Művészet - Új Élet, 1959 (2. évfolyam, 1-9. szám - 1. évfolyam, 1-6. szám)
1959-07-01 / 7. szám
15 esztendő új művészetét vesszük számba. S ha ez alkalomból Ruháról írunk, nemcsak azért tesszük, mert nemzetközi sikere joggal sorolható büszkeségeink, eredményeink közé. Ruha alakján túl—többről van szó. Az újjászületett Románia zeneiskolájának sikeréről— és az új művészember kialakulásáról. Arról van szó, amit — éppen Ruhát dicsérve — így fejezhetünk ki: Ruha István nem kivétel. Nem áll egyedül —egész új művésznemzedék képviselője ő. (-) Bányászember apja a Zsilvölgyében fejtette a sze- D net. Baleset érte, örökre kiesett a csákány a kezéből. Mit tehetett egyebet, visszatért szülőfalujába. Itt találta a nagy történelmi sorsfordulat s mikor felölthette magára a milicista egyenruhát, úgy érezte, hogy ez a pillanat sok mindenért kárpótolta. Volt egy titkos álma, amiről még a felesége előtt sem szívesen beszélt. Elhatározta, hogy legnagyobb fiát, Lacit taníttatni fogja, hadd legyen belőle mérnök. Ábrándja szertefoszlott, mert a hallgatag, engedelmes fiú más terveket szőtt. Énekelni kezdett, meglepetéssel vette észre, hogy másoknak is tetszik a hangja. Megtetszett Csigi Ella énektanárnőnek is: rávette Lacit a rendszeres énektanulásra. Akkor már elvégezte a középiskolát, egyetemre készült. A nyári szünetben a C.F.R. fűtőháznál dolgozott tisztviselői minőségben. Az üzem kultúrfelelőse lázasan kereste az énekeseket, táncosokat. Lacit is « felfedezte ». Bukarestben, az országos kultúrverseny döntőjén ismerkedett meg először a felviharzó tapssal, a sikerrel, a nyilvános elismeréssel, ünnepléssel, és akkor ébredt tudatára, hogy művész lehet a maga s a mások örömére. A népi tehetségeket ösztönző kultúrpolitikánk jóvoltából a bukaresti zenefőiskola hallgatója lett. Napjai próbák, több órás gyakorlás, fárasztó tanulás közepette teltek, tudta, hogy a sikerért dolgozni, küzdeni kell. Moszkvában 1957 nyarán a fényárban úszó Bolsoj Teatr-ban meghatódva, száz érzéssel szívében áll a dobogón, mert a nemzetközi ifjúsági versenyek bírálóbizottsága nevében a híres olasz énekes, Tito Schipa adja át neki a VIT első díját. 1957 őszén Genfben, Toulouse-ban a szakemberek meglepetten, csodálkozva hallgatják sokszínű, nagyterjedelmű, érces baritonját, mint nemzetközi nagydíjak boldog tulajdonosa tér vissza hazájába. Az első komoly nemzetközi sikerek után az a nagy megtiszteltetés éri, hogy tagja lesz a bukaresti Állami Operának, s olyan szerepek eljátszására készülhet, mint Evgenyij Anyegin Ford a Falstaffban, Germond a Traviatában. Legutóbbi szovjetunióbeli körútjára úgy indul el, mint akit már szárnyára kapott a hírnév, és aki a vendéglátó szovjet emberek szeretetét művészetével viszonozhatja. A nagy siker ezúttal sem marad el. Kijevben, Moszkvában, Leningrádban, Tbilisziben énekel, s játék után mindig felzúg a vastaps. Nemrég pedig a bécsi Világifjúsági Találkozón dobogóra lépő fiatal, tehetséges énekesek versengésén nyeri el a II. díjat. Kónya László beérkezett, de nem érkezett még el arra a művészi magaslatra, amelyet célként maga elé tűzött. Tovább tanul. S amikor a munka szüneteiben váratlanul betoppan a szüleihez, nem a mármár európai hírű énekes tér haza a szülői házba, hanem a régi szerény, hallgatag, engedelmes « Lacigyerek», aki csak egyetlen egyszer szegült szembe az apai akarattal.. . Azóta hallgat erről a «családi krónika», mert a hajdani bányász rég megbocsátotta már fiának, hogy makacsul kitartott művészábrándjai mellett. K. L. Hét éves voltam, amikor gyerekszínészeket kereső filmemberek Pestre akartak vinni. Anyám igazított egyet a kendőjén: « Nem a mi gyerekünknek való az afféle!» — és nem adott. A családban soha többé nem esett szó a színészetről, mert egyetlen szigorú tekintettel kiverték belőlem még a gondolatát is annak, hogy « komolytalan» pályára adjam a fejem. 12 év múlva mégis ráléptem erre a mindenféle előítélettel aláaknázott területre, öt éve dolgozom, hogy ez a hatszor-tizenkét méteres világ elfogadjon, hogy e világ sokat átszenvedett társadalmának méltó tagja lehessek. S amikor a szép és igaz szóra éhes színházi közönség előtt estéről-estére vizsgázom, nemegyszer kérdezem magamtól, minek is köszönhetem, hogy e gyönyörű hivatást választhattam életcélomul ? Minek köszönhetem, hogy pályaválasztásomkor már nem tiltakozott anyám szigorú tekintete ? Minek ? — Gyökerében megváltozott társadalmi rendszerünknek, amely új lehetőséget, szabad utat nyitott minden sápadt munkásgyermek tehetsége, képessége előtt. A színpad ma nem az «affélék» komolytalan világa, hanem elmélyült művészi munka küzdőtere, ahol eredményt csak lelkiismeretes munkával lehet elérni. Alig hat éve színész. Nincsenek mögötte Romeold vagy Hamlet-szerű szerepei, «csak» szívéhez, alkotókedvéhez közelálló epizódalakítások és olyan főszerepek, amelyekre tehetségéből, gazdag jellemábrázoló képességéből bőven futotta. Ezen a derűs, gondtalannak tűnő fiatalemberen nem látszik, hogy tizenötéves fővel megjárta Mauthausent, s hogy azelőtti élete sem bővelkedett örömökben. 1949-ben a tehetségkutató versenyek során került föl Kolozsvárra, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetbe. Mint évfolyama legtöbb tagja, egyszerre végezte a főiskolát és az esti líceumot. Másodéven « felfedezik »: az akkori negyedévesek Három nővér- előadásába játssza Andrejt. Azóta tartja számon a kritika is. 1953-tól alapító tagja a nagybányai, majd szatmári együttesnek. Ez a sokat szenvedett fiatal színész állandó kereséssel, kutatással törekszik szerepeinek minél jobb megformálására, jellemző kutató szenvedélyére, hogy az alak még tökéletesebb megformálása iránti igénye a bemutatóval nem ér véget. Tovább dolgozik szerepén, hogy azt még élőbbé, még gazdagabbá tegye. «Lesz belőlem még tudatos színész» — mondja mosolyogva, ha erre terelődik a szó. Legkedvesebb feladatai a jellemszerepek. Az Apák ifjúságában statisztálnia kellett. Szövege sem volt, de közönség és kritika egyaránt az előadás legjobb alakításai közé sorolta «főszereppé » nőtt, derűs vörös harcosát. Így vált «főszereppé» az ő alakításában a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Mirese cigányzenésze, vagy a Tündérlaki lányok kevés szövegű Pista lakája. Persze, szereti az « igazi » főszerepeket is. Százegynéhány előadás során ismerte meg hazánk közönsége Barta Lajos lírai vígjátékának Komoróczyjában, vagy a Kerge birka Tornájában. Színjátszásunk legjobb fiataljai közé tartozik. KOVÁCS FERENC AUGUSZTUS lő gudáva indulak! Kónya László Anyegin szerepében 17