Typographia, 1938 (70. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-07 / 1. szám

hJanuar 7 A Jugoszláv kongresszus Zágrábban zajlott le az ottani egyesület székházában. A tanácskozásokat megelőzte a szaktársi kultúrszervek ünnepi matinéja, a kb. 1500 személyt befogadó kiállítási csarnokban. A dalárda és a zenekar műsora közel két órán keresztül szórakoztatta az elismeréssel nem fukarkodó szaktársi tömegeket és kongresszusi küldötteket. Nyomtatványkiállítást is rendeztek erre az alkalomra, amely meggyőző erővel bizonyította a jugoszláviai szaktársak szakmaszeretetét, akik lépést tartanak azzal az óriási fejlődéssel, amelyen vezető városaik keresztülmennek. A főbb útvonalak és terek modern épületekkel átcserélődnek, az új város, figyelembe véve a fejlődés gyors tempóját, lassan eléri a régi város méreteit. Bennünket elsősorban a munkáskultúrát szolgáló, befejezés előtt álló épületek érdekeltek. A nyomdai munkásság 500.000 pengőbe kerülő székháza már „tető“ alatt áll. A munkáskamara óriási épületére 1.300.000 pengőt fordítottak, felszerelése a legmodernebb, hivatása, hogy minden szakszervezet megtalálja benne otthonát. A tagok kultúrigényeit a hatalmas könyvtár, a nagy, színpaddal ellátott előadóterem és egyéb kultúrigényeket szolgáló termek egészítik ki. A munkásközvetítés minden szakma számára egy másik, szintén hatalmas, modern épületben történik, szakmánként és nemenként külön tartózkodótermekkel. Ezeket az intézményeket szaktársaink nem veszik igénybe, egyesületi helyiségeiket és intézményeiket saját erejükből tartják fenn, míg a közös intézményeket a társadalombiztosítási illetékkel fizetett „kamarai illetékből“. A kongresszuson résztvevő külföldi küldöttek az egyesület vezetőségével együtt kegyeletes szívvel zarándokoltak el Jósz Bogoszláv, az egyesület volt vezetőjének sírjához, amely fölé hatalmas emlékkövet emeltettek munkásságát elismerő és emlékét tisztelő szaktársai. * A november 22-én kezdődött kongresszust Valler István szaktárs, a központi választmány elnöke nyitotta meg, röviden vázolta az elmúlt négy esztendő eseményeit, majd üdvözölte Farka Antalt, a nemzetközi titkárság és Csehszlovákia, Kollár Ferencet, a nemzetközi könyvkötőtitkárság és Csehszlovákia, Schmidt Bélát (Magyarország) és Raussinger Edmondot (Franciaország), valamint Szojka Károlyt (csehszlovákiai segédmunkás) mint küldötteket, akik külön-külön üdvözölték megbízóik nevében a kongresszust. A megalakulás formaságai után Stark Jenő szaktárs közel kétórás beszédében többek között foglalkozott az előző kongresszus azon határozatával, amely a központ segélyezési munkáját Belgrád, Zágráb, Ljubljana, Sarajevo és Újvidék kerületekre osztotta fel. Minden kerület külön alapszabályokkal mint önálló egység intézi a segélyezési ügyeket. A központhoz juttatott illeték mint kiegyenlítő alap az esetleg deficittel küszködő kerület megsegítésére fordítható. Az új szövetségi rendszer teljesen megfelel a jugoszláviai viszonyoknak. Az előadó szaktárs szerint a jövő feladatai közé tartozik az egységes országos árszabály kiküzdése. Jelenleg nem egy mozgalmi területen el kellett tekinteni a zágrábi árszabálytól, mert részben a gazdasági krízis rombolása azokon a helyeken nagyobb mértékben jelentkezett, ezenkívül például Belgrádban a szélsőséges vizeken evező fiatal szaktársak több ízben tették tönkre a szakmai mozgalmat és így árszabályt, valamint megfelelő munkabéreket a munkáltatóktól nem sikerült kierőszakolni. A központ erélyes fellépésére már megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szaktársak vették kezükbe a szervezeti élet irányítását, a békétlenkedőket kizárták az egyesületből, akik a mostani kongresszuson erőszakos fellépéssel tiltakoztak a kizárás ellen; eltávolításuk után megindult vita helyeslőleg vette tudomásul a szervezetrombolók kizárását, mert nem lehet újból veszélyeztetni a nemrégiben tető alá hozott belgrádi árszabályt és az egyéb területeken folyó hasonló rendezési munkát. A grafikai iparban lévő nagyszámú munkanélküli tömegek (30%) megsegítése élénk vita tárgyát képezte. Felhatalmazták a központi vezetőséget, hogy a 40 órás, ötnapos munkahét érdekében kezdeményező munkát folytathasson. A kongresszus elé került nagyszámú indítvány egy bizottság rostáján ment keresztül és előterjesztésük elfogadása után a következő vezetőséget választották meg: Veliai István, Maize Viktor, Zonpancsics Emil, Molinari Eduard, Kuzsnai Viktor, Mayer Ádám, Szabol György. Központi titkárnak újból Stark Jenő szaktársat választották meg. A kongresszus egy teljes héten át tartott. Az ott tapasztaltak alapján meg lehet állapítani, hogy a jugoszláv szaktársi élet minden vonatkozásban föllendült, a mozgalomba belecsúszott hibákat és szertelenségeket a jövőben elkerülve, minden erejüket a szakmai rend megszilárdítására fogják fordítani. i n TYPOGRAPHIC 1938 A szedögÉpszeceSvii e hó 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a szokott helyen értekezletet tartanak. Okvetlen és pontos megjelenést kér a HÍRLAPSZEDŐK KÖRE elnöksége A modern üzleti propaganda egyik legmegkapóbb fajtája az úgynevezett kollektív reklám, melynek az a legfőbb sajátsága, hogy az eredetileg a könyörtelen üzleti versenyből származó reklámnak fejlődöttebb formájában jelentkezik. A kollektív reklám kikapcsolja az egyes vállalatok és üzletek egyéni versenyét és egy egész szakma vagy a termelési ág forgalmának fellendítésére irányul. Sok esetben csak egy ucca, városrész, vagy máskor egy nagyobb gazdasági tömörülés közös akarattal, közös irányítással folytat üzleti propagandát. A reklámnak ez a média — mint sok más reklámötlet — Amerikából indult ki, ahol néhány évvel ezelőtt például az ottani csokoládégyárosok milliós befektetéssel kollektív hirdetési hadjáratot kezdtek avégett, hogy a csokoládégyártmányok tápértékét és jó tulajdonságait dicsérve, a csokoládégyárak forgalmát felélénkítsék. Sokmillió költséggel nagyszabású kollektív hirdetési propagandahadjárat folyt le az indiai tea, az amerikai konzervek, a brazíliai kávé érdekében. Érdekes kollektív propagandát űzött az egyik nyugateurópai ország vendéglősipara, ilyen jelszóval: „A figyelmes férj vasárnap vendéglőben étkezik feleségével!“ Az idegenforgalom érdekében is előnyös a kollektív propaganda. Sőt az államok az országuk gazdasági életének felkarolására szintén kollektív propagandát fejtenek ki. Például az angol gyarmatügyi minisztérium költségvetésének egyik állandó tétele a brit világbirodalom gazdasági érdekeit ápoló, szétágazóan megszervezett propaganda összege,mely évenként sok millióra rúg. A kollektív reklám már hazai viszonylatban is érvényesül. Mindenki olvasta már például a királyutcai kereskedők kollektív hirdetéseit, a szűcsök kollektív reklámját. Ismerjük a bankok takarékosságra felhívó plakátjait, az országos tejpropagandát, a különböző városok, városrészek lokálpatriotizmusra hivatkozó kollektív reklámjait stb. Az évenként megrendezett könyvnapok a magyar könyvnek és a magyar nyomdaiparnak jelentenek rendkívül fontos kollektív reklámot. Az 1937. évi Magyar Nemzeti Nyomtatványkiállítás is hatalmas kollektív propaganda volt a magyar nyomdászat érdekében. Sőt magasabb kulturális és gazdasági szempontokat szolgáló kollektív propaganda az is, amikor a nyomdai munkásság kiállításokkal és egyéb eszközökkel a minőségi munkát, a szakszerű, nívós nyomdaipari termelést hirdeti. A kollektív reklámnak egyik igen figyelemreméltó megnyilvánulása az ékszerészek karó“csonti körüli közös hirdetési hadjárata, mely körülbelül nyolc év óta minden évben Vefid-’ szeresen megújul. Az ékszerészek kollektív reklámja nyomdászati szempontból külön figyelmet érdemel azért, mert súlyt helyez a tivográfiailag helyesen és művésziesen kivitelezett hirdetésre és a legjobb hirdetés szedőjét minden évben jutalomban részesítik. Ennek következtében hirdetés-szedőink nemes versenyre kelve, igyekszenek az ékszerészek kollektív hirdetését újszerűen, hatásosan és főleg markánsan megoldani. Ilyen módon alkalmunk ,volt a lanokban igen pompás hirdetésekkel találkozni. Az ékszerészek is jól jártak ezzel, mi pedig a hirdetés-szedés nívójának emelkedését tapasztaltuk. * A Nemesfémiparosok, Kereskedők és Órások Országos Szövetsége a most ismét lezajlott kaarácsonyi propagandája során úgy találta, hogy megadott hirdetési szöveget Schiffmann Dezső szaktárs a Pester Lloyd-ban juttatta a legfrappánsabban érvényre. A Pesti Lloyd Társulat nyomdájában megjelent Schwarcz Adolf úr, a szakmai szövetség elnöke, aki a díjnyertes szaktársnak szóban és írásban elismerését fejezte ki és átnyújtotta a propaganda-bizottság díját, egy szép, modern Doxa-karórát. A tési módszer, mely tekintettel a költségek megoszlására, nem jelent nagyobb terhet, még nincsen kellőképpen kihasználva. Az ékszerészek példáját pedig, akik a nyomdászokat nagyobb értékű teljesítményre serkentik, saját érdekükben másoknak is követniök érdemes volna. Székely Artúr II: Igen üdvös volna, ha a kollektív reklám eszméje szélesebb körben elterjedne. Ez a hirdeti Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesülete rendezésében az Egyesület nagytermében (Vili, Kölcsey ucca 2) 1938 január 9-én, vasárnap d. e. Vili órakor Dr Ries István: Konstantinápoly, Tanger, Gibraltár Január 11-én, pénteken délután 5 órakor Szakasits Antal: A szakszervezetek új feladatai címen tart előadást, amelyre a nyomdai munkásságot ezúton tisztelettel meghívja AZ EGYESÜLET VÁLASZTMÁNYA Szakelőadás Debrecenben A debreceni szaktársak kívánságát teljesítette központi vezetőségünk, amikor hozzájárult egy debreceni szakelőadás megtartásához budapesti előadóval. Most sor került erre az előadásra, amely igazi karácsonyi hangulatban folyt le. A kerület székházának átjavított s újrafestett, szépen díszített nagytermében a megjelentek előtt Erdélyi Károly elnök megnyitójában vázolta a debreceni szakkulturális működés feladatait s annak első látható eredményét, amikor is a szakelőadók nesztorát tisztelhettük körünkben, Novák László szaktárs személyében. Novák szaktárs közel másfélórás előadásának első részében általános nyomdászattörténelmi áttekintést adott. Szólott Debrecenről is, amely az a helye Magyarországnak, amely egyrészt közel négyszáz esztendőn át majdnem megszakítás nélkül, büszkén viselhette a „nyomdaváros“ elnevezést; másrészt meg ez a közel négyszázéves tipográfuskodás végez végig a magyar nyelv és magyar célok szolgálatában pergett tova. Elejétől fogva magyar „provizorok“ (üzletvezetők) állottak a Városi Nyomda élén, magyar „szociusok“ (segédek) dolgoztak benne kicsiny számú, válogatott „tyro“-val, vagyis inassal. Ami a debreceni nyomda „praelum“-ai, vagyis fasajtói alól nyomtatványféle kikerült, közvetve vagy közvetlenül a magyar nép szabadságának az ügyét szolgálta, mert hiszen a kálvinizmus évszázadokon át bizonyos mértékű szabadságtörekvést jelentett a bécsi hatalmasok ellenében. Huszár Gál 1561-i nyomdászkodása után többezer jó magyar tipográfus dolgozott a „kálvinista Rómában“;bșlopomik nlyeiȚJiftek & város talajával, .lövegű jevel'.. JSz'Kötelez is valamire... Vilagviszonylatban.. .jg. századok folyamán 20-$$—30 millió nyomdász munkálkodhatott eddig a föld kerekségén. A világháborúnak 20 ezer nyomdász halottja volt Európában, de ez a hekatomba nem bontotta meg a nyomdászszolidaritást ... Majd a világháború utáni időkről beszélt Novák szaktárs, a kontárok kirekesztéséről, mesterségünk tudománnyá s művészetté emeléséről. Érintette a racionalizáló törekvéseket is, amelyek a mi iparunkban csak elenyészően csekély mértékben kaphatnak helyet, mert a mi munkánk, mondhatnék, 80%v a nagymunka. A munkát fokozni csak hajszával, tehát a minőség rovására lehet. A racionalizáló törekvések egyik iránya az, hogy szabadulni igyekeznek az öregebb munkásoktól s megtakarítani a felvámolót és korrektort. Márpedig a tapasztalt idősebbek kezéből kivenni az irányítást: rossz politika. A korrektor megtakarítása sem fizetődik ki. Németországban 10 kézi- vagy 3 gépszedőre esik egy korrektor. Harcolni kell mindnyájunknak a nyomdászatbeli minden pozíciónk megőrzéséért, s a kontároknak, meg idegeneknek távoltartásáért. Ez pedig csak a nyomdásztömegek folytonos szakbeli fejlődése útján lehetséges. A továbbképzésről beszélve, megállapítja, hogy haladni kell a folytonos forgatagos áradattal, a művészeti formákkal, mert a könyv-, az újság-, a merkantilis- és hirdetés-szedés mind művészet, mégpedig kombinatív művészet. Ezek mellett állandóan ápolnunk kell a magyar nyelvtudást, s különösen sokat kell foglalkoznunk a magyar ortográfia ágas-bogas kérdéseivel. Magyarországon ma 6000 ember kenyerét főleg a magyar helyesírás ismeretének köszönheti, kell tehát, hogy nagy súlyt fektessünk ebbeli ismereteink bővítésére. Előadásának e részében Novák szaktárs a nyomdászra életkérdést jelentő ortográfiai kérdésekkel igen behatóan foglalkozott, egész sereg példával illusztrálva előadását, amelyet azzal fejezett be, hogy ,,a jó nyomdász holtig tanul“. A nagy tetszéssel s tapssal fogadott élvezetes előadást Erdélyi elnök köszönte meg, a nyomdászfiatalok figyelmébe ajánlva, hogy bizony sokat kell még tanulnunk, mert most látjuk, milyen keveset tudunk. Tanuljunk tehát, mert a tudás hatalom s a hatalom erő. Ezután Kapusi János szaktárs aktuális vidám strófáit olvasta fel, majd Simon István kolléga gyönyörködtette a társaságot szívből fakadó, átérzéssel énekelt magyar nótáival. A nyomdásztársaság ezután még a késő éjjeli órákig barátságos hangulatban maradt együtt a fehér asztalnál. (dj)