Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-08 / 14. szám
Budapest, 1921 április 8 ötven harmadik évfolyam 14. szám TYPOGRAPHIA A magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyesületeinek hivatalos közlönye „ . . ., . , ... ... Megjelenik minden héten pénteken. Elő- SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: mmApport VITT TílŕRTrnr1«!« 1 Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési az egész évre 200 korona. Egyes BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM, nonpareille-soronként megállapodás számára 4 korona. Telefon: József 1-33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők aaaTalm. Meghívó. A budapesti nyomdák bizalmiférfiai (a lapszedők is) április 8-án, pénteken délután 5 órakor a szokott helyen értekezletet tartanak. Az értekezleten csak igazolvánnyal rendelkező bizalmi férfiak vehetnek részt. A helyi bizottság. ClanggmzmgnoararwmTirayCTTvrirrrVir-re^ Szervezetünk erkölcsi és anyagi ereje. Szervezeti életünk minden megnyilvánulása két tényezőnek a hatása alatt áll. E két tényező: az erkölcsi és az anyagi erő. A szervezet minden ügye, a szervezethez tartozók érdeke aszerint nyer elintézést, hogy e két tényezőnek milyen mértékben vagyunk birtokában. Ha a szervezet erkölcsi és anyagi erejében hézag mutatkozik, úgy a szervezethez tartozók érdeke nem képviselhető megfelelő erővel és eredménnyel. Lehetnek ugyan egyéb körülmények is, amelyek a szervezeti élet valamilyen megnyilvánulását egyik vagy másik irányban befolyásolják, de döntő tényezők az esetek kilencvenkilenc százalékában az erkölcsi és anyagi erő. Tisztában lévén most már azzal, hogy szervezeti életünknek mi képezi az erejét, gerincét, vizsgálat tárgyává kell tennünk, hogy szervezetünk e fontos és elengedhetetlenül szükséges kellékeknek birtokában van-e. Vizsgáljuk tehát elsősorban, hogy az erkölcsi erő fölött milyen mértékben rendelkezünk. A proletárdiktatúra bukása után a nyomdai munkásság ezrei kerültek az utcára és ebben a sivár helyzetben bizonyos oldalról szervezetünk egységét megbontani akarták. Szaktársainknak kondíciót, olcsó élelmiszert, tüzelőanyagot és ruházati cikkeket ígértek. De sem ezekkel a csábító ígéretekkel, sem egyéb erősebb eszközök igénybevételével nem sikerült egységünket megbontani. A nyomdai munkásság jóakaróinak ez a törekvése azóta sem szünetel, azonban ez a nyomdai munkásságnak a szervezethez való hűségén, öntudatán és intelligenciáján természetszerűen hajótörést szenvedett. Sőt az a néhány megtévedt ember, akikkel eddig jóakaróink büszkélkedtek, időközben az ígéretekből kiábrándult és ma erősebben ragaszkodik a szervezethez, mint azelőtt bármikor. Az erkölcsi erőnek nagyszerű megnyilvánulása volt az a méltóságteljes nyugalom és hidegvér, amelyet a nyomdai munkásság a vezetőség kívánságára akkor tanúsított, amikor egyesületünket följelentésre fölfüggesztették. További gyönyörű és ragyogó ténye a szolidaritásnak volt az, amikor a nyomdai munkások szabadságuktól megfosztott vezetőik mellett szálltak síkra. E cselekedeteket betetőzte az a négynapos küzdelem, amely legutóbb játszódott le. A munka fölvétele alkalmával tanúsított önmegtagadó magatartás olyan öntudatosságra és fegyelmezettségre vall, hogy hivalkodás nélkül megállapítható, hogy a szervezet az egyik erőtényezőnek, az erkölcsi erőnek teljesen birtokában van. Lássuk már most, miképpen állunk a másik erőtényezővel: az anyagi erővel. A háború előtt a nyomdai munkásság keresetének egy százalékát fizette az ellent állási alapra. Pénzünk akkor még reális értéket képezett úgy a belföldi, mint a külföldi viszonylatban. A megélhetés aránylag élcsó volt és ugyanúgy, amint az egyes munkás háztartása fedezetet talált bevételeiből, ugyanúgy a szervezet háztartásában is megvolt az egyensúly. Mindazok a feladatok, amelyek a szervezetre hárultak, teljes mértékben megoldhatók voltak, mert a megfelelő anyagi erő rendelkezésre állott. Hogy a nyomdai munkásság nem hiába áldozott anyagiakban, azt fényesen igazolják az elért eredmények. Nagymagyarország nyomdai munkásságának körülbelül 98—99%-a a szervezet kötelékébe tartozott és minden valamire való nyomda árszabályhű lett. Közvetlenül a háború kitörése után a nyomdai munkásság egy esztendeig nem fizetett az ellentállási alapra semmit, mert csonka heteket dolgozott és ezen idő alatt az illeték fizetése alól föl volt mentve. A szervezet kiadásai azonban nem szűntek meg, sőt fokozódtak, mert hiszen minden megdrágult és így szervezetünk háztartásának a költségei is emelkedtek. Egy év után ismét helyreállt az egészhetes üzem és ekkor kezdődött meg újra a szervezeti illeték fizetése, sőt ez az illeték ezután emelkedett is, de ugyanolyan szerény arányokban, mint a munkabérek. Ez viszont nem állt arányban a drágulás következtében megnövekedett kiadásokkal. A legsúlyosabb baj azonban 1919 március 21-ike után következett be. Az akkori tapasztalatlan új vezetőség, a helyzet téves megítélése alapján, ezt az illetékfizetést radikális gesztussal megszüntette. Ez elképzelhetően a legsúlyosabb hiba volt, amelyet vezetőség valaha elkövetett és ezt most már a legnagyobb áldozatkészséggel is alig lehet pótolni. Mindenki által tudva van, hogy a pénzünk teljes elértéktelenedése ebben az időben következett be és a drágaság minden fantasztikus képzeletet fölülmúlóan jelentkezett. Hogy ez pénzügyileg a szervezet háztartásában milyen helyzetet teremtett, azt hisszük, nem kell bővebben fejtegetni. Be kell vallanunk, és ezt kertelés nélkül nyíltan tesszük, hogy a szervezeti élet két döntő tényezője közül az egyik, az anyagi erőtényező nincs meg olyan mértékben, mint aminőre elengedhetetlenül szükség van. És itt meg kell mondani egészen komolyan, hogy ennek továbbra így maradni nem szabad, hacsak nem akarjuk mindazt kockáztatni, amit hangyaszorgalmú munkával, valamint tömérdek anyagi és erkölcsi áldozattal évtizedek alatt megteremtettünk. A legutóbbi hetekben lezajlott esemény élénken bizonyítja, hogy a szervezet csak akkor állhat hivatása magaslatán és csak akkor tudja hozzátartozóinak érdekeit kellő mértékben megvédeni, ha a megfelelő anyagi eszközök fölött is rendelkezik. Nagy hiba volt az, hogy a szaktársak egy része ezt eddig nem akarta belátni és a legutóbbi kongresszus és közvetlenül a kongresszus után megtartott bizalmi férfiértekezlet fölfogásával szembehelyezkedve, a két százalék fizetését leszavazta. Igaz ugyan, hogy a szavazást semmiféle agitáció nem előzte meg és a szaktársak a helyzetet ilyen tisztán nem ismerték. Ez az indítvány ellen szavazóknak mindenesetre mentségül szolgál. Ezt annál inkább is kívánjuk megállapítani, mert bízunk abban, hogy most, miután a helyzetet mindenki előtt teljes komolyságában tártuk föl, a nyomdai munkásság hagyományos áldozatkészsége meg fog nyilatkozni és a két százalék fizetését spontán elhatározásból az egész országban haladéktalanul megkezdik. Szaktársak, szaktársnők! Elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy normális berendezkedéseinkhez visszatérjük. Teljesítse tehát a szervezet iránti kötelességét mindenki hűségesen és pontosan, mert a reánk háruló feladatokat csak úgy tudjuk megoldani, ha a meglévő erkölcsi erő mellé megfelelő anyagi erőt is teremtünk. ffl. Csak az igaz után. A Szív, a Jézus-Szíve-Szövetség hetilapja április 2-iki számában fönti cím alatt a közelmúltban lefolyt bérmozgalmunk kapcsán cikket közöl. , A bennünket nagyon is közelről érintő cikket, érdemesnek tartjuk szóról-szóra leközölni. Most írunk csak erről az ügyről — írja a föntnevezett lap —, hogy a társadalmunk gondolatvilágába bele gyűrűző nyomdászsztrájk kedélyhullámai lesimultak, írnunk kell mégis, ha maga a sztrájk olvasóink életvilágától látszólag távolra esik is, mert kapcsán olyasmi is történt, ami sérti a krisztusi elveket. A nyomdászok néhány héttel előbb sztrájkba léptek, mert béremelésre irányuló követeléseiket nem teljesítették a főnökök. Egyesek szerint veszedelmes és messzenyúló politikai vonatkozása is volt mozgalmuknak. Nincs módunkban ennek igazságát eldönteni. Annyi bizonyos, hogy a munkásság nagy tömege — mint rendesen történni szokott,— az egész sztrájkban elsősorban, a nagyobb darab kenyér és melléje az ízelitőnyi bus elérését látta. A politikai vonatkozást, a rebesgetett bolsevista előcsatározást, ha tényleg megvolt, a dolog természete szerint csak vezéreik ismerhették. Elég szégyen, ha tényleg megvolt, hogy nem derítették ki, nem hozták világosságra az illetékesek és ha a legkisebb bolsevista összeköttetést konstatálhatták, nem jártak el törvényszerű szigorral. E sztrájkkal kapcsolatban aztán interpellációk, információk, nyilatkozatok történtek. Nemzeti életünk fórumán mozgó, intézkedő, sőt felelősségteljes állásban lévő egyének szóltak e kérdéshez. Az ügy részleteit ismerő és tárgyilagos szemlélő meglepődve látta és megállapíthatta, hogy az elhangzott állítások mennyire nem fedték a valóságot. Az egyik fölszólalás az utóbbi idők béremelését tévesen adta elő, a bérkövetelés nagysága sem volt hű a valósághoz. Fölhördültek a bizalmi rendszer és a szervezkedési kényszer hallatára, holott mindkettő a sztrájk előtt is megvolt és ma is tényleg megvan a kötelezőnek elismert nyomdászárszabályban. Tény tehát az, hogy a nyomdászsztrájkkal kapcsolatos nyilatkozatok, interpellációk, nyilvánosságra került illetékes fölfogások nem fedték a valóságot. Ennek két oka lehet: vagy nem ismerték és talán ma sem ismerik azok a képviselők, államférfiak stb. a tényállást — például a bizalmi rendszerről, szervezeti kényszerről talán még ma sincs tudomásuk — vagy tudatosan ferdítettek. Az utóbbit nem tételezzük föl, az előbbit is fájlalnunk kell azonban. A krisztusi erkölcs tiltja a hazugságot, de épp> úgy bűnnek minősíti az állapotbeli kötelességek elmulasztását" és a fontos ügyeknek fölületes megítélését,, elvégzését is!" Aki pedig törvényhozó államférfi létére ilyen sokakra kiható és az ügy elvi részében is fontos dologban irányító véleményt mer mondani ennyire fölületes ismeretek alapján, az kötelességet mulasztott és az igazságosságot sérti. Aki a keresztény elvek alapján áll a nyilvános élet kötelességeiben, attól több joggal meg is követelhetjük, hogy az igazságosság útjáról sohase térjen le. Ez az erény katolikus vallásunk szerint az államrend alapja és erre kell építenünk a szeretet összetartó erejével*. Mi az igaz utat kivánjuk mindenkitől, mindenhol és mindenkivel szemben! És jómagunk ennek az útnak igazsága mellett látni kívánjuk a szeretetet! Fönti cikket katolikus pap írta, akinek bízói nyara, más a politikai fölfogása, mint a miénk, mindazonáltal ez nem gátolta abban, hogy véleményét lelkiismerete szerint nyilvánítsa. Bár szaktársaink már szánte kívülről tudják, mégsem mulaszthatjuk el, hogy e helyen — az összehasonlítás kedvéért — le ne közöljük ismételten azt a beszédet is, amelyet Petőfi-szobránál szintén katolikus pap — méghozzá püspök — mondott rólunk. Vagy teszünk, vagy nem! — monda a püspök úr. —* Én komolyan gondolom, hogy itt ez a sok éljenző, amikor kimegy innen, újból zsidóújságot vesz. Meggyőződésés bojkottot kell teremteni és bojkottálni kell azt, aki nem bojkottál. Ne nyugodjon a fölébredt magyar közvélemény, amít a kormány irgalmatlanul nem gázol keresztül mindazokon az intézményeken, gépen és emberen, amely a magyar sovinizmust lábbal gázolja. Szabadkán vérbefojtottak egy sztrájkot, nálunk udvarolni mentek a sztrájkoló nyomdászoknak, pedig Magyarországon eddig csak ez az egy sztrájk volt hasznos. Bár csak eltartott volna örökké. Erővel kell elbánni vele. De jajgatni fognak, hogy hátha e gyűlés hatása alatt is esni fog újra a magyar korona. Hát fog, igenis fog. De úgysem ér semmit. Intézzük el a belügyeinket a külföldre való tekintet nélkül. Ellenmunkával fele^lünk az ő munkájukra. Ők tanítottak bennünket kommunizálni. Ezt kell csinálni nekünk is. Államilag, szó nélkül lefoglalni, konfiskálni kell a berendezésüket. Ez a legelemibb jog. Az 5 gyönyörű berendezésüket le kell foglalnunk és az új Magyarország tengelyévé kell tenni. Elvesszük a nyomdájukat és ha a munkások nem akarnak nekünk dolgozni, elkergetjük őket és leszerelt katonatiszteket teszünk a helyükbe. liftc van két katolikus papnak a véleménye rólunk. Tessék összehasonlítani. Mindegyik Isten’ szolgája, Krisztus tanainak hirdetője. Bár már régen jártunk iskolába, de homályosan arra még emlékezünk, mintha hittanórán bennünket is arra tanítottak volna, hogy Krisztus nem gyűlöletet, hanem szeretetet hirdetett A felelős és felelőtlen politikusoknak, az illetékes és illetéktelen köröknek és mindazoknak pedig, akik legutóbb a nagyobb falat kenyérért vívott harcunkban tudatosan, avagy tudatlanul, rosszakaratból, avagy meg nem értésből alaptalanul meggyanúsítottak bennünket, mi is csak azt üzenhetjük, amit Krisztusnak ez az igazi papja, hogy: „Mindig csak az igaz után!“ Telepi.