Typographia, 1938 (70. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-07 / 1. szám

*2720877862* Budapest, 1938 január 7 Hetvenedik évfolyam l­MV.c. 3­5119 1. szám TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: S­ír BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UCCA I. SZÁM szám­ára 20 fillér. Telefonszám: 130-133 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés ára: millimétersoronként 30 fillér. A hirdetés díja mindenkor előre fizetendő A szolidáris indult el az új esztendő, mintegy bizonyság­tételéül annak az összetartásnak, amely ele­ven valóságként él a nyomdai munkásság nagy testvéri közösségének lelkében. Az új esztendő beköszöntével, január másodikán adta át a Gépmesteregyesület rendeltetésének új, csalogány utcai székházát, jelképéül annak a tevékenységnek, amelyet a Gépmesteregyesület folytat általában és a munkából kiöregedett tagjai érdekében. Szorgos munkáskezek mun­kájának eredményéből, verejtékes fillérekből gyűlt össze az­ az összeg, amelyből ez a gyö­nyörű ház épült, amely nemcsak ennek az in­tézménynek, hanem remek építészeti megoldá­sával és architektúrájával fővárosunknak is díszére válik. Nemcsak technikai megoldás tekintetében szilárd az a fundamentum, amelyre ezt a házat építették, hanem azért is, mert ennek a tény­leges szilárd fundamentuma a mi lebírhatatlan szolidaritásunk, jóban, rosszban való közös ös­­­szefogásunk, jövőt építő elhatározott akará­sunk és az élet minden nehéz viszonylatában való segítésre törekvésünk a mi testvéri közös­ségünk, szaktársaink érdekében. Több , mint félszázados munka eredménye az, hogy gép­mester szaktársaink székházat avathattak szor­gos és kitartó munkásságuk jutalmául. Mert ennek a jutalma ez a ház, amelynek az a ren­deltetése, a gyűjtött tőke biztosításán túlmenő­­leg, hogy nyugodtabbá és elviselhetőbbé tegye azoknak a gépmester . szaktársainknak a­ jö­vendő életét, akik hosszú munkálkodásuk után az élet harcaitól megtépetten nyugalomba, rokkimtállományba vonulrjnk. KBU-e magasz­­­­tosabb célkitűzés annál, mint javára lenni azokt­ak, akik egy élet iüUlfeá'jlílí&‘‘dift'Öition­s?e-­­ ként azzal a tudattal hajthatják álomra fejü­ket, hogy az élet telének közeledtekor nincse­nek kitéve annak, hogy nyomornak­ nézzenek elébe, s hogy a nyugalom esztendeit súlyos élet­­gondok terhével kelljen átélniük. Ettől óvja meg szaktársainkat az a tevé­kenység, amelyet Egyesületünk és vele pár­huzamosan a Gépmesteregyesület folytat vala­mennyiünk érdekében. Ennek a felismerése vezette elődeinket törekvéseikben, amikor in­tézményeink alapjait lerakták, így cselekedtek gépmester szaktársaink is, amikor kicsiny kö­zületekben, a Gépmesteregyesületben a rok­kantsegélyezést intézményesen bevezették. Most, amikor a Gépmesteregyesület több mint félszázados fennállásának és szorgos te­vékenységének e jelentős állomásához érkezett el, csak meghatódottan tudunk az elődökre gondolni, akiknek a jövőt építő tevékenysége lehetővé tette azt, hogy munkájuknak ered­ményét generációk élvezzék és elismeréssel adózzunk azoknak a szaktársainknak, akiknek a továbbépítés munkájában az a szerep jutott, hogy az elődök munkáját még tökéletesebbé, céljának és rendeltetésének megfelelőbbé te­gyék. A Gépmesteregyesület vezetősége — jól­­esőleg állapítjuk meg — ennek a magára vál­lalt feladatnak és várakozásnak mindenben megfelelt, bizon­yság erre ez a gyönyörű szép épület, bizonyság erre az a gondos előrelátás, amellyel tagjainak és rokkantainak jövendő­jét kívánják biztosítani életüknek utolsó, a nyugalombavonulás esztendeire. Közel másfél esztendeje annak, hogy ez a munka elindult. Halk szóval, mondhatnánk csak külső jelekből érzékeltük azt, hogy valami újabb alkotó tevékenység folyik gépmester szaktársaink berkeiben. Nem hivalkodás és vásári lárma jellemezte ezt a tevékenységet, aminthogy a székházavatás is a legszűkebb körben zajlott le január 2-án, vasárnap dél­előtt. Ezen a halkszavú ünnepségen csak a Szervezet, az Egyesület, a társkörök, valamint a Szakszervezeti Tanács és testvérszerveze­tünk, a könyvkötők küldöttei vettek részt, a Gépmesteregyesület vezetőségének tagjaival együtt. Az épület megtekintése élmény volt mindazoknak, akik abban részt vehettek. Az épület homlokzati részén elhelyezett zászló­tartó alatt a nyomdászszínek harmonikus egy­sége irányítja rá a figyelmet arra, hogy nyomdászalkotás az épület. A földszinti részt szépen képzett üzlethelyiségek fogják körül hatalmas kirakatokkal és a legmodernebb por­tál-kiképzéssel. Kétszárnyas, remekbe készült ás jegyében kapu vezet a márvánnyal borított gyönyörű vesztibülbe, ahonnan néhány lépcső vezet fel a földszint előterébe, ahonnan a lift-ház és a házmesterlakás nyílik. Innen vezet fel a lépcső az emeletekre, amely ugyancsak dísze az épü­letnek, s egybeépített korlátrendszerével is tel­jesen újszerű. Az emeleteken mindenütt három kétszobás, teljesen modern komfortos lakás van, amelyek praktikus elrendezettségükkel, tágas, nagy, világosságot nyújtó hatalmas ab­lakaikkal biztosítják a lakályosságot. Min­den lakás, még a konyhák és cselédszobák ablakai is uccára nyílnak. A fürdőszobák ugyancsak a legmodernebbül vannak felsze­relve. Az egész épületben az üzletek és laká­sok gőzfűtéssel vannak ellátva. A tetőszerke­zet manzárdjában van a mosókonyha és a cse­lédek fürdőszobája, valamint a lift parafa­­alapra helyezett motora. Megállapítható, hogy az épület belső és külső kiképzésével nemcsak esztétikai vonatkozásban, hanem minden te­kintetben a legkényesebb ízlést is kielégíti. Az épületet* Freund Dezső és fia, Tibor, műépí­tészek tervezték. Meg kell mondanunk teljes őszinteséggel, hogy művészi alkotás ez a ház és csak a legnagyobb elismerés illetheti ter­vezőiket, akik páratlan ambícióval és törek­véseink megértésével és átérzésével töreked­tek arra, hogy az épületet rendeltetésének és szociális céljának megfelelőbbé és jövedelme­zőbbé tegyék. A két műépítész a legteljesebb elismerésre a legnagyobb mértékben szolgál rá; mindazok részéről, akik szemlélői lehettek művészi alkotásuknak. Az épület megtekintése után a megjelenteket , 'a ‘Géfitobsteregye’sül­et vezetősége látta vendé­gül az Aranykacsa vendéglő különtermében, 'ahol 'Welitsch Géza szaktárs, az Egyesület el­nöke üdvözölte a megjelenteket. Beszédében felvázolta a Gépmesteregyesület súlyos helyze­tét a háború után, amikor problematikussá vált a tagok segélyezése és elismerő szavakkal emlékezett meg Gyü­rey és Welsz szaktársak­ról, akik az újjáépítés nehéz munkájában se­gítségére voltak — úgymond —, ez a tevékeny­ség segítette hozzá a Gépmesteregyesületet ahhoz, hogy most székházat avathatnak. Ezután Eperi István szaktárs az építőbizottság ne­vében szólalt fel és rövid vázlatát adta az előzmé­nyeknek és annak, hogy milyen célok vezették a Gép­mesteregyesületet a Táncsics utcai ház eladásával és az új ház megépítésével. A tőkét kívántuk jövedelmezőbbé tenni —­ mon­dotta —, hogy rokkant tagjaink segélyezését és nem utolsósorban azt a célt szolgáljuk, hogy az illeték csökkentésével a tagok terhein is könnyíthessü­nk. Majd köszönetet mondott a Szervezet és Egyesület vezetőségének a nyújtott támogatásért és Peyer Ká­roly elvtársnak, a Szakszervezeti Tanács főtitkárának azért a fáradozá­sáért, amellyel a Közmunkák Taná­csánál a legkülönbözőbb, hivatalosan támasztott ne­hézségek elintézésénél mindenkor segítségére volt a Gépmesteregyesületnek. Végül köszönetet mondott munkatársainak, az építőbizottság tagjainak, akik fáradhatatlanul végezték munkásságukat, Hornyéky és Fülöp szaktársaknak, akik állandóan kint jártak és ellenőrizték az építkezés munkáját. Freund Dezső műépítész derűs bevezetésű felszóla­lásában emlékezett meg Eperi szaktársunk munkás­ságáról, aki az alap kiásásától kezdve a legnagyobb körültekintéssel vett részt az ellenőrzés munkájában és sok tanáccsal szolgálva, ösztönzően volt segítsé­gükre, hogy ez az alkotás minél jobb és tökéletesebb legyen. Végül jókívánságának kifejezése mellett mentette ki Freund Tibor urat, az épület egyik ter­vezőjét és alkotóját, aki másirányú elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. Peyer Károly elvtárs felszólalásában kitért azokra a nehézségekre, amelyeket a Közmunkák Tanácsa állított ez elé az altruista célokat szolgáló intéz­mény elé az építkezés során, ahelyett, hogy segít­ségére lett volna abban a törekvésben, amellyel ez az egyesület is az állam helyett kíván gondoskodni arról, hogy egy hosszú élet munkássága után ne jus­son koldushoz a kiöregedett munkás kezébe. Felszó­lalása kapcsán kitért arra, hogy más, kevésbé altruista célokat szolgáló intézmények milyen nagy kedvezményekben részesülnek, míg a munkásintéz­mények számára nem jut semmi. — Ma már — mon­dotta — minden tényező, még a miniszterelnök is el­ismerte újévi beszédében, hogy a bajok orvoslásánál elsősorban arra kell törekedni, hogy a dolgozók fo­gyasztóképességét kell megfelelőbb munkabérekkel lehetővé tenni. A dolgozók fogyasztóképességének az emelése a kultúra emelését is jelenti és­­ szemlélte­tésül vázolta fel és állította szembe az angol munkás kulturális helyzetét a kínai kuli minden kultúrát nélkülöző nyomorúságos helyzetével. Halász Alfréd szaktárs az Egyesület vezető­ségének a nevében üdvözölte a Gépmester­­egyesületet. Halász Alfréd szaktárs rámutatott, hogy az ural­kodó politikai irányzat konstruktív és destruktív csoportokra osztja a társadalmat s bennünket világ­­szemléletünknél fogva ez utóbbi csoportba sorol. Nos, a nyomdai munkásság háromnegyedszázados szerve­zeti tevékenysége, kiépített intézményei, gazdasági, kulturális és szociális létesítményei bizonyítják, hogy egész lelki beállítottságunk a legnagyobb mér­tékben építő irányzatú, tehát konstruktív. Nagysze­rűen kiépített segélyezési rendszerünk, a kollektív szerződésen keresztül biztosított életszínvonalunk, valamint egyesületi gazdálkodásunk mind-mind a magyar nyomdai munkásság jól felfogott érdekeit szolgálja, de egyben működésünk során állami fel­adatokat teljesítünk, mert a betegekről, munkanél­küliekről, rokkantakról, özvegyekről és árvákról való gondoskodás kifejezetten állami feladatok vol­nának. S tesszük mindezt a saját erőnkből, minden külső segítség nélkül. Intézményeinket a nyomdai munkásság szervezett összetartása, áldozatkészsége és öntudatos fegyelmezettsége hozta létre, ezek az er­kölcsi értékek vitték előre a fejlődés útján s biztosít­ják egyben alkotásaink jövőbeni fennmaradását. A Gépmesteregyesület mai házavatása is a mi kol­lektív építő tevékenységünknek egyik beszédes bi­zonyítéka. Modern, szép bérházzal gazdagította a fő­város budai részét s bár e ház kényelmes és higiéni­kus lakásait maga a nyomdai munkásság nem ve­heti igénybe szociális helyzeténél fogva, de meg­mutatták, milyennek kell lennie a mai lakásnak­ s ezzel helyes irányba terelik az igényeinket, mond­ván: ilyen otthonra van joga a dolgozó embernek! Az Anyaegyesület nevében szeretettel köszönti a Gépmesteregyesületet házavatása alkalmából s kéri, hogy a jövőben is abban a kollegiális szellemben ne­veljék tagjaikat, amely a nyomdászszervezet köz­ponti irányítása mellett fejlesztette naggyá, erőssé, életképessé intézményeinket. Éljen a nyomdászössze­tartás! Wiesenberger Vilmos szaktárs, szervezetünk vezetője beszédében azt mondotta: Még munkások sem értik meg, hogy a nyomdai munkásság még ilyen súlyos gazdasági viszonyok között is alkotni tud. Nem titokzatos valami ez — mondotta —, hanem ez abból a szolidaritásból folyik, amelyet az elődök plántáltak az utódokba és akiknek a felfogását a magukévá tették a későbbi generációk. Ez a magyarázata annak, hogy mi a legnehezebb viszonyok között is alkotunk, dolgozunk a nyomdai munkásság érdekében és intézményeinket az idők viszontagságaival szemben ellentállóbbá tudjuk tenni. Ezt az álláspontot kellene magáévá tennie a mun­kásságnak és akkor sokkal könnyebb lenne a viszo­nyokkal megküzdeni, mint enélkül. Büszkeség tölt el, hogy a mi szolidaritásunk ilyen alkotásokra képessé tesz bennünket, mint amilyen alkotás megszemlélésé­nek a tanúi voltunk még néhány perc előtt a Gép­mesteregyesület székházának a megtekintése alkal­mával." Ezt csak annak a szolidaritásnak köszönhet­jük, amely közöttünk valóságként él és amely, sajnos, még nincs meg teljesen a munkásság szélesebb köré­ben. De nemcsak ez a körülmény — mondotta Wie­­senberger szaktárs —, hanem az is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a nyomdai munkásság min­denkor megfelelőbb életszínvonal elérésére törekedett. Ez igényesebbé tette őket és ez látszik meg minden tö­rekvésükben. Ennek során rámutatott a munkásság körében elterjedt ama téves felfogásra, amely azt tartja, hogy csak úgy remélhető a munkásság hely­zetének jobbá tétele, ha életszínvonala egy mély szintre kerül és ezen keresztül ismeri fel helyzetének súlyosságát és eszmél föl egy emberibb élet lehetősé­gének az igénylésére és ezt forradalmi megmozdulá­sokkal véli elérhetőnek. Végezetül egyetértésre és az ellentétek kiküszöbölésére hívta fel a gépmester szak­társak figyelmét, mert a múltban és mindenkor az tette erőssé Egyesületünket, hogy egyetértésünket nem zavarta meg sohasem a széthúzás. Ezután Gyürey Rudolf szaktárs rövid visszapillan­tást vetett az elmúlt időkre, méltatta az elért ered­ményeket és példaadásul állította azt a tevékenysé­gét, amit az elődök végeztek és hangsúlyozta a meg­bonthatatlan egység építő fontosságát. Weisz Béla elvtárs, a könyvkötők szervezetének vezetője mondott ezután derűs hangulatú beszédet és méltatta a házavató nagy jelentőségét, amely köve­tésre méltó. Ezzel kapcsolatban nyilvánította ki azt a véleményét, hogy ők is ezt az utat fogják választani, bár ez a jelenlegi viszonyok mellett, amikor a bevéte­leknek közel 70 százalékát fordítják segélyezésre, nehézségekbe ütközik. Felszólaltak még Brumiller, Trachmann és Reis­­mann Dezső szaktársak, utóbbi a Hírlapszedők Köré­nek jókívánságait tolmácsolva. Wellisch szaktárs zárószavával a szűk kere­tek között rendezett ünnepség véget ért és a nyomdai munkásság nagy egyetemessége a Gépmesteregyesület házával ismét gazdagabb lett egy olyan átfogó szimbólummal, amely a mi megbonthatatlan szolidaritásunkról tesz tanúságot a jelen és a jövő generációk számára.

Next