Typographia, 1923 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-23 / 12. szám
Budapest, 1923 március 23 Ötvenötödik évfolyam KJST Kft.5S512. szám A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE ...... . . ... ... SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: itatae eS IvreS tata!Ä BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM, «imára 2« korona. Telefon: Ital 1-SÎ FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON szerint Smittam,Tosta Andoré Meghívó. A budapesti nyomdák bizalmi férfiai (a lapszedők is) március 23-án, pénteken délután h 3 órakor az anyaegyesület nagytermében értekezletet tartanak. Az értekezleten csak igazolvánnyal rendelkező bizalmi férfiak vehetnek részt. A helyi bizottság. Az utolsó órákban. Ma éppen három hete, hogy a tárgyaló felek — főnökök és munkások — a legutóbbi bérjavítás alkalmával megkötött egyezmény alapján tanácskozásra ültek össze. Napirenden volt az árszabály revíziója, amelyhez a főnökök tudvalevőleg nem kevesebb, mint 72 módosító indítványt fűztek. Nem ennek a cikknek a keretébe tartozik a 72 pont méltatása. Itt csak arra akarunk utalni, hogy rendkívül nehéz munkájába került a munkások képviselőinek, hogy a munkaadók evés közben kerekedett étvágyát lecsillapítsák. Amikor ezeket a sorokat írjuk, a tárgyalások, amelyeknek megszakítása ismételten csak hajszálon függött, még nincsenek lezárva, de erős a hitünk, hogy főnökeink az utolsó órában nem teszik lehetetlenné a békés megegyezést. Nem akarjuk elhinni, hogy a budapesti nyomdatulajdonosok olyan babérok után vágyódnának, aminőkre éppen most a vaskáré1 tesznek szert az ország kárára. Hogy az árszabályrevízió ezekben a szomorú időkben a nyomdai munkásságnak nem hozhat üdvösséget, nem jelenthet haladást, azt minden egyes az iparban dolgozó munkás és munkásnő kell hogy megértse. T Békéltetőbizottsági határozatok Miskolc, február 26. Panasz. Egyik nyomda bizalmi férfia panaszolja, hogy főnöke már több ízben szándékos károk elkövetésével vádolta meg — alaptalanul. Továbbá, mert nem volt hajlandó télvíz idején az udvaron bronzirozni, állandóan — minden díjazás nélkül — papírt vágni és számozni, tehát folyton zaklatja. Panaszolja még, hogy a nyomdahelyiség állandóan rosszul fütött és mert a személyzet nem hajlandó a kamrából szenet hordani és az udvaron összetörni, azért a főnök és felesége szidalmazzák őket. Jelenti, hogy a főnökné — a békéltetőbizottság többszöri tiltó határozata ellenére — beleavatkozik a nyomdaügyekbe és ezzel a békés munkát zavarja. Jelenti továbbá, hogy főnöke, mert e sérelmek miatt a békéltetőbizottsághoz fordult, kondícióját minden indokolás nélkül fölmondta. _— Panaszolt előadja, hogy panaszos munkájával már az első héten nem volt megelégedve és több ízben akarta már őt elbocsátani, azonban művezetője erről mindig lebeszélte. Most csak véletlen, hogy egy időben történt ez a fölmondás a békéltetőbizottsághoz történt bejelentéssel. Állítja, hogy nejének a nyomdaügyekbe való beavatkozása okvetlenül szükséges, mert ő gyakran távol van a nyomdából. Egyébként nem felel meg a valóságnak, hogy neje sértegeti a személyzetet, mert erre nem is vinné rá úri modora. A fűtést illetőleg kijelenti, hogy ő maga szokott fűteni és a nyomdában gőzfürdői meleg van. Azt azonban nem engedheti meg a személyzetnek, hogy a nyomdában szenet törjön, mert egyszer egy darab szenet a fogaskerekek közül vett ki. Tanú berakónő előadja, hogy a nyomda tényleg hideg, úgy hogy kabátban dolgozott. A művezető szerint tény az, hogy főnöke több ízben föl akart mondani panaszosnak, de ő ezt megakadályozta, mert főnöke érvelését nem találta elfogadhatónak. HatárosatA békéltetőbizottság a panaszos elbocsátásában a megrendszabályozást megállapítja, miután panaszlott nem bizonyította be állításának valódiságát. Ennélfogva kötelezi panaszlottat, hogy a panaszos felmondását érvénytelenítse. Kimondja továbbá, hogy miután megállapítást nyert, hogy panaszlott neje, a békéltetőbizottság többszöri tiltó határozata ellenére, a nyomdaügyekbe beleavatkozik, panaszlottat 1000 (egyezer) korona rendbírsággal sújtja. Erre a megértésre a szervezet vezetősége föltétlenül számít. Nem árulunk el titkot, ha megmondjuk, hogy mit is akarnak főnökeink az árszabályrevízióval elérni: a nyolcórai munkaidő teljes kihasználását. Miután a rendes nappali üzemekben ez eddig is megvolt, ebből egész természetesen az következik, hogy az árszabályrevízió újításai főként napilapoknál alkalmazott munkásokra nehezednek. De itt el kellett a munkások képviselőinek ismerni, hogy akkor, amikor az árszabály rendelkezései a napilapokra vonatkozólag megállapíttattak, egészen más volt a helyzet. A napilapok terjedelme nem volt korlátokhoz kötve. Nem lehet tagadásba venni, hogy ebben a tekintetben az idők nagyot változtak nyomda- és az újságiparban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a viszonyokhoz való alkalmazkodásban nem mi vagyunk azok, akik elől járnak, mert megtette ezt a reánk nézve mértékadó külföld is. A viszonyok ugyanis sokszor erősebbek, mint az emberek. Mindezek ellenére nincsen semmi okunk a kétségbeesésre. A munkások képviselői egyetlenegy olyan pontot sem áldoztak föl az árszabályból, amely megérte volna az abrosz kettévágását és azt, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. A harc nálunk nyomdai munkásoknál sohase volt cél, hanem természetszerűen csak eszköz. A cél tehát most sem lehetett az, hogy a nyomdai munkásságot — bár mindenkoron harcra kész — harcba vigyük, hanem az, hogy súlyos helyzetükön fizetésjavítással némiképen segítsünk. Ezt azonban nemcsak a munkásoknak, hanem a munkaadóknak is meg kell érteniök. Csak ha mindketten megértők leszünk, érhet meg a béke gyümölcse, amelyet úgy az egyik, mint a másik fél élvezhet. És mert azt hisszük, hogy ez az út a megértés útja, amely a nyomdaiparban már kipróbált mesgye, nem is gondolunk a tárgyalások mostani fázisában arra, hogy csalódás is érhetne bennünket és a péntek este tartandó bizalmi férfiértekezleten minden várakozás ellenére azt kellene bejelentenünk: nincsen megegyezés, bekövetkezett a harc! Ezt — ismételten hangoztatjuk — mi nem akarjuk. Mi a megegyezést keressük. Akkor azonban, ha ezt megtaláltuk, hisszük, hogy a bizalmi férfiértekezlet is feladata magaslatán áll majd és ehhez mérten hozza meg a határozatát. R. M. Becsüljük meg egymást! Minden létező ügy a becsületességet föltételezi. Enélkül hiábavaló minden fáradság, hiábavaló minden időpazarlás. Akik az emberi boldogulás lehetőségeit komolyan óhajtják s nemcsak azért, hogy annak nagyszerű hangoztatásával a saját kirakatukat bámulatossá s magukat emlegetettekké tegyék: a végleges kibontakozást, az eredményes munkálkodást csak akkor látják biztosítottnak, ha az emberi lelket a durvaságtól, rosszakaratúságtól megszabadítva, alkalmassá teszik arra, hogy másokat is becsülni tudjon. Az az ember, aki mást nem tud becsülni, kétségtelenül beképzelt, fönhéjázó lehet s nem ismerheti saját emberi értékét sem. Ki mondhatja el magáról, hogy egyedüli okos, csalhatatlan ember s hogy mások tanácsát igénybe nem veszi?... Senki! A leggonoszabb embertől is lehet valami jó szokást elsajátítani s a legműveltebb embernek is van —hogy ne mondjam: vannak — kiküszöbölésre méltó rossz szokásai. A csapongó kedély fékezetlensége sok, nagyon sok kellemetlenség előidézője. Példákat láthatunk nap-nap után. Nem az átfinomult, csöppet sem sértő élcelődésről, hanem az önérzetet bántó személyi, sőt magánügyeket is érintő úgynevezett „fölhúzásokról“ van szó. Az ízléstelen fölhúzásokból származó kellemetlenségek — eltekintve attól, hogy sok esetben saját portánkon kívül is hullámokat ver — annyira is elfajulnak, hogy az egyik fél, rendszerint a gyöngébb, arra lesz utalva, hogy kondícióját is el kell hagynia. Erre példát tudunk a mai, kétségtelenül nehéz megélhetési viszonyok között is._ A fölhúzást minden formájában egészségtelen jelenségnek kell nyilvánítanom, amely sohasem alkalmas arra, hogy az egymás iránti tiszteletet fokról-fokra magasabbra, emeljük, sőt: az állandó ellenségeskeaés csiráját hordja magában. Célja pedig egyesületünknek, hogy a kollegiális érzést fentartsa, ápolja, illetve fejlessze. Hogyan történhetik tehát az, hogy eme fattyúhajtását a törzsnek még ezideig kikerülte a nyesegető kertész figyelme, hogy a betegséget csillapító szérum központilag szót nem küldetett?... Az árszabály betartását — igen helyesen — lépcsőzetes bizottságok ellenőrzik s ez a békességet, tisztességét garantáló tény, a fölhúzás kiküszöbölését szervezeti szempontból nem bír annyi fontossággal, mintha a nyomda nem látja el személyzetét rendesen tiszta törülközővel?... Valljuk be őszintén hibánkat s ne legyünk önámítók: dogmákhoz ragaszkodunk mi is. Amit az alapszabályok és árszabály előír, azt betartani, betartatni becsületbeli ügynek tekintjük, ezektől eltérő rendelkezéseknek, olyasféléknek például, melyek az árszabály szellemétől önként _ adott kötelességek volnának ugyan, de kifejezetten §-okban nem írattak elő: szívesen hunyunk szemet. Persze, őszinte tisztelet a kivételeknek. * A jó modort — barátságos külsőt — senkire sem lehet kötelezni, valamint senki sem tehet arról, hogy arckifejezése X vagy Y-nak szimpatikus-e vagy sem. Az életben számtalan csalódást vagyunk kénytelenek elviselni s igy, könyyen megesik, hogy X vagy Y barátságtalan, borús modora — amely az idegen előtt a megfelelő bizalmat messze üldözi — a vele való szóbabocsátkozás után éppen az ellenkező föltevésünket váltja valóra s így viszont. Arról van szó, hogy igen gyakran — s ez szintén sok kellemetlenség előidézője — egyes kérdéseinkre olyan hangnemben kapunk választ, amire elkészülve sem voltunk, illetve azt nem provokáltuk ki. Jóizlésű ember az ilyen válasz után „bocsánat!“ kifejezése mellett faképnél hagyja a társalgásra fölhívott felet. Rendszerint azonban az efajta ügy is hosszabb lefolyású szokott lenni, ha a felek a megfelelő komolyságot nélkülözik. Ezen is, mint minden más bajon, lehet segíteni. Könnyedén, jóakarattal! Nevezetesen, ha nem vagyunk úgy hangolva, mint ahogy normális viszonyok között különben lennünk kellene, ezt rövid, udvarias válasszal is tudomásul adhatjuk. Jóizléssel pedig annak elgondolása mellett, hogy hiszen a kéréssel hozzánk forduló nem előidézője kellemetlen lelkiállapotunknak — s igy a durva hang nem illő. Egy kis egyéni rendszabály, —s semmi több. Sajnos, vannak olyanok, akik a durva hangot magukkal szemben hamar fölfedezik , mással szemben bőven mérik. Ne legyen célunk, hogy ezen a téren fölülmúljuk egymást, jóizlésünk tiltsa meg azt — hiszen a durva hang önmagát szégyeníti meg. Távol áll tőlem hogy bárkinek is privát ügyeibe avatkozzam, avagy érzékeny oldalát érintsem. Csupán azt óhajtom, hogy a nyomdász állandóan kollegiális őszinteséggel, szeretettel és megbecsüléssel forgolódjék környezetében. Törekedjünk tehát őszintén a hibák, rossz tulajdonságok kiküszöbölésére és pedig elsősorban szigorú mértékkel önmagunkat mérjük meg. A szólamokat hagyjuk — cselekedetekkel járjunk elől. * „Becsüljük meg egymást!" Mi különösen, akik mindannyian egy cél érdekében küzdünk, akik érdekeik védelmét egységesen, tömör sorokban szolgálhatják érdemlegesen. ,becsüljük meg egymást!“ — kiálltam vezetőségünk exponensei felé, mert az ő ténykedésük szigorúbb elbírálást von maga után s nekik minden tekintetben — reflektorral körülvilágitottan is — makulátlan jellemüeknek kell lenni s követésre méltó példákkal előljárni. De ugyancsak ezt kiáltom a vezetettek felé is, akik — tisztelet a kivételeknek — a vezetőséget hátbatámadni, felelőtlenül híreket terjeszteni s minden ügyön a „panama“-szagot szeretik fölfedezni. Komoly, intelligens munkásoknál a jó szó sohasem téveszt hatást — a nyomdászokról ki állíthatja ennek ellenkezőjét! ~i> ■ E. jfiT, í-irn in-rnnirf-i - rwnTMiwnrn r> r—■irMnm*irTrTMi*w*nf-rM~TinHü