Typographia, 1934 (66. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-05 / 1. szám
anuar . Megdöbbentő volt. Azután jött a mélységes lehangoltság. Végül a mindent áttekintés nyugodtabb gondolkodása következett. Körülnézünk. Nagy vonásokban már látjuk az elkövetkezhetőket. A magyarországi történések nem vesznek majd éles kanyarodót. Mit jelent ez nekünk? Nem vigaszt. Nem megnyugvást. Valamit mégis jelent. A brutális megrázkódtatások elmaradását, vannak periódusok, amikor még az egyhelyben maradás is előny. A hanyatlással szemben. Vegyük tekintetbe a mai helyzetet. Most a legkevesebb is sokat számít. Ha nem vetik vissza sorainkat, könnyebb lesz az előbbrejutás. Van értelme tehát a munkának. Dolgozzunk. Az újabb esztendőben már reménnyel. Vegyünk lendületet. __________________________(Szkly.) TYPOGRAPHY Az új év illúziója és a történelem A történelem politika a múltban, a politika történelem a jelenben. Freeman, Comte a francia forradalmon okulva, tudományos történelmet és tudományos politikát akart teremteni. Az akkor nagy fejlődésnek induló természettudományok módszereit óhajtotta alkalmazni a politikára és a történelemre. De ez nem járt eredménnyel. Ennek dacára mégis neki köszönhetjük a szociológia tudományos megteremtése. A „szociológia“társadalomtudományi szó eredete is tőle származik. Később bebizonyosodott, hogy lényeges különbség van természettudomány és történelem között. A történelem egyénekből álló csoportokkal, személyekkel, emberek által létesített intézményekkel foglalkozik és azonos módon sosem ismétlődhetik meg. Legfeljebb „egyszer mint tragédia és egyszer mint komédia“. (Marx:Napoleon államcsínye.) Viszont a természettudományok megfigyelések, és kísérletekkel mindig megismételhetők és igazolhatók. Nem minden esemény történelem. Csak azon események számítanak történelemnek, amelyek fontosak, vagy fontosak lesznek az emberiség számára. Ha a történelmet kiragadjuk időbeli és térbeli állapotukból, vagyis ettől elvonatkoztatva vizsgáljuk, akkor társadalomtudománnyá lesz. A történelem, illetve a politika a mindenkori kormányzásban csúcsosodik ki. Comte matematikai módszerekkel és receptekkel szerette volna megoldani a kormányizás művészetét. Egyúttal elismerte, hogy a szociológia a legnehezebb és egyúttal a legfontosabb tudomány. Comte szociológiájának célja az volt, hogy az ember ne csak a külső természet, hanem a saját belső természete fölött is úrrá tudjon lenni. . A racionális vallású római nép a múltba és jövőbe néző kétarcú Janusban látta minden újrakezdésnek, hadi és egyéb vállalkozásnak, közlekedésnek, kereskedelemnek istenét. A római népnek legszentebb és legáhitatosabb ünnepe volt a Janus-ünnep, illetve az évnek első napja. Ezen a napon fohászkodott „szerencseért“ istenéhez. Janus eredeti itáliai isten. A szubtilis és művészlelkű görögöknél nem fordult elő ilyen reális tendenciájú vallásos kultusz. Ez a legszentebb római ünnep a polgári társadalomban a pénzeszsák-kultuszban ekarnalodott. Az aranyborjút a röfögő malac helyettesítette. Az újév a pénz imádóinak és szerencsefiainak lett az örömünnepe De ma már megszűnt az újrakezdés és mindnehezebbé lesz a pénzszerzési lehetőség. Állandó sorvadásban van az ipar, a kereskedelem, a fogyasztás. Csak a hadimilliomosoknak van boldog újévük, akik a római nép sorsára akarják juttatni az emberiséget. Az új év már nem jelenti határkövét a kapitalizmus folytonos fejlődésének. A polgárnak ki kell ábrándulnia abból a történelmi illúzióból, hogy a fejlődés az évek állandóan visszatérő és folyton nagyobbodó köreiből áll. Rá kell eszmélnie majd, hogy a fejlődést az állandó ellentétek harcából létrejövő szükségszerű változások (nem háborúk) hozhatják csak létre. A polgár nem szereti észrevenni a törvényszerűen kiélesedő ellentéteket. Inkább illúziókba menemert ő csak a nyugodt emésztés híve. Mint minden hagyomány, az új év napjainak hagyományai is, még akkor is uralják az embereket, amikor már elvesztik reális jelentőségüket és tartalmatlanná válnak, mert az emberek egy percre sem tudnak megszabadulni attól a nyomástól, amelyet a fogyasztás és a termelés közötti tragikus ellentétek előidéztek. A nagy munkástömegek az élet gyökerei, ha ez, a gyökér sorvad, elsorvad minden, ami széppé, naggyá és tartalmassá teszi a kultúrát. Németországban már a viceházmesterek és lumpenproletárok nívójára süllyesztik le a hatalmas német kultúrát. A hagyományoknak megfelelően sokan fognak egymásnak boldog új évet kívánni, vagy önfeledt mámorban pillanatnyi feledést keresni a szilveszteri éjszakában. Sok munkás is áldozatául fog esni az újévi illúzióknak és tradícióknak. Ezek jobban tennék, ha a mámorukban elszórt pénzüket a munkáskultúrára áldoznák. Mert csak ezen keresztül juthatunk el egy olyan társadalomba, ahol az új évet tényleg boldogan ünnepelhetek- G. A. 1934 A nyomdász, mint a nyelv őre A pénteki előadások sorozatába 1933 december 22-én Novák László szaktárs fenti című előadását illesztette be az együttes oktatásügyi bizottság. Természetes volt mindenki előtt, hogy a szakmájába valósággal szerelmes Novák bácsi ebben a kérdésben is ugyanolyan felkészültségről tesz tanúbizonyságot, mint sok-sok egyéb kérdésben, amelyet számtalanszor volt már alkalmunk úgy a szakoktatás területén, valamint a könyvnyomdászat történeti kérdéseit illető búvárkodásai közepette tőle tapasztalni. Nemkevésbé kényeztette el Novák szaktárs a nyomdászokat a Grafikai Művészetek Könyvtára 14 kötetének saját szerkesztésében és kiadásában való megjelentetésével, ami még nemzetközi méretekben is szenzációszámba menő szakirodalmi produktum. Világos tehát, hogy előadása ez alkalommal is olyan volt, hogy csak sajnálhatja, aki nem hallgatta meg. Az előadás egészen rövid kivonata a következő: A jó nyomdász dédelgető szerelmese, gondos pallérozója és hűséges őrzője volt a nyelvnek mindenütt és minden időkben. A nyomdászember egész élete a nyelvvel és ortográfiával v . ,olasz tudásban telik el ma is. Fokozottabb mértékben volt ez meg a korábbi századokban, stegi — mondjuk tizenhatodik századbeli — könyveket lapozgatva: minden sorukon megérezzük a tipográfus izzadságos tűnődését. Az egyetlen megrögzített ortográfiájú nyelv regente a holt latin nyelv volt. Az angolnak nemcsak az ortográfiája, de még a hangtana is nagyban különbözött a mostanitól. Ha Shakespeare föltámadna s valamely katedrán helyet foglalva, fölolvasná egy-egy szonettjét vagy tragédiáját, fejében sem értené meg a mai londoni közönség. Hasonlóképpen járhatna Villon a maga francia zöngeményeivel. A német irodalmi nyelv egységét pedig — mint tudjuk — közvetve csak Luther alapította meg a maga százezernyi példányban a nép közé juttatott bibliafordításával. Öelőtte ahány országocska a birodalomban, mind a maga nyelvjárását írta. A magyar nyelv egységesebb volt, mint bármelyik is a tőlünk nyugatra eső országokban, talán szebb és muzsikásabb is, mint ahogy most beszéljük, de nyelvjárásai mégis csak voltak, s ami az ortográfiáját illeti: hát ebben bizony éppenséggel nem volt valami tökéletes az egység. Más volt az ortográfiájuk a lengyelországi Krakkóban nyomtatott szépszámú magyar könyveknek, mint aminővel nyomtatott például Heltai Gáspár Kolozsvárt; nagyban különbözik ettől a magyaróvári, majd debreceni Huszár Gál helyesírása; ismét más’ az újszigeti nyomda nagyszerű tipográfusának, Abádi Benedeknek a felfogása — s egyszersmind a gyakorlata is — a magyar ortográfia tekintetében. Így volt ez századokon által. A magyar nyomdász nemcsak a magyar, minden jóravaló nyomdász — komoly hivatásának tekintette, hogy őrizze, istápolja, s ha kellett, javítsa is a nyelvet, s annak külső megjelenési formáját: az ortográfiát. Hogy a régi magyar írónak és tipográfusnak a helyesírással való küszködését némiképpen illusztrálja. Novák apánk el is mondott néhány példát arról, hogy az egyes hangok jelölése nagyféleképpen fordult elő a régi magyar utasokban vagy nyomtatványokban. A hangok leírása problémáján azonban könnyen túltette magát a régi idők írója és tipográfusa: kiválasztotta magának a neki kedves formát s igyekezett ahhoz több-kevesebb következetességgel ragaszkodni. Hátra volt azonban az etimologia és a fonetika kérdése, tetézve a nyelvjárási s egyéni kiejtési különösségekkel, amelyek majd minden második szónál újabb meg újabb fejtörésre és latolgatásra adtak alkalmat. Mit kell írni egy szóba, s mit válasszunk széjjel: ez sem volt valami egyszerű kérdés hajdanán. Talán ma sem az. 4........,*.......i * A régi nyomdászok nagy átlagának tehát századokon keresztül mindig a legtöbb fejtörést okoztak a nyelvi —vagy ami azzal egyértelmű — ortográfiai problémák. Vajjon másképpen van-e ez a jelenben? Nem kell hozzá valami különös éleslátás, iJmme^a szedő szaktársaink finn,tkozásának jelentékeny részét ez a tárgykör köti le most is. Figyeljék csak meg például a gepszedő kollegák: írott kéziratot feltéteig6 “ennyiszer kell csak egy órán belül is eltérniük a kézirat ortográfiájától, nem is szólva arról, hogy némelyik lapnál valómin ľ3 stb.szalagra kényszeríti őket a kézirat hebehurgyasaga. S valljuk meg őszintén: napjában hányszor adódik elő olyan eset, hogy majdhogynem tanácstalanul zökkenünk még 87,ona,1' hop aztán vagy találomra kopogtassunk tovább, vagy pedig sebtiben Ha király volnék... Ha király volnék, olyan nyomdát létesítenék újévi ajándékul a szervezett nyomdai munkásoknak, amely bármelyik ország fővárosának dísze és büszkesége lehetne. A földszinten rendezném be a papírraktárral a kapcsolatos géptermet, amelynek bejárata elé könyvnyomtatás atyamesterének, Gutenbergnek karrarai márványból faragott monumentális szobrát állítanám. A gépterem Munkarendjébe beiktatnék egy fontos pontot, melynél fogva a mesterek kezei, gépeik elindítása után, hátrarögzíttessenek, hogy a széles és szapora gesztusok által okozott hiábavaló energsiaveszteség elkerültessék. A gépteremből nyílna a betű- és tömöntöde, melynek falán egy aranyozott keretbe foglalt olajfestmény robusztus tömöntőt ábrázolna, aki mellett egy ösztövér betűöntő piros bársony párnán a tömöntők miniatűr jelvényeit (nyomdászsas, lemezvéső, merítőkanál és öntőflaska) tartaná. Az első emeletre kerülnének az igazgató, az üzletvezetőség, az írók és a kiadóhivatal helyiségei, továbbá a nagy szedőterem, előtérben a négymagazinos linotype-okkal. A szedőgépektől kellő távolságban három méter széles uccákban sorakoznának a kéziszedők betűregálisai. A terem közepén, üvegezett szobában, egy kis emelvényen trónolna a művezető. A kényelemmel berendezett és mind a négy sarkában periszkópokkal fölszerelt szobában egy mahagóni-asztalon finom szivarok, likőrök és nemes fajta borok állnának a türelmetlen és bosszús ügyfelek rendelkezésére. A korrektorok a szedőteremből nyíló, földgömbbel, térképekkel, lexikonokkal, szótárakkal és kitömött bagollyal fölszerelt helyiségben, párnázott ajtó mögött végezhetnék munkájukat. Az első emeletre jönne a szakszerűen berendezett anyagraktár és szertár is, ahonnan a különféle savakkal, jóddal, pilulával, anti- és aszpirinnel, luminállal és minden egyéb gyógy- és fertőtlenítő szerekkel fölszerelt patika nyílna, amelynek laboratóriumában menedéket találhatnék azokban a nehéz pillanatokban, amikor feleségem, a királynőből kitör és fékevesztetten zuhog a nem kívánatos prédikációk sebes áradata. A második emeleten találna elhelyezést a fotocinkográfia, a kliséraktár, továbbá — a legszelídebb női személyzettel — a könyvkötészet. Az összes munkatermekben nyáron frissítőket, télen pedig párolgó teát hordanának körül ezüst tálcán a személyzetnek egyenruhás boyok. Az én üzememben a legkedvezőbb feltételek mellett a heti munkaidő a minimumra csökkenne, a fizetések ellenben az elérhető maximumra emelkednének, így mindenki kedvvel dolgozna, úgyhogy nálam olyan munkák készülnének, amelyekkel semmiféle más nyomda nem versenyezhetne. Mindezek mellett nem mulasztanék el egy hidegvíz-zuhanytermet is berendezni, hogy az izgága és csendháborító egyének idegei az ügyeletes orvos rendeletére kényszerűen és alaposan lehűttessenek. Az én nyomdám pompás parkjának közepén virágos kertekkel övezett tündéri tó terülne el, amelynek tükrén fehér hattyúk úszkálnának. Nem hiányozna a parkból sem a költőt alkotásra ösztönző csergedező patakocska, sem a magános sétautak, ahol a meghitt párok padsejtelmesen suttogó jaira_ százados hársak lombjai borulnának... A park déli lejtőjén építtetném fel a Szervezett Nyomdászok Vigadóját a legszebben berendezett szórakozóhelyiségekkel, ahol vigaszt esetT^elkek* találnának a sebzett és búbánatba aztrtb folynían folyna itt patakokban, de 77 Vigasztalódni jöttél, nemde, kedves kebelük, embertársam? — így fogadnák a jövevényt. — Nos, hát miért szomorkodol? — Nem tudok felejteni. Valami, itt belül, nagyon nyomja a lelkemet... Esendő embertársam! Ha kényszerű és kesernyés mosollyal is, az embereket olybá kell v?111?.?. mint amilyenek. Ne búslakodj hát. Kerülj beljebb es add át magadat széles jóféle,1 a pillanat gyönyöreinek, mert ennek a helynek a tulajdonosa, a király, azt akarja, hogy minden szervezett nyomdai munkás és munkásnő vidám és boldog legyen. n, ül,"Unott arc,a jövevény megindul az illúziót keltő pezsgésterembe, dalol, majd tanóra perdül, fenékig ürítgeti a feledés poharat és végül vidáman és megvigasztalódva távozik... Egyengessétek, kedves sorstársaim, hűséges testven szolidaritással és lankadatlan kitartással az utat. Rajtatok múlik, hogy az én király Si °m ideje mihamarább elérkezzék. Ezzel a rosszalitassal es hittel kívánok az évforduló alkalmából mindnyájatoknak nemre, vallásra nemzetisedre, arra, vagy nem árja származásra való tekintet nélkül boldog jövendőt. „Le Gutenberg“. _ Jean Qui Rit (Nevető János) után, László Dezső.