Typographia, 1937 (69. évfolyam, 1-53. szám)

1937-01-01 / 1. szám

Budapest, 1937 január 1 *272 0877861* Hatvankilencedik évfolyam | N V­o . 35112 1. szám TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Sir? Egy d­éni évfeen 5 ppergőe Egyes BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM szám ára 20 fillér. Telefonszám: 1-301-33 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés ára: milliméter soronként 30 fillér. A hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Üjabb küzdelmek előtt Remények, megvalósulatlan akarások és az életet emberibbé formáló törekvések temetője volt az elmúlt esztendő is. Ez a körülmény — sajnos — nem új­­ előttünk, mert hiszen az utóbbi évek folyamán hozzászokhattunk ehhez. Az elmúltak sem voltak jobbak, sőt. Éppen ezért élt a reménység a lelkekben, hogy rosszabb már nem jöhet. A hét szűk esztendőt alaposan kiböjtöltük már, itt volna az ideje, hogy elkövetkezzenek a kövér, a vágyak és reménységek megvaló­sulásának oly régen várt évei is. Az emberi lélek csodálatos beállítottságánál fogva nem törik meg a sorscsapások alatt. A csalódásokat újabb , reménykedések váltják fel, és tovább folyik a harc az életért, annak jobbátétele érdekében. És így van ez jól, mert ilyen körülmények között sohasem tud erőt venni rajtunk a csüggedés, a remény­­vesztett­­ség minden emberi akarást megbénító hitetlen­sége. Az élet rideg könyörtelensége csak még jobban megacélozza erőinket a küzdelemre, meggyőződéssel télíti meg lelkeinket és újabb harcra ösztönöz bennünket. " Ezt eléggé példázzák a mögöttünk hagyott nyomorúságteljes esztendők. Minden tevékeny­ségünk abban merült ki, hogy gátakat emeljünk a­ gazdasági válság nyomában­­ járó, mindent elpusztító áradásnak, hogy épségben mentsük át harcos küzdelmeink eredményeit, a mi kö­zös összefogásunkkal létrehozott és az élet leg­súlyosabb válságaiban segítséget nyújtó intéz­ményeinket. Hogy nem következhetett be gátszakadás, az annak tudható be, hogy a nyomdai mun­kásság emelkedett szellemmel, hihetetlen eltö­kélt akarással állt őrhelyén és vállalta a mun­kából reásúlyosodó részt. Hihetetlen áldozat­készséggel óvta meg a pusztulástól azokat a javakat, amelyeket hosszú esztendők szorgos munkájával teremtettek meg elődeink és fej­lesztettek tovább azok, akik az utóbbi két év­tized alatt nemcsak szemlélői, de aktív részesei voltak a nagy történelmi eseményeknek. Szí­vós kitartásunk, töretlen hitünk és meggyőző­désünk, nemkülönben áldozatkészségünk meg­termelte gyümölcsét, mert nemcsak átmentet­tük, hanem szaporítottuk is javainkat, ame­lyeknek rendeltetése a mi testvéri közössé­günkbe tartozóknak az élet­ válságaiban való megsegítése. Nem kérkedés ennek megállapítása. Hanem örömteljes lerögzítése a tényeknek, amikor ezt elmondjuk és föl­jegyezzük a nyomdásztör­ténelem lapjaira, okulásul és tanulságul az utánunk jövő korok nyomdászainak. A nyomdásztörténelem legragyogóbb fegy­vertényei mellett nem kisebb jelentőségű az a küzdelem, amelyet a véres háború és a vérte­­len, de szörnyű nyomort és szenvedést jelentő gazdasági válság esztendeiben kellett megvív­nunk, teljesen önmagunkra utaltan. Mert hi­szen ebben a létünkért folytatott harcunkban csak ellenfeleink voltak és nem támogatóink. Ellenfeleink, akik nem egyszer fordultak sanda tekintettel és közeledtek megsemmisítő gonosz szándékkal felénk. Azonban a mi egységbe ko­­vácsolódott sorainkon nem tudott erőt venni semmiféle ármánykodás. A nyomdai munkás­ság átérezte elhivatottságát és azt a sorsdöntő szerepét, amellyel önmagának és az elkövet­kezendő generációknak tartozik. És ennek a felfogásának megfelelőleg cselekedett és bás­tyázta­­ körül intézményeinket és a szájától vonta el a falatot, hogy filléreivel áldozzon a mi testvéri közösségünk oltárán. Kell-e m­agasztosabb hivatás a közjó szol­­gálásánál? Lehet-e fölemelőbb érzése az em­beri léleknek, mint javára lenni embertár­sainknak, sorstársainknak? Lehet-e fenköitebb gondolat, min­t száműzni tudatunkból az enyéim, tied szétválasztó fogalmát és egy testvéri érzésben összeborulni és egymást megpróbáltatásainkban támogatni. Nincs és nem lehet ennél magasztosabb és fölemelőbb érzés, senki számára sem. És mi, nyomdászok, ezt cselekedtük a mö­göttünk hagyott sivár, nyomorúságos és meg­próbáltatásokkal teljes esztendők folyamán. Ez a tény az elkövetkezendő korokban min­denkor bizonyítani fogja a nyomdai munkás­ság harcos és áldozatos magatartásának nagy­­szerűségét, csodálatos erőkifejtését és hagyo­mányként örökségül hagyott erényének tün­döklően példát adó kiválóságát. Mily magasztosan kellett élnie lelkünkben a szolidaritás eggyé kovácsoló eszméjének, hogy ezt közös akarattal és elhatározással meg tudtuk csinálni. Mily mélyen vésődött szívünkbe elődeink hagyományként átplán­tált érzése, hogy képesek voltunk minderre. Mily nemesen szép ez az ajándéka az elődök­nek és mily dicső érzés számunkra, hogy ezzel valamennyiünk javára, boldogulására lehet­tünk. A Sors­ kegyes jutalmaként kell fogad­nunk, hogy részesei lehettünk, ha szenvedések­től sújtotta­n is, ennek a nagyszerű teljesít­ménynek, amely örökre följegyezve marad a nyomdásztörténelem lámáin. Összetörhettek nagy állami és gazdasági egy­ségek, leomolhattak öröknek hitt hatalmak, trónok, lángba borulhatott körülöttünk minden, felharsanhatott a faji és felekezeti gyűlölet hangja —■ és mi­­ mégis itt állunk egységesen, szétválaszthatatlanul és példázva a legszebb eszményt: az emberi szeretetet. Csak ennek köszönhetjük, hogy meg tudtunk küzdeni a legsúlyosabb nehézségekkel és ezen keresztül tudtunk enyhíteni a szenvedések terhén. Az elmúlt esztendőről sem tudunk jobbat mondani, mint az előzőkről, amelyeknek tar­tama alatt oly sokat kellett kü­zdenünk ön­magunkért, valamennyiünkért. Hogy mit hoz a jövő esztendő? Erre a kér­désre nehéz válaszolni. De.bármit is hozzon a jövendő, ha megpróbáltatások elé is kell — talán — mennünk, akkor sincs okunk félni, mert úgy mint eddig, úgy ezután is tudni fog­juk kötelességünket. Tudni fogjuk, hogy csak magunkban, harcos készségünkben és töretlen akarásunkban bízhatunk. Ha ennek a felfogásnak jegyében, újabb küz­delmekre fölkészülten megyünk a jövendő elébe, úgy csalódás nem érhet bennünket és nemcsak remélhetünk, hanem bízva bízhatunk abban, hogy boldogabb lesz az új esztendő! " 1­9­3­7­OLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN ÖSSZES SZAKTÁRSAINKNAK, OLVASÓINK­NAK, MUNKATÁRSAINKNAK, VALAMINT JÓ­­BARÁTAINKNAK SZAKTÁRSI SZERETETTEL A TYPOGRAPHIA SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA „Ének az Ipoly mellől“ cím alatt a „Typographia“ 1935 március 22-i számában a balassagyarmati Kátai-nyomda viszonyaival foglalkozott. Kátai Gyula hitelron­tás miatt tett feljelentést, de ebben az eljárást nyomozás után az ügyészség megszüntette. Majd a cikk következő kitételei miatt rágal­mazás és becsületsértés miatt tett feljelentést: „Nos hát annyi, hogy nevezett úr mint könyvkereskedősegéd jutott kapcsolatba a nyomdaiparral.“ „Azonban, miután Kátai úr a nyomdász­­mesterséghez annyit értett, mint az a bizo­nyos hajdú a harangöntéshez, no meg, mert lévén a nyomdaipar képesítéshez kötött ipar, nem kapott iparengedélyt.“ „A felszabadulást követőleg, amikor nagy pátosszal üdvözölte az ifjakat és elmagya­rázta nekik az élet és a munka egymáshoz való szoros kapcsolatát, közölte, hogy napi tízórai munka mellett Mócsán János heti 10 P, Kertész József pedig 14 P fizetést fog kapni.“ „E sorok írója, ha érintette is a város tör­ténelmi múltját, a jelenben kutatott és onnan ásta ki ezt az adatot, amely sehogyan sem válik dicsőségére sem­ a vármegyének, sem a­­ városnak, de amely egyenesen szégyene az egész egyetemes nyomdaiparnak.“ A budapesti törvényszéken dr Várady- Brenner tanácsa tárgyalta az ügyet. A cikkért a felelősséget­ ifj. M­dnárcsik Antal szaktárs vál­lalta. Dr Pető Ernő védő közérdekből bizonyí­tást ajánlott arra, hogy Kátai Gyula főmagán­­vádlónak tényleg nincs meg a szakmabeli ké­­pesítése, s hogy nyomdai iparengedélyét emiatt vissza is vonták s hogy tényleg éhbérért dol­goztatott. Rámutatott arra, hogy a kollektív szerződésen kívül lévő nyomdák ártalmára vannak a nyomdaiparnak, mert így képesek szennykonkurrenciát űzni. A törvényszék elrendelte a valódiság bizonyí­tását s ennek során beszerezte és a főtárgya­láson ismertette a balassagyarmati Általános Ipartestületnek a budapesti Sokszorosító Ipar­testülethez írt átiratát, amely szintén kiemeli, hogy a Kátai Gyula nyomdája által szállított és más nyomdák által szállított árak közötti nagy árdifferencia úgy adódik elő, hogy nevezett szinte éhbérért dolgoztat munkásaival. Tanon­­cokkal és­ mindenesekkel is dolgoztat s ennek havi 80 %-t fizet. Nyolc óra helyett 13 órát is dolgoztat. Az iparengedély kiadását az ipar­testület ellenezte, azonban az iparhatóság ennek dacára kiadta. _ A bíróság ismertette a Budapesti Sokszoro­sító Ipartestületnek a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához intézett átiratát, amelyben szóvateszi Kátai ál-rombolását s intézkedést kér, hogy a jogosulatlanul kiadott iparigazol­­vány felü­lvizsgáltassék, mert nincs meg a szakmai képesítése. Beszereztettek és ismertettek Balassagyar­­mat_ _polgármesterének és Nógrád megye alis­pánjának azon határozatai, amelyekkel Hátai­nak az­ iparigazolványát visszavonták, mert nyomdászipari képesítését megfelelően igazolni nem tudta. Kihallgatta a bíróság még Pál­­monostori Lajos és Kertész József betűszedő­ket, akik Kátai műhelyében dolgoztak s akik vallomásukban megerősítették, hogy heti 10 és 12 P fizetést kaptak, napi 9—10 órát dolgoztak, gyakran túlóráztak is, de a különórákért díja­zást sohasem kaptak. Dr Somló József balassagyarmati h­o­ vvéd,­­a tomagánvádló képviselője, vádbeszédében arra hivatkozott,­­ hogy a balassagyarmati többi nyomdában is hasonló a helyzet s csak a kon­­kurrencia mesterkedései folytán vonták vissza az iparengedélyt. A helyzet tehát nem adott okot arra, hogy Kátairól azt lehessen írni, hogy szégyene a nyomdaiparnak, kérte bűnösség megállapítását és a cikk írójának el­ a ítéleset. Dr Pető Ernő védő rámutatott arra, hogy a kollektív egyezmény a nyomdaiparban mF?51?4 ° k .68 munkások harmonikus együtt­a­működését biztosítja, ami alól rendszerint csak a kepesités nélküli, rossz munkát szolgáltató nyomdák vonták ki magukat, amit ezúttal a hatóságok is igazoltak azzal, hogy a jogosulat­lanul szerzett iparengedélyt meg is vonták. Kimutatta a kollektív szerződésből, hogy a ren­­d­ezett munkaviszony­ok között dolgozó nyom­­dákban olyan munkások, akik a főmagán­­vádlónál 10—12 P heti fizetést kaptak. 35—40 P-t keresnek s a különóráikat is megfizetik. Joggal állította tehát a cikk főmagánvádlóról, hogy a nyomdászmesterséghez nem ért, éhbérért dol­­goztat s hogy azok az adatok, amelyek a nyom­dájáról­­ bebizonyítást nyertek, szégyenei a nyomdaiparnak. Kérte ez alapon a cikk írójá­nak felmentését. A bíróság Mlinárcsik Antal szaktársát fel is mentette, mert a beszerzett okiratok és ki­hallgatott tanúk vallomásai alapján megálla­pította, hogy igazat írt. Főm­agánvádló képviselője az ítéllet ellen fellebbezést jelentett be,.

Next