Typographia, 1947 (79. évfolyam, 1-51. szám)

1947-01-10 / 1. szám

ifannár kíS een sáfárkodnak a minta vezetőségek tagjai, a nyomdai munkásság érdekeit — az adott körülmények között — teljes lelkiismeretességgel képviselik. De fontos határozatokat kell hoznia a kongresszusnak a szakszervezeti illeték és az а [UNK]aegyesületi segélyek dolgában is. Nemkülönben meg kell vizsgálniuk küldötteinknek a Typographia ügyét is. Tudjuk, hogy Typographiánk 1945 júliusa óta havonta egyszer jelenik meg. Aki csak kissé tájékozott is szervezeti és egyesületi életünkben, jól tudja, hogy milyen nehézségeket, sokszor zavarokat okoz az a körülmény, hogy lapunk nem hetenként jut el szaktársainkhoz. Éppen ezért beszélnünk kell a kongresszuson errről a problémáról is és olyan megoldást kell találnunk, amely érdekeinknek és szükségleteinknek megfelel. Kongresszusunknak irányt is kell mutatnia a jövőt illetően. Ki kell jelölnie azokat a célokat, melyeket el kell érnünk és programot kell adnia a tennivalókkal kapcsolatban. Szervezeti és segélyzőegyesületi vonatkozásban a jobb, a tökéletesebb felé kell haladnunk. A fokozatos fejlődés elve és nyolcvanöt esztendős múltunk ezt parancsolja. S ha célkitűzéseinket összehangoljuk a lehetőségekkel és ha tennivalóinkat egy rátermett garnitúrára bízzuk, nagyot, értékeset végzett kongresszusunk, я hogy, ez így lesz, arra biztosítók küldöttközgyűlésünk összetétele. Kongresszusunk tanácskozásait minden gátlás nélkül folytathatja. Elhatározásaiban nem korlátozza más, mint a saját lelkiismerete és az ország érdeke. A pusztító háború minden borzalmán túl, a múltban velünk szemben állt ellenséges államhatalom egyoldalú parancsai alól felszabadultan foglalkozhatunk dolgainkkal. Demokratikus államberendezkedésünk a mi számunkra is meghozta a szabad elhatározás lehetőségét. Nem kell mellébeszéléssel, nem kell elkendőzötten tárgyalnunk nagyfontosságú problémáinkat. Tanácskozásaink nem állnak egy rosszindulatú rendőrhatóság akadékoskodó ellenőrzése alatt, amely még a legszebb és legnemesebb elhatározásokban is valami titokzatosat, valami veszedelmeset szimatolt. Életünkben ez lesz az első szabad tanácskozásunk, amely felett nem gyámkodik hívatlanul tőlünk távolálló erőszakos hatalom. Ennek a kongresszusnak határozataiban ki kell hangsúlyoznia az állami „felügyeleti hatóság“ alóli felszabadulás tényét. Szabályzatainkat meg kell tisztítanunk azoktól a rendelkezésektől, amelyeket a reakció kényszerített ránk. Szabott szakszervezet vagyunk és ezt, mi elsősorban úgy magyarázzuk, hogy szervezeti és egyesületi törvényeinket magunk alkotjuk, a mi viszonyainknak és a magunk kívánalmainak megfelelően. Lényegében eddig ss ezeknek a szempontoknak figyelembevételével intéztük dolgainkat, de formailag, akarva, nem alkarva, alkalmazkodnunk kellett a ránkerőszakolt rendelkezésekhez. A fasiszta rendelkezések alól való felszabadulásunk valósággal történelmi jelentőségűvé emeli mostani kongresszusunkat. És ehhez a történelmi szerephez érdemesnek kell lennünk magatartásunkban is. Biztosak vagyunk abban, hogy kongresszusunk tanácskozása méltó lesz a „nagy feladathoz. És itt mindenekelőtt és legfőképpen arra gondolunk, hogy sorainkban nem lehet és nem is lesz széthúzásnak helye. A felfogások, a vélemények igenis ütközzenek meg egymással. Hangoztassuk nyíltan és bátran álláspontunkat, mondjuk el őszintén ellentétes nézetünket, ne hallgassuk el kemény bírálatunkat senkivel és semmivel szemben, mert hiszen a különböző meglátásokból alakul ki a problémák tisztázásának lehetősége. De íratlan parancsként lebegjen előttünk az a kötelezettség, hogy kongresszusunknak és az azt követő időknek a legtökéletesebb egységet, a munkásegységet kell kifejezésre juttatnia. Ha a nyomdásztömegek és így természetesen kongresszusunk tagjai is a két munkáspárthoz tartoznak, ennek nem lehet következménye, hogy tanácskozásaink ezt a körülményt a legkisebb mértékben is magukon viseljék. Bennünket nem választhatnak el egymástól pártjelvények. Tiszteletben és megbecsülésben kell tartanunk a testvér párthoz, a másik munkáspárthoz tartozók véleményét, mert mindenkiről, feltételeznünk kell, hogy magatartását az őszinte jóakarat, közös dolgaink előbbrevitelének becsületes szándéka vezérli. Mert azzal legyünk tisztában: nagy eszményeinket csak úgy tudjuk eredményesen képviselni, ha közös elhatározással, harmonikus együttműködéssel szolgálják azokat. Viszálykodásnak, féltékenykedésnek a mi sorainkban nem lehet helye. Történelmünk, de a munkásosztály történelme megtanított bennünket arra, hogy csak együttes fellépés, elhatározásban és gondolkodásban egyítvéforrott sereg indulhat a győzelem reményével a küzdelembe. Ezt az egységet kell félreérthetettenül kihangsúlyoznia kongresszusunknak. És mi hisszük, hogy amiként eddig sem zavarta munkálkodásunkat az a körülmény, hogy tagjaink politikai síkon két munkáspártba tartozunk, ez a helyzet nem fogja dolgainkat a jövőben sem befolyásolni. Az elmondottak jegyében bizalommal tekintünk kongresszusunk tanácskozásai elé, melynek tagjait őszinte szaktársi szeretettel köszöntjük. Gálló Ernő Т ¥ РОвИАРЯ 1А 1947 50 év munkában... December 15-én ünnepelni gyűlt össze a Szikra-nyomda személyzete. A Royal Apolló helyisége zsúfolásig megtelt. Az ünnepeltek, 37 nyomdászmunkás, a jelenlevők élénk tapsai között vonultak a nézőtér első soraiba és foglaltak helyet. Mind a kultúrának névtelen közkatonái, kipróbált, becsületes harcosok, akik 50 esztendővel ezelőtt kezdték Gutenberg János mesterségét és még ma is valamennyien kezüikben tartják a sorjázót, dolgoznak a gépek mellett és hajolnak a korrektori asztal fölé. Ünnepük nemcsak az övék, hanem a Szákra dolgozóié, az egész nyomdásztársadalomé, de az egységben működő két testvérpárté, a munkásosztályé is. 50 esztendő igen sok idő, 50 esztendő az írott történelemnek is jelentékeny része. Hát elég akkor, amikor az derekas munkában telik el És most itt ülnek ünneplő ruhában, piros kokárdával gomblyukakban, meghatottan egymás mellett, visszatekintve a múltba, Bloch József, Binder Mária, Burján Gyula, Cigula János, Dunay Ernő, özv. Eberling Ferencné, Fischer Lajos, Gábriel János, Gágyor József, Geiger Teréz, Hornyák József, özv. Kemerle Antalné, Kigyósy Károlyné, Klachmányi Jánosné, Kösztler Alfréd, Mór József, Munka Lajos, Németh Ernő, Neuhold Richard, Perovits Lyubomir, özv. Rabéi Jánosné, Reiter Alajosné, Sántha Antal, Schmidtberger Ferenc, Schmukler Jenő, Seress Gyula, Singer Pál, Szentirmai László, Szepzenstein Ignác, Szobonya József, Szombathelyi Gyula, Tarcsy István, Turbucz Károlyné, Vincze Rezső, özv. Wilhelm Lajosné, Weber Antal és Zaka Istvánná, az ünnepeltek. A színpadon a munkásmozgalom vezetői, Szervezetünk vezetői, bizalmijaink, a Szikranyomda képviselői és a Főnöktestület küldötte foglaltak helyet. Orendy Guszáv szaktárs, a nyomda főbizalmija megnyitója után a személyzet nevében Lőcsey Lajos szaktárs köszöntötte a jubilánsokat, majd Halász Alfréd szaktárs ünnepi beszédében többek között a következőket mondta: ..A betű munkásai szerették mindenkor s szeretik ma se mesterségüket, amelyet nem csupán kenyérkeresetnek, de hivatásnak is éreztek. Mert Gutenberz János nagyszerű találmánya a szív, a lélek és a kéz harmonikus egybehangolását igényli, s És a gép ontotta a kinyomott ivókét, amijükről szállt az Elme műve, hogy megtermékenyítse a tudásra szomn ia,s embermillióik agyát és gondolkodáséra késztesse a közönyöseket és tunyákat is . . „ Mieét'‘á'tBetít пддо’ 'hatalom. Átörökíti a késői utódokra a tildád, a művész, a filozófus szellemi hagyományait, amelyek századok múltán is tanítanak, felvilágosítanak, gyönyörködtetnek. De a betű lázítani is tud, lelkiismeretet ébreszteni és az igazság keresésbe,, sokszor igazságtevésbe, készlet^, a gondolkozó embert! Noha önből lesz a forradalom, nem éppen a barrikádok forradalma, esetleg csak a ««elleni forradalma, amely fölrázza, a tespedt, átéit cs>rdaembert. A betű munkásai tehát értékes munkát végeznek, amelyet azonban nem méltányolt a társadalom a múltban.“ „Az öntudatos osztályharcos szervezkedés magja érlelődik, a követelés hangi», erősödik, a fellépés tervszerűbbé, határozottabbá válik. S az eredmények is értékesebbé válnak. így jutottunk el a kollektív szerződéshez, amely már rendezi nemcsak a bért, nemcsak a munka illőt, de a munkál látási feltételeket is. Már elismerik bizalmi rendszerünket és vannak paritásos intézményeink, amelyeken keresztül meg tudtuk védeni vívmányainkat. Kiépítettük segélyezési intézményeinket, melyek évtizedekig egyedüli támaszaink voltak sorscsapásaink közepette. E téren is mi törtünk ösvényt. Mi vettünk az elsők, akik rávilágítottunk a kölcsönös segítség útjára. Akkor még nem volt társadalombiztosítás, amikor a nyomdai munkásság А ну »egyesülete már beteg-, munkanélküli-, utas-, rokkant-, özvegy- és árvasegélyt adott tagjainak.4 ..Példát kell mutatnunk más szakmabeli munkástársainknak mégpedig ajtól a magaink területén, a magunk nyomdászintézményeinkből kiindulva, de mindig bekapcsolódva, a nagy közösség, az ország egyetemes érdekeiért folyó erő feszi tétiekbe. Jubiláns munkatársaink 50 esztendő küzdelmeit és fejlődését élték át, ők eleven tanúi azon igazságnak, hogy szervezett, céltudatos, áldozatos munkával a gyönge egyenek megfelelő egységbe tömörülve, mily hatalmas teljesítményre Ívepések, Ok részesei voltak e félszázad harcainak és eredményeinek. Ők látták hatalmas tölggyé fejlődni a gyönge csemetét, a Nyomdáe^aerveaettít ' óh щ Anyaegyesületet. 50 évvel«előtt a nyomdászok átlagos életkora 89 év volt. 31Mj-ban ez a szám 55-re emelkedett. 1896-ban a rokkantak száma M volt, ma 438.“ „Önöknek egy félsázad к erete nem csodálatos élményeik voltak, látták, hogyan törték szét a súlyos bilincsek, itt állnak az új korszak küszöbén és meg fogják érni az új világ kibontakozását. A két világháború után mi, nyomdászok is hanyatlottunk életed fi vonalban te intézményeinkben. De most is talpraállunk! Anyaegyesületünk a közeljövőben eléri békebeli tevékenységi vonalát és nincs nagyon távol az az idősont, amikor életszínvonalunk sem marad a békebeli mögött. De ne feledjük, hogy sorsunk szervesen kapcsolódik az egéssz dolgozó osztály sorsához. Csak együttesen fejlődhetünk tartósan, állandóan! Jubiláns munkatársaim megérdemelnék ЗД esztendős szorgos munkájuk után, hogy gondtabil pihenésben legyen részük a mai nap után. De ez a társadalom, amely a most lezajló háborúban végzetes sérülést kapott, nem gondoskodott arról, hogy a munkás öregségére robot nélkül néhány nyugodt esztendőt élhessen. Erről a demokratikus Magyarország fog intézményesen gondoskodni. Az Anyaegyesület, a Szabadszervezet, a Szaktanács, az összes társaskörök, valamint a Nőbizottság te a Segédmunkások Bizottsága nevében köszönöd Önöknek azt az értékes munkát, amelyet intézményeink fölépítése és fenntartása érdekében elvégeztek. Számosan önök között megérdemelnék, hogy külön név szerint emlékezzem meg róluk, munkájukról. Úgy érzem azonban, hogy sokkal szebb és méltóbb az önök kollektív tevékenységéhez, ha így egyeztesen szórom önök elé szeretetünk égő piros virágait. Kívánom, hogy még soká élhessenek körünkben és lássák teljes pompájában kibontakozni azt a rózsatőt, melyet önök ültettek el és amely most bontakozik ki teljes pompájában. Barátság ! Szabadság !“ A megható beszéd után — amit többször szakított félbe tetszésnyilvánítás az ünneplők zugó tapsai között emelkedett szólásra Rákosi Mágds elvtárs, miiniszterelnökhelyettes. Kijelentette, hogy a nyomdászokon keresztül még ifjúkorában ismerkedett meg azzal a szervezett erővel, amit csak a nemzetközi munkásság szervezeteiben tapasztalt. Látta, hogy a vándorútra induló magyar nyomdászt egyformán és mindenhol szeretettel fogadták. Majd megemlékezett arról a szerepről, melyet a munkásság harcaiban a nyomdászok, mint a dolgozók élcsapata töltött be. Nagy tetszéssel fogadták azt a kitételét, hogy „abban a demokráciában, melynek felépítéséért harcolunk, nem lesz 50 éves jubileum. Nem akarjuk, hogy 50 évig és azután is kelljen dolgoznia a munkásnak, hanem azt akarjuk, hogy békés, gondtalan öregséget biztosíthassunk számukra.“ Köszöntötte az ünnepelteket, mint akik 50 évig gyártották a „kultúra szellemi munícióit“. Rákosi elvtárs üdvözlő szavai után Ries István elvtárs, igazságügyminiszter beszélt. Komoly és meggondolandó beszédében felhívta figyelmét a nyomdai munkásságnak, hogy a harc nem csitult el és az sokáig folytatódni fog. Azonban e harcból a munkásság győztesen fog kikerülni. A nyomdai munkásság a sajtótermék előállítója és nem fog többel előfordulni, hogy a nyomdai munkásság olyan sajtóterméket állítson elő, mely alkalmas arra, hogy a demokráciát aláássa. Ebben a tekintetben a régi nyomdászoktól tanulhatunk. A beszéd után Andrássy Győző szaktárs, igazgató, az igazgatóság nevében meghatódottan köszönte meg az ünnepelteknek azt a kitartását, mellyel munkájukat még ma is végzik. .Rendkívül megtisztelő számomra — mint mondotta hogy osztályrészemül juthatott olyan nyomdászok méltatása, akiktől a nyomdászmesterségét elsajátítottam.“ Az ünnepély közben megérkezett Szakosíts Antal szaktárs, miniszteri osztályfőnök és melegen üdvözölte az ünnepelteket, Bán elvtárs, iparügyi miniszter képviseletében. Például állította oda ünnepelt szaktársainkat és szktársnőinket a fiatalabbaknak, kiket fokozott munkára és harcra szólított fel a demokrácia érdekében. Mint mondotta, a nyomdai munkásság mindig egységesen állta meg helyét és ma a munkásegység alapján állva, még fokozottabb mértékben kell vigyáznia e féltett kincsére, hogy közös erővel győzzenek a reakció felett. Az üdvözlő beszédeket nívós műsor követte, melynek keretében Major Tamás, Ascher Oszkár és Szigeti Sándor szaktárs is felléptek. Az ünnepélyt jellegzetessé tette a nyomdászok zenekara és dalkara. Délben az ünnepeltek és családtagjaik átvonultak a Kairo étterembe, ahol díszebéden vettek részt. Itt Gálló Ernő szaktárs a nagy nyomdászcsalád és a Typographic nevében köszöntötte a jubilárusokat. Ezúttal sor került a Szikra igazgatóságának és személyzetének ez alkalomból adott ajándékai átnyújtására, amit az ünnepeltek nevében Dunay Ernő szaktárs meghatottan vett át és köszönt meg. Povárny Jenő A nyomdászárvák zsijjongásától volt hangos Szakszervezetünk helyisége december 22-én, amikor is a Jótékonysági Kör ezévi árvafelruházása folyt le a szaktársak nagy érdeklődése mellett. A télikabátok, cipők, harisnyák és kesztyűk kiosztása előtt Schillinger Lajos szaktárs üdvözölte a megjelent szaktársakat és szülőket. Kollegiális szeretettől áthatott beszédben emlékezett meg a detroiti és clevelandi magyar szaktársakról, akiknek anyagi támogatása nélkül nem tudtuk volna megtartani az árvafelruházást, amelyért ezúton fogadják úgy a magunk, mint az árvák hálás köszönetét. De köszönet illeti az összes nyomdai dolgozókat is, mert, mint mindig, most is segítségünkre siettek anyagi támogatásukkal. — fejezte be beszédét Schhillinger szaktárs. Ezután kezdődött az árvák öröme: a kiosztás, melyet a szaktársnők nőbizottsága végzett. Női szívvel végezték a kiosztást. Köszönet, érte. A nyomdász-szolidaritás, amelyet nem kötnek meg határok, lehetővé tette, hogy — ellenére az inflációnak — árváink az idén is a megszokott mértékben kapják meg téli ruhájukat, kabátot jó meleg lódenszövetből, cipőt, 2 pár harisnyát és kesztyűt. A Szaktanács Nőbizottsága 30 kiló lisztet, 6 kiló cukrot és 21 [UNK] kiló malátát küldött. Az egyik anya, aki három kis árvával jelent meg, amikor megkapta a kabátokat és cipőket, sírni kezdett, kérdeztem, miért sír, a következőket válaszolta: -r- Az egyik szememmel siratom a férjemet, a másik szemem az örömtől könnyezik, mert a gyermekeim a télen nem fognak fázni. Azzal a tudattal fejezzük be e rövid beszámolónkat, hogy a nyomdászszolidaritás tüze mindig égni fog a nyomdai dolgozók szívében. # Lőcsey Lajos köszönetet mondunk ezúton is Cselikovits Bernát cipészmesternek az ajándékba adott egy pár gyermekcipőért.