Udvarhely Szék, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-05 / 1. szám

__ 6. oldal _ Kántor Zoltán Etnicitás, nemzet, kultúra. Közép- és kelet-európai kilátások A kötet a Német Szo­ciológus Társaság Ke­let- és Közép-Európa szakosztálya és a Var­sói Lengyel Tudomá­nyos Akadémia Filozó­fiai és Szociológiai szakosztálya által 1997-ben Varsóban rendezett konferencia anyagait tartalmazza. A tanulmányok a nacionaliz­mus és az etnicitás fogalmi kere­tében vizsgálják a ‘89 utáni len­gyel és orosz átalakulást. A köte­tet bevezető elméleti írások mint­egy megalapozzák az esettanul­mányok fogalmi keretét, noha a konferencia-kötetekre jellemző módon itt sincs közvetlen össze­függés a tanulmányok között. A kötetben vizsgált kérdések ma sokkal égetőbbek nálunk, mint Nyugat-Európában. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy Kelet- és Közép-Európa napja­inkban megy keresztül azokon a folyamatokon, amelyeken a nyu­gat-európai államok többsége már túl van, másrészt a térség ál­lamaiban az etnikai politika, a nacionalizmus olyan kérdéseket vetnek fel, amelyeket nem vagy csak részlegesen lehet a nyugati elméletekkel értelmezni. Jellem­ző példa erre, hogy a nacionaliz­mus-kutatás egyik klasszikusa, Hobsbawm is visszavonta tételét, amely szerint befejeződött a na­cionalizmus korszaka. Az átfogó, Közép- és Kelet-Európára is ér­vényes értelmezések hiányával magyarázható, hogy a szerzők elsősorban a nyugati elméleteket alkalmazzák, írják át térségünk körülményeire. A kötetet olvasva állíthatjuk, hogy a szerzők egyelőre csak a probléma­feltárás fázisánál tarta­nak, viszont kellő mértéktartást tanúsítva nem is törekszenek a mindent megmagyarázó elmélet megalkotására, hanem lépésen­ként, témakörönként igyekeznek tisztázni a jelenségeket. Az itteni nacionalizmus-szakirodalomban nagyon elburjánzottak az avatat­lan, hamis, felületes magyaráza­tok és értelmezések. Ez a kötet, bár nem teljesen mentes az előb­bi hibáktól, szakmai igénnyel kö­zelíti meg a vizsgált jelensége­ket. A tanulmánykötet öt részből áll, amelyet Julius Stagl (The Kronprinzen­werk-Representing the Multi-National State) tanul­mánya vezet be. A dolgozat mintegy keretet ad a kötetnek: egyrészt ismerteti az összehason­lító nemzetiség- és kisebbségku­tatás kezdeteit a régióban, más­részt intő példával szolgál arra, hogy a politikai elkötelezettség és ideologikus hozzáállás meny­nyire félrevezető lehet. Barbara Szaczka (National Identity and Social Memory) a nemzeti identitás konstrukcióját a kollektív emlékezet által mutat­­­­ja be. Ebbe csak olyan esemé­nyek kerülnek a csoport múltjá­ból, amelyek érzelmeket válta­­t­nak ki. „A kollektív emlékezet igazsága a szív igazsága“. Hatása többrétegű, szimbólumok által­­ közös értékrendszert teremt­ : ezek a szimbólumok egy jelleg­zetes kommunikációs nyelveze­tet fejlesztenek ki a csoporton be­lül; a történelmi ősök cselekede­tei tanulságul szolgálnak a cso­port számára elsősorban azáltal, hogy megtanítják a fiatal generá­ciókat, hogy a szülőföld a legfőbb érték; a történelmi múlt a csoport tagjainak önbecsülését, annak erősítését szolgálja. A szerző megjegyzi, hogy a kollek­tív emlékezet jelentősége azon múlik, hogy az aktuális nemzet­­definíció a politikai vagy a kultu­­­­rális elemet hangsúlyozza ki. Különböző történelmi korszak­okban egy nemzeten belül is kü­lönbségeket találunk. A lengye­lek esetében a kulturális nemzet fogalma jelentősen vesztett nép­szerűségéből a politikai nemzet fogalma javára. Andrzej Szpocinski (The­­ National Culture and the Culture of the Others) a „nemzet kultúrá-­­ ja“ és a „nemzeti kultúra“ közöt­­­­ti fogalmi különbségre építi ta­­­­nulmányát. A „nemzet kultúrája“ a csoport által megtapasztalt létező kultúra, amely magába­n foglalja a nemzeti közösség által terjesztett értékeket, normákat és viselkedési mintákat. A „nemzeti kultúra“ viszont egy megvalósí­tandó, potenciális kultúra, amely­­ a nemzeti közösség lényegéhez tartozó elemeket tartalmazza. Ki­hangsúlyozza: a nemzeti kultú­rák hatnak egymásra olyan érte­lemben, hogy a másik kultúra elemei, hatása is jelen vannak a nemzeti kultúrában, de azok nem jelentenek értéket a közember számára. Példaként említi, hogy míg Chopin, Pilsudski és a ‘Szo­lidaritás’ egy kategóriájú elemei a lengyel kultúrának, és annak lé­nyegéhez tartoznak, addig a nemzet­ kultúra lényegéhez tarto­­­­zó elemek szelektíven kerülnek be a lengyel kultúrába. Goethe bekerül, ellentétben Bismarck­kal, Wagner szintén, ellentétben a nácizmussal. Nézete szerint a másik kultúrájából igazán csak a művészi értékeket fogadjuk be, de ezt is csak egy szűk réteg te­szi. A szerzőt olvasva kérdésesnek tűnik annak a feltételezésnek az igazsága, hogy a nemzeti etnikai konfliktusok feloldhatók egymás kultúrájának jobb megismerése­­ által. (Kiem. a szerk-től.) Bállá Bálint (Nation and Expansionism - Viewed by a i Sociolpgy of Scarcity) tanulmá- : nya komoly kísérlet egy nemzet­központú szociológiai elmélet (nation centred sociological the­ory) megalapozásához. Tény, hogy a szociológia klasszikusai kevés figyelmet szenteltek a nemzet fogalmának, például Max Weber is csak néhány oldal ere­jéig foglalkozik vele­ a nemzet­tel, Dürkheim és Marx számára sem központi kategória. A nacio­nalizmus szakirodalma igazából a ‘60-as évektől jelent meg, és azóta megsokszorozódott a kér­déssel foglalkozó kiadványok száma. Néha igen nehéz megha­tározni egy-egy könyv műfaját; a megközelítések általában inter­diszciplinárisak, és ha egy-egy művet sikerül is besorolni vala­milyen kategóriába, akkor is fel­fedezzük a rokon szaktudomá­nyok elméleteit. Balla abból indul ki, hogy a társadalmi cselekvés a szűkösség csökkentésére irányul, így a fejlődés is e tevékenység ered­ménye. A szűkösséget véglege­sen megszüntetni nem lehet, mert az, ha különböző formában is, de állandó jelenség. Mivel a szűkös­ség állandó, így elméleti kiindu­lópontként használható. A szer­zőnél három típusú szerveződési forma veheti fel sikerrel a küz­delmet a szűkösség ellen: a vallá­si, az etnikai vagy nemzeti, illet­ve a szocio-ökonomikus jellegű kötelékek. Mindezek a csoporto­kon belüli kohéziót erősítik, ugyanakkor konfliktust ger­jesztenek a többi csoporttal szemben. A nemzet, a szerző megközelí­tésében, az egyik modern társa­dalmi szerveződési forma, amely az expanzionizmus korában jött létre, annak termékeként. A tota­litárius rendszerek bukása az ex­panziós korszak végét jelenti, de ugyanakkor szó sincs a nemzet és nemzetállamok oly sokszor meg­hirdetett haláláról. A nemzetek és a nemzetállamok mint az expanzionizmus termékei, nem felelősek a nekik oly gyakran tu­lajdonított katasztrófákért. Ezek az individuális társadalmi cselek­vésekben gyökerező makrostruk­­turális rendszernek tulajdonítha­tók. A nemzet és a nemzetállam csupán az egyik makrostruktúra. A megoldást a mérsékelten ex­panzív társadalmi cselekvésben látja, amely figyelembe veszi az emberi korlátokat és a soha meg nem szűnő szűkösséget. Bálla elemzése mindenképpen figye­lemre méltó, bár első látásra úgy tűnik, hogy csak egy másik foga­lommal (expanzió) helyettesíti a klasszikus nacionalizmus-elmé­letek nemzet-kialakulásának hát­térfeltételeit; ez Gellnernél az iparosítás, Hobsbawmnál a kapi­talizmus, Andersonnál pedig a kapitalizmus és a nyomtatott szö­veg, amelyek mindegyike leírha­tó az expanzió fogalmával. Balla elemzése ilyen szempontból a weberi módszertant követi, és egy idealtípus-modellt mutat be, amely tulajdonképpen magába foglalhatja az előbbi tényezőket, viszont térségenként, történelmi koronként különbözőképpen je­lenik meg. A következő részben mind az öt esettanulmány a lengyel nem­zettel és a lengyelországi nemze­ti kisebbségekkel foglalkozik. Közülük hármat mutatunk be. Slawomir Lodzinski (Polish Citizenship-Ethnic Boundaries and Issue of Citizenship in Polish Society) tanulmánya három peri­ódusban elemzi a lengyel állam­polgársági törvényeket. Az 1918 utáni Lengyelország etnikailag nem homogén, és a lengyel állam programja e homogenitás megte­remtése lett, a klasszikus nemzet­építési folyamatok által. Annak ellenére, hogy a békeszerződés és az 1921-es alkotmány szabá­lyozta az állampolgársághoz ju­tás egyenlő jogát a területen élők számára, a német kisebbséggel szemben nehézségeket támasz­tottak. A világháború utáni Len­gyelországban bonyodalmakat okozott a Szovjetunióból repatri­­álódott, az ország északi és nyu­gati részében élő német ősla­kosság. Az 1989 utáni helyzet két­ problémát vet fel: a bevándorlást és a kettős állampolgárságot. Az elsőt elsősorban a volt Szovjet­unió és egyes ázsiai országok be­vándorlói, a másodikat a Lengyel­­országban élő németek jelentik. A szerző következtetése, hogy a lengyel állampolgársági törvé­nyek az első világháború utáni állam­polgárságtól az etnikailag homogén, egynemzetiségű ál­lampolgárság felé mozdult el, mintegy reflektálva a többnem­zetiségű Lengyelország egynem­­zetiségűvé válását. Ebből az írás­ból viszonylag árnyalt képet ka­punk a lengyel nemzetépítés fo­lyamatáról, amelyből nem hiá­­­­nyoznak az asszimilációs és kirekesztő elemek sem. Janusz Mucha (The Problem of the Cultural Dilemmas of Eth­nic Minorities in Poland) tanul­mánya a lengyelországi kisebb­ségek helyzetét elemzi. A szerző bevallottan többségi szemszög- i­ből elemzi a kisebbségeket. Ezt jelzi kisebbség-definíciója is, amelyet Louis Wirth nyomán használ, így a kisebbség egy olyan csoport, amelyet külön­bözősége miatt a többségiek kirekesztenek, s ezért a kisebb­ség kollektív diszkrimináció tár­gyának érzékeli magát (ezzel szubjektív érzékeléshez köti a ki­sebbség meghatározását). A ta­nulmány a kisebbségek kultúrá­ját a többség kultúrájához viszo­nyítja. Ez a felfogás egyértelmű­en a többségi nemzet felfogását tükrözi, és nagyon megnehezít-­­ heti a kérdés megértését. Leszű­kíti egyúttal az elemzési keretet, viszont alkalmas a kisebbségek asszimilációjának elemzéséhez. A szerző a kötetben publikáló többi szerzővel ellentétben a len­gyel nemzeti modellt a némethez hasonlónak tartja, és nem a fran­ciához. Említést érdemel a szerző figyelem­felhívása a különböző kisebbségek differenciált elem­zésére. Hangsúlyozza, hogy nem lehet ugyanazokkal az eszközök­kel elemezni a különböző népes­­ségszámú kisebbségeket, figye­lembe kell venni a kompakt tömbben élő és a szórványban elhelyezkedő kisebbségek közöt­ti különbségeket, más kategóriá­ba tartozónak kell tekinteni az anyaországgal rendelkező és az azzal nem rendelkező kisebbsé­geket. Piotr Wroblewski (Regional and National Bonds in the Opole District of Silesia: Gielczyn Fifty Years Later) tanulmánya érdekes és mindenféleképpen követendő módszertant alkalmaz. A Stanis­law Ossowski kutatócsoportja ál­tal 1947-ben vizsgált falut keresi fel a 90-es években. A szerző célja az ötven év alatt megválto­zott etnikai tudat vizsgálata. A világháború utáni időszakban a németek nem tanulhattak anya­nyelvükön, emiatt csak az idős generáció használja anyanyelvét. A fiatalabbak az 1989-es válto­zások után kezdtek el németül ta­nulni. Annak ellenére, hogy az it­teni németek nagy része jobban uralja a lengyel nyelvet, mint az anyanyelvét, választások során német pártokra szavaznak. A szerző szerint a német identitás­nak egy másik jelzője a kettős - lengyel és német - állampolgár­ság, amely mintegy kifejezi a kettős kötődést. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül a gazdasági, anyagi érdek sem, ami jelentősen befolyásolja a né­met etnikai identitás újraéledé­sét. A következő fejezetben a volt Szovjetunió és Oroszország etni­kai és kisebbségi kérdéseit elem­zik a szerzők. Wojciech Zajaczkowski (Non- Russian Intelligentsia as a cre­ator of Independent Nations: The Tatar, Bashkir and Buriat Experi­ence) írásában a szovjet rendszer modernizációs törekvései által létrehozott problémákat és azok következményeit elemzi. Mint annyi más esetben, a modernizá­ció - az általa megteremtett jobb életkörülmények ellenére - elmé­lyíti (vagy létrehozza­ a külön­böző etnikai csoportok közötti ellentéteket. Jelen esetben az orosz többség modernizációs po­litikája élesen szembenáll az ázsiai kultúrájú kisebbségek élet­­felfogásával. A szovjet rendszer felbomlása a modernizáció okoz­ta feszültségeket felszínre hozta, és az etnikai kötelékek intézmé­nyesülésének lehetünk tanúi. Viktor Voronkov (Ethnic Communities and Ethnic Enter­­preneurship in Russia) bemutatja az elmaradottabb régiókból nagyvárosokba (ebben az esetta­nulmányban Szentpétervárra) ke­rült migránsok etnikai szolidari­tásra épülő vállalkozói hálózata­it. A tanulmány az azeriek (és részben az örmények) etnikai há­lózatait vizsgálja. A szerző azt állítja, hogy az etnikai identitás­nak a csoportok számára csak a vállalkozói hálózatban van jelen­tősége, a mindennapi életben nem. Ugyanakkor ez a vállalko­zói etnikai szolidaritás csak az­­ újonnan érkezett migránsok kö­rében figyelhető meg, és elsősor­ban hátrányos gazdasági helyze­tükkel magyarázható. Ingris Oswald (Post-Soviet Ethnicities Ethnic Codes in Post- Soviet Russia, and the Soviet Immigrants in Germany) a né­metországi volt­ szovjet immig-­­­ránsok és a Szentpétervárra mig­­ráltak etnikai hálózatait elemzi. Ennek alapján vizsgálja az etni­kai differenciálódást Szentpéter­váron és az etnikai identitás for­málódását a berlini orosz mig­ránsok körében. Tanulmánya kulcsfogalma az „etnikai kód“. Etnikai kódnak a kollektív iden­titás egyik jellegzetes fajtáját ne­vezi, amelynek jellemzője, hogy kizárólag csoportokra érvényes, és tájékozódási pontokat ad má­sok számára. A fogalmat Oswald azért használja, hogy bemutassa az etnikai identitás választható­ságát a csoport tagjai számára bi­zonyos esetekben. Ez lehetőség a kisebbségek számára, amelynek vállalása bizonyos helyzetekben­­ előnyös, máskor pedig hátrá­nyos. Ezt az alapvetést követően elemzi a szentpétervári örmé­nyek, németek és zsidók, vala­mint a berlini volt­ szovjetek etni­kai kódhasználatát. Amint a tanulmánykötetekről általában, úgy erről is elmond­hatjuk, hogy a benne közölt ta­nulmányok színvonala változó, jelen esetben viszont egyértel­műen a minőségi írások vannak túlsúlyban. Több írás folyamat­ban lévő kutatás részeredményeit mutatja be, mások az átfogóbb problémák egy-egy részletére koncentrálnak. Ez természetes velejárója a terjedelmi korlátok­nak. Ez alól kivétel Balla Bálint nagyobb lélegzetvételű tanulmá­­­­nya, amely átfogó értelmezést ja­vasol ugyan, viszont nem vállal­kozik a kelet-közép-európai helyzet értelmezésére. A szerzők nagyrészt a nyugati szakirodalomból tájékozódnak, és jellemző, hogy általában csak a ma már klasszikusnak számító műveket használják fel. Például igen ritka a szakfolyóiratokban megjelent cikkekre való hivatko­zás. Néhány írásra az is jellemző,­­ hogy szerzőik kiragadnak egy­­egy gondolatot valamelyik elis­mert személyiségtől, és azt alkal­mazzák, viszont többnyire legfel­jebb csak a helyi jellegzetessé­gekre világítanak rá. Természetesen emiatt nem le­het elmarasztalni a kötet szerzőit, hiszen a kelet-európai átmenetek nemzeti, etnikai folyamatait még nem sikerült átfogó elméleti konstrukcióban összefoglalni. Meglepő, hogy az 1997-es kon­ferencia résztvevői nem ismerik Rogers Brubaker (Nationalism Reframed: Nationhood and the National Question in the New Europe) 1996-os munkáját, belőle néhány fejezet cikk for­májában korábban is megjelent), amely az elméleti megközelítés mellett külön részt szentel a két világháború közötti lengyelor­szági nemzetállami nacionaliz­musnak, illetve a jelenkori poszt­­i szovjet nemzetiségi kérdéseknek. (Ethnicity, Nation, Culture: Central and East European Per­spectives: Szerk. Ba!int Bai ia és Anton SterbUng. Hamburg: j Kramer, 1998. 290p.) 2000. január 5 - 11. ___

Next