Typographia, 1916 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-07 / 1. szám
Januárt bátran álljuk és a tárgyilagos ítélet csak a mi javunkra üthet ki. Pedig nekünk nem áll rendelkezésünkre semmiféle erőhatalom, sem csendőr, sem rendőr, a mi fegyverünk csupán a toll és szó, a meggyőzés, a felvilágosítás. Ám ha mindez így van — és így van! —, miért avatkozhat akkor bele egyesületi és szervezeti ügyeinkbe a minisztertől a falusi bakterig mindenki, akinek pedig halvány fogalma sincs a mi ügyeink, a mi törekvéseink iránt. Miért a miniszter szeszélyétől függ végeredményében, hogy az, amit a munkásság a saját egyleteiben, a saját szervezeteiben jónak és üdvösnek tart, megvalósulhat-e vagy nem? Ezek az állapotok bennünket elkeserítenek, de el nem tántorítanak céljainktól, ideáljainktól. Ellenkezőleg. A keserűség csak fokozza minden nyomdai munkásban az energiát, hogy folytassuk a mi külön háborúnkat, ma is és a véres háború után is, mert olyan táborral, mint a budapesti nyomdai munkásság, amely annyi önmegtartóztatást, önfegyelmet és szolidáris áldozatkészséget tud tanúsítani, minden háborúban csak győzni lehet. TYPOGRAPHIC 1916 Mi lesz a habom után? Mindeneket egy gondolat, egy dolog érdekel mostanában: mi lesz a háború után? Találgatják, hogy lesz, mint lesz, azonban egyik sem mond semmit. Jóslásokba, igaz, nem lehet bocsátkozni, miután azonban immár bizonyos, hogy a muszka barbarizmust sikerült hódító útjában nemcsak megállítani, de messzire visszavetni, hogy sem nyugat, sem dél fele többé nem bír utat törni, benézhetünk valamicskét a jövőbe is. Jóslásokba bocsátkozni nevetséges volna, de következtetni lehet, általánosságban beszélni vagy írni, nagyjában előre látni az elkövetkezendő alakulásokat, amelyek a munkásság szempontjából fontosak. Ha a béke létrejön, ami nagy örömünnepségekkel, kivilágításokkal, Te Deumokkal fog járni, az első nagy örömmámor után az emberek gondolkodóba fognak esni. A lelkeket sokáig mint egy nehéz álom fogja a háború rettenetessége megfeküdni, amely álomból nehéz lesz a felébredés s sokáig fog tartani, míg magukhoz térnek. De nekünk munkásoknak nem szabad sokáig töprengenünk. A megélhetés gondja tettre serkent bennünket s nem engedi, hogy elmúlt időben sopánkodjunk. Talpra kell állnunk, hogy magunknak és a visszaérkezőknek a megélhetést biztosítsuk. Ámbár a békére való kilátások éppen nem kecsegtetők, a dolgok újabb fordulatai azt mutatják, hogy még az 1916. esztendő is rámegy a háborúra, azonkívül kérdés, hogy a béke számos évei alatt felszaporodott gazdasági, pénzügyi és hatalmi érdekek elintéződtek-e ezzel az egy háborúval, nem-e támadnak nyomában újabb háborúk ? Történjék azonban bármiképen, semmi esetre sem fog ártani, ha előre dolgozunk, hogy a béke létrejöttekor teljesen felkészülve kezdhessük meg az új harcot, nemcsak az itthonmaradtak, de főként a visszatérők érdekében. Ezzel tartozunk katonaszaktársainknak. Akinek eszméje, vagy valamelyes gondolata van, álljon elő vele, vitassuk meg, ezáltal közelebb jutunk a sikeres megoldáshoz. Szervezetünk kipróbált vezetőit erős próbára fogja tenni az elhelyezkedés sikeres lebonyolítása. E siker, igaz, nagy részben a fennálló munkaviszonyoktól fog függni, de célszerű vezetés mellett sanyarúbb munkaviszonyok fennállása esetén is ki lehet elégíteni az ebbeli igényeket. Az elhelyezkedésnél hálás tér kínálkozik számunkra, amelyet kellően kiaknázva hasznunkra fordíthatunk. Igen sok közöttünk az idegen korrektor. Azokat értem ezalatt, akik nem tanult nyomdászok, akik a hivatali fizetés vagy a hazulról kapott zsebpénz pótlásaként űzik a korrektoroskodást, elkaparintva ilyképen a tanult nyomdászok elől oly kondíciókat, amelyek exisztenciákat jelentenek számukra. Ez egy oly foglalkozási ág, amely kizárólag nyomdászokat illet meg, lévén benne a technikának is igen nagy szerepe. Az olvasottság és különféle ismeretek elsajátíthatók privát szorgalom útján, ellenben a technikát, amely hozzá szükségeltetik, csakis a mesterségben eltöltött hosszú évek során át lehet elsajátítani. Ezt nem lehet privát szorgalomból megtanulni. És ez az, ami nyomóssá teszi azt az érvelést, hogy korrektor csakis tanult nyomdász lehet. Szervezeti vezetőségünknek erősen figyelmébe ajánlom, törekedjenek e kérdés sikeres megoldására. Ha némelyik kegyes jeltevőnk nincs megelégedve a háborús halálozási aránnyal s a háború után még éhhalálra ítélt bennünket, azon kell lennünk, hogy minél kevesebben essennek áldozatul a hősi halál e második kiadásának. Munkaalkalmakat kell teremtenünk. Egy külön foglalkozási ágat létesítettünk, azt lefoglaltuk nyomdászok számára és szerveztük. Ezáltal az összességnek tettünk szolgálatot, kárát a mi szakmánk semmi esetre sem vallhatja. A foglalkoztatási viszonyokat javítja, több szedőnek jut ilyformán munkaalkalom, mintha idegenek végeznék — amint végzik sok helyen még ma is — a korrektúraolvasást. Annyi érv szól mellettünk e tekintetben, míg az idegen korrektorok mellett semmi. A fent említetteken kívül az is mellettünk szól, hogy mint lateineteket a szerkesztőségi tagok maguk közé számítják őket, s ők felhasználva ezt az alkalmat, a szedőkorrektorok működését kritizálják s tudják, hogy sokszor nem is jóakaratúlag. Távol áll tőlem bárkit is inkorrektséggel vádolni, de az ember sokszor bevádolja kollégáját anélkül hogy tudná, hogy most ássa alatta a talajt. Az alkalom a szülőoka annak. Ha az alkalom megszűnik, a következménye elmarad. Az alkalom pedig akkor szűnik meg, ha nincsenek köztünk más pályán is működő társaink, akik „bent“ beszélgetés közben rólunk véleményt adnak le, vagyis, ha mi munkások magunk közt maradunk. Nem jó az urakkal egy tálból cseresznyét enni. A nem nyomdászkorrektor pedig ur. , , A munkaalkalmak megteremtésére már azért is szükségünk lesz, mert ha a harctéren levő és egyebütt katonai szolgálatot teljesítő szaktársaink visszatérnek otthonukba, a kereslet élelmi és más cikkekben nagyobb lesz , így természetes, hogy drágább is lesz minden. A kapzsi, hirtelen meggazdagodni vágyó egyedek tömege még inkább megnövekszik. Nagy hullámokat fognak felverni a képviselőválasztások, amelyek az uj törvény jegyében fognak lefolyni s melyeket a békekötés után 6 hónapra szándékoznak megtartani. E mozgalom feledtetni fogja némileg a háború utóízét. A munkásság itt is megbecsülésre kell hogy találjon. Reméljük, hogy azért a példás türelemért, mellyel a háború sanyarúságait elszenvedtük, főképen véreink vitézi küzdelméért lesz részünk némi elismerésben. Igényt tartunk rá, hogy az ország vezető körei nem engedik meg, hogy szorult helyzetünket lelketlen vérstopok kihasználják, akár a munkabérek leszállításában, akár szükségleteink drágításában nyilvánuljon az meg. Addig, míg annyira összeszedjük magunkat, hogy képesek leszünk saját erőnkből útját állni a nemtelen törekvéseknek, a kormányzó köröknek kell védelmükbe venni a munkásságot.Most megmutatta ez osztály, itthon is, a harctéren is, hogy ha védeni kell kulturális vívmányokat, helyt áll mindenképen. Jutalmul elvárja, hogy ne legyen a jövőben is az a lenézett kreatúra, az a rongyos niemand. Ne legyen az emberek között több, csak két kategória: becsületes ember és gazember. A becsületes ember az, aki a rárótt munkakört becsületesen elvégzi, a gazember pedig az, aki a tisztességes emberen élősködik, annak keserves szerzeményét a maga számára akarja nemtelen cselekedetekkel megkaparintani, hogy ezáltal magának tőkét gyűjtve, hadjáratot indítson ellenük kiuzsorázásukra. Elmondottuk mindezeket, találgatjuk, hogy mi lesz a háború után? De mikor jön el ez az idő, mikor? S váljon ki éri meg közülünk? Úgy lehet, egy ötlet, egy eszme véget vethet a nagy kavarodásnak. Ezt az egyetlen eszmét, ezt az egyetlen ötletet űzik-kergetik ma Európaszerte a diplomaták. Vájjon ki lesz a szerencsés, aki elfogja. N. Li RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Halálozás. Bauer Ágoston, egyesületünk rokkant tagja, 1915 december 30-án 75 éves korában meghalt Nyitrán. — Fischer László betűszedő 1915 december 27-én 32 éves korában meghalt Budapesten. — Szikotnyi Mihály gépmester 1915 december 29-én 21 éves korában meghalt Budapesten. Varga Ferenc II betűszedő, a budapesti helyi bizottság volt tagja, életének 53. évében, hosszú szenvedés után, december 30-án meghalt Szegeden. Varga szaktársunk nyomdászsága úgy kezdődött, mint a legtöbb nyomdászé az ő felszabadulása idején. 1899 októberében szabadult fel Nagykőrösön és a felszabadulása utáni napon már munkanélküli volt. Ez a magyarázata annak, hogy egyleti taggá csak ugyanezen év december 8-án lett, amikor Kecskeméten három hétig tartó kondíciót kapott. Mint háromhetes egyleti tag már vándorbotot vehetett a kezébe és néhány hétig vagy legfeljebb néhány hónapig tartó megszakításokkal 1903 július 4-ikéig rótta az országutakat. Ezalatt a három és fél év alatt Budapesten 5, Kolozsvárott 1, Szegeden 8, Kecskeméten 13, Iglón 9, Szilágysomlyón 18, Rózsahegyen 27, Körmenden 18 hetet dolgozott, közben hosszabb-rövidebb időt töltött az országutakon és bejárta nemcsak Magyarországot és Ausztriát, hanem Németország egy részét és Svájcot is. 1903-ban végre hosszú kondíciót kapott, amennyiben egy teljes évig Szombathelyen dolgozott. Azután újra valóra ment és Komáromban, Nagykárolyban, majd Szatmáron dolgozott 1907 szeptember 28-áig. Ezek a szenvedésteli évek azonban nem múltak el nyomtalanul Varga szaktársunk éle- Harctéri levelek. November 20. Kedves uraim! A „Typographiá“-t elég rendetlenül kapom, de ennek nem a kiadóhivatal az oka, sem pedig a tábori posta, mely oly gyors, hogy a „Typographiá“-t már szombaton kézhez kapom, dacára annak, hogy Oroszországban, a határtól 40 kilométernyire vagyunk. Oka ennek egy pár tupas kényelemszeretete. Csodálatos időjárás. November 17-én még nyár volt, oly remekül sütött a nap, 18-án kezdett esni a hó és 19-én már térden felül volt. Az élet olyan, hogy a budapesti nyomdászlag 75%-a megirigyelhetné. Mindennap bor vagy tea rummal estére, vacsora után. Ennivaló bőven. Hústilalmat nem ismerünk. Ha az embert nem bántanák a hazai gondok, úgy talán nagyon sokan volnának, kik ezt az állapotot állandósítva szeretnék látni. Fizetésünk annyi, hogy el sem bírjuk költeni, ha mindjárt számokban kifejezve 10 napra 380-tól 750-ig terjed. Háziurak vagyunk mindnyájan. Aki nem lakik civilházban, az épít magának egy olyan szép házat, elől kerttel, hogy bizony megirigyelhetik a házbéruzsorával küzdő szaktársak. Egy számot akarok még ideiktatni, hogy a mi gazdagságunkról fogalmuk legyen. A 32. gyalogezred az árvák és özvegyek alapjára kerek 30.000 koronát adott össze egyszeri gyűjtéssel. Burzsoák lettünk. Üdvözlök mindenkit, akit személyesen érdekel. , Heller Mór. Orosz harctér, november 21. Tisztelt Szerkesztőség! Nagy ünnep volt ma itt, amikor ugyanis a „Typ.“ 46. számát kézhez kaptam, igazán nagyobb örömet nekem semmivel sem szerezhettek volna, mint a „Typ.“ elküldésével. Azért fogadják hálás köszönetemet és ha csak lehet, kérem továbbra is küldeni méltóztassanak, mert itt a „Typ.“ éppen olyan érzést kelt az emberben, mintha az anya otthonról írna lelkesítő és bátorító szavakat a szebb jövő reményében küzdő fiához. Azt hiszem, hogy az itteni helyzetemet könnyen meg fogják érteni, ha megírom, hogy a jó 32-esektől áthelyeztek egy teljesen lengyel ezredhez, amelynek nagyon kis százalékával tudok csak beszélni németül. És így nincs semmi alkalmam, hogy valakivel szervezeti, nem is szólva szakmai dolgokról a szabadidőmben eszmecserét folytathassak. Azért valóságos jótétemény a „Typ.“-et most olvasni, amelyben nincs csüggedő szó még ezekben a nehéz időkben sem és ha a sors úgy határoz, hogy megrogyva bár, de egészséggel hazakerülünk, ott találjuk a mi anyánkat, a szilárd alapokra épített várunkat, a szervezetet. Azért hát a megkezdett úton előre! Éljen a szervezet! Éljenek az összes szaktársak! Maradok üdvözlettel Lettner Rudolf. # Tiroli harctér, november 24. T. Szerkesztő szaktárs! A „Typ.“-et rendesen kapom, köszönet érte. Érdeklődéssel olvasom, miként igyekeznek az otthonmaradottak világosnak cseppet sem mondható helyzetén segíteni. Dicséretre méltó igyekezet. Itt semmi különös újság nincs. 14—20 fokos a hideg, 2—3 méteres a hó. A napok hol csendben, hol meg hatalmas dörgések között múlnak el. Enni- és innivalónk van bőven. Mi nem ismerjük a drágaságot. Vagyok szaktársi üdvözlettel . . * Sepsi István. Lövészárok, 1915 december 1. Igen tisztelt szaktársak! Kérésem a legnagyobb örömömre teljesítették, amennyiben a „Typ.“ november 26-iki számát már megkaptam. Igaz öröm fogott el, midőn láttam belőle, hogy otthonmaradt szaktársaink egyesületeinket még inkább kiépítik, dacára a minden egyes embernek kínos és gondterhes anyagi helyzetének. Szakt. üdvözlettel Torda Molnár Györgyi * Keleti hadsz., december 3. Kedves Szerkesztő szaktárs! Szeretett szaklapunk megérkezését nagy örömmel nyugtázom és ebbeli szívességét köszönöm. Hogy mit jelent itt egy ilyen újság, azt nélkülem is tudja. Még olyan is szívesen kapkodott utána, ki azelőtt a lapot sohasem látta. Szívességéért ismételt köszönet! Vagyok szaktársi üdvözlettel Szántó Ferenc 111. December 5. T. kiadóhivatal! A „Typ.“-et rendesen kapom, amelyért fogadják őszinte köszönetemet. Különösen az utolsó számból látni, hogy milyen intenziven folyik a szervezeti munka és ezért csak dicséret járhat ki otthonlévő szaktársainknak. Maradtam szaktársi üdvözlettel Pogácsnik Albin.# Az analfabéták országából, december 5. Kedves Szerkesztő szaktárs! Ma nagy meglepetésben volt részem, meg-