Typographia, 1933 (65. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-06 / 1. szám

■ ,*■ r ■* Január 6 szociáldemokrácia feletti­ politika valóban ér­vényesül. Csak azt nem tudják, hogy ez a munka annyit ér, mintha az óceánokat kiszárí­tani és a vulkánok krátereit betömni akarnák. A mi pártunk a jól végzett munka tudatá­ban áll az ország népe elé, a pártgyűlésnek pedig felelőssége tudatában történelmi mér­tékkel kell mérlegelnie az eseményeket. A po­litikai és gazdasági harc ezutáni taktikáját, a demokratikus Magyarországért való küzde­lem útját és tempóját, a munkanélküliséget megszüntető gyakorlati kérdések megoldásá­nak eszközeit a mai politikai és gazdasági adottságokhoz kell mérni és főleg megállapí­tani azokat az új módszereket, amelyek a meg­változott viszonyok és fejlődő tömegigények mellett alkalmasak a pártorganizációk aktivi­tásának és lendületének növelésére. A politikai és gazdasági helyzet egyre nyo­masztóbb tényei, a krízis grafikonjának roha­mos süllyedése figyelmezteti a magyar mun­kásosztályt, hogy az 1933. év az eddigeknél sú­lyosabb megpróbáltatásokat hoz. Ez a sötét­feketén ránkmeredő mementó követeli, hogy a pártgyűlés a munkásmozgalom dicső múltjá­nak szellemében, az egység, erő és fegyelem tudatában és a harc jegyében demonstrálja a dolgozó nép követelését: jogot, földet, szabad­ságot! Szakosíts Antal. Egy szerkesztői üzenet A lapok „Szerkesztői üzenetek“ rovatának rendszerint az a rendeltetése, hogy az előfize­tők — és esetleg mások — kérdéseire­­ feleljen és ezzel az illetők tudásvágyát kielégítse. Te­hát föl kellene tételezni, hogy az ebben a ro­vatban adott fölvilágosítások, a lap irányától függetlenül, tárgyilagosak. A szerkesztőséghez bizalommal forduló olvasó hogyan legyen oko­sabb a kapott üzenettől, ha az — gyűlölettől vezettetve — a tényekkel ellenkezik? Az igazságot kigúnyoló ilyen üzenettel, amelyet a „Pester Lloyd“ a napokban R. v. N., Budapest címre küldött, kénytelenek vagyunk megfelelő módon foglalkozni. A szóbanforgó üzenet két különböző dologra­­ vonatkozik, amelyek azonban együvé tartoznak, amiért is mind a kettőről kell beszélnünk. Az egyik része az üzenetnek így szól: „Sajnos, Önnek teljesen igaza van. A huszároknál, különösen a lovasságnál, nincsen százados (Hauptmann) és nincsen század (Kompagnie), hanem csupán kapitány (Rittmeister) és svadron. Ezt persze olyan munkatársnak is kellene tudni, aki sohasem volt katona. De az újságírói munka gyors iramában az ilyen hiba, sőt még nagyobb is, könnyen megeshet.“ Eddig nem is volna semmi kivetni való az adott feleleten. Most következik azonban az üzenet másik része, a rosszabbik eset, amelyben a tudálékos szer­kesztő uszítói minőségében mutatkozik be és a következőket mondja: „Abban is teljesen igaza van, amit a korrektorok munkájáról mond. Itt azonban rá kell mutatnunk arra, hogy a nyomdáknak az állományokkal (Belegschaf­ten) való kollektív szerződése értelmében a szerkesztőségeknek vagy nyomdavezetőségek­nek nincsen szabad választásuk a korrektorok alkalmazására vonatkozóan, hanem azokat kell korrektoroknak alkalmazniuk, akiket a szak­­szervezet küld nekik. Ebből ered azután a sok bosszantó sajtóhiba, így az a kellemetlen hiba is, hogy a lap gazdasági részében három he­lyen a ,Trust* szó jelent meg a kéziraton vilá­gosan olvasható ,Trustee* helyett. Az ilyen hibáknak a fent említett okból védtelenül ki vagyunk szolgáltatva.“ Miért kellett itt idéznünk a „Pester Lloyd“ szerkesztőségének R. v. N., Budapest­hez inté­zett mindkét üzenetét? Azért, hogy ezeket egy­mással szembeállítva, annál jobban kitűnjön a szerkesztőség rosszhiszeműsége.” Az egyik eset­ben a szerkesztőség munkatársának hibáját az újságírói munka gyors iramával mentegeti, még ha ez a hiba még nagyobb volna is, a má­sik esetben azonban a bosszantó sajtóhibák okozója a kollektív szerződés, amelynek — a „Szerkesztői üzenetek“ szerint — az ember védtelenül ki van szolgáltatva. Hogy a „Pester Lloyd“ tenorjához alkalmazkodjam, mindenek­előtt meg kell jegyeznem, hogy valamint a lovasságnál nincsen százados és nincsen szá­zad, úgy a nyomdászoknál sincsenek állomá­nyok, hanem nyomdai személyzetek és nincsen kollektív szerződés a könyvnyomdákkal, ha­nem van kollektív szerződés a grafikai és ro­koniparosok főnökegyesülete és a nyomdai munkások szervezete között, aminek előnyeit a „Pester Lloyd“ pontosan ismeri és azokat nem is hagyja kiaknázatlanul. Bizonyos, hogy minden sajtóhiba bosszantó. A szóbanforgó hiba is meglehetősen kellemet­lenül hathatott, mert „Trustee“ valamely tröszthöz tartozó vállalatoknak a bizalmi­­férfia, akinél ezek a vállalatok részvényeiket letétbe helyezik. De vajjon akár szellemi, akár technikai munkatársa is valaki egy napilap­nak, nem egyformán vannak-e a munka gyors iramának alávetve? Miért tehát a kétféle mér­ték? És miért az oly rosszul alkalmazott táma­­dás a szakszervezet ellen? A „Pester Lloyd“­­nak egyetlen olyan korrektora sincsen, akit a szakszervezet kényszerített volna rá. A kollek­tív szerződés csak azt írja elő, hogy a korrek­­ tYPOGRAPHIA tor tanult nyomdász és szakszervezeti tag legyen, aki, ha nem felel meg, kicserélhető. Ennél a lapnál már akkor is nyomdász­korrektorok voltak, amikor még nem volt kollektív szerződés, mert ezek váltak be legjobban. Ma mindenesetre vannak már bizo­nyos nehézségek a német nyelv miatt, de kezet a szívre, tisztelt szerkesztősége a „Pester Lloyd“-nak, nem jelentkeznek-e ezek a nehéz­ségek a szerkesztőségben is? Tehát nem fair dolog olyan fölvilágosításokat adni, amelyek­nek megmagyarázására egy Graf Oerindurra volna szükség. , R. v. N., Budapest­nek azt a fölvilágosítást , kell adnunk — ezt kellett volna a „Pester Lloyd“-nak is megtennie a „Szerkesztői üzene­tekében —, hogy sajtóhibák mindaddig lesz­nek, ameddig nyomtatni fognak. Éspedig nem­csak napilapokban, hanem díszművekben is. Állításaim bizonyítására megemlítem, hogy a különböző tudományos intézetek a világon mindenütt díjakat tűztek ki hibamentes mű­vekre — eredménytelenül. És ezekben a hibák­ban nemcsak korrektorok osztoznak, hanem mind: szerzők, szerkesztők, revizorok, szedők stb. egyenlő mértékben. Ez az igazság, nem szégyen ezt az adott esetben bevallani. R. M. — opi———nBwwTrrrgv Mr Tr""­"— 1933 Nyomdász Évkönyv és Útikalauz Még idejében, újév előtt megjelent és a meg­rendelők kezébe került a mi kis vezetőnk egyesületi és szervezeti életünkön át: a Nyom­dász Évkönyv és Útikalauz. A régi évkönyv szépen elődei mellé került a könyvespolcra és az új évkönyv az egész esztendőn keresztül tájékoztatni fog bennünket, ha hozzáfordu­lunk valamilyen segélyezési, statisztikai vagy szervezeti ügyben. Mint mindig, a naptári részt ezidén is az év története követi. Ebben az évkönyvet szer­kesztő Lerner Dezső szaktárs megírja az el­múlt évben történt fontosabb egyesületi és szakszervezeti eseményeket, az egyesületi és szervezeti életben előfordult változásokat. Sajnos, ez a történet az előző évi viszonyok­hoz képest is csak rosszabbodásról számolha­tott be. De volt két fölemelő eseményről is beszámolnivalója Lerner szaktársnak: két ér­demes vezető férfiúnak a rendkívül meleg ünnepléséről. Az egyik Wiesenberger szaktárs, akit abból az alkalomból üdvözölt a kongres­­­szus,­ hogy ,.szerkezeti működésének második negyedszázadába­ lépett; a másik Rölftenstein szaktárs, aki visszavonult hosszú éveken át nagy közmegelégedésre viselt egyesületi el­nöki tisztéről’ és ‘a kongresszus ezt ’ a megható búcsúzást tette minden időkre emlékezetessé az utókor előtt. Lerner szaktársnak ezek az évi történetei nélkülözhetetlen forrásmunkái lesznek az Egyesület jövendő történetíróinak. Segélyző - Egyesületünk problémái címen Wankó Vilmos szaktárs írt hosszabb tanul­mányt, amelyet egész bátran nagy szorgalom­mal kidolgozott elaborátumnak is nevezhe­tünk. A szerző, aki bevezetőben maga is vi­tába száll egyes segélyezési fölfogásokkal, el lehet rá készülve, hogy cikke nyomán élénk vita kerekedik majd és amint soraiból ki­vehető, nem is kíván ez elől kitérni. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy szak­társi körökben jóleső meglepetést keltett az, hogy Wanko szaktárs, aki eddig különösen a szakfejlesztői és szakoktatói kérdéseknek volt szakavatott tollforgatója, nagy hozzáértéssel szólt hozzá Segélyző­ Egyesü­letünk problémái­hoz is. De hogy ezt tehesse, alapos előtanul­mányokat végzett az évi jelentések statiszti­kai anyaga és az egyesületi könyvek segítsé­gével. Megbízható adatok alapján kimutat­ja,­­ hogy nem lehet csak úgy vaktában, népszerűséghaj­­hászásból a különféle segélyek­­ emelését kö­vetelni, anélkül hogy ebbe segélyezési pénz­táraink bele ne pusztuljanak. Erre egyébként is vannak közelfekvő példáink. Egyes jószívű kollégák az akkori rokkant szaktársak foly­tonos kérésére addig követelték a hat évvel ezelőtti kongresszuson a rokkantsegélyek föl­emelését, amíg ez meg nem történt. Az ered­mény: a pénztár deficitje és végül, hogy meg­mentsük a rokkantpénztárt, a segélyek leszál­lítása. Ugyanakkor fölemelték az özvegyi vég­­kielégítés összegét egyes karencidőkben 1200 pengőre. Az eredmény: óriási­ hiány. Az öz­vegyi segélyeket le kellett szállítani. Átérezzük, hogy a rokkant szaktársakra és az özveggyé vált nyomdászasszonyokra na­gyon is ráfért a fölemelt segély. De ráfér a segély az ezután rokkanttá és özveggyé vá­lókra is. Egy pillanatra sem szabad meg­feledkezni arról, hogy mindig lesznek új rok­kantak, új özvegyek is, akik­­ ugyancsak van joguk segélyre. Például bennem is megvan a természetes önzés, hogy megköveteljem Egye­sületünk mindenkori vezetőségétől, hogy úgy gazdálkodjon a segélyekkel, mire én rokkanttá leszek, nekem is jusson belőle! Ha pillanatnyilag néha jobban is állnak a pénztárak, inkább tartalékolni kell, mint min­dent „fölvámolni“. Sokunknak, akik ma még dolgozunk, egye­düli reménységünk, hogy ha megöregedve ki­esünk a munkából, úgy ahogy megélhetünk majd a rokkantsegélyből. _ Az állami aggsági segélytől nem sokat remélhetünk. A József uccaitól még annál is kevesebbet. De Egyesü­letünk rokkantpénztárát féltjük. És ez áll a többi segélyezési ágazatra is. Nem szabad te­hát a jelen segélyezettjei kedvéért a jövőben segélyre szorulókat bizonytalan jövő elé állí­tani. Elvégre ezek is megszerzik rá a jogot. Wanko szaktárs szerint méltánytalan, hogy 52 heti befizetés ugyanolyan segélyre jogosít, mint a 319 heti befizetés és hogy 320 heti és a 2000 heti befizetés egyenlő mértékű segélyt biz­tosít a tagoknak. Éppen ezen a ponton fejlő­dött ki a lefolyt évben a Typographiában is szenvedélyes vita. A kölcsönös segítés eszméje éppen ott diadalmaskodik, ahol a szerencsé­sebb helyzetben levő segíti a rosszabb viszo­nyok között élőt. Aki több hetet fizethetett be, még mindig jobb helyzetben van, mint az, aki önhibáján kívül nem tudott annyi hetet be­fizetni. Tehát a régi jó nyomdászhagyomány szellemében járunk el, ha a több hetet befize­tett tagok azzal támogatják a különösen ma­napság olyan gyakran munka nélkül levőket, hogy­ a segélyezés terén nem létesítenek túl­­nagy eltéréseket. Én azoknak adok igazat, akik ezt vallják. Természetesen egészen más elbírá­lás alá esnek azok, akik saját hibájukból nem szerzik meg maguknak a jogot az egyenlő el­bánáshoz. Wanko szaktárs cikke már abból a szem­pontból is nagyon értékes, hogy sok szaktárs­nak az érdeklődését fölkelti egyesületi ügyeink iránt. Lerner szaktárs nagy és értékes munkát végzett még a magyarországi nyomdák statisz­tikájának összeállításával is, a sok hasznos illetéktáblázat, kilövési minta, átszámítási és adótáblázat és egyéb szakmai szempontból igen fontos kimutatás közlésével. Az Évkönyv tipográfiai beosztása, nyomása kitűnő. Az Évkönyv ezúttal is csinos, egyszerű vá­szonkötésben jelent meg. Az egyesületi tan­folyamok egyik legtehetségesebb hallgatója, Paxián Péter tervezte a fedelet, amely a rajz és szedés ügyes kompozíciója. A rajzolt rész végtelenül egyszerű elemekből álló, szinte monumentális hatású munka, amelyhez ugyan­csak­­ egyszerű módon, odavetve — de ennek ellenére is a rajzi részhez szervesen • illesz­kedve — csatlakozik a könyveim négy sora. Paxiánnak kedvenc témája az Évkönyv-címlap és -fedél, a iyúltévi tanfolyamok záró kiállítá­sán több frappáns tervét láthattuk, de ezek rajzosabb vagy komplikáltabb konstrukciójuk folytán nem­ közelítették meg a mostani, fedél egyszerű konstrukciójának monumentalitását. A belső címlapot is Paxián kolléga tervezte; ötletes, újszerű , s nagy rézkészségről tanús­kodó tipográfia. Iskolapéldám a korszerű tipo­gráfiai anyag ügyes és szellemes alkalmazásá­nak. A Világosság-nyomda, amelyből már annyi szép munka kikerült, különös gondot fordított az Évkönyv technikai kivitelére. Akik az eddig megjelent évkönyveket meg­vették és gyűjtik, nagyon jól teszik, ha az ideit is megszerzik, mert szép és tartalmas. Herzog S. LEVELEZÉS Székesfehérvár. Jegyzőkönyv a kerület 1932 no­vember 5-én tartott III. negyedévi közgyűléséről. Jelen vannak a tagok határozatképes számban. A hatóságot V. Horváth Jenő rendőrforgalm­azó és 2 rendőr képviseli. — Guzmics szaktárs­elnöki meg­nyitója után fölolvastatott a II. negyedévi közgyű­lés jegyzőkönyve, amelyet Knittelhoffer és Árvay szaktársak hitelesítenek. — Peltz Jenő szaktárs, a kerület kongresszusi küldöttje részletesen beszámol a kongresszus lefolyásáról és munkájáról, amit a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vesz. —Pénztáros jelentése: Július hóban bevétel: illetékekből 2237.49 P és 10.— dollár. Kiadás 1819.7­5 P. Átvitel 419.73 P és 10.— dollár. Augusztusban bevétel 2851.93 P és 10.— dollár. Kiadás 2511.43 P. Átvitel 340.20 P és 10.— dollár. Szeptember hóban bevétel 2924.70 P és 10.— dollár. Kiadás 2186.28 P. Átvitel 738.42 P és 10.— dollár. — A számvizsgálók és ellenőrök jelen­tése után tudomásul. — A Jótékonysági Kör pénz­tárosa jelenti: A Jótékonysági Kör illetékeiből be­vétel július hóban 139.30 P, augusztus hóban 149.10 P, szeptember hóban 114.10 P. Ezek az összegek 3.60 P portóköltség levonásával a központba küldettek. Az ellenőrök jelentése után tudomásul szolgál. — A közvetítő jelenti: előjegyzésben van 22 szedő, 4 gépmester és 8 munkásnő. — A könyvtáros jelenti: A könyvtár megnyílt és a tagok rendelkezésére áll. Tudomásul vétetett. — Marer szaktárs indítványozza, hogy szilveszteri mulatság rendeztess*1- a munka­­nélküliek javára. A közgyűlés az ügyet a választ­mányhoz utalja. — Miután a tárgysorozat kimerült, az elnök szaktárs zárószavaival a közgyűlés véget ért. Varga József: Nagyvárosok nőfölöslege. A „fölösleg“ szó helyett talán helyesebb kifejezés a „nőtöbblet.“ kifejezés, mert azt fejezi ki, hogy nagyváro­sokban több a nő, mint a férfi. Hogy mennyire áll ez, mutatják a következő példák: Berlin­ben 1000 férfira 1177 nő, Londonban 1149, Pá­rizsban 1195, Budapesten 1192, Bécsben 1169 és Varsóban 1185 nő jut. A nevezett európai fő­városoknak tehát egyforma népesedési struk­túrájuk van. A nőtöbblet különösen azokban az országokban nagy, amelyek részt vettek _­a háborúban. A legnagyobb a 20—50 éves nők többlete. Az itt közölt számok különös meg­világításba helyezik a női munka problémáját

Next