Typographia, 1945 (77. évfolyam, 1-6. szám)
1945-07-01 / 1. szám
TYPOGRAPHIA magyar szélsőjobboldaltól megerősítve határozza el magát arra, hogy fegyveresen szálllja meg Magyarországot, hogy ezzel az erőszaktétellel akadályozza meg a kitörő vihart és ezen az áron hosszabbítsa meg elveszejtésre ítélt életét a magyar reakció. Azonban ez sem használ és nem bizonyul hathatós eszköznek a megfélemlítés sem. A belső feszültségek oly nagyok, hogy kirobbanással fenyegetnek. Ez a hatalmas, mindent elsöprő hangulat készteti a szegedi hírőrlót arra, hogy fegyverszünetet kérve bejelentse a háborúból való kilépését országunknak. Az események részletezésébe nem bocsátkozunk, csupán annyit tartunk szükségesnek megemlíteni, hogy a német nácizmus, hogy késleltesse sorsának beteljesedését, 1944 október 15-én bűntársainak utolsó és legaljasabb, mindenre elszánt, gonoszul bárgyú expozitúráját, Szálasi Ferencet és nyilas banditáit segíti fegyveres puccsal az ország népének akarata ellenére uralomra. Ezzel azután elindul az a folyamat, amely lángba borítja országunkat, és ez a tébolyult kisebbség rémuralmával kezet emel az ország népének minden szabadságot vágyó egyedire, végső romlást és pusztulást zúdítva országunkra. ezt Minden erő annak a szolgálatában áll, hogy a rémuralmat minél rövidebbé tegyék. Amikor a katasztrófa kétségbevonhatóan jelei bontakoznak ki, elkezdődött az üldözés, amelynek célpontjai a politikai pártok, legelső sorban a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek vezetői, akiket egyfelől a német Gestapo, másfelől a nyilas xartalócok fognak el. A mártírok légiói pusztultak el ebben az egyenlőtlen harcban, sokukat a Duna hullámai hömpölygetik alá, sokan az uccuk kövein fekszenek értékeiktől megraboltan holtan, tarkón lőve. Gyermekek, anyák és apák, fiatalok és öregek ezrei esnek áldozatul a tébolyult gyilkosok fegyvereinek. Ezeknek a gonosztevőknek a fogságába kerül Gyürey Rudolf szaktárs, Szervezetünk vezetője, valamint Radvánszky Rezső és Lévai Sándor kollegánk is, akiknek a sorsáról mindezideig nem tudunk semmi bizonyosat. Légiót szánta azoknak, akik a munkatáborok poklában sínylődtek és akik közül csak kevesen tértek mindezideig vissza. De minden hiába, sorsuk beteljesülését nem kerülhetik el. észak, kelet és dél felől dinamikus erővel tör előre a dicsőséges szovjet haderő, hogy a végső pusztulástól mentse meg országunkat, nemkülönben fővárosunkat. A gyűrű mind szőkébbre zárul Budapest körül és az orosz tüzérség tüze már december elején a város belterületét éri. Így indul el a heteken át tartó ostrom minden szenvedése, éhezése, méhében hordozva a halálos pusztulás lehetőségét, hogy azután a Vörös Hadsereg önfeláldozó harcával szabaduljon meg a megpróbáltatásnak szörnyű poklából. Az ország fővárosa rommá és üszökké vált. Aki közvetlenül az ostrom után látta, úgy érezte, hogy az ország szívét élte halálos döfés és ezzel megszűnt az élet lehetősége országunk számára. Mindenki úgy érezte: a halálos dermedtségből nincs többé föltámadás! Azonban a lelkeket bénító aléltságból a feleszmélés lassú folyamata megindult, túljutottunk halálosnak látszó agónián és ezzel elindult az a az akarással telített törekvés, hogy a romokon új élet sarjadjon. Megindult a romok eltakarítása Egyesületünkben és Szervezetünkben is, hogy erős hittel, jobb jövőbe vetett reménységgel, meggyőződésünkben megerősödve építsük fel újra mindazt, amit a gaz és hitvágy erőszak pusztított el. És bár még Budáról sűrűn jönnek a belövések, amelyek közül több találat éri amúgy is súlyosan megrongált székházunkat, elindul a hivatali munka nyitott, kitört ablakok mellett, tizenöt fokos hidegben, hogy szolgálására álljunk szaktársainknak, mindazoknak, akik gyámolításra szorulnak ebben a kegyetlen helyzetben. Éhezéstől és hidegtől megviselten folyik az építő munka, hatalmas belső tűz melegíti át szívünket, mert láthattuk, hogy az országot ért súlyos csapásból, habár sok rész is jutott számunkra, a nyomdászat töretlen egységében, az éniakarás hitével, a közös munka meggyőződésével áll rendelkezésre közös nagy érdekeink szolgálására. Most, amikor hosszú időn át tartó némaságunkból felszabadulunk és kifejezésre juttathatjuk elgondolásainkat, forró köszöntésünket, baráti kézszorításunkat és ölelésünket küldjük szaktársainknak, bízunk abban, hogy a hosszú évtizedekig tartó elnyomás kegyetlen kötelmeitől fölszabadultan ugyanazzal a hittel és erővel veszik ki részüket az újjáépítés hatalmas munkájából, mint harcos múltunkban mindenkor. De szóljon báj a telt köszönetünk a felszabadító Vörös Hadsereg felé, amely hatalmas átütőerejével segített bennünket ahhoz, hogy a közös ellenség megsemmisítése után felépíthessük a szebb és boldogabb magyar jövendőt a demokrácia jogegyenlőségének elve és gyakorlata alapján. Hálatelt tisztelettel fordulunk a Szovjetbirodalom államfője, Sztálin elvtárs felé, akinek a nevéhez fűződik a Vörös Hadsereg dicsőséges fegyverténye, nem utolsó sorban, hogy ennek folytán a háború után hosszú és nyugalmas béke köszönt majd Európa, illetve a világ dolgozó népeire. A dolgozók számára a nyugalom évtizedei nem azt fogják jelenteni, hogy tétlen szemlélői, hanem cselekvő tényezői legyenek annak a fejlődésnek, mely meg fogja oldani a dolgozók gazdasági, politikai és társadalmi problémáit a demokrácia eszközeivel. Ez a meggyőződéssel telített felfogás töltsön el bennünket, aminek eredménye csak egy boldogabb és igazabb közös jövendőnk lehet. B. L. Ideiglenes Intézőbizottság Buda ostromának idején, amikor még a fasiszta szörnyeteg mint a ketrecbe zárt oroszlán védekezett és Pest városára sűrűn hullottak a gránátok százai és székházunk körül erős robbanások reszketették meg a levegőt, akkor került sor arra, hogy az új helyzetnek megfelelően Olyan intézkedések tétessenek, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az ügyek tovább legyenek vihetők. Az uccákon való járás-kelés még nem volt biztonságos, mert a lövedékek és a romok hullása azzal a veszéllyel fenyegette a járókelőt, hogy a veszendőbe mehet kallóra doboz éle. Ennek következtében csak néhány tucat ember merészkedett el romokkal telített, ablaktalan székházunk helyiségeibe, amelynek óvóhelyén tartottuk meg gyűlésünket sűrű belövések közepette, gyertyavilág mellett, hogy kiválasztassanak azok, akikre Egyesületünk és Szervezetünk ügyeinek vitelét bízzék. Ez a gyűlés is az új átalakulás, illetve együttműködésről szóló megállapodás folytán vált szükségessé, hogy annak szellemében bízassanak meg azok, akikre a vezetés és irányítás felelősségteljes munkája hárul. Az 1945 február 10-én tartott nyomdászgyűlésen a napirendet Brumiller László szaktárs ismertette, míg a Szakszervezeti Tanács képviseletében Kossa István elvtárs beszélt az együttműködés fontosságáról és szüki vége1'ségéről, kidomborítva azokat a nagy és fontos feladatokat, amelyek a munkásság gazdasági érdekeinek kiépítése érdekében a szakszervezetekre fog hárulni a szervezeti alkotmányosság kérdésében. Hosszabb és beható vita követte a felszólalásokat, amelyek különösképpen a határozatképesség ügyében hangzottak el, mert valóban spán voltak szaktársaink olyan nagy számban képviselve ezen a gyűlésen, amelyet a budapesti szaktársak képviseletének lehetett volna tekinteni. Azonban a helyzeti adottságok, a harci állapot figyelembevételével mégis elhatározásra kellett jutnunk és ennek megfelelően az alábbi szaktársakat választotta meg a gyűlés az Ideiglenes Intézőbizottságba:tíagi Imre, Barabás László, Brumiller László, Buczella Árpád, Deschelák Rudolf, Epery István, Huszár István, Jaksics József, Kulinie Sándor, Koltai (Kenek) Pál, Kerék Lajos, Kirmayer Ferenc, Kulcsár Imre, Külföldi Győző, Palkó Sándor, Pavlovszky Ferenc, Pálmai Miklós, Perecz Ferenc, Prohászka Ferenc, Ráday Iván, Roboz Aladár, Schillinger Lajos, Schmidt Béla, Seress Irén, Szász Tibor, Willert Andor, Wuttka Ignác. Abban a fogalmazásban, hogy Ideiglenes Intézőbizottságról van szó, az is benne foglaltatik, hogy a kérdés szükségszerűen csak ideiglenes módon nyert elintézést, végleges, illetve állandóbb jellegű bizottság választására majd akkor kerülhet sor a szervezeti alkotmány rendelkezéseinek megfelelően, ha az ország egységessége a hadműveletek befejezése után be fog következni. Mert kétségtelen és való, hogy a Szervezet vezetését a kongresszus — a nyomdai munkásság kiválasztottjainak — feladnia egyedül és kizárólagosan az általuk érdemesekre bízni. Ennek a felfogásnak tiszteletben tartását jelenti az ideiglenes jelleg, ami csak átmenetileg és addig tartható fenn, amíg az alkotmányos választás lehetősége be nem következhet. Ilyen feltételek mellett vállalták szaktársaink is megbízatásukat. . . . Az Ideiglenes Intézőbizottság első ülését február 14-én tartotta és amelynek első ténye volt, hogy a német Gestapo által elhurcolt Gyürey Rudolf szaktársunk helyét Gyürey szaktárs visszatértéig betöltesse. Az ostromot megelőző időben Brumiller szaktárs részben más területen való beosztása, másrészt a nyilasok és a Gestapo üldözése következtében az ügyek vitelét, mint a Szervezet vezetőjének helyettese nem vehette át, erre csak akkor kerülhetett sor, amikor Pest felszabadult, Brumiller szaktárs azonnal szolgálattételre jelentkezett. Az első bizottsági ülés a Szervezet vezetését Brumiller László szaktársra bízta, aki a megbízatást a kongresszusig vállalta, mert szerinte ennek a kérdésnek a személyi megoldása is a kongresszus, mint «skotihényv« testület feladatkörébe tartozik. Ennél az álláspontjánál fogva vállalta a Ti/pof/rplna szerkesztését is. Jólesően és örömmel közöljük, hogy Grósz Ernő szaktárs külföldi internáltsátrából hazaérkezett és elfoglalta régi helyét a Szervezet hivatalában. Az Ideiglenes Intézőbizottság újraválasztására is sor került 1945 április hó 22-én. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert hiszen, amint azt fentebb említettük, az első választáson a szaktársak képviselete igen gyér számú volt és így mi tagadás, sok kétség fért a bizottság legalitásához. Ezt érezvén át, utalt a bizottság arra a megállapításra, hogy a viszonyok előnyös változásával, amelynek révén már látogatottabb összejövetelre is mód adódott, általános nyomdászgyűlés válasszon újj bizottságot. A körülményekhez képest lényegesen látogatottabb volt ez a gyűlés, amelyen Brumiller László szaktárs a történelmi átalakulás jelentőségéről, Halász Alfréd szaktárs az Egyesület helyzetéről és azokról az intézkedésekről szólt, amelyeknek megtételére szükség volt az ügyek továbbvitele céljából. Palkó Sándor kolléga az együttműködés fontosságát hangsúlyozta ki, míg a Szakszervezeti Tanács képviseletében Piros László elvtárs a munkásegység nem ietejelentőségű kérdésével foglalkozott felszólalásában, ami után az alábbi szaktársakat választották az intézőbizottságba: Bagi Imre, Brumiller László, Buczella Árpád, Grigalek Lajos, Halász Alfréd, Heitzer Imre, Huszár István, Kerék Lajos, Kruzslák Ferenc, Lengyel Lajos, Palkó Sándor, Pápay József, Povarjiy Jenő, Prohászka Ferenc, Ráday Iván, Kchil Unger Lajos, Seress Irén, Székely Artúr, Tejperovits Károly, Willert Andor, Wuttka Ignác. Póttagok: Boné József, Desohelák Rudolf, Ehrmann László, Horváth Gyula, Iriczfalvy Györgyné, Jaklics József, Kapitár Józsefn,, Keltái (Kanek) Pál, Mestyán János, Miséje Tivadar, Nagy József, Pajor Károly, Perecz Ferenc, Reiner Géza, Sidor Viktor, Sumits István. Közben Székely Artúr és Lengyel Tamás lemondott, helyette behívták Heiner Gézát és Mestyán Jánost. Ezzel egy új folyamat indul fel szervezeti életünkben, amelynek célja az újjáépítés úgy szervezeti, mint gazdasági vonatkozásban, annak érdekében hogy szaktársaink helyzete a súlyos viszonyok között a lehetőségig emberibbé váljon. A bizottságnak gazdasági vonalon tett intézkedéseiről egy másik cikk keretében számolunk be röviden, tekintettel lapunk korlátolt terjedelmére. —r.—ó. Közös együttműködés Nem kis jelentőségű, hanem a messze jövőre kiható eseményt jelent, hogy az orosz hadsereg bevonulását követően bekövetkezett politikai rendszerváltozásban a két munkáspárt, a kommunista és szociáldemokrata párt közös megegyezést kötöttek az együttműködés tekintetében. Ezt a fegyverbarátságot szemléleti beállítottságunk folytán örömmel kell köszöntenünk, mert hisz ez azt jelenti, hogy mindkét párt hatalmas erőgyarapodáshoz jutott abban a reánk váró küzdelemben, amelyet a demokrácia ellenségeivel kell vívnunk a jövőben, mert hogy ilyenek vannak, az kétséget nem szenvedhet. Ezzel a ténnyel a két munkáspárt hatalmas lépést tett az elérendő célok, a szocializmus megvalósulásának lehetősége felé, kiküszöbölve azokat a szétválasztó elvi ellentéteket, amelyek a múltban az erők megoszlásán túl oly hátráltatólag hatottak a magyarmunkásmozgalomra és amelynek következményei oly súlyosan befolyásolták közös áldozatos harcunk sikeres megvívását, amely körülményt politikai és gazdasági elenfeleink sikerrel használtak ki. Az erők megoszlásának következtében előállott helyzet nem kismértékben járult ahhoz, hogy ellenfeleink nagymérvű erőgyarapodásra tehettek szert, hanem még olyan látszatot is kelthettek az aklukba hajszolt lumpenproletariatussa il, mintha a magyar dolgozó osztály helyeselte és elfogadta volna az általuk létrehozott öncélúságukat és a kiváltságukat szolgáló fasiszta rendszert. Ilyen harpis látszat alapján a félrevezetett és politikailag iskolázatlan, ennek következtében tájékozatlan közvélemény könnyen juthatott arra a téves megállapításra, hogy a fasiszta banditizmus rendszere az ország népének érdekét szolgálta. Hisszük és az a meggyőződésünk, hogy a közeljövő minden tekintetben igazolja az együttműködést kifejező és megvalósító,harcainkban közös frontot jelentő állásfoglalást, mind elvi, mind gyakorlati szempontból, aminek az eredménye nem lehet más, mint az, hogy az egységes, oszthatatlan magyar munkásmozgalom átütőereje hatalmas erőgyarapodása révén lebírhatatlanná válik és közelebb segít bennünket azoknak a problémáknak a megoldásához, amik elől oly mereven zárkózott el a mindenkori magyar feudalista reakció. Mindezeknek a megállapítása után örömmel fogadjuk a két párt nagy horderejű elhatározását, amely csak üdvére és javára lehet nemcsak a két munkáspártban tömörült harcos dolgozóknak, hanem az ország népének is. Ez az őszinte testvéri összefogás a közös munkára és ha kell harcra való szövetkezést is jelent minden viszonylatban azokkal a le nem becsülhető erőkkel és törekvésekkel szemben, amelyekkel a most kialakult, rendszerré vált magyar demokráciának létek fennmaradását, a jogegyenlőség gondolatának megvalósulását fenyegetik. Fentiek alapján meggyőződéssel telített akarással és elhatározással tegyünk valamennyien hitet és cselekedjünk őszintén és igazán a meg-