Typographia, 1927 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1927-01-01 / 1. szám

Budapest, 1927 január­i ötvenkilencedik évfolyam IN­Y « C/­­ 3 > 1­08 f. szám­ TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden héten pénteken. Elő­­rin vett kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egy félévre 5 pengő. Egyes 1.LIJArhM VIII, BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM, ára: milliméter soronként 30 fillér. A szám ára 20 fillér. Telefon: József 1—33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Határozat Az Országos Bizottság a vidéki tanoncszerző­­dések körül mindinkább tapasztalható súlyos szabálytalanságok megakadályozása ügyében határozatilag kimondta, hogy minden egyes szaktársnak, de elsősorban a bizalmi férfiaknak és a helyi bizottságoknak erkölcsi kötelességük szigorúan őrködni afölött, hogy a megkötendő szerződések az árszabály feltételeinek ponto­­san megfeleljenek. Kimondta egyúttal, hogy az ezután történő minden tanoncszerződésről egy hiteles másolat a Typographia hivatalának haladéktalanul be­küldendő.­ _________ Figyelmeztetésül! Az 1926 december 26-tól 1927 január 1-ig ter­jedő hétre a tagsági díj szakmunkásoknak és más foglalkozásúaknak 3 pengő 50 fillér, m­un­­kásnőknek és segédmunkásoknak 2 pengő he­tenként. Beiratá­si díj 2 pengő. Segélyek. Táppénz szakmunkásoknak napi 2 pengő, munkásnőknek és segédmunkásoknak napi 80 fillér. Munkanélkülisegély Szakmunkásoknak 3 pengő 43 fillér, munkásnőknek és segédmunkásoknak 2 pengő. Utassegély napi 1 pengő 60 fillér. R rokkantsegély 0.40, 080, 1.00, 1.60, 2.40, 3.20 és 4 pengő hetenként. Pótsegély 9.60, 14.80, 17.50, 17.90, 18.10, 18.30 és 20 pengő hetenként. Árvasegély havi 7 és 10 pengő. Özvegységévi 100, 125, 420 és 600 pengő. Temetési illetmény 114 pengő. Szülési segély 45 pengő._______________ Békéltetőbizottsági határozatok Budapest, 1926 szeptember 1. Panasz. K. B. gépmester panasza a ' T.­K. nyomda rt. cég ellen, mert bepanaszolt cég panaszosnak egy­napi munkabérét és kisegítő pótlékát nem fizette ki. Határozat: A békéltetőbizottság kö­telezi a bepanaszolt céget arra, hogy panaszos­nak egynapi munkabért és kisegítői pótlékot, összesen 125.000 koronát három napon belül a Főnökiegyesület pénztáránál lefizessen. A bi­zottság a­ T.­K.-cég azon eljárása fölött, hogy meghívás dacára sem jelent meg a tárgyalá­son, rosszalását fejezi ki. Békéscsaba- 1926 november 11. Panasz. T. M. panasza az orosházi D- M. nyomdacég ellen­ azért, mert mint árszabályhű nyomdacég, nyom­dájában évek óta szervezetlen munkásokat al­kalmaz, továbbá az árszabályban megállapított bérminimumnál kevesebbet fizet.­­ A cég ki­adásában megjelenő „Orosházi Friss Hírek“ című napilapnál alkalmazottak bérszabályelle­nes foglalkoztatása és a munkaidő be nem tar­tása miatt. A nyomdában úgy a nappali üzem­ben, mint a lapnál szedő­gépmester van alkal­mazásban. Különórát a cég egyáltalán nem fizet. Határozat: A békéltetőbizottság az oros­házi Demártsik Ferenc nyomdacéget a bérsza­­bályzathű üzemek sorából törik Quo vadis? Egy küzdelemben és tanulságokban gazdag esztendő fáradságos munkájával terhelten, el­tikkadva a folytonos életküzdelmektől, egy pillanatra pihenőt tartunk a most lepörgött esztendő után. Egyetlen pillanatra, hogy vissza­tekinthessünk a megtett útra, amelyet 52 hét alatt az élet terhétől roskatagon, verejtékezve jártunk meg, hogy számot vessünk önmagunk­kal; vajjon nem terhel-e mulasztás, nem hagy­tunk-e figyelmen kívül olyan dolgokat, ame­lyeknek révén életviszonyaink úgy kulturális, mint gazdasági vonatkozásban javulhatott volna. Megtettünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy az előttünk lévő utat göröngyeitől simábbá, járhatóbbá tegyük, hogy a kálvárián út után elérjünk abba a magasságba, ahonnan nyíltabbá válik a szemhatár, ahonnan jobban megláthatjuk közös törekvéseink megvalósulá­sának lehetőségét. Ha a múltba vetjük tekintetünket, azt látjuk, hogy verejtékezve munkálkodtunk életszín­vonalunk feljavításán; ha az eredményeket tekintjük, arra a megállapításra jutunk, hogy az elért eredmények nem állanak arányban azzal az erőkifejtéssel, amelyet rájuk pazarol­­tunk. De az is bizonyos, hogy az elért eredmé­nyek, ha nem is égrengetőek, nem lebecsülen­dők. Az elmúlt évtized alatt ezer sebből véreztü­nk, ezer seben keresztül illant el életenergiáink, mondhatnánk, ennek a fölhasználatlanul el­illanó energiának az utolsó szikrája lobbant lángra az elmúlt év elején, amikor sorsunk enyhüléséért, exisztenciánnk biztosabbá tétele érdekében fölmondottuk az árszabályt. Sok keserűségnek, csalódásnak és hiábavaló vára­kozásnak a szüleménye volt ez az elhatározás, egyben intő jel azok felé, akik sorsunk jobbra­­fordulásának lehetőségét kezükben tartották. Az ellenforradalom súlyos erkölcsi leromlást idézett elő. Az amúgyis rossz gazdasági viszo­nyok következtében súlyos megaláztatásokat kényszerültünk elviselni. Több évtizedes ár­szabályközösségünkön ütött rést az a szellem, amelyet az ellenforradalmi reakció hozott ma­gával. Kevesen voltak azok, akik emancipálni tudták m­agukat ettől, és sajnos, ez a fölfogás érvényesült átmenetileg a nyomdaipar főnöki érdekeltségénél is a nyomdai munkássággal szemben. Ennek tudható be azután, hogy az árszabályban megállapított munkaföltételeken olyan mérvű tágítás történt, amely ellen álta­lános fölzúdulás volt a nyomdai munkásság részéről, s amelybe egy pillanatra sem tudott belenyugodni. Állandó nyugtalanságnak volt az okozója az 1920., illetve 1923. évben keresztül­­c­ől­zakolt és életre léptetett 72 pont; ez ellen indultunk — utolsó és döntő rohamra az elmúlt év elején. Ezt a törekvésünket teljes mértékben siker koronázta és jólesőleg regisztrálhatjuk ásd a tényt, hogy főnökeink is jobb belátásra jöttek, amikor az a­ddig tanúsított merev álláspont­jukat föladták. Az árszabályrevíziót az egész országra kiterjedően sikerült megoldani. A munkabéreknél minimális javulást értünk el. Április elején léptek életbe a 100%-os index­­paritás alapján álló munkabérek. Az árszabály­­tárgyalások közel három hónapig tartottak, ami az elvégzett munka alaposságának bizo­nyítéka. Fölvetődik a kérdés, hogy az elmúlt év ho­zott-e valami enyhülést az általános, így a nyomdai munkásság helyzetében? Vajjon mun­kánk ellenértékeként megfelelőbb lett-e a munkabérünk? Életviszonyaink javultak-e olyan mértékben, hogy ez igényeink kielégítését csak némikép is elősegítette volna? Mindmeg­annyi kérdés, amelyre nem nehéz a felelet. Nem pedig azért, mert a megállapított munka­bér, ha az indexparitáson tú­l is jutott, a való élettől még nagyon távol áll. A jelenlegi munkabérek, ha haladást is jelentenek az el­múlt évekkel szemben, messze vannak még vá­sárlóértékben a békeparitástól és az is bizo­nyos, hogy súlyos gondokkal kénytelen meg­küzdeni ma is a nyomdai munkásság puszta életének föntartásáért. A gazdasági élet tartós pangása következtében a nyomdai munkásság­nak meglehetősen nagy része szorul ki a munka­alkalmakból és a dolgozók feje fölött is Da­­mokles-kardként lebeg a munkanélküliség réme. A történelmi hűség kedvéért, de még azért is, hogy rámutassunk a kormányzat gazdaság­­politikájára, meg kell említenünk, hogy a kor­mány a „Világ“ betiltásával sok nyomdai munkásnak Aitette el kenyérkereseti lehetőségét. Ezzel a ténykedésével is nagyban hozzájárult a nyomdaipar helyzetének lerontásához, de ezenkívül a sajtószabadságon is súlyos és helyrehozhatatlan sérelem esett. Általában a kormánynak a sajtó megrendszabályozását célzó intézkedése minden esetben a keze munkájából élő nyomdai munkást sújtotta elsősorban. Az elmúlt év másik kimagasló történelmi eseménye a küldöttközgyűlés volt. Az ársza­bályrevízió után végre arra is sor kerülhetett, hogy szétnézzünk a magunk portáján is. A be­következett nyugalmasabb időt sem töltöttük tétlenül, sőt ebben a tekintetben jólesőleg álla­píthatjuk meg, hogy szaktársaink­ is fölocsúd­­tak az elmúlt években tanúsított letargiából. A küldöttközgyűlést megelőzőleg nem várt ér­deklődés mutatkozott szaktársaink részéről és büszkén mondhatjuk el, hogy a közös érdek fölismerése mindig egy táborba gyűjti szak­­társainkat, ha annak előbbreviteléről van szó. A kongresszuson hozott határozatok mind­egyike tanúbizonyság erre. A munkabérek emelkedésével egyidejűleg a közösséggel szem­ben érzett kötelességteljesítésről sem feledke­zett meg a nyomdai munkásság. A kongresszus bölcs és körültekintő határozatából folyólag abba a helyzetbe jutottunk, hogy a segélyeket az egész vonalon a békeéveknek megfelelően szabályoztuk. A munkanélküli- és rokkant­segély, valamint a betegsegély teljesen egyen­értékűvé vált a békeidőben fizetett segélyekkel. Emelkedett a halálozási-, özvegy- és árvasegély is. A már több évre húzódó, a munkásnők és segédmunkások rokkantsegélyezésének ügyével szemben is emelkedettségre valló felfogást ta­núsítottak küldötteink, ennek végleges rende­zése, illetve életbeléptetése fölött a közeli na­pok hozzák meg az érdekeltek döntésének ered­ményét. A segélyek emelésével egyidejűleg az illetékek emelése is szükségessé vált és a kö­zösséggel szemben az újabb megterhelést is szívesen vállalták szaktársaink Ezenkívül súlyt helyezett a kongresszus arra is, hogy a múltak mulasztásai minden tekin­tetben pótoltassanak. Az oktatás ügye fölött nem siklott keresztül a kongresszus, hanem mé­­lyenszántó vitában foglalkozott ezzel a mond­hatnánk legfontosabb kérdéssel. Tanúbizonysá­gát szolgáltatta ezzel a ténnyel, hogy az anya­giasságon fölül kulturális­ igényeink kielégítése nem alárendelt jelentőségű ügyünk. Az okta­tás két részre osztottan fogja szolgálni a hala­dás ügyét: általános művelődés és szakmafej­lesztés formájában. A szakmafejlesztés terén az a fölfogás ala­kult ki, hogy az elméleti oktatáson kívül a gyakorlati kiképzésre is súly helyeztessék. Úgyhogy e tekintetben az eddig követett gya­korlattal szemben már irány felé tartunk.­ Hogy ennek meglesz a kívánt eredménye, az nem lehet kétséges, aminthogy bízunk abban is, hogy szaktársainkban a kulturális vonatkozású dol­gokkal szemben nem szalmaláng a tapasztalt lelkesedés. A titokzatos jövő felé fordítva fürkésző te­kintetünket, azt sűrű homály fedi. Nem raj­zolódik ki szemünk előtt a jövő képe, de érez­zük, hogy küzdelmes napok előestéjén vagyunk. Érezzük, hogy nem következik el számunkra: a pihenés, a nyugalom ideje. Érezzük, hogy har­cok előtt állunk. Az élet örök törvénye a harc, a küzdelem. A törvényszerűségen túl, a reak­ció gondoskodik arról, hogy ne következhessen el a nyugalom, az építő munka ideje. Eddig is harc Amit az életünk, eddig is minden talpa­latnyi előrehaladásért súlyos áldozatokat és megpróbáltatásokat kellett vállalnunk. Most sem térünk ki ez elől, amikor a kormányzat felelős tényezőinek hordódemagógiája tajtékot köpköd felénk. Kíméletlen harcot hirdetnek ellenünk azok, akik eddig sem ismertek kíméletet a dolgozók­kal szemben, kíméletlen lesz a védekezésünk a megsemmisítésünkre irányuló törekvésekkel szemben. Fürkészen mered a tekintetünk a jövő ho­mályába, látjuk és nem tévesztjük szem elől a célt. Tudjuk, hogy céljaink eléréséhez csak küz­delmes harcokon keresztül juthatunk el. Ha a reakció ezer ördöge fog össze ellenünk, érez­zük, hogy győzni fogunk. Rendületlen hittel, nagy maga­bízással álljuk a jövő minden harcát ugyanazzal az elszánt­sággal, mint a múltban. A múltból merítjük a hitet, a múlt tanulságaival fölvérte­zetten szál­­lunk szembe minden megsemmisítésünkre irá­nyuló törekvéssel, amint bízunk abban is, hogy nem késhet már soká egy szebb, egy boldogabb Új Esztendő.

Next