Typographia, 1946 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1946-01-01 / 1. szám
Budapest, 1946 január Ъ8 Hetvennyolcadik árfolyam TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SEGÉLYZŐ-EGYESÜLET, BUDAPEST VIII, BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁm telefon: 187-468 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON SZAKSZERVEZET: TELEFON: 424-547 Szaktársainknak, szaktársnőinknek, a szakszervezeteknek, a munkáspártoknak és mindazoknak,akik a demokratikus Magyarország újjáépítésén és megerősítésén fáradoznak, őszinte érzésekkel kívánunk bIrrnn г új esztendőt A TYPOGRAPHIA* szerkesztésé«?« és kiadóhivatala Az új esztendő elé Hát érdemes volt... Érdemes volt elviselni a szenvedéseket, üldöztetést, bántalmat, érdemes volt eltűrni a megaláztatást és gyötrelmeket... Érdemes volt vállalni a megerőltető meneteléseket, az éhezést, az őszi és téli dermesztő hideg szabad ég alatti éjszakázásokat, érdemes volt ökölbe szorított kézzel lenyelni a barbár nyilas- és SS-horda legraffináltabb kínzásait is, átélni a dantei pokol minden borzalmát ... Érdemes volt vállalni az ijesztő veszedelmeket magában rejtő bujkálást, a vérszomjas nácipribékek és a gyilkos és rabló szándékú csatornasöpredék vad üldözését... Érdemes volt a föld alatt szabotálni és elvágni az országra szabadult politikai tébolyodottak szándékait, de vállalni egyben a Hadik-laktanya, a Margit körút, a Svábhegy és a többi kínzókamra „hőseinek“ tajtékzó hajszáját és dühét... . Érdemes volt átvészelni akár így, akár úgy az utóbbi két és fél évtizedet, az egyéni és a kollektív fájdalmakat, érdemes volt eltűrni az eszeveszett háború minden csapását, minden átkát... a front szörnyűségeit és az elsötétített Hinterland borzalmait... Érdemes volt emberfeletti küzdelmet folytatni a megmaradásért... érdemes volt, mert a jutalom bőségesen kárpótol minden szenvedésért. Az ország felszabadítása meghozta az egyén, a dolgozó milliók szabadságát is. A hosszú évszázadokon át elnyomottam semmibevetten, kiuzsorázottan élt hatalmas tömegek, a gyárak rabszolgái, a föld és a bányák sötétségének robotos páriái letépték magukról a testi és lelki bilincseket. És most széttárt karokkal, a felszabadulás örömétől ragyogó tekintettel harsoghatják egy hatalmas kórusban évtizedeik valósággá vált ígéretét: ,... szabad lesz majd a nép!“ „Ez a harc lesz a végső!.. * S ha a szellemi és lelki felszabadulással nem jár együtt a fizikai és anyagi jólét, ha a bőségezaru még _ nem halmoz el bennünket minden széppel és jóval, ennek nem a béklyóktól megszabadított ország az oka. Mostani nélkülözéseink a végleg elpusztult országvezetők és országveszejtők megbocsáthatatlan bűne. A megsemmisülésbe zuhant átkos elmúlt rendszer zúdította ránk a háború rémségeit és annak törvényszerűen jelentkező következményeit. És most itt áll ez a szerencsétlen kifosztott ország rengeteg gonddal, soha el nem képzelt nehézségekkel terhelve, megy az első békés új esztendőnek. Az elvégzendő feladat talán visszariasztja a gyengéket, a sikerben bizonyára kétkednek a kishitűek, de a munkásság, amely a felszabadulás első percében már csodálatos élni akarásának és bizakodásának erejében megacélosodva vágott neki az új, a szabad magyar élet megteremtésének, ma sem csügged. Ez az önmagára talált s a munkásegység megteremtésével hatalmas politikai és gazdasági erőt reprezentáló dolgozó társadalom az elmúlt esztendőben hitet és bizonyságot tett új országot építő elhatározásáról. És ha keserves, pillanatnyilag bizony elég küzdelmes körülmények szakadtak is ránk, becsületes munkáját nagy áldozatvállalás mellett tovább végzi. Tovább végzi, mert tudja, hogy sajátmagának épít az elmúltnál szebb, boldogabb hazát. Az új esztendő küszöbén eszünkbe jutnak az elmúlt évek borzalmai s ez a visszaemlékezés kell, hogy új erővel töltsön el minden igaz embert. S ha a közeljövő még nem varázsolja elő számunkra a Kánaánt annak jólétével, de bizton tudjuk, hogy megfeszített munkánknak ez lesz a jutalma. A magyar jövendő gazdag ígéret a számunkra. A szellemi és lelki felszabadulás után, ha küzdelmekkel teli úton is, de eljutunk a dolgozókat megillető jobb sorshoz is. Hát igenis, érdemes volt megmaradni! Érdemes volt megmaradni, hogy álmainkat, vágyainkat, magunk és gyermekeink boldog jövendőjét megvalósíthassuk! G. E. Helyzetjelentés A magyar nyomdai munkásság lelkiismereti tisztaságának tudatában, emelt fővel állhat a történelem ítélőszéke elé. Talán túlzott becsületességgel tartotta magát azokhoz az íratlan törvényekhez, amelyeket az ország vezetői jelöltek meg annak érdekében, hogy azok korrekt megtartása segítheti át szerencsétlen hazánkat a háború okozta szörnyű bajokon, eddig nem ismert nehézségeken. Kár volna, szépíteni,hiba volna elleplezni, mellébeszéléssel tagadni azt a mindannyiunk által érzett súlyos helyzetet, melybe a dolgozók társadalmának tagjai és ezek között is elsősorban a nyomdai munkások jutottak. Rendkívüli módon leromlott megélhetési viszonyaink — túl az általános, rossz gazdasági adottságokon — elsősorban és legfőképpen annak tudható be, hogy a felszabadulástól kezdődően mind a mai napig nem egyéni érdekeinket, hanem a tönkretett ország talpraállítására, megerősítésére szolgáló célokat követtük. Ennek a nagy, szent törekvésnek alárendeltük különleges, speciális szempontjainkat és a tiszta szándékok szolgálatának nagyszerű érzése megnemesítette a nyomdai munkásságban az áldozatvállalás, a lemondás okozta nehézségeket, a nélkülözés révén osztályrészül jutott szenvedéseket. Mindezt nem panaszként mondjuk, nem vénasszonyos siránkozás a részünkről, hanem a tőlünk megszokott őszinteség, nyíltság alapján történő tényt megál.spi-fV- Vállaltuk a terheket, a fizikai létünket is veszélyeztető lemondást, mert tudtuk, hogy igaz ügyért, lerombolt, kifosztott hazánk megsegítéséért küzdünk. De teljes joggal tesszük fel a kérdést: ezt a magunkra vállalt és becsületesen teljesített magatartást mindenki követte-e és a segítésben úgy vette-e ki ,a részét, mint a nyomdai munkásság? Erre a kérdésre — sajnos — könnyen és csak nemmel válaszolhatunk. Nem célunk, de nem is a mi hivatásunk, hogy mások cselekedeteit bírálattal illessük. Nem akarunk törvényt ülni egyes társadalmi osztályok vagy különböző foglalkozáshoz tartozó kisebb-nagyobb rétegek felett Azonban azt nemcsak szabad, de kötelességünk is megállapítani, hogy sokan, nagyon sokan vannak ebben az elszegényedett országban, akik önző érdekeiknek megfelelően aknázzák ki bitang lelkiismeretlenséggel a szétesett gazdasági helyzetet és élnek vissza a demokratikus kormányzat kezdeti nehézségeik miatt a gyengeségével és türelmével. De ne folytassuk a keserűségek, a jogos panaszok és sérelmek dühítő felsorolását. Talán elérkeztünk most arra a pontra, amikor a kormányzat is megelégelte már a visszaélések, a túlkapások ellen a rábeszélés eszközét használni és ehelyett erélyes rendszabályok alkalmazását veszi igénybe. Tekintetünket fordítsuk inkább a jövő felé és szilárd elhatározással azon munkálkodjunk, hogy — a lehetőségek szűk korlátai között is — az eddiginél jobb, méltóbb helyzetet teremtsünk a magyar nyomdai munkásság számára. Ennek a jövőt építő munkának a jegyében vált mozgalmassá szervezeti életünknek most lezajlott néhány hete. Központi vezetőségünk üléseinek állandó napirendi témája volt a nyomdai munkásság megélhetési viszonyainak vizsgálata és — a fennálló törvényes rendelkezések keretein belül — feljavítása. Ez a szándék három esetben sikerrel is járt. Hogy az eredmény nem válhatott maradandóvá, hogy az elért bérjavítások nem jelentettek állandó jellegű javulást, annak kizáróan az árak fölfelé rohanásában van a magyarázata, Így azután ez a probléma szinte egy percre sem juthatott nyugvópontra, felszínen tartotta azt nyomasztó időszerűséggel a nyomdai munkásság erősen leromlott és visszamaradt megélhetési helyzete. Az üzemekben dolgozó szaktársaink érthető nyugtalanságban morzsolták súlyos gondokkal teli napjaikat. Nem rajtuk múlt, hogy a nélkülözések olyan jelenségeknek voltak valósággal törvényszerű előidézői, amelyek bizony a mi társadalmunkban eddig merőben szokatlanok, ismeretlenek voltak. A tehetetlenség, a szinte teljesen lezüllött anyagi állapoton való segítési akarás kellett, hogy kifelé is hangot kapjon. Ha nem is tudjuk magunkévá tenni az alkalmazott eszközöket, akarva, nem akarva meg kellett értenünk azokat a demonstratív megnyilatkozásokat, amelyeknek nem volt más céljuk, mint az és_ csakis az, hogy felhívják illetékesek figyelmét is arra a Tehetetlen ^ állapotra, amelyben a dolgozók, de különösképpen a nyomdai munkások élnek, folytatnak emberfeletti reménytelen küzdelmet puszta létük fenntartásáért. így jutottunk el december 11-hez, amikor is a budapesti nyomdák bizalmi férfiai értekezletre ültek össze, megtárgyalni a segítés lehetőségét. Ezen az értekezleten ragyogóan nyilatkozott meg a nyomdai munkásság kiválasztottjainak bölcs mértéktartása. Bizalmi férfi szaktársaink egész sora szólalt fel ezen az értekezleten s a felszólalók közül egyetlenegy sem ment el túlzó, a mai magyar gazdasági életben megvalósíthatatlan igények követeléséig. Annak azonban mindenki hangot adott, hogy a jelenlegi hihetetlenül leromlott életnívót természetbeni juttatással és a mozgó bérskála bevezetésével fel kell javítani. Az értekezleten Brumiller László szaktárs, a Szervezet vezetője bő és a kérdés legaprólékosabb részletére is kiterjedő válaszában ismertette az Intézőbizottság álláspontját. Rámutatott figyelmen kívül nem hagyható általános politikai és főleg gazdasági, valamint különleges nyomdaipari szempontokra, majd pedig javasolta, hogy másnap, tehát december 12-én a bizalmi szaktársakból összeállított küldöttség keresse fel a miniszterelnököt, aki előtt tárjuk fel súlyos helyzetünket, juttassuk kifejezésre sérelmeinket, jogos panaszainkat és kérjük azok orvoslását. A bizalmi férfiértekezlet — habár mindvégig megtartotta azt a nívót, amely mindenképpen méltó a nyomdai munkások e régi, kipróbált testületéhez — bővelkedett izgalmas jeleneteikben is. Ezen viszont csak az csodálkozhat, aki nem ismeri azt a küzdelmes életet, amely nekünk, nyomdászoknak jutott osztályrészül, de csodálkozhat az is, aki nincs tisztában bizalmi szaktársaink felelősségtudatával. Ezen az értekezleten jelentkezett olyan felfogás is, amelynek az volt a lényege, hogy addig, amíg helyzetünkön nem történik lényeges változás, a nyomdai munkásság szüntesse be a munkát. Ez az álláspont azonban kisebbségben maradt azok felfogásával szemben, akik a munka folytatása mellett döntöttek, azzal, hogy végső elhatározásukat a miniszterelnöknél történő látogatás után hozzák meg. _ A bizalmi férfiértekezletet követő napon tehát megjelent a 20—25 főből álló küldöttség Tildji Zoltán miniszterelnök előtt. A miniszterelnök dolgozószobájában fogadott bennünket Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád elvtárs államminiszterek, Bán Antal iparügyi, Gerő Ernő közlekedési miniszter elvtársak, Bárányos Károly közellátási miniszter és Vas Zoltán elvtárs, a Gazdasági Főtanács főtitkárának jelenlétében. A küldöttség szónoka, Brumiller szaktárs, ismertette a miniszterelnökkel és a kormány jelen volt tagjaival sérelmeinket, vázolta azt