Typographia, 1934 (66. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-05 / 1. szám

Budapest, 1934 január S Megjelenik minden héten pénteken. Elő­fizetési ár egy félévre 5 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszám: 30-1-33 *2720877858* Hatvanh­atodik évfolyam IM­,6. 3511­5 L. számi TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés ára: milliméter soronként 30 fillér. A hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Ábránd és valóság Amit a farizeusok és írástudók mondanak, azt cselekednétek, de amit ők cselekesz­­nek, azt ne cselekedjetek. Mert ők mond­ják csak, de nem cselekszik. (Máté evang.) A szeretet hozsannája zengett égen és földön. A megváltás hatalmas gondolatában ölelkez­tek össze a szenvedő emberek. A szívekben ki­gyűlt az egymást megbecsülő szeretet pirosló lángja, s hittel, reménységgel telítődtek meg a lelkek — a szeretet ünnepén. Szeretet! — Ennek a szónak most nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a szeretetlenek, a nyomorgók és mindazok, akikre súlyos teher­ként nehezedik az élet. Szeretetet sugárzott az egy sorsot élők szíve, lelke: a közös szenvedésben egymásra találtak, a szeretet lángjánál melegítették át az életért folyó harcokban megdermedt lelküket. A sze­gények, a mindennapi falat kenyérért verej­­tékes küzdelmet vívók áldozatos tettrekészség­­gel segítették meg azokat, akik munka és ke­nyér nélkül élik sivár életüket. A dolgozók megtörték kenyerüket azokért, akiket a mai élet fosztott meg attól. Cselekedték a jót hangtalanul, némán, csend­ben, hivalkodás nélkül, megfogadva a farizeu­sok és írástudók szavait. A szeretet ünnepére kisebbre szabták a dol­gozók az ő és családjaik kenyerét, hogy ne le­gyen senki éhező, akiknek sorsában a maguk sorsát látják. Nemcsak mondták, de cseleked­ték a szeretetet. Testet öltött lelkükben az Ige és kiengedett e nemes megnyilatkozásnak a nyomán a nincstelenek, a nyomorgók, a szen­­­­­ lők lelkének a dermedtsége: ünnepeltek a szeretet ünnepén azok, akiknek az élet a munka árán szerzett saját kenyérnél többet nem nyújt, azokkal, akiket a mai rideg, kegyetlen élet foszt meg az éle­tet adó kenyértől. * A december végi esti homályban tüzes fé­nyek cikáztak. A modern technika eszközei gyújtottak világot az esték sötétségébe. A transzparensek égő tűzvonalai a szeretet szent érzésének lángját élesztették a lelkekben. Az uccáik zajló forgatagában is utat kere­sett a szeretet. Az emberek arculatján az ün­­nepvárás boldogító tudata tükröződött vissza. A fényes kirakatok előtt tömegek tolongtak, szemlélve mindazt, ami alkalmas lehet szere­­tetük kinyilvánítására a kedves, a család, az asszony, a gyerek személye iránt. A meggyötörtek vágyai enyésztek el a fé­nyes kirakatok előtt, amelyek mögött elérhe­tetlenül fényesedtek a csillogó szépségek, az ínyencfalatok, a meleget adó ruha. A szenve­dők elérhetetlen vágyaikban élték ki az ün­­nepvárás izgalmait. Színes, szivárványos köd­­folttá merevült mindaz tekintetük előtt, ami szép, ami fényes és ami jó. A transzparensek fénye megtörött a könnyek árján és a fény­törés káprázata döbbentette a valóságra azo­kat, akik oly régóta várnak a reménységek megvalósulására, szeretekre, sorsuk jobbrafor­­dultára. A reményvesztettség azonban mégsem tudott úrrá lenni a lelkeken. Nem pedig azért, mert a mai szörnyű helyzetben sok olyan megnyilat­kozás hangzott el, amely azt érzékeltette, hogy komoly a segíteni akarás. Az írástudók szószékeiről, a politikai és tár­sadalmi élet irányítóinak az ajkáról a szeretet szavai ömlöttek. A farizeusok és írástudók hir­dették a szeretetet. A szeretet szavát formál­ták eleven valósággá az írásos megnyilatkozás­­ok is. A sajtó is milliós példányokban on­totta szét ezt az emberiséget megnemesítő fo­galmat. Hallottunk emberi és társadalmi köte­lességekről. Az egyes embernek, még a nincs­telen robotosnak is erkölcsi kötelességévé té­tetett, hogy segítsen a nálánál rosszabb sorsot élők helyzetén. Ezek teljesítették is e köteles­séget, cselekedték azt, amit az írástudók és farizeusok mondottak. A társadalmi segítés egy tányér meleg le­vesben élte ki kötelességteljesítését. A szeretet fogalmának hirdetői megnyugtatták lelkiisme­retüket és nyugodtan emésztettek az ünnepi dús lakoma után. Ünnep után ez a sivár kép alakul ki a szemlélő előtt. A Nyomdaipari vonatkozásban a szeretet ün­nepe ezidén talán többet jelentett. A szeretet igéje, a szeretet fogalma a nyomtatott betűn keresztül is utat keresett a lelkekhez. A sajtó­termékek óriási tömegei készültek, amelyek­nek nagy volt a keletjük. Ez természetesen az ipari konjunktúra javát szolgálta, ami munkanélküliek felszívódását is eredményezte. a Munkanélküli szaktársaink meglepően nagy számban helyezkedtek el és ezek lelkében is kicsirázott a reménykedés hite, hogy szebb lesz, jobb lesz a karácsony. Hittek abban, hogy ez az átmeneti munkaalkalom lehetővé fogja tenni számukra, hogy családjuk részére a leg­szükségesebbet beszerezhessék, hogy még arra is jut, hogy adósságaikat, házbérhátralékukat is törleszthessék. Úgy vélték, hogy ez az átme­neti munkaalkalom enyhíteni fog sorsukon és ha az ünnepek után semmijük sem marad, de fejük felől elháríthatják a kilakoltatás veszé­lyét. A szeretet igéjének a sajtó útján való hirde­tése egy megfelelő haszontöbblet biztosítását is jelentette. A különféle nagy nyomdavállala­tok munkatöbbletük elvégzésére munkanélkü­lieket állítottak be. Ezek között az üzemek kö­zött nem egyben készülnek olyan napilapok, amelyeknek politikai irányelve a keresztényi szeretet jelszaván épül fel A keresztényi sze­retet fogalmát azonban alaposan megcsúfolja az a tény, amely egy cseppet sem mondhatni keresztényinek, sőt amely homlokegyenest ellenkezik azzal és amely igazolását szolgál­tatja annak a krisztusi megállapításnak, ame­lyet cikkünk mottójául használtunk fel. De ebben a tekintetben alig volt kivétel, mert a nyomdaüzemek nag­y része, kevés kivétellel, karácsony előtt, tehát az ünnepet megelőzően, a kisegítőket elbocsátotta, hogy mentesüljön az ünnepnapok megfizetésétől. Az egyik nyomdavállalat, amely ugyancsak a keresztényi összefogás, a keresztényi szere­tet fundamentumán épült fel, a krisztusi szere­tet e mindent átfogó fogalmával súlyos ellen­tétbe került. De nagy ellentét mutatkozik ezen­felül annak a felelős tényezőnek a politikai megnyilatkozásával szemben is, aki a mai le­romlott életnek jobbá formálását, szebbé és elviselhetőbbé tételét hirdeti. Nagy a kontraszt a kimondott szavak és a cselekedetek között. Nemzeti és keresztényi összefogás, nemzeti ön­­célúság a szeretet jegyében. Klasszikusan hangzó szavak, amelyek tartalmat és megvaló­sulást ígérnek. Reményt keltő szavak, hogy lesz munka, lesz kenyér még áldozatok árán is. Ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban nem éhezhet senki sem, gazdagnak, szegénynek egyaránt áldoznia kell azokért, akik nyomort szenvedve, hihetetlenül megfeszítve erejüket, küzdenek az elbukás ellen. Valahogyan megingott — úgy látszik — az az erkölcsi fundamentum, amelyen ez a vállalat épült fel és ugyancsak ez a felfogás alakul ki a szemlélőben a felelős tényező által hirdetett elmélet és a rideg valóság között. Ez a vállalat hatvan munkását bocsátotta el közvetlenül karácsony előtt, hogy megtakarí­tást eszközöljön részvényesei számára, akik nem érzik a nyomort és akiknek osztalékát csak fillérekkel csökkentette volna az ünnep­napra járó bér megfizetése. Csak filléreket kel­lett volna áldozniok a keresztényi szeretet szent nevében, hogy karácsonyuk legyen azok­nak is, akik hosszú, nélkülözést szenvedő esz­tendők után néhány hétre, napra munkához jutottak. Elmúltak az ünnepek, a munka nem csök­kent. Bizonyság erre, hogy az elbocsátott mun­kások helyébe — ünnep után — másokat vet­tek fel egy­ kétnapos kisegítőre, nehogy sor ke­rülhessen az árszabályszerű ünnepnapra járó bér megfizetésére, mert karácsony után is van­nak még ünnepnapok. A nyomdák egy tekintélyes hányadában ugyanez volt a helyzet, de sehol sem mutatko­zott ez olyan szembeötlően, mint a fentebb em­lített nyomdavállalatnál. Nem kívánjuk ezzel enyhíteni azoknak a nyomdavállalatoknak e té­ren követett gyakorlatát, amely ugyancsak megcsúfolása volt a hirdetett — és hasznot je­lentő — szeretetnek. Nem tápláltunk illúziókat lelkünkben eddig sem a tőke természetrajzát illetően. S bár e tekintetben eddig sem voltunk túlságosan el­kényeztetve, mégis remélni mertük, hogy a mai viszonyok parancsolólag köteleznek min­denkit arra — még a tőkét is, sőt —, hogy fö­löslegéből áldozzon azok részére, akik hosszú idő óta munka és kenyér nélkül nyomorognak. Ezek után nem csoda, de természetes folyo­mány, ha nem hiszünk a szépen megformált szavaknak és az ezekből kiáradó és hirdetett szeretetnek azok részéről, akik csak mondják, de nem cselekszik azt. Hiú ábránd volna, ha elhinnénk, hogy a sza­vak mögött lényeg van, mert erre­ cáfol rá a szeretet ünnepének rideg valóságaként elbocsá­tott munkástársaink sorsa. Ennek a magatar­tásnak a tanulságait le fogják vonni mindazok, akik a szeretet fentebb említett módon való gyakorlását magukon érezték a szeretet ünne­pén, akik az elmélet és gyakorlat közötti ellent­mondást felismerik és közös összefogásukkal arra fognak törekedni, hogy megvalósítsák a szeretet fogalmát a szó legnemesebb értelmében. Egy újabb esztendő Az idő örök és végtelen. De a gyarló ember, aki rendez és osztályoz, itt is keresi a törvény­szerűségeket. Bámulatosan fejlett időszámítá­sunk van. Biztos, csalhatatlan. Tudósaink év­ezredekre, évmilliókra kiszámíthatják a nap­tári fordulatokat. Az elkövetkező napok, évek mint titokzatos tabula rasa-k merednek ránk. Majd a történelem odajegyzi az emberség sorsát. A lepergett 1933. évnek majd minden egyes napja tanúsága annak, hogy amit most átélünk, azok­­ történelmi idők. Vessünk egy futó visszapillantást az elmúlt évre. Keressünk benne valami jellemzőt és ragadjuk ki az ese­mények zavarosnak látszó tömkelegéből. Hogy a jövendőt megsejthessük, merüljünk el az­ elmúlt év történéseibe. „ Mit várhatunk az új esztendőtől! Hatoljunk be abba a dzsungelbe, amit poli­tikai és gazdasági­­ életnek neveznek. Vigyük magunkkal a szocialista gondolkodás­­ irány­tűjét. A történelmi mozzanatokból ragadjunk le kettőt. Az elmúlt évben a legkimagaslóbbat. Elemezve, kíséreljük megérteni. Talán így kö­zelebb férkőzünk a ránk váró jövendő sorsához. Két névtől visszhangzik a világ. Hitler. Roosevelt­ zúgott naponta ezerszer fülünkbe. Az egyik a politikát, a másik a gazdasági életet forradalmasítja. Forradalmárok, akik a már meglevőt akarják megmenteni. A jelent kon­zerválni, ha lehet, visszaszökni a múltba. Ehhez saját egyéni módszereik is vannak. Egymástól különbözők, mint ahogy az alkal­mazásuknak területe is eltérő. Amerika, a demokrácia hazája, a világháború diadalmas győztese, a kapitalizmus legfejlet­tebb képviselője. Mégis a válság letiportja. Akárcsak a háború vesztese, Németország. A válság mindennél félelmetesebb. A világ alapja a munka. Megrendült a világ alapjai­ban. Kenyörtelen milliók sötét tömege gyászt visz az aranyhegyekre. A tőke gazdasági tör­vényei egymásba ütköztek. Amerikában, ahol a dollár a mindenható, az emberek megzava­rodtak. Rémület és félelem leállította a terme­lés gépezetét. És jó Roosevelt. Menteni. És jővő a hitlerizmus. Menteni ő is. Nemcsak a kapitalizmust. A nép szellemét, erkölcsét. Lel­két. Melyet megmételyezett a liberalizmus át­­kos eszméje. Ha lehet, menjünk vissza. Hát­rább. 1792 mögé. Mind a ketten kollektív összefogásról beszél­nek. Milyen ismerős szó. Eddig mi hirdettük. Igen. De a kollektivitás is kétféle. Van a miénk, a szabad emberek kollektivitása, és van kollektív rabszolgaság. Válság Németországban, válság Amerikában. Világválság. Mindenütt keresik rá az orvossá­got. Nagyjában két recept szerint. Az egyikben a rooseveltizmus, a másikban a hitlerizmus teszi ki a nagyobb adagot. Vegyítés szerint. És mi lesz nálunk? Roosevelt receptje nekünk drága. Hiányzik hozzá a sok pénz. Hiányzik a nagyvonalúság. De a horogkereszt sem válhat itt markáns vonalúvá. Miért is? A magyar munkás nem veszélyes. A rendszer szilárd. Minek ide a ho­­rogkeresztes vaskapocs. És a tömegszenvedé­lyek felkorbácsolása veszedelmes játék. A német tragédia minket is megrendített. Megkörnyékezett minket is a bizonytalanság. Ide is átcsapnak a legsötétebb hullámok? A legyengült gátakat áttörik?

Next