Művészet - Új Élet, 1959 (2. évfolyam, 1-9. szám - 1. évfolyam, 1-6. szám)

1959-04-01 / 4. szám

m oo®W7D3/A\(E/) A NÉP MŰVÉSZI ('''eorge Vracát, a kiváló román­­ színészt, a színházak közönsége évtizedek óta sok, változatos szerepben ismerte és szerette meg. Nottara realista művészetének hűséges tanít­ványát, Vracát azonban csak a felszabadulás óta értékelik igazán, s azóta a «nép művésze » kitüntető címet is elnyerte. A nagy román művész minden szerepéből élő, mély­ségesen emberi, felejthetetlen alakí­tást formált. Amikor reá gondolunk, az utolsó évtizedek legmegrázóbb Hamlet-alakítása jut eszünkbe, vagy Makszim Gorkij Vaszka Pepelje az Éjjeli menedékhelyben. De Vasile Alecsandri, a kiváló román költő Ovidiusától Bernard Shaw Pygmalion­­jáig, Vraca minden szerepével alkotó módon azonosul. Most itt vagyok George Vracánál, aki közvetlen hangon, mint régi ismerős válaszol kérdéseimre. — Hogyan és mikor kezdődött sikerekben gazdag, változatos művész­pályája ? — érdeklődöm. — Negyven évvel ezelőtt hagytam el a színiiskola padjait. Akkor több nagy művészi ambícióm volt. Egyebek között Sophokles Oidipus királyát, és a Hamletet szerettem volna eljátszani. Mintegy háromszáz szerepet alakítot­tam eddig. Köztük Hamletet, és Oidipus királyt is. — Sokan elmékezünk nagyszerű ala­kítására, Eszterág Pálra, Gergely Sándor Vitézek és hősök című darabjában. Hogy tetszett ez a szerep ? — Azt mondhatom róla, hogy Eszterág Pál a magyar színműirodalom egyik igazán nagy szerepe. A román közönség nagyon melegen fogadta Gergely Sándor darab­ját, és e forradalmi hős hitében tán­toríthatatlan, de emberségtől duzzadó alakját. — Mi a kedvenc szerepe ? — Természetesen minden művész forró vágya, hogy nagy, klasszikus szerepeket alakítson. Pályafutásom során nekem is sok ilyen művészi siker elégtételében, de sikertelensé­gében is volt részem. De túl a múlandó elégtételeken, a mai művész nemes hivatása az kell legyen, hogy az új életért folyó harcok, és győzelmekre buzdító felhívások szószólója legyen. Ezért Eszterág Pál számomra igazán nagy szerep, amelyet féltve őrzök jelentős szerepeim galériájában. — Mi a véleménye az utóbbi évek hazai drámairodalmáról ? — A mi hazai új drámairodalmunkban is megtalál­hatók Eszterág Pál édes­testvérei, a pozitív hősök. Ez termé­szetes, hiszen az ilyen típusú színpadi művek valósággal a barikádokon születtek. Színpadi szerzőink nem tettek az olcsó népszerűség kedvéért engedményeket al­kotásai­kban, és Davidoglu, Baranga, Lovinescu, Lucia Demetrius, Mirodan, Fulga, Tautu, Vornic és annyi más érdemes szerző alakították ki új közönségünket. Darab­jaikat mai életünk hű érzékelte­tésének forró vágya hatja át. Szerzőink tudatában vannak annak, hogy ma már nincsenek kényszerülve—mint elődjeik—, hogy a közönség unott, cinikus kisebbsége számára írjanak. Új drámairodalmunk hősei, fiatal és kevésbé fiatal, de lelkes színészeink a szocialista realizmus útján min­dinkább elmélyülő alakításaiban, dia­dalmasan kelnek életre színpadjainkon. Új közönségünk nagyra értékeli az olyan művészeket, mint Storin, Mano­­lescu, Calboreanu, Birlic, Lucia Sturdza Bulandra, — és az olyan rendezőket, mint Sică Alexandrescu, Horia Popescu, Sahighian, Finţi, Ghelerter—hogy csak néhányat említsek színházi éle­tünk nagy munkaközösségéből. — Ismeri-e hazai magyar színhá­zaink és színészeink művészi tevé­kenységét ? — Ismerem és nagyra értékelem az együttélő nemzeti kisebbségek főleg pedig a hazai magyar írók, művészek és színházi szakemberek jelentős hozzájárulását kultúrfor­­radalmunk kiteljesüléséhez. Szívesen emlékszem vissza hazai magyar szín­házaink fővárosi vendégszerepléseire.­ Utalok elsősorban Tompa Miklós, a kiváló rendező nagyszerű munkája révén bemutatott Tanítónő-előadásra, amelyben a Székely Színház oly kitűnő és ismert művészei tettek rám mély benyomást, mint az ebben a szerepében felülmúl­hatatlan Erdős Irma, a kiváló Kovács György, Andrási Márton, Lohinszky Lóránd és sokan mások. Nagyon tetszett nekem a temesvári fiatal magyar színházi együt­tes Montserrat-előadása, de az elis­merés hangján szólhatok a szatmári, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári és váradi állami magyar színházak magas szín­vonalú teljesítményeiről is. Mi, fővá­rosi művészek, legközelebbről a Székely Színház tevékenységét ismerjük, mivel ennek a munkaközösségével vannak sűrűbben művészi kapcsolataink. Végül megkérdezzük George Vracát, akit mint szavalót is nagyrabecsül a közönség: mi a véleménye e művészeti ág jelentőségéről ? — Éppen erről akartam beszélni én is. A szavalóművészetre gondolva — Eminescu, Alecsandri, Arghezi és Beniuc, a mi nagy költőink mellett eszembe jut Petőfi, Ady és József Attila is, akiknek annyi versét volt alkalmam szavalni. Megvallom egy régi vágyamat. Addig is, amíg szervezettebb együttműködés fog köztünk, román és magyar színészek és díszlettervezők között megvalósulni — ami mindkét részről nyereséget jelent majd—, az első lépést ezen az úton a klasszikus és mai költészet olyan fesztiváljainak megszervezésével tegyük meg, amelyeken román és magyar művészek együtt szavalnák legjobb költőink hal­hatatlan verseit. Azt hi­szem, hogy ezt a tervet nem volna nehéz megvalósítani. Az első ilyen fesztivált a Székely­ Színház, vagy a kolozsvári Magyar Színház szervez­hetné meg, közösen valamelyik fővá­rosi színház művészeivel. Persze ez csak szerény javaslat, amelyet román és magyar kartársaim kiegészíthet­nének. Bebizonyosodott, hogy az ilyen művészeti rendezvények nagyon érdeklik a fővárosi és a vidéki közön­séget is. Azzal a meggyőződéssel búcsúzunk George Vracától, hogy javaslatainak megvalósítása minden bizonnyal elmé­lyíti a román és magyar művészek testvéri kapcsolatát. MARGA COSAŞU­ -KEDVES SZEREPEIRŐL A HAZAI MAGYAR SZÍNHÁZAKRÓL -A JELEN MŰVÉSZI SZOLGÁLATÁRÓL GEORGE VRACA mint Horatius, Vasile Alecsandri Fratína Blanduziei című színművében (Dóri Endre felvétele) .

Next