Typographia, 1924 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1924-03-28 / 13. szám

Budapest, 1924 március 28 ötvenhatodik évfolyam A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden héten pénteken élő SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: . . , . ... megjelenít.­imm­en Heten pénteken. r,lo­­mm t Dpern itttt ncmrmnc­Tc« i i c<nr­i»! Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egy hónapra 4000 kor. Egyes BUDAPEST­­ III. BÉRKOCSIS*UTCA 1. SZÁM, szám ára 1000 kor. Telefon: József 1—33. FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON ára: 6 nonpareille-sor 20.000 K, minden további sor 3000 K és előre fizetendő. 13. szám Értesítés Az 1924. évi február hó 20-án és 21-én kötött megállapodás szerint a folyó évi március hó 21—27-ike közti drágulás nem érte el azt a szá­zalékos emelkedést, amely a munkabérek ren­dezését vonná maga után. Budapest, 1924. évi március hó 27-én. A különórák és pótlékok emelkedése érvényes 1924 március 31-től. Törülköző —--------------------------— — —-------------------1000 Idegen nyelvű szedés és korrektorok pótléka — ------.’>000 Hacg.iegyszedésért —---------------_ _ _ _----------------. 6000 Rendkívüli kiadásért szakmunkásoknak----------------- 6000 Rendkívüli kiadásért munkásnőknek és segédmun­kásoknak ------------------- - —----------------------■----------- 1000 Első hirdetésszedlőnek------------------------------------------- 32600 Újonnan fölszabadultnak hirdetésnél---------- — —— HOoO Kisegitőpótlék szakmunkásoknak, napi -—- —­­----- 2000 Kisegitőpótlék munkásnőknek és segédmunkások­nak, napi---------------------------------------—------------— 1100 A második gyorssajtóért —------------------------------— 6000 Tégelyért-------------------1---------------—­------------------------ 3600 Dá2motorért----------------------------------------------------------------1000 Rotá­ciósgépmester a második lapért------------------- — 11800 Taposásért---------------------------------------------------- --------8200 Egyedülállóiért -------------- — ----------------------------------1 1000 Baloldali • berakásért---------------------------------------------------3000 Különórapótlék szakmunkásoknak----------- 1700, 2700, 1400 Különórapótlék munkásnő­knek és segédmunkások­nak --------------------------------- ------------------ 1000, 1700, 2700 Schicht pótlék szakmunkásoknak — — — 27200, 30600, 40800 Schiechtpótlék munkásnőknek és segédmunkások­­­nak ----------■»-------------------■ — —----------- 16400, 18400, 24300 Éjjeli pótlék szakmunkásoknak — — —--------—- —­ 34000 Éjjeli pótlék munkáscnőknek és segédmunkásoknak 20400 Öntők pótléka. Lapos (flach) tömöntésért lemezenként---------- — — 800 Vert matrica darabjáért -------------------------------------------800 Kalanderezett (préselt) matrica darabjáért-----------800 Minden további darabért 1---------------------------------:_ 200 Harcra! Napirend: A munkásság gazdasági helyzete. Nem új napirendi pont ez a munkásság gazda­sági küzdelmében, de oly kiáltóan sokszor, mint napjainkban fölmerül, példátlanul áll a nélkü­lözésekhez szokott munkásság harcában. Szűk terjedelemre szabott szaklapjainknak minden más feladatot háttérbe kell szorítani ez égető kérdés miatt, mert amig a gazdasági helyzet megelégedésre orvosolva nincs, a lelkeket nem lehet egyensúlyba hozni a messzebbmenő célok megértésére és szolgálatára. Az ész csak úgy kormányozható, ha mentesül a munkásság tö­mege végzett munkája mellett a mindennapi kenyérgondtól. A feleség, a gyermek, valamint saját nyomorúságát és örökös nélkülözését látni, oly benső lelki viharokkal jár, hogy teoretikus magyarázatokkal, ha még oly észszerűek is azok, megelégedni mindaddig nem fog, m­íg meg nem szűnik az a közbeeső ok, amely ki­váltja belőle az indulatokat, a nyugtalanságot. Nem csodálható, ha­­ ebben a helyzetében a munkásság nem fordít semmi másra figyelmet, akár a szaklapját olvassa, akár a vezetősége munkáját figyeli és bírálja, akár a bizalmi­­férfiak állásfoglalását látja egyes ténykedései­ben, történnek-e lépések a haladás felé, nem fordul-e elő mulasztás, késedelem a munkásság gazdasági helyzetének megjavítását illetőleg. A szaklapok ma úgy végeznének megnyugtató és tökéletes missziót, ha valamennyi oldalon semmi mást, csak azonos szövegű közleményt helyeznének el, feltűnő betűkkel és rámutathat­nának a gazdasági helyzet javulására, a vezető­ség és a bizalmi férfiak csak akkor tudnák nyu­godtan vezetni a tömegeket, ha egyetlen mon­datba foglalhatnák össze mondanivalóikat: ha­ladtunk és pedig előre! A kínzó kérdés, amely a nap minden órájá­ban, minden percében az agyakba ötlik, az éj­szakákat teszi­ riadttá és nyugtalanná,‘önma­gunknak teszi föl a kérdést, vajjon van-e alapja, jogossága, nem hatalmi kérdésből fo­lyik-e a vasmagokkal elénk tartott kérdés: a / r’- t. ■ munkásság gazdasági helyzete. Az önmagunk­nak föladott kérdésre válaszul körülnézünk: mi történik körülöttünk, mit művelnek hazánk­ban a gazdasági élet úgynevezett „számottevő“ faktorai. Látjuk, hogy minden közszükségleti cikk árát az aranyparitásra emelik, sőt azt néme­lyik meg is haladja. Agrárország lévén, a búza halad az élen a maga dölyfösségében. Nebánts­­virág lett a búzakalászból, luxus az 5300 koro­nát meghaladó liszt, az 5000 koronás kenyér és az 5000 koronás tej. A zsír, a hús és a cukor szorosan mellette halad a hozzáférhetetlenség­ben. íme, hat nélkülözhetetlen szükségleti cikk, amely a munkás háztartásában a fizikai lét föntartását jelenti, több ezerszeresen haladja­­meg árát, viszonyítva a munkásság­­ kereseté­­­h­ez. Ezek a legfontosabb közszükségleti cik­kek nyíltan, igazi­­ szemérmetlenséggel lettek fölhajtva az aranyparitásra, míg a többi cikkek árai suttyomban érték el a díszes polcot. A ruha, cipő és fehérnemű közszükségleti cikkek sem maradtak­ el az­ aranyparitástól, de itt már meg is okolták: külföldi behozatal, magas vám, idegen valuta. A munkaadók is a legegyszerűbb módját vá­lasztották a munkavállalásnak. Aranyparitá­son dolgoznak, mert hiszen az anyagárak, a folyton változó munkabérek egyébként labilissá tennék a tisztességes polgári hasznot. Az állam visszamenőleg valorizálja az adókat, a közszol­gáltatások képében nyújtott víz-, gáz-, villany­os közlekedési költségek percnyi pontossággal emeltetnek. Mindezeket figyelembe véve, kérdezzük: van-e alapja, van-e jogossága, lehet-e valami hátsó célja a munkásság égető követelésének, amikor a gazdasági helyzetét kívánja egyensúlyba hozni a gazdasági életben immár törvényesített aranyparitással? A bérek valorizációja, a bérek aranyparitásra való emelése hozhat csak nyu­galmat a munkásság körében. Ma minden szak­mának kizárólag erőviszonyaitól van függővé téve béreinek rendezése és merjük állítani: a munkaadók egyik-másik szakma gyengeségéből külön profitálnak, mert a rendszerint a legrosszabbul bértárgyalásokon díjazott szakma béreire mutatnak rá, amely sokszor súlyos tehertétel a haladás útjában. A beígért bér­egyeztető, amely hivatva lett volna az ilyen bajokon segíteni, nem mondott csődöt, mert komolyan életbe sem lépett. De a bérek valorizá­ciója elé csodálatos egyhangúsággal gördít akadályokat maga a kormány is. Rekedtre be­szélhetik magukat a munkásság képviselői a nemzetgyűlésen, mint ahogy követelik is a bé­rek valorizációját minden nap, a szaklapok a cikkek ezreit szentelhetik e kérdésnek, a kor­mány homokba dugja a fejét, nem lehet nyilat­kozatra bírni. Teljes egyetértéssel osztozik eb­ben a nemzetgyűlés többsége is. Mikor fontos munkáskérdésekről van szó, az adomabeli csap­lárosnéhoz hasonlóan, ágyút emleget. A munkásság gazdasági helyzete kérdésénél a munkabérek valorizációja mellett a munka­­nélküliség­ katasztrofális problémájával is kell foglalkozni. Tízezrek szenvednek és küzködnek a munkanélküliséggel, szánalmas sorsra van ítélve a sokezer ártatlan családtag, mert a mun­káltatók tervszerűen lökik az utcára: a munka­­nélküliségbe hol az egyik, hol a másik szakma munkásait. Elkerülhetetlen az ezekről való gondoskodás, akár segély, akár pedig a köz­munkák gyarapításával. A vasárnap, a hó 30-án tartandó országos szakszervezeti értekezletnek ezek lehetnek a feladatai. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy szakma a mai viszonyok között nem képes helyzetét megjavítani még csak tűrhetően sem, amíg­ a bajok általánosak. Ezért helyes, ha együttesen és egyszerre, minden szakma kivé­tel nélkül, komoly és kemény harcot indít meg a munkabérek valorizációjáért és a munkanél­küliekről való gondoskodásért a munkaadók és a kormány ellen egyaránt. A Szakszervezeti Tanács, ha nem is késett el, de éppen a tizen­kettedik órában sorakoztatja a munkásságot. A Nők Napja Tizennégy esztendővel ezelőtt emelte határo­zattá a kopenhágai nemzetközi munkásnő­­kongresszus, hogy valamennyi ország munkás­női számára minden év márciusában Nők Nap­ját kell rendezni abból a célból, hogy ezen a napon az egész világon a dolgozó nők egysége­sen demonstrálják vágyukat és akaratukat: jo­got, kultúrát, kenyeret! A Nők Napján világ­szerte kigyullad a női szívekben a vágy az igaz­ságért és világosságért. A Nők Napja mutatja, hogy a dolgozó nők lelkében mindenütt él és forr az eszme. Annyi fájdalom és kétségbeesés után a dolgozó nő fölmagasodott a férfi mellé, ösztönös törekvése tudatos akarattá acéloso­­­dott, hogy részt vegyen a kor küzdelmében, amely a világot a békés emberi megújhodás felé­ akarja vezetni. Európaszerte ma a dolgozó nők elé ugyan­azok a problémák merednek, mint a dolgozó férfiak elé. A női munka egyidős a kapitaliz­mussal, ámde a háborúban és a háború óta m­egszázszorosodott a munka terhe a gyönge vállakon. Az apák, a férjek, a fiuk szétporlad­tak a meszesgödrökben, de a nő ott áll és segíti fölépíteni a szétdult otthonokat és országokat. A női munka tért hódított a termelés egész te­rületén. Épp úgy elvégzik a legkomplikáltabb munkákat, mint a férfiak. A modern ipari fej­lődés szétütötte az annyiszor megénekelt „bol­dog családi tűzhely“-et, széjjelszakított minden szépséges közösséget és az ártatlanság fehér ru­hájában addig féltve őrzött nőt odadobta a ter­melő munka­helyéb­e, a robotok életbe, hogy küzdjön a kenyérért, az érvényesülésért, a bol­dogulásért. Nézzetek be az ipari poklok mé­lyére, a kénesővel dolgozó tükörgyárakba, a foszforral dolgozó gyufagyárakba, gondoljatok a szövőgépek mellett­­ gyötrődő, ványadt testű, fiatal leánygyermekekre, nézzétek meg az iz­zadó acél és forró vas birodalmában, az ólom­­szagú nyomdákban verejtékező nőket, akik a munka minden terhét átvették a férfiaktól: a munka eme hamupipőkéi nem születtek arra, hogy képzelt álomvilágban, finom hangulatok között éljenek. A gyári munka idegbontó és egészségrontó hatása, a túlfeszített izommunka, tüdővész és vérszegénység, tömeglakás és elég­, télen táplálkozás: ez a dolgozó nők sorsa. . A történeti fejlődés folyamán a nő mindig elnyomott volt. Mindere képességét beleszorí­­tották a háztartás börtönébe. A férfi meg­kívánta tőle, hogy alázatos és szerény legyen. Bebel, a szociáldemokrácia lánglelkű apostola a férfiak gondolkodásmódját — amely az elő­ítéletektől meg nem szabadított férfiaknál még ma is megvan — így jellemzi. ..A nő zabolázza meg a hajlamait és gondolatait minden elkép­zelhető módon és várja meg, hogy mit határoz felőle az ő gondviselése: az atya vagy a férj.“ Ezt az évszázadok hosszú során át megkövese­dett fölfogást, és ránk kényszerített morált zúzta össze a nőknek a termelésbe való bevonu­lása. A nők elvesztették tevékenységük régi körét, kénytelenek a férfiakhoz hasonlóan ön­álló gazdasági tevékenységet kifejteni. A vi­szonyok vasmarka mind kevesebb nőt enged vissza a családi tűzhelyhez. A férjhezmenés, a házasság már többé nem gazdasági alap a nő számára. A polgári frázisok, am­elyek szerint a nő egyetlen hivatása az anyaság és a gyerme­kek kötelességszerű nevelése, legföljebb keserű mosolyt váltanak ki. A tőke és a munka ellentéte, a jövedelem­eloszlás aránytalansága, a megnövekedett igé­nyek egy táborba forrasztották a közös érde­keiket közös erővel előbbre vinni akaró munká­sokat. És ez vonatkozik a dolgozó nőkre is. A kapitalizmus létrehozta számukra a munka kényszerűségét, de ez megteremtette a gondol­kodás, a föleszmélés, az öntudat kényszerűségét is. A színes tervezgetések rombadőlése mellett, bármilyen fájdalmas legyen, meg kellett ta­­nulni­ok a nőknek, hogy nyomasztó sorsukon csak úgy segíthetnek, ha ember voltuk büszke öntudatával,­­az élet céljaira a férfiakkal való együttdolgozással, a szocializmus hitével és az akarat erejével küzdenek azért, hogy a mun­kának csak becsülete, a tevékenységnek csak sikere, a végzett kötelességnek látható ered­ménye, az életnek csak tiszta öröme legyen. A türelemnek, a lemondásnak, a mindenbe való belenyugvásnak ősrégi jelképe a nő. De a dol­gozó nő már tudja, hogy a szegények legna­­gyobb hátráltatója az, hogy hozzá­ tudnak időt múlni a maguk nyomorúságos életföltételeik­. k

Next