Typographia, 1931 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-02 / 1. szám
*272 II 877854* ’"Budapest, 1931 január 2 Hatvanharmadik évfolyam |M *c>.1 5112^ T-szám TYPQGRAPFflA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden héten pénteken Elő- SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : fizetési ár egy félévre 6 pengő. Egyes BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM Kéziratok nem adatnak vissza Hirdetés számára 20 fillér. Telefon: József 301-33 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON hirdetés dfj mindenkor előre fizetendő A fővárosi árszabály felmondása az előírt, formáiknak megfelelőleg bekövetkezett, egy, amint arról az árszabály 2. pontja intézkedik. A legutóbb 1928-ban eszközölt részleges árszabálymódosítás alkalmával a kollektív szerződés két évre köttetett meg és a felmondás első határidejéül 1930 január 1-je jelöltetett meg. Az elmúlt évben azonban, a megállapított időpontban a szerződő felek egyike sem élt a felmondás jogával és így az automatikusan az árszabály rendelkezésének megifelelőleg egy évvel meghosszabbíttatott. Újabban ez év január 1-én vált esedékessé, hogy a szerződő felek nyilatkozzanak, vajon a vonatkozó árszabályrendelkezés értelmében élni kívánnak-e a felmondás jogaival, vagy pedig meghosszabbítják azt egy újabban meghatározott időre. Amint a bekövetkezett események igazolják, a szerződő felek mindegyike élt az árszabályban biztosított jogával és ezzel a ténnyel egy újabb jelentőségteljes állomáshoz érkezett el a nyomdai munkásság. Jelentőségteljes, ez a tény, mert a mai súlyos gazdasági helyzet okozta bajokon túl, mely egzisztenciálját, hérét veszélyezteti, a nyomdai munkásságnak ezen túlmenőleg föl kell venni a harcot olyan törekvésekkel szemben is, amellyel szőkébbre akarják szabni a mindennapi falat kenyerét és súlyosabbá akarják tenni munka föltételeit gazdasági ellenfeleink , a nyomdatulajdonosaik. E tekintetben nem lehetnek, amint hogy nincsenek is kétségeink, mert az ilyirányú törekvésről nemcsak a jelen, de a múlt is bizonysággal szolgál, mert mindenkor az volt a helyzet, hogy érdekeink előbbre vitelllét csak súlyos harcok árán sikerült biztosítani. Hogy azonos elgondolások vezetik munkáltatóinkat ennél a kérdésnél, ezt a szándékot leplezetlenül tárják elénk azok a megnyilatkozások, amelyek hónapokon keresztül hangzottak el a munkáltatók stajítógiáiban, a Nyomda- és Rokoniparban, valamint a Sokszorosító Iparban. Ezek szerint a megállapítások szerint a kollektív szerződés rendelkezései „terhessé“ válván, az a fölfogás alakult ki munkáltatóinknál, hogy annak leépítésére kell törekedni és olyan módon kell azokat megváltoztatni, amely egyedül a munkáltatók érdekeit van hivatva szolgálni. Azonban nemcsak ilyen irányban folyt a fenekedés, hanem ezen túlmentőleg, a szociális rendelkezések konfiskálása után, a munkabérek redukciójáról, a termelés fokozásáról is sok szó esett. Munkabérredukció és a termelés fokozása, illetve az elégtelen termelés bírálgatása állott a cikkek tengelyében. Súlyos vádak hangzottak el a nyomdai munkássággal szemben, hogy nem tesz eleget az árszabályban vállalt kötelezettségének és hogy teljesítménye nem áll arányban bérével. Ha igaznak bizonyulna ez az állítás, akkor különösen furán hat az a fölfogás, hogy a termelés fokozása munkabérredukción keresztül érhető el legeredményesebben, mert munkáltatói megállapítás szerint ez a legjobb eszköz a teljesítmény fel fokozására. Ilyen és ehhez hasonló óhajok csendültek ki azokból az írásművekből, amelyek a hivatalos orgánumok hasábjain megjelentek. Megállapíthatóan nem voltak szerénytelenek munkáltatóink kívánságaik megjelölésénél, amikor úgy vélték, hogy az árszabályrevízió ügyét a saját berkeikben intézhetik el, valósággal kifelejtve bennünket a számításból. Arra pedig egyáltalán nem is gondoltak, hogy nekünk is lehetnek kívánságaink és az árszabályrevízió kérdése bennünket is érdekel legalábbis annyira, mint őket. Az érvelések során nem egyszer olvashattuk, hogy a nyomdai munkásság bére nem áll arányban az egyéb iparágakban foglalkoztatott munkásság bérével. Ez volt a legerőteljesebb érvelés, amely elhangzott amellett az álláspont mellett, amely erre való tekintettel a munkabérek redukcióját tartja elengedhetetlenül szükségesnek. Volt olyan vélemény is, amely szerint a nyomdai munkásság nagyobb bérhez jutott, mint amennyire ebben, az országban a megélhetésre, szüksége van. Hogy mennyire komolyak ezek az érvek, azt nem kell bővebben magyarázni, elég, ha körülnézünk sorainkon és a munkanélküliek nagy tömegén, akiken nemigen hiszik meg, hogy a „magas“ munkabérből töket gyűjthettek volna és annak kamataiból élnének meg munkanélküliségük idején. Hogy milyen gazdasági előtanulmányok után jutottak el ehhez a véleményhez cikkírók, nem kutatjuk. De megemlíteni kívánjuk azt, hogy a gazdasági élet nem egy tényezője jut arra a szerintünk is helyes megállapításra, hogy a gazdasági válság oka nagymértékben annak tudható be, hogy az alacsony bérezés folytán fogyasztóképtelenné váltak a tömegek és így nem áll módjukban szükségleteiket kielégíteni. Hogy a szükségletek kielégíthetők legyenek, annak előfeltétele a jobb bérezés, a fogyasztóképesség fokozása. Tehát ebből az is következik, hogy nem a nyomdai munkásság bére magas, hanem az egyéb iparágak munkásságának a bére alacsony. De valjon magas-e a nyomdai munkásság bére, valjon minden szükségletének a kielégítésére lehetőséget nyújt-e mai munkabére? Ezt még a túlsó oldalon sem hiszik el. A kollektív szerződés kérdése foglalkoztatta a munkáltató érdekeltségnek egy másik fórumát, az Ipartestületet is. Ugyanis az Ipartestület átiratban fordult a Főnökegyesülethez azzal a kívánsággal, hogy a megkötendő kollektív szerződés tárgyalásánál és megkötésénél mint szerződő fél kíván résztvenni. Ezt követőleg a szervezet vezetősége meghívást kapott a két, érdekeltséggel tartandó megbeszélésre. A szervezet képiviseletében Wiesenberger és Rothenstein szaktársak vettek részt a megbeszélésen, amelynek során közölték velünk az érdekeltek, hogy az Ipartestület a kollektív szerződés megkötésénél szerződő félként kíván szerepelni. A megbeszéléseken a szervezet képviseleteiben megjelent szaktémáink készségüket nyilvánították a tekintetben, hogy elismerik mint szerződő félel az Ipartestületet, ha az a kollektív szerződést minden tagjára kiterjesztően garantálni tudja. Miután a szerződésnek fenti értelemben vett garantálását az Ipartestület nem tudta vállalni, az ezirányban folyt megbeszélések megszakadtak. A szervezet vezetősége a főbizalmi értekezlettel egyetértéskig elhatározta, hogy az árszabályt fölmondja, miután több olyan rendelkezése van az árszabálynak, amely módosításra szorul. Amikor ezt a körülményt a nyomdai munkássággal közöljük, szükségesnek tartjuk figyelmeztetni szaktársainkat, hogy nyugodtan és higgadtan mérlegelve várják be az eseményeket. Mindenki fegyelmezetten teljesítse kötelességét, mert ezzel a tárgyalóbizottság munkáját könnyítik meg szaktársaink. Csak egységes és fegyelmezett magatartás biztosíthatja a tárgyalóbizottság munkájának sikerét, azt, hogy eddig elért eredményeink megtartásán túl megfelelő javítás legyen eszközölhető az árszabályon. A nyomdai munkásság hagyományos harc,készségét nem befolyásolhatják azok a törekvések, amelyek a túlsó oldalt vezetik velünk szemben; hisszük, hogy közös összefogásunk, fegyelmezett magatartásunk jobb,belátásra késztetik gazdasági ellenfeleinket. ÉV KEZDETÉN # a legjobb kívánságokkal küszöHifük összes tagjainkat, előfizetőinket és munkatársainkat, valamint testvér szervezeteinket és úgy a bel-, mint külföldön élő jóbarátainkat A TYPOGRAPHY szerkesztősége és kiadóhivatala% Választás után A kissé hosszúra nyúlt fővárosi választások végre lezajlottak. Győzelem! Győzelem! — hallatszik minden oldalon, de leghangosabban jól dörög a nagyvilágban arról az oldalhatalmas győzelem-szimbfónia, ahonnan pedig minden jóérzésű és a politikai életben még etikát és morált kereső ember szerény meglapulást és a hatalom asztaláról eléjük tálalt konccal való Csöndes -felsomfurdalást várt volna. Mert bizony az a nagyszerű győzelem, amit a túloldalon olyan büszkén harsonáznak a földkerekség minden fasisztája és diktatúráért (akár jobb-, akár baloldali diktatúráért) rajongó terrorpolitikusa felé, írom egyéb, mint konc. Még csak menni is olyan konc, amiért verekedtek valakivel és úgy kaparintották magukhoz. Dehogyis! Sokévi hűséges kormánykiszolgálás és a hatalom birtokosainak nyugodt, békés kormányzati emésztését biztosító megalkuvó szereplésük megnyitotta a nagy kegyosztó forrást, ahonnan bőségesen omlott alá (de csak jobbfelé) a nagy jutalom: a fővárosi törvény. Ennél a törvénynél kevés igazságtalanabb és jogfosztóbb „parlamenti“ alkotás van forgalomban. Ez a törvény élénken világít rá arra a disszonanciára, amely a főváros lakossága és az uralkodó kormányzati rendszer között fönnáll. És ez a törvény, annak tendenciózus rendelkezései jó előre jólárulták, hogy a kormány és jobboldali támogatói bizony nem nagy reményekkel nézhetnek a főváros lakosságának titkos megnyilatkozása elé, ezért szerelték azt föl jól működő bidositoszelepekkel, regulátorokkal és csak „jobboldalhoz tartozom“ varázsmondásra fölpattanó 11 átlóajtókkal. Ebbéli a törvényben és ennek a törvénynek a végrehajtásában van az a „megsemmisítő győzelem“, amit a túlsó partról olyan nagy hangon hirdetnek. Olyan ez a győzelem, mint Goethe „Faust“- jában, dr Faust győzelme Valentino fölött. Kettőjük között indul meg a nemes küzdelemnek látszó kardpárbaj, hogy az élesre köszörült pengék döntsék el az igazságot, de a közömbös harmadik,a mérkőzés pártatlan bírója, Mefisztó, egy alkalmas pillanatban saját kardját döfi hátulról az ördögi céljait híven szolgáló barátja ellen küzdő Valentinóba. A fővárosi választásnál is beleszólt a küzdelembe a „pártatlan“ harmadik:a kormány. A különbség csak az, hogy amíg Mefisztó az elkövetett orvtámadás bűnének tudatában barátjával, de Fausttal együtt elmenekül a tett színhelyéről, addig a kormány nyíltan hirdeti cselekedetének jogosságát és mert a parlament is jóváhagyta azt, megengedett harci fölszerelésnek tartja az ellenzéki hangokat elnyomó fővárosi törvény használatát. Ujjongásra tehát semmi okuk nincs a túloldalon lévőknek. Ne számítsák győzelemnek a kormánytól ajándékba kapott közel kilencven mandátumot, mert ahhoz a főváros polgárságának és munkásságának semmi köze sincs. Budapest választóinak többsége ezzel a kilencven kinevezett mandátum tulajdonossal nincs semmiféle lelki vagy érzelmi közösségben. De nemcsak ez a kilencven mandátum az ajándék. A jobboldali politikai érdemek jutalmazása már a választói névjegyzék összeállításánál kezdődött, amikor sokezer szavazónak a névjegyzékből való kihagyása az ellenzéki szavazók számát apasztotta. Hát még a maga nemében páratlanul álló, hallatlanul igazságtalan kerületi beosztás milyen nagyszerű mandátumajándékozási lehetőség a jobboldal részére És még e súlyos egyenlőtlen elbánás ellenére is Budapest választóinak nagy többsége ellenzéki hangulatáról tett bizonyságot. Ebben az ellenzékben pártunk, a szociáldemokrata párt is büszkélkedésre följogosító eredményt ért el. A nagyrészben a mi szavazóinktól elvett választói jogosultság ellenére növeltük a mellénk állók számát. Közbevetőleg megjegyezzük, hogy öt n.yomi