Typographia, 1922 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-06 / 1. szám

Budapest, 1922 Janruár 6. ötvennegyedik évfolyam 1. szám înv.1, 3510­3 A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNY­E . , ,, . , , pr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdető­fizetéseár koronáit BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS­ UTCA 1. SZÁM, sem nonpareille-soronként megállapodás FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők mondás nélkül bocsátotta el. Két hétre esedé­kes heti fizetés, összesen 2214 korona megfizeté­sét kívánja. Sem panaszos, sem panasztott cég részéről nem jelent meg senki, az ügy tárgya­lását a bizottság elhalasztja. Békéltetőbizottsági határozatok Budapest, 1921 november 2. Panasz. Egy gép­­szedő panaszolja, hogy panaszlott cég azonnal elbocsátotta. 14 napra járó munkabérét kéri megállapítani. A tárgyalást a békéltetőbizott­ság elhalasztja, újabb tanuk kihallgatása vé­gett. — Panasz. Egy berakónő egyheti felmon­­dási időre járó járandóságának megítélését kéri. Panaszlott cég nem jelent meg. A panasz újabb tárgyalásra tűzetik ki, amikor panasz­­lott távollétében is meghozza a határozatát a bizottság. — Panasz. Egy berakónő a nyolcnapi felmondási időre járó herének megítélését kéri. Panaszos előadja, hogy július 25-én megbete­gedett. Gyermekágyi segélyt kap és míg az orvos ki nem jelenti, addig nem mehet mun­kába. Bemutat két írást. Egyik igazolja, hogy gyermekágyi segélyt kapott, a másik, hogy ok­tóber 30-tól szoptatási segélyt kap. A cég kép­viselője előadja, hogy régi­ munkakönyveket selejteztek ki, így panaszosét is, amelyet el­küldöttek neki a felmondólevéllel együtt. Erre panaszos jelentkezett, amikor közölte vele, hogy a nyolcnapi fölmondást ledolgozhatja. Előadja még, hogy panaszos összeférhetetlen termé­szetű és ez az oka, hogy neki most fölmondot­tak. Panaszos kijelenti, hogy beteg és nem tud nyolc napot dolgozni. Csak karácsony­­ után mehetne be a nyolc napot ledolgozni. Határozat. A békéltetőbizottság panaszost panaszával el­utasította. —1921 november 9. Panasz. Egy gépszedő panasza 14 napi fölmondás tárgyában. (Foly­tatólagos tárgyalás.) Határozat. A békéltető­­bizottság panaszost panaszával elutasítja. —­­Panasz. Egy berakónc panasza fölmondás nél­küli elbocsátás miatt (Folytatólagos tárgya­lás.) Panaszlott cég kép­viseletében nem jelent meg senki. Panaszosnő föntartja panaszát és előadja, hogy a mester durva volt vele szem­­bem, de árszabályellenes dolgok is voltak az üzemben és azok miatt panaszra, ment a­ szak­­szervezethez. Ez szombatom volt és este a főnök közölte vele, hogy kondíciója megszűnt Ezt tudom­ásul vette és egyheti munkabért kért. Ezt a főnök megtagadta. Határozat: A békéltető­­bizottság a panasznak helyt ad és egyhangúlag kötelezi panaszlott céget, hogy panaszos nő ré­szére a felmondási időre járó egyheti munka­bért 635 (hatszázharmincöt) koronát ,a Főnök­egyesület titkári hivatalában 3 nap alatt fizesse le. Panaszlott cégnek helyteleníti azt az el­járását, hogy másodszori idézés dacára sem jelent meg a bizottság tárgyalásán. — Panasz. Egy gépmester panaszolja, hogy fölmondásban volt, azonban egyik gépmester betegsége miatt visszatartották. Majd újra fölmondták kondí­cióját és 8 nap után elbocsátották. A fölmon­­dási időre járó munkabért kéri megállapítani. A cég képviselője előadja, hogy amikor pana­szos fölmondása lejárt, egy gépmester meg­betegedett és igy ő közölte vele, hogy pár hétre megmaradhat a kondícióban. _ Ezt a panaszos tudomásul vette. Másodízben újra fölmondták neki. Szombaton közölte vele a főgépmester, hogy ha a gépmester még tovább beteg, hétfőn jöjjön be dolgozni. A beteg gépmester hétfőn bejött és erre ő még 8 nappal megtoldotta kon­dícióját. Panaszos erre kijelentette, hogy neki nem 8, hanem 14 napi fölmondás jár. Panaszos kijelenti, hogy a fölmondást tudomásul vette. Elnök a tárgyalást elhalasztja és arra utalíto tanú i megidézését rendeli el — Panasz. Egy­­ bizalmi­­férfi panasza egy nyomdacég ellen, rendszeres különórázás miatt. Panaszos panaszát, tárgy­talannak jelenti ki, mert a különórázást idő­közben a cég megszüntette. Határozat: Panaszos kijelentése után határozathozatalnak nincsen helye. —, 1921 november 30. Panasz. Egy bizalmi férfi panasza egyik nyomdacég ellen, ahol 4 gyorssajtó van üzemben és csak 1—1 bevafono van alkalmazva, akik összedolgozni is kötele­­sek. Panaszos kéri a tárgyalás elhalasztás­a­, mert a cég tulajdonosa a tárgyaláson nem je­lenhet meg. A bejelentést a bizotság tudomá­sul veszi és a panasz érdemleges tárgyalását elhalasztja. — Panasz. Két berakónő panaszt emel, hogy egyik nyomdacég nem fizette meg panaszos nőknek az 5 nagy kisegítésért j­áró díjazást. Panaszlott cég igazgatom telefonon jelentette, hogy panaszosok részére a­ követett m­unkad­íjat megfizette. A bejelentés folytán a panasz tárgytalan. — Panasz Egy gépmester panasza égjük nyomda­cég ellen, hogy a cég iol­ Az elmúlt esztendő a megélhetés szempontjából a munkásság szá­mára emberemlékezet óta kétségtelenül a leg­súlyosabb volt. Ennek tulajdonítható, hogy éppen úg­y, mint a többi szakmában, a nyomda­iparban is állandó volt a nyugtalanság és a szakszervezet tevékenysége másra, mint a rövid időközökben fölmerült bérkérdések rendezésére, nem is terjedhetett ki. Egyik bérmozgalom a másikat követte és ezek lebonyolítása min­den más munkát háttérbe szorított. Az 1921. esztendő első bérjavitását még az 1920-ban kö­tött kollektiv szerződés biztosította.. A január 17—22-ig terjedő héttől kezdve a fővárosban a szakmunkások heti bérminimuma 545 koronáról 585 koronára emelkedett. Ez a 40 koronás bér­emelés azonban egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a jogos elégedetlenséget megszün­tesse és éppen ezért az ellenkező hatást váltotta ki. A zsír kilóját 200 koronáért árusították és sváb honfitársaink a faluról befuvarozott aprított tüzelőfáért 350—500 koronát is elkértek. Ilyen viszonyok mellett természetes, hogy a nyomdákban dolgozók az életet nem­ bírták ki és a személyzetek halmazával juttatták a bizott­sághoz a bérkérdés rendezését sürgető bead­ványaikat. Február 7-én a munkások meg­bízottai már jelentkeztek a főnököknél és­ az első érintkezés után úgy látszott, hogy a közös tárgyalások hamarosan megkezdődhetnek.­ A főnöki részen azonban közben komplikáció állott be. Nem kutatjuk most, hogy miért, de odaát olya­n hangos kezdtek beszélni, amely, egészen komolyan, dicsőségére vált volna, az Istenben boldogult kutyaszövetségi időknek is. A főnökök február 14-én összehívattá­k ugyan a közös tárgyalóbizottságot, de az ülésen egy diktatórikus kijelentésnél több nem történt. A principálisok egyszerűen és szigorúan meg­mondták, hogy április 2-ik­a előtt nincs bér­­javítás! Ilyen hangon a magyarországi nyom­dai munkásokkal már rég nem beszéltek. Talán még 1895-ben sem. Pedig a nyomdásztörténe­­lemből úgy tudjuk, hogy akkoriban is nagyon erélyesek és rosszkedvűek voltak a nyomda­tulajdonosok. No de nem kívánjuk részletezni a történteket. Célunk ezúttal csupán az lehet, hogy a februári eseményekre — ha talán színes reflektorral is — egy pillanatig rávilágítsunk. A főnökök húsz esztendőnél tovább tartó béke után háborút üzentek a nyomdai munkásság­nak. És minthogy a harc kikerülhető nem volt, az meg is hitatott hji nem vagyunk szerelme­sek a sztrájkokba. Sőt a lelkiismeretlen fölidé­zését bűnnek és veszedelmesnek tartjuk. Mégis azt kell mondanunk, hogy a­ márciusi négy­napos sztrájk nem ártott, mert azóta a meg­felelő érintkezési forma a munkaadók és mun­kások megbízottai között ismét helyreállott. Erre pedig az ipar érdekében is szükség volt. Meg vagyunk győződve arról, hogy a nyomda­­főnökök elismerik szervezetünk tekintélyét és úgy mint a múltban, a jövőben sem kívánják a fölmerülő differenciákat hatalmi szóval elin­tézni. Persze más lapra tartozik annak a fölemlí­­tése, hogy a négynapos bérharc ellenségeinknek mi mindenre adott kedvező alkalmat. Ezt mér­legelve, a sztrájk kívánatos vagy nem kívána­tos volta tekintetében azután nagyon különböző eredményekre lehet jutni. Eszünkbe jut itt sok minden. A sztrájk nélkül ,.Az állami rend hatá­lyosabb védelme“ című mű egészen biztosan nem került volna olyan könnyűszerrel a tör­vénytárba- Teleki gróf sem rágalmazhatott volna meg bennünket a parlamentben azzal, hogy­­ a harcunk politikai célzatú volt és Bécs­ből irányították. Ilyen ostobaságot nyílt színen még kevés államférfi mondott. (Az efajta zagyvaságok fertőző voltára jellemző, hogy ezt a dicjkamasét a jelenlegi miniszterelnök, Beth­len gróf is elhitte, amennyiben június 8-án a nemzetgyűlésen a következő kijelentést tette: „A nyomdászsztrájkot Bernát párttitkár erő­szakosan szervezte meg, aki Kun Béla barátja volt és most is élénk összeköttetést tart fönn­ a kommunistákkal.“ Nota bene: ilyen nevű szociál­­demokrata párttitkár Magyarországon sohasem létezett.­ De nem hallgathatjuk el, hogy a sok­ kellemetlenség mellett a márciusig háború alatt néminemű vidámságban is volt részünk. És ezt a­­ jókedvet a Pallasban sztrájktörő papok, apá­cák és főiskolai hallgatók által előállított „új­ságok“ szerezték meg nekünk. Nagyon humo­ros kis újságok voltak a Reggeli Hírek meg az Esti Hírek. Néhány példányt az utókor fölvidí­­tására természetesen félretettünk. Azonban mindebből talán elég volt ennyi Nézzük meg inkább, hogy az 1920. évvel szem­ben mit eredményeztek a nyomdai munkásság­nak a lefolyt év bérmozgalmai. 1920-ban öt­ ízben volt béremelés a nyomdaiparban és az év eleji 260 koronás minimum az év végéig 546 koronára emelkedett. Az emelkedés 285 korona, ami 110%-nak felel meg. Heti minimumáért akkoriban körülbelül V­ k­káló zsírt vásárol­ha­­­tott a szakmunkás. 1921-ben szintén öt ízben volt béremelés, aminek következtében az er­etem 545 koronás bérminimum karácsonykor 1300 koronára emelkedett. Az emel­kedés, ezút­tal 755 korona, ami 138,5%-kal egyenlő. A jelen­legi bérminimumért a szakmunkás már valami­vel több zsírt vásárolhat, mint, egy esztendő­vel ezelőtt, de a 2000 koronánál jóval többet igénylő létminimumtól még nagyon távol állunk. , , , Az eredmény nem nagy, de mégis eredmény. És figyelem­­re méltó különösen akkor, ha egy­­szersmind rágondolunk azokra a nehézségekre és akadályokra amelyeket a reakció a politikai viszonyok bőséges kihasználásával görjített elénk. Gyűlések tartása csak a sötétlelkűek­ dédelgetettjeinek volt megengedve, mi a tisztán gazdasági természetű megbeszéléseinket sem tarthattuk meg ellenőrzés nélkül. Azt a meg­különböztetett bánásmódot, amelyben a ható­­­­ság bennünket részesített, mi sem jellemzi job­ban, mint az, hogy amikor június havaiban a szakmáknak végre megengedték, hogy a „mun­kanélküliség és a közszabadságok­­ helyreállí­tása“ napirendjével szakmai gyűléseket tarthas­­sannak, az ugyanezzel a napirenddel összehívott, általános nyomdászgyűlést dr. Kovács Dénes miniszteri titkár úr közbenjárására betiltották. Úgy látszik, hogy a nevezett úr mindenképen ambicionálja a­zt, hogy nevét a nyomdásztörté­­nele­m megörökítse. Ezt ugyan elérheti, de attól tartunk, hogy nem telik majd nagy örömé benne. A miniszteri titkár úr vizsgálóbiztosi tevékenységéhez mári­s nem mindennapi nyom­dászesemények fűződnek. Idetartozik az örökké emlékezetes január 17-iki tiltakozó megmozdu­lás, amely négy becsületes és tiszteletreméltó szaktársunk letartóztatásával volt kapcsolatos, valamint a szerveze­tünk elleni hajszának n­o­­­vem­ber végén történt fölelevenítése, amelynek az eseményei olvasóink em­lékezetében még frissen élnek. Azután nem kell elfelejteni a­ Welker-nyomdával kapcsolatos konfliktust sem. A vak is látja, hogy ezeket a nehézségeket és akadályokat egyazon helyről támasztják és rak­ják elénk abban a föltevésben, hogy ezzel a f­öld­­nek a Nap körüli forgását megakaszthatják. Nem, tisztelt sötétlelkű urak. Önök a kul­­túraellenes tevékenységükért úgy fognak bűn­hődni, hogy végigélik középkori ideológiáik összeomlását és saját szemeikkel kell majd látnunk a haladás és az igazság győzedelmét. A május elsejei impozáns és dacos föllépés és a nemrég lefolytatott szövetkezeti küldöttvá­lasztás csalhatatlanul jelzik a demokratikus erők újraéledését és mi büszkék vagyunk arra, hogy a magyarországi nyomdászság 99-9%-a mindenütt ott van, ahol a fejlődést szolgálni lehet, és a­ reája háramló kulturmunkából min­den biztatás nélkül önként és lelkesen veszi ki a részét Az a kis töredék, amely ugyan szíve­san élvezi a nehézségek és akadályok ellenére anyagi és erkölcsi áldozatok árán elért szerve­zeti eredményeket, de a rája eső kötelezettsé­gekről tudni nem akar, sőt az ellenségnek fede­zetül szolgált előbb-utóbb egészen biztosan be­látja majd, hogy helytelenül cselekedett, ami­kor a nagy többséggel szembehelyezkedett és az úri pártfogóknak hátat fog fordítani. Iyen érzelmekkel eltelve indulunk neki az uj esztendőnek és bízunk abban, hogy a sok szenvedés után a­ nyomdai munkásság helyzete most már lényegesen jobbra fog fordulni.N. E.

Next