Typographia, 1917 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-05 / 1. szám

Budapest, 1917 .január 5­­ M­-ü. J­3 O­8­1­1. szám­ TYPOGRAPHT­A A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE “ SAS; KIADÓHIVATA­­L: *%? »Ä ír..­. f?v«r„sb„, » fillér, a 10-40 kor. Kéziratok nem adatnak vissza. BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS-UTCA 1. SZÁM, A 1“’? 2? 1111- segédmunkásoknak 10 fül. Megjelenik péntek.,.. Telefon: József 1-a FELEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON iV.rm”m.Yr.-­ Rokkantügyi bizottság. — 1916 november 6-án. — Falk Zsigmond dr. elnök az ülést megnyit­ván, bejelenti, miszerint szeptember hó végén Bécsben tartózkodván, ez alkalmat felhasználta arra, hogy megtekintse a Graphische Lehr- und Versuchsanstalt keretében létesített grafikai rokkantiskolát. Az itt tapasztaltak minden vá­rakozását felülmúlták. Az iskola technikai be­rendezése a legmesszebbmenő igényeket kielé­gíti és módot nyújt arra, hogy a súlyosabb sérülést szenvedett munkások is megfelelő ki­képzésben részesüljenek s ott minden azt a célt szolgálja, hogy a különféleként sérült rokkan­tak munkálkodása megkönnyíttessék. A szak­iskola vezetője ígéretet tett arra, hogy annak idején a beszerzés megkönnyítése érdekében rendelkezésünkre fogja bocsátani az általunk kívánt felszerelési eszközök mintáit. Folytatólag tárgyaltatik G. G. rokkantnyomdai gépmester ügye. Nevezett rokkant karlövés kö­vetkeztében bal kezét nem képes bezárni, munka­­képessége ennek dacára teljes. Tekintettel arra, hogy hadbavonulása előtt a Magyarországi Bap­tisták Nyomdájában állott alkalmazásban, a bi­zottság elhatározta,hogy nevezett nyomdát meg­keresi G. G. újra való alkalmazása érdekében. A nyomda a bizottsághoz intézett levelében arról értesít, hogy G. G.-t nem alkalmazza, mert nevezettet még bevonulása előtt meg nem felelő magaviselete miatt elbocsátotta. G. G. újból ki­hallgattatván, közli, hogy jelenleg az üdülőben van, ahonnan a közel­jövőben felülvizsgálatra fog kerülni. Biztos kilátása van arra, hogy leg­alább egyévi szabadságot fog kapni. Bejelenti még, hogy teljes munkaképességűnek érzi ma­gát, a bizottság átír a békéltetőbizottsághoz annak megállapítása végett, váljon a cég G. G.-t jogosan vagy pedig jogtalanul bocsátotta el. Az utóbbi esetben a cég tartozna a rokkantü­gyi megállapodás 2. pontja értelmében kötelezett­­ségét pénzbeli hozzájárulással megváltani. A bi­zottság felhívja G. G.-t, hogy az egyévi sza­badságának elnyerése után jelentkezzék elköz­­vetítése végett a szakszervezeti munkaközve­títőnél. Kellner Albert bizottsági tag kifogásolja, hogy a bizottság még nem foglalkozott a rok­kant munkások munkaképességének megállapí­tásával, aminek a gyakorlatban nagyon hátrá­nyos következménye lehet. Tud olyan esetről, hogy egy rokkant nyomdai munkás, akinek rokkantsága a katonai hatóság részéről 50%-ban lett megállapítva, teljes 100% bér mellett dol­gozik. Az illető nyomda, amely a szóban forgó munkást alkalmazza, a jelenlegi nagy munkás­hiány miatt kénytelen az illetőnek ezt a magas bért megadni, annak dacára, hogy a munkás nem képes a bérnek megfelelő munkamennyi­séget produkálni. Ha azonban a normális viszo­nyok helyre fognak állni és a szakma meg­felelő számú munkás felett fog rendelkezni, az ilyen rokkant munkások elhelyezése sok gondot és zavart fog okozni, tekintve, hogy azok a most élvezett teljes összegű bérekről nem szíve­sen fognak lemondani. Peidl Gyula alelnök til­takozik azon felfogás ellen, hogy a rokkantak munkaképességének megállapításánál a katonai hatóság előzetes megállapítása mérvadó lehetne. Az itteni megállapodás kizárólag arra kell hogy irányuljon, váljon a rokkantat szenvedett sérü­lése hátráltatja-e munkaképességének kifejté­sében, vagy nem. Hangsúlyozza, hogy eddig is a bizottság elé került a rokkantak ügye; a bi­zottság csak azért nem volt még abban a hely­zetben, hogy munkaképességet százalékokban megállapítson, mert az eddig ide került rokkan­taknál erre szükség nem volt. Az eddig elhelye­zett rokkantak feltételesen teljes munkaképe­seknek nyilváníttattak s az őket alkalmazó cégekre bízatott az, hogy tegyenek jelentést, ha a rokkantak munkaképessége nem volna teljes. Glück Béla bizottsági tag bejelenti, hogy a Légrády Testvérek nyomdájában alkalmazás­ban áll egy rokkant korrektor, akinek bal keze teljesen béna, ennek dacára munkaképessége teljes, van továbbá alkalmazva egy rokkant szedő, aki szintén egyik kezére béna, az illető felvámolásra alkalmaztatik, amit kifogástala­nul tud végezni; mindkét munkás, tekintettel arra, hogy munkájukat, amellyel megbízattak, kifogástalanul elvégzik, teljes hetibérben része­sül. Wózner Ignác bizottsági tag nem tudja helyeselni, hogy Légrády Testvérek cég rok­kantakat alkalmaz anélkül, hogy az illetők ügye a bizottság elé terjesztetett volna. Min­den rokkant ügye a bizottság útján intézendő el és amennyiben van közöttük olyan, aki nem találtatnék teljes munkaképességűnek, úgy a bizottság állapítsa meg, hogy az illető munka­csökkenése milyen mérvű és hogy ehhez képest mennyi bér illeti meg. Peidl Gyula alelnök telje­­sen oszt­ja Wózner Ignác bizottsági tag felfogását. A csökkent munkaképességű rokkantak munka­bére a bizottság által állapítandó meg, ami­­által elkerülhető lesz, hogy az ilyenek —jóhi­szeműen bár — félrevezettessenek. Megtörtén­hetne ugyanis, hogy ilyen rokkantak a bizott­ság tudtán kívül kondíciót vállalnak valamely cégnél olyan bér mellett, amelyet kondícióvál­­toztatás esetén más cég nem volna hajlandó megadni, mert esetleg azt tapasztalná, hogy az illető munkakifejtése az eddig élvezett bérrel nincsen arányban. A bizottság részéről történt megállapítás azonban minden cég részéről res­­pektáltatni fog. Végül még azon kívánságának ad kifejezést, hogy a bizottság a csökkent munkaképességű rokkantak ügyét időközön­ként újra megvizsgálja. Tárgyalás alá kerül Seb. F. rokkant betűiöntő­­munkás előterjesztése, amelyben előadja, hogy bokalövés következtében rokkant lett. Egyévi szabadságot­ kapott. Jelenleg a Franklin-Tár­­sulat üzemében dolgozik, ahol a bevonulása előtti bérét élvezi. Munkaképessége teljes. A bi­zottság részéről ez ügyben semmiféle intézke­dés nem kivántatván, a bejelentése tudomásul vetetik. i 5' Ji betűszedő előadja, hogy lábfagyás miatt lett rokkant. Amint parancsnokságánál igazolni tudja, hogy állása van, a hadsereg kötelékéből azonnal el lesz bocsátva. Bevonulása előtt az i .­­ bepaeum­ r.-t.-nál állt alkalmazásban. A cég­­ képviselője közli, hogy a T.-t döbbeni fizetése mellett alkalmazza. Ha az első három hét alatt azt tapasztalná, hogy munkaképessége nem tel­tig," úgy jelentést fog tenni a bizottságnak. Tudomásul vétetik. Lőwy Salamon egyesületi titkár előterjeszti S. A. betűszedő kérelmét. Közli, hogy a szóban forgó munkás a rokkantak számára felállítandó grafikai szakiskola hallgatói sorába kéri fel­vételét. Noha az illető bevonulása előtt vidéken dolgozott s így ügyének elintézése nem tartozna a bizottság elé, mégis arra való tekintettel, hogy az iskola az egész ország grafikai rok­kantai részére nyitva kell hogy álljon, ajánlja a kérelem teljesítését. A bizottság a titkár ja­vaslata értelmében a kérelemhez hozzájárul. Olvastatik az Első Magyar Betűöntőde r.-t. levele, melyben bejelenti, hogy a felállítandó rokkantiskola céljaira egy használt, de jókar­ban levő 28X46 cm. (amerikai) tégelysajtót adományképpen felajánl és egy ugyancsak használt, de jókarban levő 13-as Mödlingi 63/96 cm.-es gyorssajtót, melynek mai kereskedelmi forgalmi értéke meghaladja a 3000 koronát, a jótékony cél érdekében 1400 koronás árban volna hajlandó az iskola céljaira átengedni. Egyéb­ként több olyan nyomdai szerelvényt, mint áll­ványt, szekrényt, fiókot stb., amennyiben ilye­nek más oldalról elegendő számban adomány­képpen fel nem ajánlatnának, erre a célra be­szerzési áron volna hajlandó a bizottság ren­delkezésére bocsátani. A bizottság az Első Magyar Betűöntőde r­-t levelében foglalt aján­latát köszönettel tudomásul veszi és az aján­latról értesíti a Rokkantügyi Hivatalt. Lőwy Salamon egyesületi titkár közli továbbá, hogy a Légrády Testvérek cég bejelentette, mi­szerint az üzeméből hadbavonultakon kívül hajlandó három olyan rokkant munkást is al­kalmazni, akik bevonulásuk előtt más cégnél dolgoztak. Tudomásul vétetik: szaktárs abban a cikkben nyíltan a Szakegye­sület másodszori megalakulását ünnepelte,­de egyben utalt arra, hogy a 10 éves jubileumot 1905 ben ünnepeltük. Ha a Szakegyesület 1905-ben volt 10 éves, hogyan ünnepelhetjük a 20 éves fennállását 1916-ban? Ez a kérdés meredt elém és késztetett visszaemlékezésre a Lerner szaktárs cikkének olvasása után. Történelmi dátumról lévén szó, kívánatosnak tartom a kérdés tisztázását, azért részben a „Typographia“ egykorú évfolyamai és az „Egyesült erővel“ című­ mű, részben em­lékezetem szerint a következőkkel kívánom bizonyítani, hogy téves és helytelen a Szak­egylet alakulását 1896 december 20-ára tenni, mert az tényleg 1895 július 11-én alakult meg. Az 1889-iki párisi nemzetközi szocialista kon­gresszust követő időben indult meg Magyar­­országon a modern szakszervezeti mozgalom. A nyomdászok azonban — a közelebbi okok talán most nem fontosak — csak 1893-ban fog­lalkoztak komolyan szakegylet alakításának gondolatával, amikor is a junius 4-én tartott budapesti általános nyomdászgyűlés kimondta, hogy: „Miután a jelenlegi árszabály bizottság nem felel meg a céljának, amennyiben még anyagi áldozatot sem hoz fennállása érdekében a szaktársak legnagyobb része, a bizottság meg­lévő tőkéjével alapíttassék egy Szakegylet“. Szeptember 29-én már az alapszabálytervezet is megjelent és az október 29-én tartott gyűlés azt elfogadta és elhatározta, hogy az felter­jesztendő a belügyminiszterhez jóváhagyás végett. Amint a június 4-iki nyomdászgyűlés fentebbi határozatából kitűnik, az alapítóknak akkor az volt a céljuk, hogy a Szakegylet az árszabálybizottság feladatait is átvegye és tehát az árszabályügyeket intézze és a moz­galmakat vezesse. 1894. év elején visszaérkez­tek az alapszabályok — jóváhagyás nélkül — a belügyminiszter olyan kifogásaival, amelyek­ből nyilvánvalóvá lett, hogy ezek a feladatok a szakegyesületre nem ruházhatók; ugyan­akkor az 1890-iki árszabálymozgalom kapcsán a Segélyző­ Egyesü­let nyakára ültetett ható­sági biztos megtiltotta az önképzőosztálynak a „Typographia“ további kiadását. Ez a két körülmény az oka, hogy a Szakegylet alakítása ekkor abbanmaradt. A „Typographia“ „magán­­tulajdonba“ ment át s a vezetők megpróbálkoz­tak a lap köré tömöríteni a nyomdai munkáso­kat s szabad szervezetileg intézni az árszabály­­ügyeket, minthogy a magyar kormányzati böl­csesség nem tűrte, hogy ezt alapszabályokkal bíró egylet keretében, tehát nyíltan tegyék. A kísérletről azonban csakhamar kitűnt, hogy nem­ célravezető. A szabadszervezet a kezdet nehézségeivel küzdött és hiányzott a mindent átfogó keret, amelybe a munkások tömörít­­hetők lettek volna. (Mellékesen: Jó lesz ezt megjegyezni azoknak, akik ma a Szakegylet feleslegességére esküsznek s azt hiszik, hogy mindent ugyanúgy elvégezhetne a szabadszer­vezet. Mi ezt felületességnek tartjuk s az a meggyőződésünk, hogy a nyomdászszervezetben alapvető reformoknak az a feltétele, hogy az egyesülési jog radikálisan haladó szellemben kodifikáltassék.­ Ehhez járult az 1895 áprilisá­ban tartott kongresszusnak az a határozata­, amellyel a munkanélküli segélyt nős és nőtlen tagokra egyenlővé tette és a segély összegét az addigi 7 és 5 frt helyett, egyenlően napi 80 krajcárban állapította meg. Tény az, hogy a kongresszus után a Szakegylet alakításának eszméje abban a vonatkozásban került újra napirendre, hogy az egyéb céljai mellett az alacsony munkanélküli segély pótlására is alkal­mas lesz. Tény az is, hogy 1895 julius 11-én tartatott meg az a gyűlés, amely a Szakegylet azonnali megalakulását kimondta és az ideig­­le­nes vezetőséget megválasztotta. Július 27-én kezdődtek a befizetések és az első héten a tagok száma 629 volt. Ez a szám minden különösebb agitáció nélkül állandóan emelkedett és a no­vember 25-én bekövetkezett fővárosi sztrájk idején már 1500-ra rúgott. A bukott sztrájk nemcsak megakasztotta a további fejlődést hanem a sztrájk után bekövetkezett személyes torzsalkodások vissza is vetették a Szakegyletet A veszekedések jórészt elterelték a figyelmet a harmadik pártról, a sehova nem tartozók párt­járól; a Szakegyletben tömörültek közül sokan elkedvetlenedtek; azok, akik kezdettől fogva nem jó szemmel nézték a Szakegyletet, felsza­badultak az erkölcsi kényszer alól, másokat a bukott sztrájk után bekövetkezett anarchikus állapotok megfélemlítettek. Mindezen és más okok odavezettek, hogy a Szakegylet tagjét- Miért 20 a 21? Nehogy sokáig rejtélynek lássék a furcsa cím, azonnal ideiktatom, hogy a Szakegyesület köz­ponti vezetősége tévesen ünnepelte múlt év december 20-án az egyesület 20 éves fennállá­sát, mert a Szakegyesület valójában nem 20 év előtt, hanem 1895 július 11-én, tehát 21 és fél esztendővel ezelőtt alakult meg. E sorok írójának a Szakegyesület alakulásá­ban aktív szerep jutott, amennyiben az akkori Mikadó-kertben 1895 július 14-én tartott alakuló gyűlésen „A szakegylet célja és haszna“ címen a hivatalos magyar referátumot tartotta, mégis — megvallom — a központi vezetőség tévedé­sére csak Lerner Dezső szaktársnak a „Typo­graphia“ múlt évi 50-ik számában megjelent jubiláris cikke hívta fel a figyelmemet. Lerner

Next