Typographia, 1935 (67. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-04 / 1. szám
Budapest, 1935 január 4 Hatvanhetedik évfolyam IMy.Č. 35116 1. szám A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE M ...... mjr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL , minden héten pénteken. Eló- tíFTrh a di?d/ftt R’ri? i Á i Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egy félévre 5 pengő. Egyes BUUArtsl Vll, ival.LMLIjA 1. SARiyl ára: millimétersoronként 30 fillér. A szám ára 20 fillér. Telefonszám: 30-1-33 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Év kezdetén Egy nyomorúsággal és kétségekkel teli esztendő merül el a múlt ködébe, mint valami rossz álom. Mert rossz volt ez az esztendő a számunkra, amely temetője volt reményeinknek, meg nem valósult vágyainknak. Míg az elmúlt években a gazdasági viszonyok fokozatosan romlottak le, addig az 1934. év állandósította, s megrögzítette a tömegek nyomorát. Állandóvá tette a gazdasági leromlást olyannyira, hogy most, az év kezdetén szinte reménytelennek látszik előttünk a közeli jövendő. De nemcsak gazdasági téren látjuk ezt a szörnyű helyzetet. Következményként olyan események voltak a velejárói, amelyek az amúgy is bizonytalan életet még kétségesebbé tették. A gazdasági leromlottság polipkarjaiból igyekszik szabadulni a szenvedő emberiség. A jobb életért való törekvések az egyik oldalon,a kiváltságok megtartása és biztosítása a másik oldalon. E törekvések kétfélesége természetszerűen összeütközésekre vezetett nem egy helyen, nem egy államban. Ezek az ellentétek forradalmi megmozdulásokban jutottak kifejezésre. Az osztályérdek „megóvása“ a legbrutálisabban és a legkíméletlenebbül nyilatkozott meg. Proletár-életek ezrei semmisültek meg a szabadságért, a jogért, az emberibb életért. A szörnyű viaskodás nem dőlt el, a nyugalmi állapot csak látszólagos, a győzök nem örülhetnek győzelmüknek. A kérdés nincs eldöntve, mert megoldatlanok maradtak azok a problémák, amelyek szükségszerűen váltották ki a forradalmi megnyilatkozást,a ma rettentő problémáinak forradalmi úton való megoldását. A győztes reakció a proletariátus életét olyan politikai és gazdasági rendszerbe kívánja merevíteni, amely nem emberibb életet jelent, hanem lealjasító szolgaságot. A középkor sötét uralmi rendszerét akarják rákényszeríteni a dolgozókra ma, a kulturális és technikai fejlődés korában. Azonban ezek lehetnek a reakció törekvései, de az is bizonyos, hogy minden ilyen elnyomási szándékkal szemben állt a dolgozó proletariátus hatalmas tömege és az is bizonyos, hogy ki fogja verekedni magának az őt megillető emberibb életet minden poklokon keresztül. Az elmúlt év történeti bizonyságát szolgáltatta annak, hogy a diktátorok hatalmi szóval, erőszakkal átmenetileg le tudják fékezni a tömegindulatokat. Azonban a parázs alatt a tömegakarat szikrája lappang, amelyről nem tudni, mikor gyúl lángra. Ez a helyzet Németországban, ahol a nemzeti szocializmus gázolta le a demokráciát. A tömegek leigázása után a horogkeresztes program megvalósításának az ígérete következett. Azonban amikor annak gyakorlati megvalósítása vált volna esedékessé, kiderült, hogy a program írott malaszt és ennek a programnak a megszemélyesítője tagadásba vette annak megvalósíthatását. Akik meggyőződéssel hittak abban, hogy ennek a mozgalomnak vannak olyan célkitűzései, amelyek a tömegek érdekeit szolgálták, keservesen csalódtak. Akik annak megvalósítását akarták, azoknak a június 30-i mészárlás éjszakáján , kellett rádöbbenniök, hogy gazdrávók szolgálatába szegődtek. Február 11-e történelmi dátuma az osztrák proletariátusnak. Ezen a napon indult el az a harc, amely az osztrák proletariátus felszabadítását célozta a fasiszta reakció uralmi módszere alól. A harc az államhatalom győzelmét hozta meg. Ágyúk és gépfegyverek zúdították lövegeiket a proletárházakra, nem kímélve anyákat és csecsemőket. Ezren és ezren áldozták fel életüket a szabadságért, a demokráciáért. A győztes reakció önmagát gyöngítette meg az osztrák proiletárság legyőzésével, ez érlelte ki a június 25-i eseményeket is, amikor horogkeresztes bandák vettek erőszakot diktatúrán és diktátoron. A spanyol forradalom és ellenforradalom mérkőzése az utóbbit juttatta pillanatnyi előnyhöz. De az is bizonyos, hogy ez a küzdelem még nem dőlt el véglegesen. A jövő fogja megmutatni, hogy a spanyol nép, amely le tudta rázni az évszázados oligarchia, a királyság igáját, le fogja gyűrni a ráterpeszkedő fasiszta erőket is. A nacionalista reakció kapott sebet és brutális figyelmeztetést Marseille-ben is, hogy a mai korban nem lehet erőszakra felépíteni a hatalmat. Következményében a háború vagy béke kérdése nyomult előtérbe. A ma szörnyű problémáiról háborúval vélték elterelni a figyelmét a tömegeknek. Azonban a nemzetközi reakció meghátrált a háborús megoldás elől, tartva attól, hogy ez a megoldási mód csak súlyosbíthatja helyzetét. A háború réme azonban állandóan kísért. Folyik a fegyverkezés, a háborús haditechnika fejlesztése a békére vágyó népmilliók ellenében. Teljes a káosz, amelyből nem találják meg a kivezető utat. A kapitalizmus nem hajlandó korszerű reformokra, a termelés szabályozására, a tömegek érdekeinek javára. A megváltozott viszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyják. A mechanizálás folytán a termelésből kiszorultak óriási tömegei vannak tétlen a munkanélküliségre kárhoztatva. A nyomor és a szenvedések jegyében fogant elmúlt esztendő nem enyhített semmit a gyötrelmes életet élők helyzetén utolsó napjaiban sem. Amint hogy azok sem törekedtek erre, akik okozói annak. Ez érleli ki a tömegek tisztánlátását, azt a tudatot, hogy sorsát, a ma nyomorúságát csak közös összefogással, csak önmaga teheti jobbá, emberhez méltóbbá. Erre tanítanak azok a hősies harcos példák, amelyek az elmúlt esztendőkben zajlottak le a felszabadulásért. Ennek a tudatában, harcos elszántsággal menjünk az elkövetkezendő esztendő elébe. Nem rózsákkal,hanem tövisekkel van kirakva a felszabadulás felé vezető út, de vállalnunk kell ezt, vállalnunk kell az áldozatokat, mert csak ezen keresztül remélhetjük a jobb, emberibb, jövőt. Ennek a felfogásnak a megyében induljon el munkánk, minden tevékenységünk az új esztendőben! A zugsajtó megrendszabályozása Az utóbbi napokban egybehangzó hírek arról adnak jelentést, hogy a kormány — rendeletileg-e vagy törvény siján, lényegileg mindegy — hatásos rendszabályokat kíván életbeléptetni a zugsajtóval szemben. Az életbeléptetendő rendszabályok részleteiről, de még azoknak elvi elképzeléseiről is egyelőre semmi bizonyosat nem lehet tudni, sőt jóllehet, hogy még az illetékes kormánytényezők sem tudják pontosan, hogy milyen eszközöket fognak igénybe venni és megszorításokat alkalmazni a zugsajtóval szemben. Ebben a pillanatban tehát a kérdés csak a maga nyers formájában fekszik a közvélemény előtt, anélkül, hogy annak részleteit, különösen pedig gyakorlati módozatait ismernénk. A nagyközönség túlnyomó része persze teljesen közömbösen viselkedik ezzel a hírrel szemben. Hiszen úgy a zugsajtó, mint az azzal szemben alkalmazandó rendszabályok őt semilyen formában nem érintik. Az ország népességének több mint kilenctizedrészét sem erkölcsi, sem anyagi, de semmiféle más kapcsolatok, nem fűzik a zugsajtóhoz, így tehát érthető, ha a közvéleményből a kormány tervezett intézkedése nem vált ki még csak egy kis érdeklődést sem. Kérdeznünk kell azonban, hogy a nyomdaipar szempontjából is ennyire teljesen közömbös-e a készülő rendelet. Erre csak nemmel válaszolhatunk. Nemcsak, hogy nem adhatjuk az előkelő érdektelen szerepét ennél a kérdésnél, hanem éppen ellenkezőleg: alaposan a mélyére kell néznünk majd annakidején, akkor, amikor nyilvánosságra kerülnek a megrendszabályozás elképzelt részletei. A nyomdaipar, amely technikai előállítója a sajtónak — a tugsajtónak épúgy, mint a tisztességesnek —, egzisztenciája érdekében kell, hogy éberen figyelje az e kérdés körül jelentkező újabb és újabb híreket és megnyilatkozásokat. S ha ezen a megfigyelésen túl annak szükségessége fölmerül, befolyást is kell a nyomdaipar egyetemességének gyakorolnia az illetékes miniszteriális vagy kormánytényezőknél a készülő rendelet egyik-másik intézkedésének a megváltoztatására. Mert azzal legyünk tisztában, hogy bennünket, a nyomdaiparban foglalkoztatott munkásokat, de munkáltatóinkat is — tehát az egész nyomdaipart — igen közelről érinti minden intézkedés, ami a sajtóval kapcsolatos. Elvégre a mi számunkra mégsem lehet közömbös, ha olyan rendelkezések látnak napvilágot, amelyeknek következtében sajtótermékek, tehát a nyomdaipar produktumai szűnnek meg s ezáltal az amúgy sem valami rózsásan foglalkoztatott munkaterületünk zsugorodik még kisebbre. Talán külön mondanunk sem kellene, de azért mégsem fog ártani, ha megjegyezzük, hogy a fenti megállapításaink nem a zugsajtó érdekében íródtak. Nem azért kell a nyomdaipar érdekeltségeinek fokozott érdeklődést, figyelmet tanusítaniok és ha szükség lesz rá, befolyást gyakoroltunk, hogy a zugsajtót fenyegető veszedelmet elhárítsa (rólunk erkölcsileg ilyesmi föl sem tételezhető), hanem azért, hogy a tervezett és minden bizonnyal megszorításokat magában foglaló rendelet vagy törvény ne nehezítse meg a tisztességes alapon működő sajtótermékek életét. " Saját helyzetünkön éreztük hogy a teljes sajtószabadság hiánya mily súlyosan érezteti hatását a nyomdaipar foglalkoztatásánál. Mert az a vitán felül áll, hogy a munkanélkülijeink hatalmas száma nem csupán a technikai fejlődésnek, a gazdasági válságnak és Trianonnak a következménye, hanem tekintélyes számban vannak azok közt a teljes sajtószabadság hiányának áldozatai is. Ha pedig most a zugsajtó elpusztítása címén még további tilalomfál állíttatnak fel, akkor nagyon félő, hogy azokba nemcsak a megrendszabályozandó zugsajtó fog beleütközni, hanem halálra sebzi magát általa jónéhány a tisztességes sajtótermékek közül is. Mert az életben igen gyakran jelentkezik az a sajnálatos helyzet, hogy valamely rendszabály nem csupán azoknak árt, akiknek az szánva volt, hanem érzékenyen érinti azokat is, akik arra semmiképpen sem szolgáltak rá. S az irtó háborúnak ezek a mártírjai a mi számunkra pótolhatatlan veszteséget jelentenek, mert nemcsak saját magukat juttatják a megsemmisülésbe, hanem a nyomdaipar számára is elvész rajtuk keresztül tekintélyes munkaalkalom. Látjuk tehát: a nyomdaipar nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy közömbösen viselkedjék a készülő sajtótörvény kiegészítéssel szemben. Hogy pedig e pillanatban még nem tudunk konkrét formában hozzászólni e kérdéshez, hanem csak a nyilvánosságra jutott tervben rejlő esetleges veszedelemre irányítjuk rá érdekeltségeink figyelmét, ez onnan van, mert egyelőre még nem ismerjük a részleteket. Szeretnők hinni, hogy az új intézkedések olyan körültekintéssel fognak megalkottatni, hogy azokból semilyen káros hatás nem származik a még az illetékesek által is megkímélni, sőt megvédeni szándékolt tisztességes sajtóra. Ha azonban a nyilvánosságra kerülő részletek azt mutatnák, hogy azok következményekép közvetett úton a nyomdaipart veszedelem fenyegeti, akkor érdekeltségeinknek mindent el kell követniük, hogy ez a veszedelem a nyomdaipar felől elháríttassék. Grosz Ernő: EGYETLENEGY SZAKMÁJÁT SZERETŐ SZAKTÁRS SEM NÉLKÜLÖZHET A MOST MEGJELENT NYOMDÁSZ ÉVKÖNYV ÁRAT I ÉS ÚTIKALAUZMEGRENDELHETŐ A HÁZIPÉNZTÁROSOK ÚTJA1