Typographia, 1923 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-05 / 1. szám

Budapest, 1923 január 5 *2720877846*wljVenötödik évfolyam I /V/ . 3­3­1­0­1 szám TYP 0 GRAPHIA 'A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE „ ., „ __ ... , , . SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Megjelenik minden neten pénteken. Kie­ bttt) A PEST VITT RIÍTÍkfir^IS TTTf­ A 1 «7 í At Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdeté­fizetesi az egesz evre 1800 korona. Egyes Vl­l, in­hKKULMfc>-lJ TLA 1. SZÁM, sok nonparen­le-soronként megállapodás szerint számíttatnak és előre fizetendők. fizetesi ar evre iwww Aurura. Cigién------------------------ ------? —-----­szám­ára 20 korona. Telefon: József 1—33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Szolidaritás. Teljesem osztjuk azoknak a véleményét, akik szerint a szegény ember élete nem ér mostanság egy rézpitykét A vigasz csak az, hogy ez nemcsak nálunk van így, hanem talán a Föld nagyobbik felén. Persze lesznek, akik nem osztják ezt a pesszimista világ­nézetet, mert kivételek mindenhol vannak, még osztályostársaink között is, lévén az élet szemlélete teljesen egyéni. Hogy azonban a sötéten látóknak egy kis igazuk van, bizo­nyítja az, hogy az emberek túlnyomó része annyira elégedetlen, annyira elkeseredett, hogy­ ha megtalálhatnák azt a bizonyos archimedesi pontot, még kiemelnék ezt a sárgombócot a két sarkából és beletaszíta­­nák a végtelenbe. És miért e nagy harag? Pusztán azért, mert a szépből és jóból az emberek többségének vékonyan mérnek, ellenben a csúnyából és rosszból annál bő­ségesebben. Bízvást elmondhatjuk, hogy életünkben parányi az öröm, de sereges a jaj! Egy kis gondért bizony nem kell a szom­szédba mennünk. Pedig az élet apró kelle­metlenségeivel már nem is hadakozunk, nem is látjuk, észre se vesszük a kicsiny bajokat. Ha azokkal is harcba szállnánk, sosem volna békességünk. Egy kis örömet már­­ csak mi is elvárunk az élettől, nem csupán gyötrő­dést. Csak hébe-korba vegyül életünkbe egy-egy örömcsöpp, mintegy igazolásául annak a közmondásnak, hogy a jó rosszal van ke­verve. Igaz, hogy a keverés nekünk mindig úgy esik, hogy vastag rossz mellett van vé­konyka jó. Ez kár ugyan, de olyan, amely haszonnal is jár, mert arra tanít, hogy ne várjunk sokat az élettől így aztán a kicsiny jónak is tudunk örülni, ami mindig csak kibékít bennünket az élettel. Lám, csak a napokban volt egy kis örö­münk, amikor egyik szép példáját láttuk a munkáserénynek:­ a kollégiális áldozatkész­séget és szolidaritást. A svájci nyomdászok­nak nyújtott segítségre gondolunk. A kollé­giális szeretetnek ilyen teherbírása kiben nem kelt jóleső örömet? Most még egy újabb esetét mutatjuk be a nyomdászösszetartozandóság érzésének. . A newyorki magyar nyomdászok szolgáltatták ezt a példáját a szaktársi szeretetnek és áldozatkészségnek. Meglepték az óhaza szük­séget látó munkanélküli nyomdászait egy kis ajándékkal. Pedig ők sem élhetnek bő­ségben, ha a magyar ínséget nem is ismerik. Egy maroknyi magyar nyomdász 105.000 ko­ronát küldött az itthoni munkanélküliek tá­mogatására. Nem szép példája-e ez a szoli­daritásnak? Újév előtt kaptuk meg a newyorki kollé­gáink levelét, amelyet egész terjedelmében közreadunk: HUNGARIAN TYPOGRAPHICAL UNION L T. U. No. 440. NEW YOLKI MAGVAS NYOmDÁSZ UNION Kedves Kolléga! A Magyar Nyomdász Union november havi ülésén megszavazott 50 dollárt a budapesti munkanélküli nyomdászok segélyezésére, hogy ezen összeget mint karácsonyi ajándékot a munkanélküli szaktársak között szétosztani szíveskedjék. Tekintetbe véve a munkanélküliek nagy számát, nagyon jól tudjuk, hogy ezen összeg igazán nagyon kevés ahhoz, hogy ezzel a munkanélküliek összessége némileg is segítve legyen. Éppen ezért szervezetünk nevében Önt kérem föl, hogy ezen összeget az ön vagy Önök belátása szerint osszák szét a jogosult és a lehető legnagyobb szükségben lévő munkanélküli szaktársak között.­­ Szaktársi tisztelettel l. Fisher titkár, 1278 First Ave. New York, N. Y. U. i. Mellékelve 105.000 korona csekkben. Kérem szives értesítését figyelem vétele u­tán. Köszönettel vettük az ajándékot, de mint­hogy a karácsonyi segélyeket már kiosztot­tuk, az egész összeget átadtuk a Jótékony­­sági Körnek, amelynek hivatása a szükséget szenvedőknek támogatása. A Jótékonysági Kör vezetősége a követ­kező köszönőlevelet intézte newyorki szak­­társainkhoz: A Magyar Nyomdász Union t. Vezetőségének Kedves Szaktársak! New York. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Jótékonysági Köre nevében tisz­telettel értesítjük önöket, hogy a 105.000 koro­náról szóló csekket megkaptuk. Amikor ennek átvételét kötelességszerűen nyugtáz­zuk,­ szükségét érezzük annak, hogy a köte­­lességszerűségen túlmenve, kifejezést adjunk azoknak az érzéseknek is, amelyek lelkünket áthatják az Önök adományának kapcsán. Az Önök adománya, amellyel szükségbe jutott munkástársaink segítségére sietnek, újabb bizonyítéka annak, hogy ha az élet viszontagságai, a létért való küzdelem messze sodorja is egymástól a munkásokat, azért a szolidaritás érzése közös marad. Végtelenül jólesik azt tudnunk, hogy az országhatáro­kon és tengeren túl élő szaktársaink róla feledkeznek meg az itthoniakról. A munkás­­szolidaritásnak ez a megnyilvánulás a leg­szebb kifejezője a bennünket összekötő érzé­­seknek. A Jótékonysági Kör nevében fogad­ják hálás köszöne­tünket. Szaktársi üdvözlettel Qzyürey Rudolf elnök. Becsessé teszi ezt az adományt az, hogy kollégiális szeretettel küldték segítségre szo­ruló kollégáiknak. Becses még azért is, mert ők sem ülnek a pénzen, mint a tyúk a tojá­sokon, hogy a dollárok szaporodjanak. A szükségesből vonták el azt azzal a nemes szándékkal, hogy szükséget enyhítsenek. Hisszük, hogy amit adtak, jó szívvel adták és nem az ő hibájuk, hogy a szükség ma nálunk akkora, hogy sokkal több pénz is kevés volna arra, hogy igazi segítség legyen. Maga a tett érdemel dicséretet, mert kidom­borítja a nyomdászok szolidaritását, megjavulna az erkölcs is. De ha azt látják, hogy egy külföldi diplomatát autókkal, zász­lósaikkal, alabardosokkal s díszbe öltözött rendő­rök egész seregével fogadnak, ahelyett, hogy két talpig gyászba öltözött állam­hivatalnok fogadná egy lovas konflissal, akkor nem sza­bad csodálkoznunk, ha a vagyonos polgárság igyekszik átvenni azt a balkáni szü fényűzést, a parvenii pedig utánozza, mert hiszen­ ő sem akar lemaradni a virtusnál és hires magyar *vendégszeretetné. De itt is fölötlik a kérdés: az állam honnan és miből teszi ezt? A forrás egy és ugyanaz! A dolgozók koronáiból, melyet fogyasztási adó címén fizetünk és segít hozzá a héten életbelépő kereseti adó, amelyet ú­gy játszhat ki mindenki, ahogy akar, csak a mun­kás nem, mert a fizetéséből levonják. Ezek a meglátások és gondolatok jutnak eszünkbe, amikor ismét ötvenkét hét áll előt­tünk, nekünk dolgozóknak, akik magunkat megtapogatva, csak azt tudjuk, hogy átmentet­tük hitvány, örömtelen életünket egy újabb esztendőre, hónapra vagy esetleg napokra. A munka robotosainak a legnagyobb takarékos­ság szemmeltartásával csak az életet sikerült átmenteni és bárhogy igyekszünk simulni munkaadóink teljesítőképességéhez, ebből megállapításunkból nem engedünk. Az a tény, a­hogy béreink ezrekben fejeződnek ki, nem vi­gasztalás számunkra, mert szembeállítjuk azt a minden vonalon mutatkozó törekvést, amely mindennél az aranyparitás­, tehát a békeárak­hoz igazodik. A nyomdaipar sem tud ettől sza­badulni és a papír, festék, gáz, villany és egyéb termelési eszközök vételénél nem tudja figyel­men kívül hagyni, csak a­­ munkabérek n­em idomulhatnak az aranyparitáshoz. Mint már föntebb említettük, munkaadóink emberséges fölfogását a fizetett béreket illetően nem vonjuk kétségbe, mert hiszen még azt is megértjük, hogy simulni kell nekik más ipari munkások béreihez, de amint ez ezeknek is ke­vés, úgy mi sem mondhatunk mást, hogy sze­gényes keresetünk csak az ételre elég, de semmi egyéb szükségletet nem elégít ki. Tehát nyu­galommal mondjuk ezt munkaadóinknak, mint akik maguk is háztartást vezetnek és ha igé­nyeikkel szemben negyedrészre szállítják le munkásaik igényét, vajjon találnának-e fedeze­­tet a nyomdai munkás mai béréből például évente egy-egy öltözet ruhára vagy cipőre, öt­tagú családot nem is számítva. Ha erre meg­nyugtató választ kapnánk, úgy minden nyom­­dai munkást az elemi számtani műveletekből meg kellene buktatni, gyámság alá helyezni és központilag gondoskodni az új számolgatásról. De térjünk csak vissza az aranyparitáshoz! Ha lehetne a béreknél aranybérekről beszélni úgy ma a legkisebb fizetés, két darab huszkoro­­nás aranyat véve alapul, 22.000 korona, míg egy lapszedőé 33.000 korona volna. Tessék csak pró­bát tenni bárkinek, ki lehetne hozni belőle a ruhát is, a cipőt is, sőt panaszra se lenne kap­ható a lapunk. Az év első hetében csak­ a remény táplál, ez a bűvös szer, amely immár évek óta tartja ben­­nünk az életet. Nem kívánunk elkényeztetést, csak több belátást, panaszaink megértését és reméljük, akkor elkövetkezik egy jobb, boldog­erő Göncz Mihály. Az első hétre. Ha csak azokon a helyeken búcsúztak az el­múlt esztendőtől, amelyek a lapokban hirdet­ték a különböző és szenzációs, Szilveszter-esté­lyeket, úgy megállapíthatjuk, hogy van még szerencsétlen és szűk országunkban jó pár ezer ember, akik az életet fenékig élvezik és millió­kat dobtak oda egyetlen éjszaka örömeiért. Mert hogy föltevésünk való, könnyen magya­rázatot kapunk, ha pusztán az üzletet nézzük és nincsen okunk föltételezni, hogy a Szilvesz­ter-estélyeket hirdető üzletemberek minden realitás nélkül fektették volna pénzüket abba a sok inyencfalatba és az italok sokféle fa­jába, amely bizonyára bőségesen fogyott az év utolsó napján. A nyilvános dőzsölés mellett a magánházak ezrei, tettek ki magukért és szór­ták a milliókat. És itt föl kell tennünk a kérdést, honnan, mi­ből, milyen munkával szerezték az elpocsékolt vagyont? Míg az elköltött milliókat megszerez­ték, éreztek-e bágyadtságot, fáradalmat, vagy másokat dolgoztattak érte, mások verejtéke hullott az elherdált milliókért? Mindenütt a fényűző pompa, a takarékosság legkisebb igye­kezete nélkül! Soha­ annyi prém és drágaság nem sétáltatta magát a korzón, mint a jelen időkben. Vegyük még számításba azt a tömér­­dek kincset, amit ajándék címén osztogattak, é, nem a munkásoknak, a vagyon szorgos gyűjtőinek, hanem a szent házasság mellett ki­tartott karcsulábu nőknek, ismét vissza kell térnünk előbbi kérdésünkhöz: miből, honnan? Egészen őszintén kijelentjük, nem is csodál­­kozunk a dolgok fölött. Meggyőződésünk, ha példát látnának, ha példaadással maga az ál­lam szolgálna a takarékosság terén, föltétlenül Vissza az önkormányzattal! Magyarország szervezett munkássága látván államnak­­ és társadalomnak a szociálpolitikai törekvésekkel szemben való rideg közönyös­­séget és a szociális bajokkal szemben való érzé­ketlenségét, nagy anyagi és erkölcsi áldozat­­hozatallal önerejéből megteremtette a munkás­­biztosítást. A munkásbiztosító intézménye az önkormány­­zat idejében nagyszerűen fejlődött, erősödött és becsülettel megfelelt hivatásának. Ezernyi és tízezernyi szenvedő munkástestvérünknek való­­ságos Mekkája volt a munkás­biztosító pénztár mindazideig, míg aztán az áldásos kurzus „konstruktiv ” embereinek sikerült lezülleszteni az országnak ezen egyetlen komoly szociál­politikai alkotását is. A munkásgyülölő kurzus* ifjak a munkásbiztositást kitépték ambnak­ kezéből, akik azt megalkották és akiknek kitűnő vezetése alatt a magyar munkásbiztositó pénz­tárak európai színvonalra emelkedtek. A Sör­­ház­ utcából dirigált ébredő gazdálkodás föl­rúgta a munkásbiztositó pénztár törvényben biztosított önkormányzatát, utcára dobta, a

Next