Typographia, 1971 (103. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
2 „ÖRDÖGIDÉZÉS” NÉLKÜL Vándorlás, bérek, nyereség: a papíriparban A „kedves vásárló” boszszankodik, s rögtön hozzá kell tenni — az ő szempontjából joggal. Esetenként hiába kér papírzsebkendőt, papírpelenkát, hogy csak a hiánycikklista e két legkeresettebb tagját említsük. Mi mást tenne, legyint: „tartoztam az ördögnek egy úttal”. Az pedig természetes, hogy nem éppen kedvező gondolatokkal illeti a papírgyárakat. Hát még azoknak az üzemeknek, nyomdáknak illetékesei, melyek késve kapnak egy-egy papírszállítmányt! A reklamálók igaza Ismétlem, a reklamálóknak teljes mértékben igazat kell adni, de azért nem árt, ha átnézünk a „pult túlsó oldalára”. Tovább menve: nem árt, ha esetleg a papírgyárig is eljutunk, kopogtatunk: „Tulajdonképpen mi is történik?” Ez már nem a vásárló asztala. Meglehetősen hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy leírjam-e a szót: „munkaerőhiány”. Rágódtam, mert az előbb említett kifejezéssel naponta találkozunk a sajtóban, munkahelyünkön, sőt a mindennapi életben. Ha valami baj van, valami nem sikerül úgy, ahogy elképzelték, azonnal kéznél van a bűvös varázsige: „munkaerőhiány”. Ezzel mindent meg lehet magyarázni, a termelési lemaradástól kezdve a hiányzó nyereségig. És a szó sokszor már nem más, mint jótékony ködtakaró... A Papíripari Vállalatnál viszont nem erről van szó. Ha az újonnan belépő beruházásoktól eltekintünk — márpedig ezt meg kell tennünk —, abszolút számban mérve a munkaerőstatisztika állandó, s folyamatos csökkenést mutat. A nagy állóeszközű gépek megmaradnak, a vásárlók igénye pedig töretlen ívben emelkedik. A papírgyárból nézve a csillagos égig... Ez az általános helyzet. Ha pedig az eredőket kutatjuk, első helyen a folytonos műszakot kell említeni. Azt a munkarendet, ahol se vasárnapot, se ünnepnapot nem ismernek, ha csak véletlenül a heti két pihenőnap véletlenül nem akkorra jön ki. A folytonos munkarend bevezetése — a nagy állóeszközérték következtében — törvényszerű volt. De bevezetésekor a papíripari dolgozók munkaidejét csökkentették, keresetüket pedig növelték. Vagyis kifizetődött a papírgyári folytonos munka. Aztán átléptük az 1968. év fordulóját, és általános szocialista vívmányként bevezették a 44 órás munkahetet. Nem akármilyen eredmény, s aligha „prüszkölt” ellene valaki. A papírgyáriak sem „nehezteltek”, mégis az eddigi teljesen jogos előnyüket az új rendelet az egyik napról a másikra elfújta. Pontosabban, náluk nem nőtt arányosan a kedvezmények, juttatások mértéke... Választani kellett... Ezután várható esemény következett. Sokan azt mondták: „Ha valaki egy műszakban megkeresheti azt, amit egyébként háromban — vagy folyamatosban —, kötözni való bolond, ha nem az előbbit választja ...” És sokan az előbbi lehetőség mellett döntöttek, új munkahelyet kerestek. Választania kellett a vállalatnak: vagy önerőből emeli a juttatások mértékét, vagy pedig „becsukhatják a boltot”. S ez utóbbi lehetőséget szó szerint kell érteni, mivel éppen a legintenzívebben termelő területeken dolgoznak folyamatos műszakban. Ha az érintett ötezer dolgozó bérét emelik, az viszi a nyereséget, ugyanakkor pedig a többi tízezer munkásnak rossz szájízt okoz. Ha nem, akkor a várható 20 százalékos elvándorlás következtében nyereséget sem érnek el! *Éjszakai pótlék és elvándorlás Választottak, és ebben az évben a béremelés — éjszakai pótlék formájában — megtörtént. Két lépésben tízmillió forintba „került”, s az egész vállalatot tekintve, háromszázalékos bérszínvonal-növekedést jelentett. Ennek ellenére az elvándorlás nem állt meg, csak éppen lelassult. Éppen anynyian maradtak, hogy a választóvíz szélén állnak... Egy pillanatra itt megszakítanám a gondolatmenetet. Érdemes néhány szót arról szólni, hogy a jelentős jövedelemnövekedés ellenére a papíriparosok még így is elmaradnak a többi iparágtól. Elmaradnak, holott a munkakörülmények nehézségi fokban vetekszenek bármelyik iparágéval. Itt beszélhetünk nehéz testi munkáról, ugyanakkor a kvalifikáltság követelményéről, valamint a balesetveszélyről, egészségártalomról. S aki mindezekről meg akar győződni, az csak egy pillantást vessen valamelyik papírgyárunk cellulózüzemére ... E rövid kitérő után kanyarodjunk vissza az előbbi témához. Folyamatos műszak és béremelés. A vállalatnál az éjszakai pótlék bevezetése után munkaerőfelmérést végeztek. Megállapították, hogy az egyműszakosoknál 3,7, a kétműszakosoknál 6,5, a három és folyamatos műszakban dolgozók között pedig 10 százalékos a munkaerőhiány. Megfigyelték azt is, hogy a két műszakban dolgozók között kisebb a munkaerőmozgás, mint a folyamatosoknál. „Megkaparták” a kérdést. Kiderült, hogy ez utóbbi munkarendet nagyon kevés új belépő vállalja! A munkaerőhiányt csak túlórával pótolhatták. Ebben az évben a felhasznált órák száma várhatóan eléri az 560 ezret. Ez — az éjszakai pótlék mellett — további négymillió forintot, vagyis 1,2 százalékos bérszínvonal-növekedést jelent. Az előbbi két tényező következtében a vállalat nyereségrészesedési kilátásai igencsak kedvezőtlenek. E tény aligha igényel további kommentárt ... Az eddig tárgyalt kérdésekre még ráfoghatjuk: egy vállalat bár közérdekű, de belső nehézségei. De most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol ezek a problémák szorosan kapcsolódnak a népgazdaság, a fogyasztók érdekeihez. Ugyanis jórészt, éppen a munkaerőhiány következtében, a papírtermelésben az év végéig mintegy hétezer tonna lemaradás várható. Az sem meglepetés, hogy a cellulóztermelés is visszaesett, holott ennek az alapanyagnak az ára a világpiacon meredeken felfelé ível. Bepillantva a kulisszák mögé Azt hiszem, az ördögöt senki sem akarja a falra festeni. De ha a munkaerő-elvándorlás az eddigi ütemben folytatódik, lassan nem lesz kit a gépek mellé állítani. Ez pedig nagymértékű termeléscsökkenést okozhat, amit végeredményben — az eddiginél sokkal érzékenyebben — a vásárló érez meg, így fest a helyzet, csak éppen bepillantva a „kulisszák” mögé. Kedvezőnek éppenséggel nem nevezhető. De a vészharang meghúzása nélkül mindenféleképpen oda kell figyelni az előbb felsorolt nehézségekre. Még mielőtt a papír hiánycikklista hirtelen emelkedni nem kezd. MÉLYKÚTI ATTILA Taggyűlésen tették szóvá • •Ösztönző premizálást Munkamorál — Nyugdíjgond Az alapszervezeti szakszervezeti vezetőségválasztó taggyűléseken számos olyan hozzászólás elhangzik, amely közérdekű kérdéseket boncolgat, nem csupán helyi problémákat. Az is előfordul, hogy — például jogi kérdések fölvetődése esetén — az elnöknek nem áll módjában azonnal részletesen kielégítő választ adni. Ebben a rovatunkban ismertetünk néhány érdekesebb javaslatot, vagy éppen választ adunk a felszólalóknak. Demény Gyula a Békés megyei Népújság fotóriportere szóvá tette, hogy az egész közösség alapvető érdeke fellépni a munkafegyelmet sorozatosan megsértőkkel szemben. Hiszen — a kötetlen munkaidő ellenére — a szerkesztőségekben is elengedhetetlen bizonyos fegyelmi normák betartása. Egyegy igazolatlanul hiányzó munkatárs nehezíti a többiek dolgát, a kapkodás miatt szürkébb, színtelenebb lesz a lap, ami nemcsak az olvasók szempontjából kedvezőtlen, de végső soron — mint mondta — mindnyájunk „zsebére megy”. Hasonló a hatása annak, ha nem elég ösztönző, szubjektív megítélésektől terhes, vagy éppen a tényleges teljesítménykülönbségeket „elkenő” az újságírók premizálása. Varga Tibor olvasószerkesztő ehhez hozzátette: a cikkek időben — és megfelelő minőségben — való leadása szintén a munkamorál kérdése. Cserei Pál főszerkesztő is kifejtette véleményét, amely részben válasz is volt a kérdésekre. Hangsúlyozta a munkafegyelem fontosságát — mégha ez a szerkesztőség légkörében, az újságírók munkájánál nem is annyira merev szabályokon alapul —, s üdvözölte a gondolatot, hogy a szakszervezeti bizottság működjön együtt ebben a kérdésben a szerkesztő bizottsággal. Javasolta, hogy az szb és a főszerkesztő által együttesen felkért — a szerkesztőség dolgozóiból álló — bizottság vizsgálja felül az újságírók premizálásának rendszerét, az ösztönzés hatékonyságát, és tegyen javaslatot a továbbfejlesztésre. Válaszunk először is az, hogy örülünk ha ilyen őszintén vetik fel saját belső gondjaikat a szakszervezeti taggyűlés résztvevői. A javaslatokat érdemes megszívlelni és elfogadni Békéscsabán — esetleg hasznát veszik az elhangzottaknak másutt is. Másodszor annyit tehetünk hozzá: szakszervezetünk alapvető feladatának tartja dolgozóink érdekképviseletét. Ezért fontos, hogy mindenütt segítsenek megtalálni az olyan bérezési, jutalmazási módszereknek a módját, amely a szocialista elosztás elvei és a dolgozók egyéni érdekei szempontjából egyformán igazságos, nem beszélve arról, hogy elősegíti az igazán minőségi munkát, ami viszont vállalati érdek. Az is tény, hogy a magyar szakszervezeteknek — már a tőkés rendszerben is — hagyományai közé tartozott a becsületes munka ösztönzése, a munkaerkölcs elplántálása. Langer Károly, a Szentendrei Papírgyár dolgozója megkérdezte, hogy a jubileumi jutalmat miért nem veszik alapul a nyugdíj kiszámításánál? Válaszunkat közgazdasági osztályunk szakemberei fogalmazták. A nyugdíjalap kiszámításánál figyelembe vehető tételeket rendeletek szabályozzák. Előírják, hogy a jubileumi jutalomból progresszív nyugdíjjárulékot nem kell levonni, következésképpen az a nyugdíjalapba sem számíthat bele. A rendelet figyelembe veszi, hogy egyszeri juttatásról van szó. Felvetődhet persze: fizessünk járulékot, és számítson bele a nyugdíjba a jubileumi jutalom is. Ez azonban nem lenne igazságos. A nyugdíj kiszámításánál a nyugdíjbamenetel előtti négy év és a töredékév átlagkeresetét veszik figyelembe. A dolgozóknak csak igen csekély hányada kap éppen ebben az időszakban jubileumi jutalmat. A többség tehát fizetné a járulékot anélkül, hogy ez az összeg a nyugdíj kiszámításánál alapul vehető lenne. Ezért helyesebb a jelenlegi rendszer: nem kell járulékot fizetni, de a jubileumi jutalom nem számít bele a nyugdíjba. TYPOGRAPHY 1971. JANUÁR L Hatásköri tévedések, formális demokrácia Lapkiadók szakszervezeti életének problémáiról A lapkiadó vállalatok és szerkesztőségek szakszervezeti bizottságait újjáválasztó taggyűlések beszámolóiban és vitáiban számos olyan vélemény vagy kérdés hangzott el, amelyekre nagyobb nyilvánosság előtt érdemes válaszolni. Ami nem tartozik az szb hatáskörébe „Azt kérem az új szakszervezeti bizottságtól, hogy a kollektív szerződés megkötése után vegyen részt a vállalati ügyrend elkészítésében, és az ügyrendet mellékletként csatolják a szerződéshez .. .»• „Javaslom az szb-nek, hogy vállaljon közvetlenebb szerepet a vállalati fegyelmi bizottságban. Biztosítsa, hogy a szakszervezet képviselete nélkül ne szülessen fegyelmi intézkedés.” „Szükségesnek tartanám, ha a szakszervezeti bizottság intézkedési tervet készítene a munkakörülmények javítását szolgáló vállalati és szerkesztőségi beruházásokról.” A három javaslat témájában eltér ugyan egymástól, a kiindulópont mégis egységes: olyan feladatok ellátását kérték a szakszervezeti bizottságoktól, amelyek a kiadóvállalat és a szerkesztőség vezetőinek hatáskörébe tartoznak, nekik kell végrehajtani vagy végrehajtatni, és nyilvánvalóan nekik kell a felelősséget is vállalni értük. Az említett esetekben a szakszervezeti bizottságoknak az a feladatuk, hogy ösztönözzék a vezetőket a vállalati és a szerkesztőségi ügyrend elkészítésére vagy a régi korszerűsítésére. A munkafegyelem erősítésében szintén szerepe lehet a szakszervezeti bizottságnak, de nem az, ami a javaslatban elhangzott. Az szb ne képviseltesse magát semmiféle fegyelmi bizottságban. A szakszervezet hatáskörébe tartozik, hogy rendszeresen vizsgálja a munkakörülményeket, javaslatokkal, tanácsokkal is éljen, de intézkedési tervet ne készítsen. Ez már a vállalati vezetők dolga. Miért tettük szóvá a három javaslatot? Azért, mert az utóbbi időben más esetekben is tapasztaltuk, hogy a megnövekedett szakszervezeti jogkörökre hivatkozva, egyesek olyan feladatok elvégzését is várják a szakszervezeti bizottságoktól, amelyekért a kiadóvállalatok vagy a szerkesztőségek vezetői a felelősek. A szakszervezeti bizottságok nem vehetnek a vállukra olyasmit, amelyhez sem anyagi lehetőségük, sem jogkörük nincs. Az esetek azonban arra intenek, hogy mielőbb szükséges pontosabban meghatározni a kiadókban és szerkesztőségekben is, hogy ki, miért felelős, kinek mi tartozik a hatáskörébe. Szakszervezeti demokráciát nemcsak szavakban „Helyesnek tartottuk, hogy a szakszervezeti taggyűléseket összekössük a termelési tanácskozásokkal. A mondanivaló úgyis majdnem ugyanaz lett volna.” „Igaz, évente csak egyszer tartottunk taggyűlést, de a bizalmiakat negyedévenként tájékoztattuk a szakszervezeti munkáról és a feladatokról.” A taggyűlések rendszere vagy rendszertelensége, a szakszervezeti bizottság tájékoztató munkája, vagya tájékoztatás elégtelensége, szinte minden taggyűlésen felvetett téma. Ezért is szükséges egyértelműen tisztázni: a szakszervezeti taggyűlések rendszeres összehívása a demokratizmus elemi feltétele, és ezt sem a bizalmiak útján történő tájékoztatás,sem pedig a termelési tanácskozásokon elhangzó „szb-kiegészítés” nem pótolhatja. Ne keverjük össze a két tanácskozást, mert a szakszervezet érdemi munkája feltétlenül károsul. Arról pedig, hogy „a mondanivaló úgyis majdnem ugyanaz” — elég egy megjegyzés: Rossz munkát végez az a szakszervezeti bizottság, amely csak a napi munka oldaláról képes megközelíteni a dolgozók érdekeit és igényeit. Hibás szemléletre utal, ha egy szb munkájának kiindulópontja (esetleg meghatározója) a gazdasági eredmény, még egyszerűbben: a vállalati érdek. A valóban jól dolgozó szakszervezeti testületeknek mindig van mondanivalójuk szociálpolitikai és kulturális tevékenységről, általános és egyedi emberi problémákról, a napi élet hozta ezernyi tapasztalatról. Ezek többsége pedig nem fér be a termelési tanácskozások témái közé. A rendszeres szakszervezeti taggyűléseket kérő, sürgető hozzászólások ezért fejeztek ki jogos kívánságukat. Tekintsünk túl a megye határán A taggyűléseken sok olyan tanács, is elhangzott, amelyeket érdemes megszívlelni más alapszervezeti vezetőségeknek is. Ezek a tanácsok önmagukért beszélnek. „A szakszervezeti bizottság honosítson meg szélesebb körű társadalmi munkát. Támaszkodjon a fiatalokra úgy is, hogy önálló és felelősségteljesebb egyedi feladatokkal bízza meg őket.” (Népújság, Eger). „Szerkesztőségünknek a A múltban a munkakapcsolat mellett szoros emberi kapcsolata is volt a nyomdászokkal. Részt vettünk egymás kulturális rendezvényein, szakmai ankétokat szerveztünk, voltak közös kirándulásaink és más hasonló baráti találkozóink. Javasolom, újítsuk fel ezt a régi jó szokást.” (Vas Népe szerkesztősége.) „Tekintsünk túl a megye határán. Ismerjük meg és hasznosítsuk a munkában és a szakszervezeti életben is azokat a módszereket, amelyek más testvérvállalatainknál jól beváltak. Az szb segítse a tapasztalatcserék megtervezését és kérje a felettes szerveket, hogy adjanak tanácsot, hova és miért érdemes tapasztalatszerzésre elmenni.” (Somogyi Néplap). * A taggyűléseken elhangzottakból csak néhányat említettünk, tanulságként is. K. A. Szimfonikus zenekarunk jubileumi hangversenye December 2-án rendezte meg szakszervezetünk és művelődési otthonunk szimfonikus zenekarának 50 éves fennállására a jubileumi hangversenyt. Pavlovszky Ferenc, szakszervezetünk elnöke megnyitó beszédében méltatta szimfonikus Szocialista Kultúráért kitüntezenekarunknak félévszázados tést, szimfonikus zenekarunk és munkáját. Egyben átadta Elsner Simányi Hugó miniszteri dicsé Bélának és Lőcsey Lajosnak a retet kapott. Lőcsey Lajos Szakszervezetünk elnöke, Pavlovszky Ferenc átadja a kitüntetéseket Megemlékezés a magyar sajtó napján ötvenkét évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első legális magyar kommunista lap, a Vörös Újság. Az évforduló alkalmából koszorúzási ünnepség volt a Visegrádi utca 15. számú háznál, ahol annak idején a szerkesztőség működött. Kelen Béla, az Esti Hírlap főszerkesztője ünnepi beszédében megemlékezett a lap megjelenésének, agitációs tevékenységének jelentőségéről, egykori munkatársainak áldozatos munkájáról. Ezután a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Katona István, az MSZMP KB tagja, az agitációs és propagandaosztály vezetője és Pozsgai Imre, a sajtóalosztály vezetője, a Népszabadság szerkesztősége nevében Sarlós István főszerkesztő és Rényi Péter főszerkesztő-helyettes, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának nevében Várkonyi Péter elnök és Lakatos Ernő főosztályvezető, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Barcs Sándor elnök és Siklósi Norbert főtitkár, a Nyomda-, a Papíripari és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének nevében Pavlovszky Ferenc elnök és Kovács András, a szakmai elnökség titkára, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének titkársága nevében Lukács István és Erdős András helyezett el koszorút a ház falán levő emléktábla alatt. A kormány Tájékoztatási Hivatala és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a sajtó napja alkalmából baráti találkozót rendezett. A szívélyes hangulatú fogadáson megjelent Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára, Katona István, Várkonyi Péter, Pozsgai Imre, Barcs Sándor, továbbá a lapok, sajtószervek vezetői. Ott voltak a hazánkban akkreditált külföldi újságírók is. A megyeszékhelyeken a megyei szerkesztőségekben is megemlékezéseket tartottak a magyar sajtó napján. NEMZETKÖZI INTERPRESSKIÁLLÍTÁST TERVEZNEK BUDAPESTEN A nemzetközi Interpress kiállításra októberben kerül sor, a BNV területén. Itt a nemzetközi Újságírószervezet és a MUOSZ szervezésében a legkorszerűbb hírközlőberendezéseket, valamint a nyomdaipari felszereléseket mutatják be a szakembereknek. Kiállítják egyebek között a rádió adó-vevő berendezéseket, amelyek a gyors hírtovábbítás, a sajtószervek pontos informálását teszik lehetővé. Ott láthatók majd a nyomdaipari készülékek, fotófelszerelések, és a vegyipar is elhozza majd a korszerű nyomdafestékeket, kémiai anyagokat. A jól bevált gyakorlat szerint a kiállítással egy időben nemzetközi szakmai találkozót is rendeznek a magyar fővárosban.