Typographia, 1933 (65. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-06 / 1. szám
■ ,*■ r ■* Január 6 szociáldemokrácia feletti politika valóban érvényesül. Csak azt nem tudják, hogy ez a munka annyit ér, mintha az óceánokat kiszárítani és a vulkánok krátereit betömni akarnák. A mi pártunk a jól végzett munka tudatában áll az ország népe elé, a pártgyűlésnek pedig felelőssége tudatában történelmi mértékkel kell mérlegelnie az eseményeket. A politikai és gazdasági harc ezutáni taktikáját, a demokratikus Magyarországért való küzdelem útját és tempóját, a munkanélküliséget megszüntető gyakorlati kérdések megoldásának eszközeit a mai politikai és gazdasági adottságokhoz kell mérni és főleg megállapítani azokat az új módszereket, amelyek a megváltozott viszonyok és fejlődő tömegigények mellett alkalmasak a pártorganizációk aktivitásának és lendületének növelésére. A politikai és gazdasági helyzet egyre nyomasztóbb tényei, a krízis grafikonjának rohamos süllyedése figyelmezteti a magyar munkásosztályt, hogy az 1933. év az eddigeknél súlyosabb megpróbáltatásokat hoz. Ez a sötétfeketén ránkmeredő mementó követeli, hogy a pártgyűlés a munkásmozgalom dicső múltjának szellemében, az egység, erő és fegyelem tudatában és a harc jegyében demonstrálja a dolgozó nép követelését: jogot, földet, szabadságot! Szakosíts Antal. Egy szerkesztői üzenet A lapok „Szerkesztői üzenetek“ rovatának rendszerint az a rendeltetése, hogy az előfizetők — és esetleg mások — kérdéseire feleljen és ezzel az illetők tudásvágyát kielégítse. Tehát föl kellene tételezni, hogy az ebben a rovatban adott fölvilágosítások, a lap irányától függetlenül, tárgyilagosak. A szerkesztőséghez bizalommal forduló olvasó hogyan legyen okosabb a kapott üzenettől, ha az — gyűlölettől vezettetve — a tényekkel ellenkezik? Az igazságot kigúnyoló ilyen üzenettel, amelyet a „Pester Lloyd“ a napokban R. v. N., Budapest címre küldött, kénytelenek vagyunk megfelelő módon foglalkozni. A szóbanforgó üzenet két különböző dologra vonatkozik, amelyek azonban együvé tartoznak, amiért is mind a kettőről kell beszélnünk. Az egyik része az üzenetnek így szól: „Sajnos, Önnek teljesen igaza van. A huszároknál, különösen a lovasságnál, nincsen százados (Hauptmann) és nincsen század (Kompagnie), hanem csupán kapitány (Rittmeister) és svadron. Ezt persze olyan munkatársnak is kellene tudni, aki sohasem volt katona. De az újságírói munka gyors iramában az ilyen hiba, sőt még nagyobb is, könnyen megeshet.“ Eddig nem is volna semmi kivetni való az adott feleleten. Most következik azonban az üzenet másik része, a rosszabbik eset, amelyben a tudálékos szerkesztő uszítói minőségében mutatkozik be és a következőket mondja: „Abban is teljesen igaza van, amit a korrektorok munkájáról mond. Itt azonban rá kell mutatnunk arra, hogy a nyomdáknak az állományokkal (Belegschaften) való kollektív szerződése értelmében a szerkesztőségeknek vagy nyomdavezetőségeknek nincsen szabad választásuk a korrektorok alkalmazására vonatkozóan, hanem azokat kell korrektoroknak alkalmazniuk, akiket a szakszervezet küld nekik. Ebből ered azután a sok bosszantó sajtóhiba, így az a kellemetlen hiba is, hogy a lap gazdasági részében három helyen a ,Trust* szó jelent meg a kéziraton világosan olvasható ,Trustee* helyett. Az ilyen hibáknak a fent említett okból védtelenül ki vagyunk szolgáltatva.“ Miért kellett itt idéznünk a „Pester Lloyd“ szerkesztőségének R. v. N., Budapesthez intézett mindkét üzenetét? Azért, hogy ezeket egymással szembeállítva, annál jobban kitűnjön a szerkesztőség rosszhiszeműsége.” Az egyik esetben a szerkesztőség munkatársának hibáját az újságírói munka gyors iramával mentegeti, még ha ez a hiba még nagyobb volna is, a másik esetben azonban a bosszantó sajtóhibák okozója a kollektív szerződés, amelynek — a „Szerkesztői üzenetek“ szerint — az ember védtelenül ki van szolgáltatva. Hogy a „Pester Lloyd“ tenorjához alkalmazkodjam, mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy valamint a lovasságnál nincsen százados és nincsen század, úgy a nyomdászoknál sincsenek állományok, hanem nyomdai személyzetek és nincsen kollektív szerződés a könyvnyomdákkal, hanem van kollektív szerződés a grafikai és rokoniparosok főnökegyesülete és a nyomdai munkások szervezete között, aminek előnyeit a „Pester Lloyd“ pontosan ismeri és azokat nem is hagyja kiaknázatlanul. Bizonyos, hogy minden sajtóhiba bosszantó. A szóbanforgó hiba is meglehetősen kellemetlenül hathatott, mert „Trustee“ valamely tröszthöz tartozó vállalatoknak a bizalmiférfia, akinél ezek a vállalatok részvényeiket letétbe helyezik. De vajjon akár szellemi, akár technikai munkatársa is valaki egy napilapnak, nem egyformán vannak-e a munka gyors iramának alávetve? Miért tehát a kétféle mérték? És miért az oly rosszul alkalmazott támadás a szakszervezet ellen? A „Pester Lloyd“nak egyetlen olyan korrektora sincsen, akit a szakszervezet kényszerített volna rá. A kollektív szerződés csak azt írja elő, hogy a korrek tYPOGRAPHIA tor tanult nyomdász és szakszervezeti tag legyen, aki, ha nem felel meg, kicserélhető. Ennél a lapnál már akkor is nyomdászkorrektorok voltak, amikor még nem volt kollektív szerződés, mert ezek váltak be legjobban. Ma mindenesetre vannak már bizonyos nehézségek a német nyelv miatt, de kezet a szívre, tisztelt szerkesztősége a „Pester Lloyd“-nak, nem jelentkeznek-e ezek a nehézségek a szerkesztőségben is? Tehát nem fair dolog olyan fölvilágosításokat adni, amelyeknek megmagyarázására egy Graf Oerindurra volna szükség. , R. v. N., Budapestnek azt a fölvilágosítást , kell adnunk — ezt kellett volna a „Pester Lloyd“-nak is megtennie a „Szerkesztői üzenetekében —, hogy sajtóhibák mindaddig lesznek, ameddig nyomtatni fognak. Éspedig nemcsak napilapokban, hanem díszművekben is. Állításaim bizonyítására megemlítem, hogy a különböző tudományos intézetek a világon mindenütt díjakat tűztek ki hibamentes művekre — eredménytelenül. És ezekben a hibákban nemcsak korrektorok osztoznak, hanem mind: szerzők, szerkesztők, revizorok, szedők stb. egyenlő mértékben. Ez az igazság, nem szégyen ezt az adott esetben bevallani. R. M. — opi———nBwwTrrrgv Mr Tr"""— 1933 Nyomdász Évkönyv és Útikalauz Még idejében, újév előtt megjelent és a megrendelők kezébe került a mi kis vezetőnk egyesületi és szervezeti életünkön át: a Nyomdász Évkönyv és Útikalauz. A régi évkönyv szépen elődei mellé került a könyvespolcra és az új évkönyv az egész esztendőn keresztül tájékoztatni fog bennünket, ha hozzáfordulunk valamilyen segélyezési, statisztikai vagy szervezeti ügyben. Mint mindig, a naptári részt ezidén is az év története követi. Ebben az évkönyvet szerkesztő Lerner Dezső szaktárs megírja az elmúlt évben történt fontosabb egyesületi és szakszervezeti eseményeket, az egyesületi és szervezeti életben előfordult változásokat. Sajnos, ez a történet az előző évi viszonyokhoz képest is csak rosszabbodásról számolhatott be. De volt két fölemelő eseményről is beszámolnivalója Lerner szaktársnak: két érdemes vezető férfiúnak a rendkívül meleg ünnepléséről. Az egyik Wiesenberger szaktárs, akit abból az alkalomból üdvözölt a kongresszus, hogy ,.szerkezeti működésének második negyedszázadába lépett; a másik Rölftenstein szaktárs, aki visszavonult hosszú éveken át nagy közmegelégedésre viselt egyesületi elnöki tisztéről’ és ‘a kongresszus ezt ’ a megható búcsúzást tette minden időkre emlékezetessé az utókor előtt. Lerner szaktársnak ezek az évi történetei nélkülözhetetlen forrásmunkái lesznek az Egyesület jövendő történetíróinak. Segélyző - Egyesületünk problémái címen Wankó Vilmos szaktárs írt hosszabb tanulmányt, amelyet egész bátran nagy szorgalommal kidolgozott elaborátumnak is nevezhetünk. A szerző, aki bevezetőben maga is vitába száll egyes segélyezési fölfogásokkal, el lehet rá készülve, hogy cikke nyomán élénk vita kerekedik majd és amint soraiból kivehető, nem is kíván ez elől kitérni. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy szaktársi körökben jóleső meglepetést keltett az, hogy Wanko szaktárs, aki eddig különösen a szakfejlesztői és szakoktatói kérdéseknek volt szakavatott tollforgatója, nagy hozzáértéssel szólt hozzá Segélyző Egyesületünk problémáihoz is. De hogy ezt tehesse, alapos előtanulmányokat végzett az évi jelentések statisztikai anyaga és az egyesületi könyvek segítségével. Megbízható adatok alapján kimutatja, hogy nem lehet csak úgy vaktában, népszerűséghajhászásból a különféle segélyek emelését követelni, anélkül hogy ebbe segélyezési pénztáraink bele ne pusztuljanak. Erre egyébként is vannak közelfekvő példáink. Egyes jószívű kollégák az akkori rokkant szaktársak folytonos kérésére addig követelték a hat évvel ezelőtti kongresszuson a rokkantsegélyek fölemelését, amíg ez meg nem történt. Az eredmény: a pénztár deficitje és végül, hogy megmentsük a rokkantpénztárt, a segélyek leszállítása. Ugyanakkor fölemelték az özvegyi végkielégítés összegét egyes karencidőkben 1200 pengőre. Az eredmény: óriási hiány. Az özvegyi segélyeket le kellett szállítani. Átérezzük, hogy a rokkant szaktársakra és az özveggyé vált nyomdászasszonyokra nagyon is ráfért a fölemelt segély. De ráfér a segély az ezután rokkanttá és özveggyé válókra is. Egy pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy mindig lesznek új rokkantak, új özvegyek is, akik ugyancsak van joguk segélyre. Például bennem is megvan a természetes önzés, hogy megköveteljem Egyesületünk mindenkori vezetőségétől, hogy úgy gazdálkodjon a segélyekkel, mire én rokkanttá leszek, nekem is jusson belőle! Ha pillanatnyilag néha jobban is állnak a pénztárak, inkább tartalékolni kell, mint mindent „fölvámolni“. Sokunknak, akik ma még dolgozunk, egyedüli reménységünk, hogy ha megöregedve kiesünk a munkából, úgy ahogy megélhetünk majd a rokkantsegélyből. _ Az állami aggsági segélytől nem sokat remélhetünk. A József uccaitól még annál is kevesebbet. De Egyesületünk rokkantpénztárát féltjük. És ez áll a többi segélyezési ágazatra is. Nem szabad tehát a jelen segélyezettjei kedvéért a jövőben segélyre szorulókat bizonytalan jövő elé állítani. Elvégre ezek is megszerzik rá a jogot. Wanko szaktárs szerint méltánytalan, hogy 52 heti befizetés ugyanolyan segélyre jogosít, mint a 319 heti befizetés és hogy 320 heti és a 2000 heti befizetés egyenlő mértékű segélyt biztosít a tagoknak. Éppen ezen a ponton fejlődött ki a lefolyt évben a Typographiában is szenvedélyes vita. A kölcsönös segítés eszméje éppen ott diadalmaskodik, ahol a szerencsésebb helyzetben levő segíti a rosszabb viszonyok között élőt. Aki több hetet fizethetett be, még mindig jobb helyzetben van, mint az, aki önhibáján kívül nem tudott annyi hetet befizetni. Tehát a régi jó nyomdászhagyomány szellemében járunk el, ha a több hetet befizetett tagok azzal támogatják a különösen manapság olyan gyakran munka nélkül levőket, hogy a segélyezés terén nem létesítenek túlnagy eltéréseket. Én azoknak adok igazat, akik ezt vallják. Természetesen egészen más elbírálás alá esnek azok, akik saját hibájukból nem szerzik meg maguknak a jogot az egyenlő elbánáshoz. Wanko szaktárs cikke már abból a szempontból is nagyon értékes, hogy sok szaktársnak az érdeklődését fölkelti egyesületi ügyeink iránt. Lerner szaktárs nagy és értékes munkát végzett még a magyarországi nyomdák statisztikájának összeállításával is, a sok hasznos illetéktáblázat, kilövési minta, átszámítási és adótáblázat és egyéb szakmai szempontból igen fontos kimutatás közlésével. Az Évkönyv tipográfiai beosztása, nyomása kitűnő. Az Évkönyv ezúttal is csinos, egyszerű vászonkötésben jelent meg. Az egyesületi tanfolyamok egyik legtehetségesebb hallgatója, Paxián Péter tervezte a fedelet, amely a rajz és szedés ügyes kompozíciója. A rajzolt rész végtelenül egyszerű elemekből álló, szinte monumentális hatású munka, amelyhez ugyancsak egyszerű módon, odavetve — de ennek ellenére is a rajzi részhez szervesen • illeszkedve — csatlakozik a könyveim négy sora. Paxiánnak kedvenc témája az Évkönyv-címlap és -fedél, a iyúltévi tanfolyamok záró kiállításán több frappáns tervét láthattuk, de ezek rajzosabb vagy komplikáltabb konstrukciójuk folytán nem közelítették meg a mostani, fedél egyszerű konstrukciójának monumentalitását. A belső címlapot is Paxián kolléga tervezte; ötletes, újszerű , s nagy rézkészségről tanúskodó tipográfia. Iskolapéldám a korszerű tipográfiai anyag ügyes és szellemes alkalmazásának. A Világosság-nyomda, amelyből már annyi szép munka kikerült, különös gondot fordított az Évkönyv technikai kivitelére. Akik az eddig megjelent évkönyveket megvették és gyűjtik, nagyon jól teszik, ha az ideit is megszerzik, mert szép és tartalmas. Herzog S. LEVELEZÉS Székesfehérvár. Jegyzőkönyv a kerület 1932 november 5-én tartott III. negyedévi közgyűléséről. Jelen vannak a tagok határozatképes számban. A hatóságot V. Horváth Jenő rendőrforgalmazó és 2 rendőr képviseli. — Guzmics szaktárselnöki megnyitója után fölolvastatott a II. negyedévi közgyűlés jegyzőkönyve, amelyet Knittelhoffer és Árvay szaktársak hitelesítenek. — Peltz Jenő szaktárs, a kerület kongresszusi küldöttje részletesen beszámol a kongresszus lefolyásáról és munkájáról, amit a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vesz. —Pénztáros jelentése: Július hóban bevétel: illetékekből 2237.49 P és 10.— dollár. Kiadás 1819.75 P. Átvitel 419.73 P és 10.— dollár. Augusztusban bevétel 2851.93 P és 10.— dollár. Kiadás 2511.43 P. Átvitel 340.20 P és 10.— dollár. Szeptember hóban bevétel 2924.70 P és 10.— dollár. Kiadás 2186.28 P. Átvitel 738.42 P és 10.— dollár. — A számvizsgálók és ellenőrök jelentése után tudomásul. — A Jótékonysági Kör pénztárosa jelenti: A Jótékonysági Kör illetékeiből bevétel július hóban 139.30 P, augusztus hóban 149.10 P, szeptember hóban 114.10 P. Ezek az összegek 3.60 P portóköltség levonásával a központba küldettek. Az ellenőrök jelentése után tudomásul szolgál. — A közvetítő jelenti: előjegyzésben van 22 szedő, 4 gépmester és 8 munkásnő. — A könyvtáros jelenti: A könyvtár megnyílt és a tagok rendelkezésére áll. Tudomásul vétetett. — Marer szaktárs indítványozza, hogy szilveszteri mulatság rendeztess*1- a munkanélküliek javára. A közgyűlés az ügyet a választmányhoz utalja. — Miután a tárgysorozat kimerült, az elnök szaktárs zárószavaival a közgyűlés véget ért. Varga József: Nagyvárosok nőfölöslege. A „fölösleg“ szó helyett talán helyesebb kifejezés a „nőtöbblet.“ kifejezés, mert azt fejezi ki, hogy nagyvárosokban több a nő, mint a férfi. Hogy mennyire áll ez, mutatják a következő példák: Berlinben 1000 férfira 1177 nő, Londonban 1149, Párizsban 1195, Budapesten 1192, Bécsben 1169 és Varsóban 1185 nő jut. A nevezett európai fővárosoknak tehát egyforma népesedési struktúrájuk van. A nőtöbblet különösen azokban az országokban nagy, amelyek részt vettek _a háborúban. A legnagyobb a 20—50 éves nők többlete. Az itt közölt számok különös megvilágításba helyezik a női munka problémáját