Typographia, 1964 (96. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

­ A kulturális nevelőmunka szerteágazó feladatainak elemzése Múlt számunkban foglal­koztunk a szakszervezeti mun­ka egyik fontos ágával, a kul­turális nevelőmunkával. Ha ez a téma amolyan apropó­módra került volna lapunkba, akkor azzal az egy cikkel ele­get is tettünk feladatunknak. Azonban nem ez a helyzet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa múlt év októberi ülése a szakszervezeti munka középpontjába helyezte a ne­velőmunka feladatát. Ez azt jelenti, hogy minden szak­­szervezetnek és azokon belül minden vállalati szakszerve­zeti bizottságnak igen terv­szerűen, rendszeresen kell foglalkoznia ennek a munká­nak elvi és módszerbeli kérdé­seivel. Probléma van bősége­sen, mert — kár lenne tagadni — ez a munkaterület az, ahol a legtöbb nehézséggel és ered­ménytelenséggel küzd a szak­­szervezeti mozgalom. De lehetőség is van bősége­sen, éppen az előző cikkünk­ben említett szocialista bri­gádmozgalom keretein belül. Ez az új lehetőség egyúttal arra is kényszerít bennünket, hogy a mozgalmi munka e munkaterületével kapcsolat­ban tisztázzunk néhány elvi kérdést. 1. Magától értetődőnek lát­szik, de a gyakorlat azt mu­tatja, hogy mégsem az: mind­inkább súlyponti terület lesz a mozgalmi munkában a ne­velő, közelebbről a kulturális munka. A tanulási láz, a kul­­túrszomj, a több tudás utáni vágy (ami következik a tudo­mány, a technika megnöveke­dett differenciáltságából is) igen magas méreteket öltött. A munkának egyre fokozódó megosztottsága, a gyors ütemű technikai fej­lődés is megköveteli a dol­gozóktól: ha nem akarnak lemaradni, állandó tovább­­képzésre, továbbtanulásra van szükségük. Ezen túlmenően is, az élet egyéb vonatkozásaiban is ál­landóan nő a kultúrigény. Az igény tehát megvan. Hogy mégis közönybe, érdek­telenségbe fullad sokszor és sok helyen a szakszervezet kultúrmunkája? Véleményem szerint ennek éppen az az oka, hogy nem az igényekhez ke­ressük a feladatokat, hanem az eddigi lehetőségek közé próbáljuk beszorítani az igé­nyeket. 2. Ebből következik, hogy a szakszervezeti bizottságok, azokon belül a kultúrbizottsá­­gok munkája nem szorítkoz­hat csupán a szórakoztatás céljait szolgáló üzemi rendez­vények lebonyolítására, amely­nek műsora többnyire ad hoc jellegű. De abban sem merül­het ki ez a munka, hogy a még esetleg meglevő hagyo­mányos (és éppen ezért idejét­múlt) különböző öntevékeny kultúrcsoportok munkáját irá­nyítja. 3. Tehát mindinkább arra kell rátérni, hogy a szakszervezetek kultúr­­munkája nevelő munka le­gyen, amely formálja az em­berek, gondolkodásmódját, életét, munkáját, emberek­hez való magatartását, széle­síti látókörét, tudását, növeli a szép iránti érzékét. Vagyis tanítva szórakoztat és szórakoztatva tanít. Így lesz — csakis így lehet — hasznot hajtó ez a munkaterület. 4. A feladat kettős. Az egyik az eddig elmondottakból kö­vetkezik: a meglevő igények megfelelő formájú és tartalmú kielégítése. A másik: igények felkeltése és helyes irányba terelése azoknál, akikben még ez hiányzik. Mindkettő alapos, tervszerű és szervezett mun­kát kíván. Ennek a munkának eredményes végzése sok em­bert csatasorba kell hogy ál­lítson. Ha elfogadjuk az előző cikkben említett tényt, tudni­illik hogy a szocialista brigádmozga­lom, a szocialista munka­versenynek ez az új és nagy­szerű formája új keretet és tartalmat adhat a kulturális nevelőmunkánknak,­­ akkor igaz az is, hogy ez a fel­adat nem reszortmunka. Egy­­egy szakszervezeti bizottságon belül is jól összehangoltan kell dolgoznia a­ kultúrfelelősnek a versenyfelelőssel, nőfelelőssel, könyvtárossal, üzemi közön­ségszervezővel. Sőt, tágítva a kört: pl. a szakmai továbbkép­zés ügyének a vállalati oktatá­si felelősnek és a gazdasági ve­zetőknek, osztályvezetőknek, csoportvezetőknek is szívügyé­vé kell válnia. Az általunk ily módon kör­vonalazott kulturális nevelő­munka végzésével kapcsolat­ban még egy igen lényeges kérdés van hátra: a hogyan kérdése. Milyen módszerek al­kalmazása válik szükségessé és lehet eredményes? Bár a sablonok alkalmazása ebben a szakszervezeti munkaágban sem ajánlatos, a következő cik­künkben mégis megemlítünk néhány olyan módszert — jó és helytelen gyakorlatot is megmutatva —, amelyek a fent vázolt elvi alapokon nyugodva, és a szocialista brigádmozga­lom lehetőségeit kihasználva, a helyi adottságok figyelembe­vételével, erdményesek lehet­nek. Juhász Géza Egészségügyi célkitűzéseket a szocialista brigádmozgalomba A szocialista brigádmozga­lom irányelveit a SZOT elnök­sége 1980 júliusában tette köz­zé. A mozgalom azóta is egyre gyorsuló fejlődést mutat. Kétségtelen, hogy a szocia­lista brigádok vállalásaiban a szocializmus építésének gazda­sági oldala mellett hasonló súllyal jelentkezik a kulturális tevékenység is. A műveltség egyik lényeges alkotóeleme az egészségügyi kultúra. A brigádok szakmai ismere­tei nem nevezhetők teljesnek, ha nincsenek kellőképpen tisztában a munkafolyamatok közben az emberre esetleg veszélyként jelentkező egész­ségügyi ártalmakkal. A terme­lési és gazdasági feladatok si­keres végrehajtása döntő mó­don függ attól is, hogy abban egészséges emberek vegyenek részt. Olyanok, akik az egész­ségvédelmi előírások szigorú megtartásával tartják távol maguktól az egészséget károsí­tó tényezőket. Ezért is fontos, hogy a szocialista brigádok kulturális célkitűzései maguk­ba foglalják azokat a vállalá­sokat, amelyek az egészség­­ügyi kulturáltság színvonalá­nak emelését segítik elő. Ma még ritka az olyan bri­gád, amely a személyi és üzemi higiéniára vonatkozó vállalást tett. Ritka az olyan brigád is, amely az egészségügyi felvilá­gosító előadásokon, tanfolya­mokon, kiállításokon való rész­vételt jelölte volna meg cél­kitűzései között. Helyes és meg­szívlelendő vállalás az olyan is, amely alkoholista társuk leszoktatását, elvonókúrára való eljuttatását és utógondo­zásban való részvételt tűzi ki célul. E téren vannak már jó tapasztalataink is, így pl. a Vegypapírgyár egyik szocialis­ta brigádja végzett e téren eredményes munkát. A szakszervezeti bizottságok a jövőben használják ki azokat a lehetőségeket, amelyek az egészségügyi felvilágosító mun­ka vonatkozásában az egész­ségügyi megelőzési tevékeny­ség segítésében, a szocialista brigádmozgalomban rejlenek. A szocialista brigádok egész­ségügyi vállalásaiban igen fon­tos célkitűzés lehet a foglalko­zási ártalmak megelőzésével összefüggő előírások szigorú megtartása. Az egészségügyi vállalások elsősorban munká­jukkal kapcsolatos közvetlen egészségügyi ismeretek elsajá­títására, egészségügyi tanfolya­mokon való részvételre irá­nyuljanak. Mindig visszatérő tanulmányozást jelentsen az óvórendszabályok részletes is­­merete, különösen ha új dol­gozó kerül a brigádba. Szeny­­nyeződést okozó munkahelye­ken, pl. a helyes kimosakodás előírásainak megtartása, a munkaruha rendszeres tisztí­tása lehet célkitűzés. Szerepel­jen a vállalások között az is, hogy a brigádtagok a munka­időt megelőzően, vagy alatta semmi szeszes italt nem fo­gyasztanak a balesetek meg­előzése érdekében. Ilyen és ha­sonló célkitűzések szerepelhet­nek a brigádok vállalásai kö­zött. TYPOGRAPHIA Még nem dolgozott! — És miért nem? — Gyenge lábon áll bevoná­suk a munkába — mondotta Minich Józsefné, az Újpesti Papírgyár szb-titkára az üze­mi tanácsról. Még nem tudtuk a kellő foglalkoztatást megta­lálni. A régi üzemi tanácsra az volt a jellemző, hogy olyan »sablonos« kérdésekkel foglal­kozott, mint a munkaruha, a jóléti keret felhasználása, a nyereségrészesedés felosztása, stb. Az új, választott üzemi ta­nács munkája még nem mu­tatható ki, még nem dolgozott. De miért nem? A továbbiak­ban kiderül, hogy egyszerűen azért, mert nem hívták össze, nem adtak számukra feladatot. Pedig a gyár féléves tervét csak 96,8%-ra, azaz nem tel­jesítette. A lemaradás 100 tonna körül volt. Ha má­sért nem, ezért kellett volna az üzemi tanácshoz fordulni, a lemaradás behozásához, a dolgozók mozgósításához segít­séget kérni. A dolgozókban megvolt a segítő szándék, a lendület, ami már túlbuzgó­ságba csapott át. Egy géppel akarták teljesíteni azt, amit csak két géppel lehet megcsi­nálni. A gazdasági vezetésnek na­gyon kellett ügyelni, nehogy minőségi romlást okozzanak. A gyár dolgozói bíznak Feren­­czi Aladárban, az új igazgató­ban, aki máris igen jó szakem­bernek mutatkozott, és olyan örökséget vett át, amely nagy feladat elé állítja. Ezt Imre Sándor bácsi, az üzemi tanács tagja mondta. Molnár Istvánné tanácstag, az egyik szocialista címért versenyző brigád tagja szerint sem könnyű a tervet teljesíteni, ahogy megjegyezte: Toldott-foldott régi gépekkel — mégis mindent megtesznek becsülettel a lemaradás beho­zására. Kapus Endre párttitkárnak az a véleménye, hogy a gazda­sági vezetés, de a pártszerve­zet részéről sem kapta meg az üzemi tanács azt a segítséget, amely szükséges ahhoz, hogy betöltse szerepét, amiért életre hívták, a dolgozók bevonását a vezetésbe. A sok égető gaz­dasági probléma, a lemaradás elterelte figyelmüket arról, hogy az üzemi tanáccsal a kapcsolatot elevenné tegyék. Az őszinte hang, ahogy a hibákról beszéltek az Újpesti Papírgyárban, reméljük bizto­síték arra, hogy kijavítják azokat. Fontosnak tartjuk megjegyezni: a munkaruha, a nyereségrészesedés és jóléti ke­ret szétosztása nem sablonos dolog, a munkások számára mindezek igen fontosak. Nem véletlen, hogy ezekben a kér­désekben az üzemi tanácsnak döntési joga van. Igaz az, hogy a probléma évről évre újból előkerül, mégsem teszi sablo­nossá, mert az elosztás legmeg­felelőbb módját közmegelége­désre m­egtalálni egyáltalán nem könnyű, és legtöbbször el­­tér az előző év gyakorlatától, fejlődik. Helyes a szakszervezeti bi­zottság törekvése, keresni annak módját, miként fog­lalkoztassa az üzemi tanács­tagokat a két tanácsülés kö­zött, de ehhez feltétlenül szükséges, hogy most már január 1-től munkatervet dolgozzanak ki és rögzítsék az üzemi tanácsnak szánt feladatokat. A gazdasági vezetők időnkénti beszámoltatása, a munkaterv fontos része kell legyen, ahol arról is számot adhatnak, miért nem adtak pl. kiváló­dolgozó-kitüntetést az elmúlt fél évben, holott a pénzösszeg rendelkezésükre állt. Csak jól tájékozott tanács­tagok tudnak a dolgozók kö­zött hasznos, termelést segítő munkát végezni. Ezért nélkü­lözhetetlen a vonatkozó kor­mányrendelet ismerete a ta­nácstagok számára, ezt az Új­pesti Papírgyárban néhány ta­nácstagnál még nem tapasztal­tuk. Javasoljuk a szakszervezeti bizottságnak, hogy az üzemi tanácstagokkal előadásban ismertessék a vállalati gaz­dálkodás alapelveit. Fel kell számolni azt a téves felfogást, hogy az üzemi ta­nács csorbítja a szakszervezet jogkörét. Az új rendelet az üzemi demokrácia szélesedését jelenti. A benne foglalt jogok­kal élni a szakszervezeti bi­zottságoknak kötelessége. Bár a szakszervezeti munka társa­dalmi munka, és a nem füg­getlenített funkcionáriusok jó része fontos gazdasági beosz­tásban van, igen elfoglalt emberek, akik felelősségteljes gazdasági munkát végeznek, mégis meg kell találni a mód­ját, hogy az üzemi tanácsokkal való foglalkozásra is jusson idő. Szakszervezeti bizottságaink­tól és nem kis mértékben az szb-titkároktól, az üzemi taná­csok elnökeitől is függ, hogy üzemi tanácsaink megerősöd­jenek és betöltsék hivatásukat. Séllei István SZABADSÁGOT DÉL- VIETNAMNAK A Béke-világtanács december 20-át a dél-vietnami népekkel való szolidaritás napjává nyilvánította. A Szakszervezetek Országos Tanácsa a testvéri együttér­zés kifejezésére nagygyűlést rendezett a Finommecha­nikai Vállalat művelődési termében. A gyűlésen Karakas László, a SZOT titkára mon­dott beszédet. Ismertette azt a szabadságszeretettől fű­tött hősi küzdelmet, melyet Dél-Vietnam népe vív a francia imperializmust felváltó amerikai vezetés alatt álló mintegy félmillió fasiszta terroristával. A magyar dolgozók testvéri támogatásukról bizto­sítják a szabadságukért harcoló dél-vietnami népet, és felháborodással tiltakoznak az ártatlan emberek gyil­kolása és az imperialista beavatkozás ellen. -A Szaktanács elnöksége 100 ezer forint értékű gyógyszerküldeményt juttat el Dél-Vietnam szenvedő dolgozóinak. Lengyel nyomdaipari dolgozók baráti látogatása Budapestre látogatott a len­gyel nyomdaipari dolgozók 40 tagú turistacsoportja. Itt tar­tózkodásuk alatt megtekintet­ték az Athenaeum és a Zrínyi Nyomdát. A csoport tagjai beszélgettek az üzem vezetői­vel, dolgozóival és kicserélték tapasztalataikat. A lengyel szaktársak elisme­rően nyilatkoztak az Athe­naeum Nyomda új üzemrészé­ről és az új hétszínnyomó gép­ről. Az üzemek megtekintése után találkoztak szakszervezeti aktivistákkal, és beszélgetést folytattak munkájukról, fela­dataikról. Az üdvözlés magyar szövege: A lengyel nyomdászok veze­tői baráti üdvözletüket küldik a gyönyörű magyar földön tett. A szakszervezetben Terényi László főtitkár elvtárs fogadta lengyel kollégáinkat, és szí­vélyes baráti beszélgetést folytattak a szakszervezet fel­adatairól. A szakszervezet ja­vaslatára 10 nyomdaipari üzem szakszervezeti bizottsága ba­ráti levelezésen keresztül is­merkedik majd a lengyel nyomdaipari dolgozók életével, munkájával. A levelezések és személyes találkozások bizonyára hoz­zájárulnak egymás munkájá­nak megismeréséhez, és a len­gyel és a magyar nyomdaipari dolgozók barátságának további elmélyítéséhez, élményekben gazdag látogatá­suk és a magyar barátokkal való személyes találkozás al­kalmából minden magyar nyomdásznak. A szocialista brigádok tiszteletére Díszhangversenyt rendezett a szakszervezet központi veze­tősége a szocialista brigádok tiszteletére az újjáépített Gu­tenberg Művelődési Otthon dísztermében. A december 14-én megtar­tott hangverseny valóban mél­tón fejezte ki azt az örömet, melyet az eredeti pompájában helyreállított színházterem ki­váltott a közönségből. Bertalan István, a központi vezetőség tagja, országgyűlési képviselő köszöntötte az el­nökség nevében a nyomda-, és a papíripar, valamint a kiadók szocialista brigádjait, a meg­jelent kiváló dolgozókat és vendégeket. Méltatta a szocia­lista brigádmozgalom célkitű­zéseit, ismertette az 1963. I. félévi verseny eredményeit, és további munkasikereket kívánt a szakszervezetünkhöz tartozó dolgozóknak. Az ünnepi beszéd után ma­gas színvonalú művészi hang­verseny következett, melyben minden előadóművész képes­ségei legjavát adta. A központi zenekar finoman összehangolt együttesének já­téka adta meg méltó keretét a hangversenynek. Kétórás ze­nekari kíséretüket és önálló műsorszámaikat a közönség ovációja köszönte meg. Vasady-Balogh Lajos kar­mester kiválót produkált a hangverseny dirigálásában és a siker fő része az övé. Érde­kes volt László Zsuzsa közvet­len modorú műsorközlőibe. 19­. Janu­ár 1. Az utca őrzi emlékét? Átnéztem azt a sokak­­által emlegetett és a sajtóban is kedvezően kommentált ki­­könyvet, amelyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bocsá­tott ki, bizonyára nem kevés példányban. A címe: »Az ut­cák őrzik emléküket«. Azok­ról van benne röviden szó, akikről manapság, vagy a múltban utcát neveztek el Bu­dapesten. A kötet lelkiismeretes, és pontosságra törekvő összeállí­tói (Puruczki Béla, Fancsali Petronella, Novák Tamásné) természetesen nem tehetnek róla, ha az olvasó szeretne megtalálni egy nevet, azon­ban fáradozása hiábavaló. Nem tévedés: Misztótfalusi Kis Miklósról (1650—110?.), minden idők legnagyobb ma­gyar nyomdászáról még nem neveztek el utcát hazánk fő­városában. Hogy a múltban sem, ez talán érthető. De ma? (A névmutatóban Misztótfa­lusi, Tótfalusi, Kis, Kiss ne­vek alatt sem szerepel.) Furcsa, hogy a magyar mű­velődéstörténet e nagy alak­jának emlékét sem utca, sem emléktábla nem hirdeti. Sze­repe, jelentősége évszázadok elmúltával is élő, példamuta­tóan beszédes. Ma is alkal­mazzák és tanítják azokat a betűtípusokat, amelyeket ez a híres nyomdász metszett. Nyomdaművészete előtt egy­kor koronás fők is meghajol­ták. A modern magyar he­lyesírás kialakulásához nagy­mértékben hozzájárult. A XII. kerületi Dániel utat tartom legalkalmasabbnak el­nevezni Misztótfalusi Kis Mik­lósról. Ez a kissé emelkedő, árnyas fákkal és szép villák­kal szegélyezett útvonal méltó az ő hírnevéhez. Az út végé­ben két nyomdászüdülő is van: a Zrínyi Nyomda hétvégi üdülője, tőszomszédságában pedig a néhány évvel ezelőtt emelt pompás szakszervezeti üdülőházunk. Az út elején az autóbuszról leszállva, a ma­gyar és nemzetközi nyomdász­világ sok ezer dolgozója for­dul itt meg évenként. Sérelme lenne-e valakinek az utca nevének megváltozta­tása. Erre vonatkozólag érde­mes a könyvecskét a »D« be­tűnél felütni, ahol a 33. olda­lon a következőket olvashat­juk: Feltevések az utca névadó­jára (a Főv. Levéltár félj. alapján): Dániel 1. férfinév; 2. Ladoméria és Halics feje­delme (1201—1266); 3. két er­délyi család (Vargyasi és Szamosújvárnémethi); 4. bib­liai szerző (könyve i. e. 168— 165 körül keletkezett). Mindezekhez, ugyancsak a XII. kerületben van Dániel köz is! A névváltoztatási kérelem felterjesztője — megfelelő in­dokolással — természetesen szakszervezetünk elnöksége lehet. Misztótfalusi Kis Miklósnak pedig úgy állíthatunk méltó emléket, ha utcájában táblát vagy domborművet is elhelye­zünk. Legalkalmasabb e célra a földszintes kis üdülő fala, amely az utcára néz és min­den látogatónak szembetűnik. Lehetséges, hogy utcaelne­­vezési, posta és egyéb szem­pontból kissé hosszú és nehe­zen írható a név. Nevezzék el tehát a Dániel utat Tótfalusi Kis Miklós útnak, de elegen­dő egyszerűen ennyi is: Tót­falusi út. Szilágyi Béla A Typographia szerkesztő bizottsága az utcanévváltozta­tási javaslattal olyan formá­ban ért egyet, hogy ne Tót­falusi út, hanem Misztótfalusi út legyen az utca neve. Ugyani­­s minden idők legnagyobb magyar nyomdásza tevékeny­ségének ez a hű kifejezője. Ezt, és így ajánljuk az illeté­kesek figyelmébe.

Next