Typographia, 1946 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1946-01-01 / 1. szám
Január bő a nyomorúságos helyzetet, amelyben a nyomdai munkások élnek és előterjesztette kívánságainkat, melyek megvalósulásuk esetén alkalmasak lennének arra, hogy erősen leromlott viszonyainkban még a mai rossz gazdasági körülmények között is valamelyes javulást hozzanak. Közel félórás beszéde után végezetül átnyújtotta Brumiller szaktársa miniszterelnöknek emlékiratunkat, melyben a küldötte cégjárás célját foglaltuk össze írásban. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy az előadottak mély hatást keltettek a kormány jelen volt tagjaiban. Erre pozitív bizonyíték az a válasz, melyet a miniszterelnök adott az elmondottakra. A miniszterelnök vázolta a küldöttség tagjai előtt azt a végtelenül leromlott állapotot, amelybe országunk jutott a kifosztás, a háborító károk és a rossz termés következtében. Utalt arra, hogy ha meg akarjuk menteni a magunk és gyermekeink számára a jövendőt, vállalni kell sok-sok nélkülözést, lemondást. Beszélt arról, hogy fölemelkedésünket a kormányzat a közeljövőben megteendő intézkedésein túl elsősorban és legfőképpen a munka, a megfeszített munka biztosíthatja. De mindezeken az általános vonatkozású tételeken túl megérti a szellemi és lelki újjáépítés terén oly jelentős szerepet betöltő nyomdai munkások panaszát, azt jogosnak és orvoslandónak tartja. A kérdést a Gazdasági Főtanács elé viszi, melynek döntéséről értesítést kapunk. A miniszterelnöki kihallgatást követően még aznap délután folytattuk az előző napi bizalmi férfiértekezletet. Itt Brumiller szaktárs beszámolt a történtekről és az intézőbizottság nevében ajánlotta a miniszterelnöki válasz tudomásulvételét. Bizalmi férfi szaktársaink józan ítélőképességét és komoly felelősségérzetét bizonyítja, hogy a jelentést túlnyomó többséggel elfogadta. Teltek a napok és a beígért miniszterelnöki értesítés még nem érkezett meg. Ez a körülmény — közbeeső átmeneti segítséget keresendő — arra indította a Szervezet vezetőségét, hogy közvetlenül a munkáltatóknál járjon el bizonyos segítés érdekében. A lefolytatott tárgyalások eredményeként megállapodás jött létre, amelynek értelmében a december 17—22-ig terjedő hér bér fizetésekor a rendes hetibéren kívül még kétheti munkabérnek megfelelő összeg illeti meg a nyomdai munkásokat. Ha tekintetbe vesszük, hogy ez a kétheti munkabértöbblet éppen azon a héten kerül kifizetésre, amikor a forgalomban volt pénz a negyedére dévai váltatott, akkor, ha nem is nagy jelentőségű, de mindenesetre eredménynek könyvelhető el a munkáltatókkal kötött eme megállapodásunk. Ezzel a megállapodással vélte a vezetőség némiképpen enyhíteni azt a kínos helyzetet, amelybe a dolgozók jutottak a karácsonyi ünnepeket, megelőző napokban. Ezt a megoldást átmenetinek tekintettük, vártuk a beígért intézkedést és az új kollektív szerződés talán némikép a munkabérekre vonatkozó rendelkezéseit. Sajnos, sem ez, sem az nem látott napvilágot, így tehát újból magunknak kellett cselekednünk. Újból összeültünk a munkáltatókkal és megállapodtunk abban, hogy a következő héten — december 29-i kifizetéssel — az előző heti, tehát háromszoros munkabérnek megfelelő összeg illeti meg a nyomdai munkásokat. Tekintettel arra, hogy a fenti megállapodás után az új kollektív szerződés és speciális nyomdaipari viszonyaink nem nyertek rendezést, január 2-án olyan értelmű megegyezésre jutottunk a munkáltatókkal, amelynek értelmében mindaddig, amíg a kérdés a kormányzat részéről nem nyer elintézést, a munkabérek abban az összegben fizettetnek ki, mint történt az az utóbbi három hétben. A különórák is a teljes heti kereset alapján számíttatnak a december 31-ével kezdődő héttől. Ha ezek a megállapodások távolról sem jelentik a ránk nehezedő probléma megoldását, valamelyes megnyugvást mégis eredményeztek, aminek következtében az üzemekben rendben folyt a munka. E sorok írásakor a továbbiakról még nem áll módunkban beszámolni. De megemlítendőnek tartjuk, hogy meghívásra fölkerestük a Gazdasági Főtanács főtitkárságát, ahol jegyzőkönyvbe lefektetve adtuk elő konkrét kívánságainkat, kérve, hogy azok most már sürgősen tárgyaltassanak, előterjesztéseink teljesítessenek, hogy annak nyomán legyen biztosítható az üzemek további békés munkája. Hisszük, hogy a kormányzat — amiként az megállapítást nyert a miniszterelnöki válaszból — magáévá teszi sérelmeink, panaszaink orvoslását és most már rövidesen segítségére siet a súlyos gondokkal küzdő nyomdai munkásságnak. Józan ésszel felmérve a lehetőségeket, teljes tudatában vagyunk annak, hogy a mai körülmények között nem számíthatunk olyan rendezésre, amely gondtalan, normális körülményű megélhetést biztosítana. Ezzel mindenki tisztában van. Nem akarunk a magunk számára senkivel szemben sem különleges helyzetet teremteni. Azt azonban joggal kívánhatjuk, hogy a nyomdai munkásság, amely szervezkedésében immár közel egy évszázadra tekinhet vissza, e tiszteletreméltó múltjánál és a szel TYPOGRAPHIA lemi és lelki újjáépítés döntő fontosságú munkájában való részvételénél fogva úgy kezeltessék, mint amire vitathatatlanul igénye lehet. A fentiekben kívántunk hű képet festeni a közelmúlt idők bennünket igen közelről érintő kérdéseiről. Reméljük, hogy lapunk legközelebbi számában már rendezettebb állapotok bekövetkeztéről adhatunk hírt. . _ _ Gallé (Grosz) Ernő 1946 Újévi gondolatok ilyenkor boldog új évet kívánnak egymásnak az emberek. Van ebben a kívánságban valami megszokott formaság, de van benne valami őszinte kívánság is, amit az örök emberi reménykedés fűt, hogy talán az új esztendő valóban jobb, boldogabb lesz az előbbinél. És most, 1946 első napjaiban mit gondoljunk, mikor az új év jut az eszünkbe? Boldog új évet kívánni szinte ironikusan hat. _ úgy néz ki, mintha gúnyt űznénk siralmas jelenünk közepette még siralmasabb jövőnkből. Valóban, talán életünk folyamán soha ilyen katasztrofális helyzetben még nem voltunk. Még soha nem álltunk olyan tehetetlenül egy nyomorúságos állapot közepében, mint napjainkban. Szinte felforr az agyunk, mikor bárhova nézünk vagy nyúlunk és mindenhol egy nyalkas bizonytalanságot érzünk. Mintha valami láthatatlan abroncs venne körül, ami összefog nyomorunkkal és nem enged kimozdulni egy tehetetlen egyhelyben topogásból. Érvek és indulatok kavarognak körülöttünk, hol az egyik, hol a másik hatása alá kerülünk. Elmosódnak előttünk a választóvonalak és gyakran nem tudjuk, hogy melyik oldalán állunk az életnek. Furcsa iróniája a sorsnak, hogy mikor a legnagyobb szükség van a józan tárgyilagosságra, amikor a legnehezebb hideg fejjel mérni a dolgokat. Mikor itt állunk az 1946-os esztendő első napjaiban és a szó szoros értelmében nem tudjuk, hogy lesz-e ennivalónk a következő napokban, akkor legyünk higgadtak és rideg tárgyilagossággal mérjük ki koplalásunk nagyságát, és idejét és minden belső megrázkódtatás nélkül vegyük tudomásul a valóságot, hogy kimérten, óvatosan haladhassunk a legrövidebb úton kifelé a nyomorúságunkból. Ilyet embertől kívánni nem lehet! — szinte hallom az ellenvetést. Tudom, hogy az emberek nem egyformán indulatosak és nem is egyformán okosak. Tudom, hogy nagyon nehéz legyőzni a legtöbbször rossz érvekkel táplált indulatokat Tudom azt is, hogy nagyon nehéz észt reklamálni ott ,ahol bizony sokszor egyszerűbb dolgokra sem telik. De vajjon van-e más út? Forradalmárok, politikusok, próféták és bolondok szoktak a tömegek élére állva utat mutatni. És a tömegek sokszor meglincselik a prófétát és mélyen meghajtják hódolóan a fejüket a kalandor előtt, aki zavaros eszmék halmazával gyújtja alá Indulataikat. Jobb kellemes hazugságokban élni, mint az igazság törvényeihez szabni életünket De milyen véresen ridegen hajtja be az élet a maga követeléseit, mennyire meg kell fizetni a hazug illúziókért, mennyire kíméletlenül egyszerre lesznek esedékesek sokszor az elmulasztott törlesztések! Mai nyomorúságunk is csak törlesztés. Huszonöt év megtűrt és gyakran megtapsolt hazugságainak ára, ami szinte egyszerre vált esedékessé. Ez nem vigasz, de tanulság kell, hogy legyen! Tanulság, nehogy ismét hasonló adósságba keveredjünk. Mert ne feledjük, az, hogy napjaink nagy problémáin hogyan jutunk túl, milyen eszközökhöz nyúlunk, mit áldozunk fel és mit tartunk meg magunknak, az jelenti holnapunkat. Az élet gazdasági és politikai vonatkozásai mélyen összefonódnak. A politika arra való, hogy irányítsa a gazdasági életet, a gazdasági arra, hogy a politikát megalapozzák vele. Napjaink roppant megpróbáltatások elé állítanak bennünket. A háború befejezésével adódó helyzet komoly politikai hatalmat adott, a munkásság kezébe. A társadalom gazdasági szerkezetének lényegében érintetlenül hagyása folytán — ami részben a jelenlegi világpolitikai erőviszonyok következménye — a gazdasági pozíciók nagyjaiból a régi kezekben maradtak. A társadalom széles rétegeire nézve igen nehéz körülmények között megindul a harc politikai oldalról egy szociális gazdasági rendért, gazdasági oldalról az egyéni hasznot mindenek elé helyező politikai rendért. Az egyik oldalon a munkásság, a politikai hatalom részbeni birtokosa szegénységben, nyomorúságban és politikai öntudatának kiforratlan állapotában harcol vezetői mögött a gazdasági kibontakozásért és azért, „hogy politikai pozícióit megtartsa és megerősítse, mert ez a legbiztosabb záloga a gazdasági élet további szociális irányú fejlődésének, a másik oldalon a gazdasági hatalom birtokosai küzdenek a munkásság politikai hatalmának megnyirbálásáért, mert ebben látják legfőbb veszélyeztetőjét önző érdekeiket szolgáló, tehát lényegében antiszociális gazdasági terveik megvalósulásának. A harc tehát áll: a ködfejlesztők működnek,az arcvonalak elmosódása csak a kevésbé öntudatos rétegnek árthat. Hazug teóriák kergetik egymást, melyeknek egyetlen célja a nyomor következtében előálló indulatok megnyergelése és a tömegek fellázítása a jelenlegi politikai hatalom ellen. A haditerv tehát egyszerű: a munkástömegek elégületlenségének felszításával fokozni a gazdasági nehézségeket és így csődbe kergetni azt a politikát, amely a munkáspártok aktív közreműködése mellett hozzákezdett most már gyakorlatilag a dolgok szociális irányú átrendezéséhez. Ez tehát a helyzet. És újra alkalmazzák a régi, de eddig még mindig bevált módszert: a munkásságot nyomorán és tudatlanságán keresztül önmaga érdekei ellen felvonultatni, belevinni a tömegekbe, hogy mindaz a rossz, ami van, a kormánynak köszönhető, ezért mindent mindig ócsárolnak és lehurrognak. Fokozzák a kétségbeesést és a defetizmust, nagy veszélyeket festenek a falra, ami a kormány „hozzá nem értő“ intézkedéseiből fakad, kézzel lábbal bizonyítják, hogy a kormány mindent rosszul csinál, de nem mondják meg persze, hogy hogyan kell jól csinálni. Nekik minden mindegy, csak ne tudjon konszolidálódni az a politikai rendszer, amelynek komoly, szociális jellege mindaddig nyilvánvaló, amíg a két munkáspárt is részt vesz annak irányításában. Teszik ezt tudatos megfontolássá azok, akiknek egyéni érdekeik a munkásság politikai befolyásának gyengítése, de teszik ezt néha munkások is, akiknek a politikai érettsége nincs azon a fokon, hogy felfognák, kinek tesznek szolgálatot, mikor a következményeket nem végiggondolva, indulatoktól hajtva rombolják a munkáspártok által is támogatott kormány tekintélyét. És napjaink szédítő nyomorúságában kerül a munkásság ebben a harcban ismét a történelmi próbatétel elé. Vájjon telikre öntudatából és erejéből, hogy megnyerje ezt a csatát? Sok, nagyon sok múlik ezen! A történelem nagy főkönyvében sok íródhat javunkra, de sok íródhat hátrányunkra is. Az esedékesség, mint legtöbbször, majd csak évek múlva következik be és akkor kasszírozunk vagy fizetünk. Hogy mit jelent egy nagy történelmi adósságot kifizetni, azt éppen napjainkban érezhetjük legjobban. Vigyázzunk tehát! Vigyázzunk, nehogy ebben a mindennapi egy tál lencséért folytatott harcban az „apai“ örökségünket, a politikai jogainkat veszítsük el részben vagy egészben. Nehogy elvakult indulataink közben eladjuk jussunkat azzal, hogy akaratunk ellenére a túloldal erőit segítjük győzelemre. Mindenki tudja, hogy a szó szoros értelmében éhezünk, de végzetes öncsalás, ha azt hisszük, hogy a jelenlegi politikai rendszer elleni harccal segíthetünk ezen, vagy hogy a gazdasági harcot, sztrájkot külön tudjuk választani a politikától. A tétel komoran egyszerű: így vagy úgy, de a megpróbáltatásokat ki kell bírni. Ha fegyelmezetten csináljuk és így nem adunk fel semmit politikai pozícióinkból, akkor a bajok kikoplalása után miénk a jövő, ha fegyelmezetlenül csináljuk, akkor ugyanannyi koplalás után — de elkótyavetyélve a politikai hatalmat, amit a történelem szinte ajándékba adott nekünk — nyomoroghatunk tovább, úgy, mint a „régi jó békeidőben“, amikor ennivalónk ugyan volt, de másra azután már nem tellett. Boldog Új Évet! — mondják ilyenkor az emberek. Én is ezt mondom, de közben arra gondolok, hogy mennyire szinte csak tőlünk függ, hogy boldogabbak lesznek-e az új évek. Eddig úgy éreztük, hogy tehetetlen bábok vagyunk a mások irányította események sodrában, ma meg kell tanulnunk, hozzá kell szoknunk, hogy nagy mértékben tőlünk függ saját jövőnk alakulása. Csak így lehet a szabadság valóban azzá a legmagasabbrendű erkölcsi keretté, amivé a művészek álmodták és amivé nekünk, dolgozó embereknek tenni kell azt azáltal, hogy megértjük, hogy az emberi társadalomnak összetevői és függvényei vagyunk egyszerre, megértjük, hogy nem lehet büntetlenül az emberi összesség ellen cselekedni, mert a pillanatnyi előnyökön túl ott van a nagy történelmi számadás, aminek sohasem tudhatjuk, hogy mennyire leszünk szenvedő részesei. Az új év küszöbén önkéntelenül is gondolnunk kell az elmúlt 21 évre, a háborúra, jelen gondjainkra és ezzel azokra a hibákra is, melyek idáig juttatták a dolgokat. És gondolnunk kell a jövőnkre is, arra a jövőre, mely most már sokkal inkább a mi kezünkben van, mint bármikor ezelőtt. Willért Andor Jegyzőkönyv Felvétetett 1945 november 29-én a Gépmesteregyesületi Agitálóbizottság választásának szavazatszedő bizottsági ülésén. Beérkezett 284 szavazat, ebből érvényes 269, érvénytelen 15. A szavazatok megoszlása. Rendes tagok: Fridrich János 267, Huszár István 268, Lichtenstein Bernát 261, Molnár János 264, Nádai Róbert 257, Schillinger Lajos 268, Schreiber Dezső 265, Trachmann Gyula 264, Veres György 267 szavazat. Póttagok: Geiszler Endre 269, Menich József 268, Miseje Tivadar 269, Rózsa László 268, Schlingloff László 269 szavazat. Budapest, 1945 november 29. Grigalek Lajos Wagner Gusztáv szavazatszedőbizottsági tag. szavazatszedőbizottsági tag. Zsemlevits Lajos szavazatszedőbizottsági tag.