Typographia, 1916 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-07 / 1. szám

Január­t bátran álljuk és a tárgyilagos ítélet csak a mi javunkra üthet ki. Pedig nekünk nem áll rendelkezésünkre semmiféle erőhatalom, sem csendőr, sem rendőr, a mi fegyverünk csupán a toll és szó, a meggyőzés, a fel­világosítás. Ám ha mindez így van — és így van! —, miért avatkozhat akkor bele egyesületi és szervezeti ügyeinkbe a minisz­tertől a falusi bakterig mindenki, akinek pedig­ halvány fogalma sincs a mi ügyeink, a mi törekvéseink iránt. Miért a miniszter szeszélyétől függ végeredményében, hogy az, amit a munkásság a saját egyleteiben, a saját szervezeteiben jónak és üdvösnek tart, megvalósulhat-e vagy nem? Ezek az állapotok bennünket elkeserítenek, de el nem tántorítanak céljainktól, ideál­jainktól. Ellenkezőleg. A keserűség csak fokozza minden nyomdai munkásban az energiát, hogy folytassuk a mi külön hábo­rúnkat, ma is és a véres háború után is, mert olyan táborral, mint a­ budapesti nyomdai munkásság, amely annyi ön­megtartóztatást, önfegyelmet és szolidáris áldozatkészséget­ tud tanúsítani, minden háborúban csak győzni lehet. TYPOGRAPHIC 1916 Mi lesz a habom után? Mindeneket egy gondolat, egy dolog érdekel mostanában: mi lesz a háború után? Találgat­­ják, hogy lesz, mint lesz, azonban egyik sem mond semmit. Jóslásokba, igaz, nem lehet bocsátkozni, miután azonban immár bizonyos, hogy a muszka barbarizmust sikerült hódító útjában nemcsak megállítani, de messzire vissza­vetni, hogy sem nyugat, sem dél fele többé nem bír utat törni, benézhetünk valamicskét a jövőbe is. Jóslásokba bocsátkozni nevetséges volna, de következtetni lehet, általánosságban beszélni vagy írni, nagyjában előre látni az elkövetkezendő alakulásokat, amelyek a mun­­kásság szempontjából fontosak. Ha a béke létrejön, ami nagy örömünnep­­ségekkel, kivilágításokkal, Te Deumokkal fog járni, az első nagy örömmámor után az emberek gondolkodóba fognak esni. A lelkeket sokáig mint egy nehéz álom fogja a háború rettenetes­sége megfeküdni, amely álomból nehéz lesz a felébredés s sokáig fog tartani, míg magukhoz térnek. De nekünk munkásoknak nem szabad sokáig töprengenünk. A megélhetés gondja tettre serkent bennünket s nem engedi,­ hogy elmúlt időben sopánkodjunk. Talpra kell áll­nunk, hogy magunknak és a visszaérkezőknek a megélhetést biztosítsuk. Ámbár a békére való kilátások éppen nem kecsegtetők, a dolgok újabb fordulatai azt mu­tatják, hogy még az 1916. esztendő is rámegy a háborúra, azonkívül kérdés, hogy a béke számos évei alatt felszaporodott gazdasági, pénzügyi és hatalmi érdekek elintéződtek-e ezzel az egy háborúval, nem-e támadnak nyo­mában újabb háborúk ? Történjék azonban bármiképen, semmi esetre sem fog ártani, ha előre dolgozunk, hogy a béke létrejöttekor tel­jesen felkészülve kezdhessük meg az új harcot, nemcsak az itthonmaradtak, de főként a vis­­­szatérők érdekében. Ezzel tartozunk katona­szaktársainknak. Akinek eszméje, vagy vala­melyes gondolata van, álljon elő vele, vitassuk meg, ezáltal közelebb jutunk a sikeres meg­oldáshoz. Szervezetünk kipróbált vezetőit erős próbára fogja tenni az elhelyezkedés sikeres lebonyolí­tása. E siker, igaz, nagy részben a fennálló munkaviszonyoktól fog függni, de célszerű vezetés mellett sanyarúbb munkaviszonyok fennállása esetén is ki lehet elégíteni az ebbeli igényeket.­­­­ Az elhelyezkedésnél hálás tér kínálkozik szá­munkra, amelyet kellően kiaknázva hasznunkra fordíthatunk. Igen sok közöttünk az­ idegen korrektor. Azokat értem ezalatt, akik nem tanult nyomdászok, akik a hivatali fizetés vagy a hazulról kapott zsebpénz pótlásaként ű­zik a korrektoroskodást, elkaparintva ilyképen a tanult nyomdászok­ elől oly kondíciókat, amelyek exisztenciákat jelentenek számukra. Ez egy oly foglalkozási ág, amely kizárólag nyomdászokat illet meg, lévén benne a technikának is igen nagy szerepe. Az olvasottság és különféle isme­retek elsajátíthatók privát szorgalom útján, ellenben a technikát, amely hozzá szükségeltetik, csakis a mesterségben eltöltött hosszú évek során át lehet elsajátítani. Ezt nem lehet privát szorgalomból megtanulni. És ez az, ami nyo­móssá teszi azt az érvelést, hogy korrektor csakis tanult nyomdász lehet. Szervezeti vezetőségünk­nek erősen figyelmébe ajánlom, törekedjenek e kérdés sikeres megoldására. Ha némelyik kegyes jeltevőnk nincs megelégedve a háborús halálo­zási aránnyal s a háború után még éhhalálra ítélt bennünket, azon kell lennünk, hogy minél kevesebben essennek áldozatul a hősi halál e második kiadásának. Munkaalkalmakat kell teremtenünk. Egy külön foglalkozási ágat léte­sítettünk, azt lefoglaltuk nyomdászok számára és szerveztük. Ezáltal az összességnek tettünk szolgálatot, kárát a mi szakmánk semmi esetre sem vallhatja. A foglalkoztatási viszonyokat javítja, több szedőnek jut ilyformán munka­­alkalom, mintha idegenek végeznék — amint végzik sok helyen még ma is — a korrektúra­­olvasást. Annyi érv szól mellettünk e tekintet­ben, míg az idegen korrektorok mellett semmi. A fent említetteken kívü­l az is mellettünk szól, hogy mint lateineteket a szerkesztőségi tagok maguk közé számítják őket, s ők fel­használva ezt az alkalmat, a szedőkorrektorok működését kritizálják s tudják, hogy sokszor nem is jóakaratúlag. Távol áll tőlem bárkit is inkorrektséggel vádolni, de az ember sokszor bevádolja kollé­gáját anélkül hogy tudná, hogy most ássa alatta a talajt. Az alkalom a szülőoka annak. Ha az alkalom megszűnik, a következménye elmarad. Az­ alkalom pedig akkor szűnik meg, ha nin­csenek köztünk más pályán is működő társaink, akik „bent“ beszélgetés közben rólunk véle­ményt adnak le, vagyis, ha mi munkások ma­gunk közt maradunk. Nem jó az urakkal egy tálból cseresznyét enni. A nem nyomdászkor­­rektor pedig ur. , , A munkaalkalmak megteremtésére már azért is szükségünk lesz, mert ha a harctéren levő és egyebütt katonai szolgálatot teljesítő szaktár­­saink visszatérnek otthonukba, a kereslet élelmi és más cikkekben nagyobb lesz , így természe­tes, hogy drágább is lesz minden. A kapzsi, hirtelen meggazdagodni vágyó egyedek tömege még inkább megnövekszik. Nagy hullámokat fognak felverni a képviselő­választások, amelyek az uj törvény jegyében fognak lefolyni s melyeket a békekötés után 6 hónapra szándékoznak megtartani. E mozga­lom feledtetni fogja némileg a háború utóízét. A munkásság itt is megbecsülésre­ kell hogy ta­­láljon. Reméljük, hogy azért a példás türelemért, mellyel a háború sanyarúságait elszenvedtük, főképen véreink vitézi küzdelméért lesz részünk némi elismerésben. Igényt tartunk rá, hogy az ország vezető körei nem engedik meg, hogy szorult helyzetünket lelketlen vérstopok kihasz­nálják, akár a munkabérek leszállításában, akár szükségleteink drágításában nyilvánuljon az meg. Addig, míg annyira összeszedjük magun­kat, hogy képesek leszünk saját erőnkből útját állni a nemtelen­ törekvéseknek, a kormányzó köröknek kell védelmükbe venni a munkásságot.­­Most megmutatta ez osztály, itthon is, a harc­téren is, hogy ha védeni kell kulturális vív­mányokat, helyt áll mindenképen. Jutalmul elvárja, hogy ne legyen a jövőben is az a le­nézett kreatúra, az a rongyos niemand. Ne legyen az emberek között több, csak két kate­gória: becsületes ember és gazember. A becsü­letes ember az, aki a rárótt munkakört becsü­letesen elvégzi, a gazember pedig az, aki a tisztességes emberen élősködik, annak keserves szerzeményét a maga számára akarja nemtelen cselekedetekkel megkaparintani, hogy ezáltal magának tőkét gyűjtve, hadjáratot indítson ellenük kiuzsorázásukra. Elmondottuk mindezeket, találgatjuk, hogy mi lesz a háború után? De mikor jön el ez az idő, mikor? S váljon ki éri meg közülünk? Úgy lehet, egy ötlet, egy eszme véget vethet a nagy kavarodásnak. Ezt az egyetlen eszmét, ezt az egyetlen ötletet űzik-kergetik ma Európa­­szerte a diplomaták. Vájjon ki lesz a szerencsés, aki elfogja. N. Li RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Halálozás. Bauer Ágoston, egyesületünk rok­kant tagja, 1915 december 30-án 75 éves korában meghalt Nyitrán. — Fischer László betűszedő 1915 december 27-én 32 éves korában meghalt Budapesten. — Szikotnyi Mihály gépmester 1915 december 29-én 21 éves korában meghalt Budapesten. Varga Ferenc II betűszedő, a budapesti helyi bizottság volt tagja, életének­­ 53. évében, hosszú szenvedés után, december 30-án meghalt Szege­den. Varga szaktársunk nyomdászsága úgy kezdődött, mint a legtöbb nyomdászé az ő fel­­szabadulása idején. 1899 októberében szabadult fel Nagykőrösön és a felszabadulása utáni napon már munkanélküli volt. Ez a magyarázata annak, hogy egyleti taggá csak ugyanezen év december 8-án lett, amikor Kecskeméten három hétig tartó kondíciót kapott. Mint háromhetes egyleti tag már vándorbotot vehetett a kezébe és néhány hétig vagy legfeljebb néhány hónapig tartó megszakításokkal 1903 július­­ 4-ikéig rótta az országutakat. Ezalatt a három és fél év alatt Budapesten 5, Kolozsvárott 1, Szegeden 8, Kecskeméten 13, Iglón 9, Szilágy­­somlyón 18, Rózsahegyen 27, Körmenden 18 hetet dolgozott, közben hosszabb-rövidebb időt töltött az országutakon és bejárta nemcsak Magyarországot és Ausztriát, hanem Német­ország egy részét és Svájcot is. 1903-ban végre hosszú kondíciót kapott, amennyiben egy teljes évig Szombathelyen dolgozott. Azután újra valóra ment és Komáromban, Nagykárolyban, majd Szatmáron dolgozott 1907 szeptember 28-áig. Ezek a szenvedésteli évek azonban nem múltak el nyomtalanul Varga szaktársunk éle- Harctéri levelek. November 20. Kedves uraim! A „Typographiá“-t elég rendetlenül kapom, de ennek nem a kiadóhivatal az oka, sem pedig a tábori posta, mely oly gyors, hogy a „Typo­­graphiá“-t már szombaton kézhez kapom, dacára annak, hogy Oroszországban, a határtól­ 40 kilo­méternyire vagyunk. Oka ennek egy pár tupas kényelemszeretete. Csodálatos időjárás. Novem­ber­­ 17-én még nyár volt, oly remekül sütött a nap, 18-án kezdett esni a hó és 19-én már térden felül volt.­­ Az élet olyan, hogy a budapesti nyomdászlag 75%-a megirigyelhetné. Mindennap bor vagy tea rummal estére, vacsora után. Ennivaló bőven. Hústilalmat nem ismerünk. Ha az em­bert nem bántanák a hazai gondok, úgy talán nagyon sokan volnának, kik ezt az állapotot állandósítva szeretnék látni. Fizetésünk annyi, hogy el sem bírjuk költeni, ha mindjárt szá­mokban kifejezve 10 napra 3­80-tól 7­50-ig terjed. Háziurak vagyunk mindnyájan. Aki nem lakik civilházban, az épít magának egy olyan szép házat, elől kerttel, hogy bizony megirigyelhetik a h­ázbéruzsorával küzdő szaktársak. Egy számot akarok még ideiktatni, hogy a mi gazdagsá­gunkról fogalmuk legyen. A 32. gyalogezred az árvák és özvegyek alapjára kerek 30.000 koronát adott össze egyszeri gyűjtéssel. Burzsoák let­tünk. Üdvözlök mindenkit, akit személyesen érdekel. , Heller Mór. Orosz harctér, november 21. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy ünnep volt ma itt, amikor ugyanis a „Typ.“ 46. számát kézhez kaptam, igazán nagyobb örömet nekem semmivel sem szerezhettek volna, mint a „Typ.“ elküldésével.­ Azért fogadják hálás köszönetemet és ha csak lehet, kérem továbbra is küldeni méltóztassa­­nak, mert itt a „Typ.“ éppen olyan érzést kelt az emberben, mintha az anya otthonról írna lelkesítő és bátorító szavakat a szebb jövő re­ményében küzdő fiához. Azt hiszem, hogy az itteni helyzetemet kön­­­nyen meg fogják érteni, ha megírom, hogy a jó 32-esektől áthelyeztek egy teljesen lengyel ezredhez, amelynek nagyon kis százalékával tudok csak beszélni németül. És így nincs semmi alkalmam, hogy valakivel szervezeti, nem is szólva szakmai dolgokról a szabadidőmben eszmecserét folytathassak. Azért valóságos jótétemény a „Typ.“-et most olvasni, amelyben nincs csüggedő szó még ezekben a nehéz időkben sem és ha a sors úgy határoz, hogy megrogyva bár, de egészséggel hazake­rülünk, ott találjuk a mi anyánkat, a szilárd alapokra épített várunkat, a szervezetet. Azért hát a megkezdett úton előre! Éljen a szervezet! Éljenek az összes szaktár­sak! Maradok üdvözlettel Lettner Rudolf. # Tiroli harctér, november 24. T. Szerkesztő szaktárs! A „Typ.“-et rendesen kapom, köszönet érte. Érdeklődéssel olvasom, miként igyekeznek az otthonmaradottak világosnak cseppet sem mondható helyzetén segíteni. Dicséretre méltó igyekezet. Itt semmi különös újság nincs. 14—20 fokos a hideg, 2—3 méteres a hó. A napok hol csend­ben, hol meg hatalmas dörgések között múlnak el. Enni- és innivalónk van bőven. Mi nem ismerjük a drágaságot. Vagyok szaktársi üd­vözlettel . . * Sepsi István. Lövészárok, 1915 december 1. Igen tisztelt szaktársak! Kérésem a legnagyobb örömömre teljesítet­ték, amennyiben a „Typ.“ november 26-iki számát már megkaptam. Igaz öröm fogott el, midőn láttam belőle, hogy otthonmaradt szak­társaink egyesületeinket még inkább kiépítik, dacára a minden egyes embernek kínos és gond­­terhes anyagi helyzetének. Szakt. üdvözlettel Torda Molnár Györgyi *­­ Keleti hadsz., december 3. Kedves Szerkesztő szaktárs! Szeretett szaklapunk megérkezését nagy öröm­mel nyugtázom és ebbeli szívességét köszönöm. Hogy mit jelent itt egy ilyen újság, azt nélkü­lem is tudja. Még olyan is szívesen kapkodott utána, ki azelőtt a lapot sohasem látta. Szíves­ségéért ismételt köszönet! Vagyok szaktársi üdvözlettel Szántó Ferenc 111. December 5. T. kiadóhivatal! A „Typ.“-et rendesen kapom, amelyért fogad­ják őszinte köszönetemet. Különösen az utolsó számból látni, hogy milyen intenziven folyik a szervezeti munka és ezért csak dicséret járhat ki otthonlévő szaktársainknak. Maradtam szaktársi üdvözlettel Pogácsnik Albin.# Az analfabéták országából, december 5. Kedves Szerkesztő szaktárs! Ma nagy meglepetésben volt részem, meg-

Next