hiteles adatok szerint — nem számítva az egyes nyomdaszemélyzetek által külön nyújtott segélyösszegeket, valamint a vidéki szaktársak által közvetlenül kifizetett segélyeket — a nyomdászszervezet a háború kezdetétől 1915 december végéig 918.957 korona 77 fillért fizetett ki tagjainak. Egymagában véve is olyan tekintélyes összeg ez, amely büszkeséggel töltheti el szervezetünk tagjait. Fokozza a szaktársak áldozatkészségének értékét az a sajnálatos körülmény, hogy anyaegyletünk feljegyzése szerint 1915 december 27-én a háború előtti 7430 tag közül 3852, az összes tagok 55%-a katonai szolgálatot teljesített, úgy hogy az adózó tagok száma csupán 3578. Az igazság kedvéért meg kell azonban jegyeznünk, hogy — az anyaegyesületi járulékok kivételével— a vidéken dolgozók alig 20.000 koronával járultak hozzá ehhez az összeghez, hogy miért, az más lapra tartozik, úgyhogy ha még a fővárosi betegeket és munkanélkülieket is leszámítjuk, akkor a tulajdonképeni adózó fővárosi szaktársak száma alig 1900-ra csökken. Ehhez számítandó természetesen a mintegy 1000 munkásnő és a be nem vonult segédmunkások is, akik kivétel nélkül hozzájárultak filléreikkel ehhez a hatalmas teljesítményhez. A kötelességteljesítésért mi nem szoktunk dicshimnuszokat zengeni. Márpedig azt, amit fentebb bemutattunk, tisztán a szolidaritásérzetből fakadó kötelességteljesítésnek tekintjük. Mégis, ha elgondoljuk, hogy az itthonmaradtak maguk is túlnyomó részükben mennyi nyomorúságot voltak kénytelenek elszenvedni a lefolyt közel másfél esztendő alatt, kezdve a félhetes üzemen, végig a mai hihetetlen drágaságig és mindennek dacára ilyen tekintélyes summákat tudtak áldozni a szolidaritás oltárán azoknak a társaiknak, illetőleg hozzátartozóiknak javára, akik a háború következtében még náluknál is nagyobb nyomorba jutottak, akkor minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a budapesti nyomdai munkások minden egyese méltónak bizonyult a nagy időkhöz és összességükben olyan gyakorlati példát szolgáltattak az egy mindért, mind egyért elvéből, hogy az minden időkben mintául szolgálhat az ezen elv alapján szervezkedő munkásságnak. De másrészt jogos keserűség fog el bennünket annak láttára, hogy ennyire fegyelmezett, öntudatos és áldozatkész munkásság nélkülözi még ma is a legtermészetesebb emberi jogokat nemcsak az állam kormányzat terén, hanem a legbensőbb egyesületi és szervezeti ügyeinek az intézése tekintetében is. Minden elfogulatlanul ítélő bírálata alá bátran bocsátjuk az összehasonlítást a hivatalos magyar államnak és a magyar társadalomnak az önhibájukon kívül bajba jutottak érdekében kibocsátott rendeletei és tett intézkedései között egyrészt, és a nyomdai munkások szervezetének háborús berendezkedése között másrészt. Amellett az a másik háború nem a mi háborúnk, attól mi — bárhogyan végződjék is —semmi jót nem várhatunk, a jövőben is kizárólag a magunk erejébe leszünk utalva. Mégis az összehasonlítást gélyként 1915 december 15-ig . . . 24.839'— Szén- és faellátásra 1914 ben........... 41.341-40 , . . . . 66.180-40 b) A szabadszervezet kifizetett budapesti tagoknak, illetve hozzátartozóiknak: Rendkiv. segélyekre munkásoknak 37.675 — „ „ munkásnőknek 36.403 — Lábadozó katonáknak...................... 22.169— Bevonultak hozzátartozóinak .... 194.483 — Internált szaktársaknak................... 491— Portóra, nyomtatványokra............. 1.266-92 Különfélékre......................................... 248-20 Vidékiek részére................................. 28.509-70 321.245-82 Betegsegélyre...................................... 72.849-10 Temetkezési illetményre........ 10.100— Rokkantsegélyre . . ............................ 188.389 — özvegysegélyre ...................................... 19.900— Árvasegélyre ..................................... 16.281— Munkanélkülisegélyre . . . ..............168.415-90 475.935*_ d) A Szakegyesület (munkanélküli segélyre . . .................... 23.963-80 e) A Jótékonysági Kör (munkanélkülieknek és árvafelruházásra) . . . 15.587-45 f) A Gépmesterek Köre (munkanélkülieknek, rokkantaknak, hadbavonultak hozzátartozóinak).............. 13.170-50 g) A Hirlapszedők Köre (hadbavonultak hozzátartozóinak)................... 2.704-80 h) A Betű- és Tömöntők Köre (rendkívüli segélyekre)........................... 870' — 1