Új Ember, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1950-08-27 / 34. szám

Biztonság a hitben ELEVENEN él a katolikus hí­­l­­vek millióiban a buzgóság, a hitbeli készség és a szent cselek­ményekben való részvétel igénye. Felemelő formában nyilatkozik meg a hívek szeretete, megható odaadása az Egyház és annak in­tézményei iránt. Általában mind­azon megnyilvánulások iránt, ame­lyekben az Egyház léte kifejezés­re jut, a hívek részéről fokozot­tabb az érdeklődés, mint régeb­ben bármikor. Mindez azonban korántsem jelenti, mintha csupán a vallásosság külsőségei kaptak volna jelentékeny hangsúlyt a hí­vek életében. A hívek ma elmé­lyültebben fordulnak a lényeg, a formák mögött rejtőző örök tar­talmak megragadása, élménnyé keltése felé is. Kereső nyugtalan­ságuk szeretne mélyebben beha­tolni Egyházuk életébe. Vele szer­vesebb kapcsolatba kívánnak ke­rülni, sőt benne akarják kifejezni és újraformálni a saját életüket is. Nem kétséges, hogy ez a vágy a lényeglátásra és a belső formák megtalálására mértani arányban növekszik a hívek külső életkö­­rülményeinek zajlásával. Hiszen mindenki tapasztalja régi világa felbomlását s az új formák me­rész ütemű kibontakozását. A változás drámai mozgalmas­sága s a vele párhuzamosan jelent­kező új szükségletek sok tekintet­ben készületlenül érték a hívek egy jelentékeny részét. Egyre töb­ben látják meg azonban azt is, hogy mi lenne a korszerű feladat és miben nyilvánulna meg igazán a hívek korszerű kötelessége. Ez a feladat nem egyéb, mint a hit­vallás tudatosítása és elmélyítése. Mert egy valamiben nagyon is ké­születlenül talált bennünket a modern idő: a hitbeli tudás ala­posságában, önkéntelenül is a getsemani kertben elszunnyadt ta­nítványok látványa villan elénk, amikor erre a jelenségre hangsú­lyozottan felhívjuk a figyelmet. A hívek jelentős hányada nem tud helytállani a külső világban a hit­beli tudás ébersége és felkészült­sége vonalán. Oka ennek nyilván az, hogy hitbeli tudása alig múlja felül az elemi katekizmus isme­retanyagát. A hit területén szinte gyermekcipőben jár és emiatt bi­zonytalanul is tipeg a kor nagy kérdésfeltevései között. Tájéko­zatlansága csak fokozódik, amikor ellentmondások érik. S bizonyos, hogy a menedéket kereső bizalmas odahajlás az Egyházhoz csak át­menetileg segíthet ezen a nyug­talanságon, csak pillanatnyilag szabadít meg a hiányérzéstől és a belső zavartól A puszta narkózis­keresés még hitéleti, lelki vonalon is megbosszulhatja magát. Sőt el­kerülhetetlen visszaesés fenyegeti azt, aki belső pozitív erőgyűjtés helyett a puszta érzelmi odaadás­ban már feloldottunk véli a maga vallásos nyugtalanságát. Ezért mondjuk, hogy a hitbeli tudás elmélyítése a mai kor kato­likus hívője számára a leglénye­gesebb feladatok egyike. Hitünk igazi éltető forrása a karitász, az Isten és a felebarát iránt megnyil­vánuló szeretet gyakorlása. Hitünk elevenségének magas hőfokon való tartásában óriási szerepe van in­­tuíciós érzékenységünknek is, amely szinte ösztönösen súgja meg, mi az igazi, mi a helyes katolikus magatartás egy-egy váratlanul fel­bukkanó kérdésben. De állandósá­got az érzelmekben, tartósságot az ösztönös felismerések színes sod­rában, csak az alapos hitbeli tu­dásból meríthetünk. Katolikus hi­tünk örök és változatlan alapfor­máit nem hiába hangsúlyozza ki az Egyház tanítása, az Egyház ta­nítói hivatala: ez a tanítás már örökkévaló természeténél fogva sem lehet érzelmi vagy hangulati magatartás függvénye. Aki hit dolgában csak érzelmeire támasz­kodik, minden jószándéka ellenére előbb-utóbb elsorvasztja magában azokat a pozitív kötelékeket, ame­lyek őt a tanító Egyházhoz fűzik. A hitbeli tudásban készületlen hívőt nemcsak a külső világ, felől érhetik veszedelmek, hanem sa­ját belső tájékozatlanságából ere­dően, belülről is. Egyedül az ér­zelmekre támaszkodó hit kettős vereséggel fenyeget: örök vissza­vonulással a külső valóság nyug­talanító kérdései és kételyei elől, de vereséggel a belső biztonság tekintetében is. Ez a kettős vere­ség, ez a kettős szakadás pedig végü­l is a teljes talajvesztés ingo­­ványába sodorhatja az érzelmei­ben önelégült embert. K. B. Rónay György: A PARÚZIA TÁVLATÁBAN KRISZTUS többször is ígéretet tett tanítványainak, hogy mennybemenetele után még egy­szer el fog jönni. „Ha már elmen­tem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magamhoz vesz­lek titeket“ — olvassuk Szem Já­nos evangéliumában (14, 3.). Ez az újra-eljövetel Krisztus és az Egy­ház győzelmének, a jók megjutal­­mazásának és a gonoszok megbün­tetésének, az ítéletnek napja lesz, mint Szent Máté evangéliumában áll: „Mikor pedig eljövend az Em­berfia az ő felségében és vele mind az angyalok, akkor ő beül felségé­nek királyi székébe, és összegyűj­tenek eléje minden nemzeteket, és ő elválasztja őket egymástól, mi­ként a pásztor elválasztja a juho­kat a bakoktól“ (25, 31—32). Ezt az ígéretet ismétli meg a két fehér­­ruhás angyal Krisztus mennybe­menetelekor a tanítványoknak: „Ez a Jézus, aki fölvétetett mellő­letek az égbe, úgy jön majd el, ahogyan fölmenni láttátok őt az égbe“ (Ap. Csel. 1, 11). Az első keresztények ennek a parúziának a várakozásában éltek. Az apostolok levelei tele vannak célzásokkal, intelmekkel a küszö­bön álló utolsó időkre, Krisztus közeli „revelációjára“ vonatko­zóan. „A bíró az ajtó előtt áll“ — mondja Szent Jakab (5, 7). Kétségtelen, hogy sokan szó sze­­rint vették ezeket a nyilatkozato­kat Voltak például hívek Thesz­­szalonikában, akik a parúzia vá­rakozásában fölhagytak a munká­val és teljesen testvéreik gondjára bízták magukat. Szent Pál azon­ban óva intette őket minden ilyen világ végét váró tétlenségtől: ne tántorodjanak el a józan felfogás­tól — írta nekik — s ne riadozza­­nak némely állítólagos karizmák s állítólag tőle, az­­ apostoltól kül­dött levelek miatt, „mintha az Úr napja közvetlenül közel volna“ (2. Thess. 2, 1—2.). Szent Pál ugyanis világosan látta, hogy a parúzia „közelsége“ az idő nyel­vére lefordítva a történelem szá­zadainak hosszú, csak a Gondvi­selés által ismert sorozatát jelenti, hogy a mustármagnak, az Egyház­nak előbb ki kell terebélyesednie az időben, magába ölelnie a pogá­­nyokat s végül a zsidókat is (Rom. 11, 25—26). Isten kegyelmének bő­sége az elkövetkező századok so­rozatában, „in saeculis superve­­nientibus“ fog megnyilatkozni (Eph. 2, 7). Mi sem volna könnyebb s egy­ben fölületesebb és helytelenebb, mint ezeket a parúziára vonatkozó szentírási helyeket szembeállítani egymással, azzal a célzattal, hogy kitűnjenek, ellentmondásaik. Akad­tak, akik meg is tették, anélkül természetesen, hogy belemélyedtek volna a szövegek valódi értelmébe és abba a történelmi-kegyelmi kör­nyezetbe, amelyben e szövegeket értelmezni kell, így azután nyom­ban az első nehézség megoldatlan­nak, sőt botrányosnak tűnt előt­tük: az tudniillik, hogy Krisztus is, az apostolok is többször beszél­nek a közeli, a megkezdett ítélet­ről, s ezzel szemben a világ ma is áll, fejlődik, halad. A botrány azonban ezúttal is inkább a bot­­ránkozókban keresendő: fogalom­­zavarukban és módszertelenségünk­­ben, mellyel a különböző kategó­riákat kritikátlanul fölcserélgetik. A két tény között ugyanis, hogy egyfelől Péter apostol az utolsó időkről úgy szól, mintha azok máris elkezdődtek volna (1. Pét. 1, 5 és 20), másfelől ezek az utolsó idők, ég-föld elmúlása s új ég, új föld megjelenése még mindig nem tör­tént meg, e két tény közt nincs el­lentmondás. A katolikus eszkatoló­­gia sosem a jövendőmondás tudo­mánya volt, hanem a keresztény világ, az „Isten városa“ kegyelmi távlatainak szemlélete. Krisztussal, az apostolok és szentatyák taní­tása és értelmezése szerint — ahogy Donation Mollat írja „Az utolsó ítélet az Újszövetségben“ című tanulmányában — „Krisz­tussal megnyílt az ítélet korszaka; valóban megkezdődtek az utolsó idők s ezt a tényt föl kell ismer­ni, meg kell érteni. Ezt a kort az Emberfiának testvéreiben és a közösségben való jelenléte jel­lemzi; vége pedig a parúzia lesz, mely végérvényesen meghozza Is­ten országát“. Ilyesformán tehát a Krisztus első és második eljöve­tele közötti korszak egész keresz­tény élete, a küzdő Egyház egész élete nem egyéb, mint maga a megkezdett ítélet: „Az Emberfia titokzatos jelenléte minden ember­ben, minden emberi viszonylat­nak, minden pillanatnak, az egész történelemnek eddig nem sejtett eszkatológikus értéket ad. Immá­ron az ember élete minden pilla­natában találkozik az Emberfiával s az ítélet, az most van“. Daniélou atya, nagynevű jezsuita hittudós hozzáteszi: Valóban ott van az ítélet minden pillanatban az em­ber Istenhez való viszonyában, mégpedig azért, mert az ember most már az ítélet történelmi pe­riódusában él,­­abban tudniillik,­ így kell értelmezni a „megkez­dett“ ítéletet; így oldódik föl a szentírási szövegek látszólagos, de csak látszólagos ellentmondása; s ebben az értelemben kell a ke­reszténynek, az őskeresztények példája szerint, a parúzia távlatá­ban élnie. Élnie úgy, ahogyan Szent Pál javallotta, azaz nem holmi csodavárás, világvég-pszi­chózis vagy apokaliptikus speku­láció meddőségében, (ami Danié­lou atya találó szavai szerint kö­zelebb áll Nostradamushoz, mint Szent Jánoshoz, és vagy illuminiz­­musba, vagy farizeizmusba esik s mindkét formájában egyformán el­lenkezik az evangélium szellemé­vel), — hanem élnie keresztény módra a „szolgálat munkájában, Krisztus testének kiépítése végett“ (Eph. 4, 12), ami nem más, mint az isteni és felebaráti szeretet szolgálata Krisztus misztikus tes­tének közösségében. Ára 1 forint VI. évfolyam 34. sz. KATOLIKUS HETILAP 1959 augusztus 27 frnissa, amely Krisztus első eljöttével kez­­dődött s a másodikkal fog véget­ Az ismeretlen Jézus — Kovács József a lóversenyen­­ és a vallás — Felnyitották Szent Benedek sírját — A „tüsketyű“ Sete T “SS, mely a fa A gyűrű nyomában — forgácsok — Szent Ilona ünnepe után A pápa Esrend­elően kihirtel! Szűz Mária testi mennybevitelének dogmáját A Magyar Kurír a vatikáni rá­dió híradása alapján jelenti, hogy október 30-án XII. Pius pápa tit­kos konzisztóriumot tart Szűz Mária testi mennybevitelének dog­mája kérdésében. A Szentatya a konzisztórium után november else­jén a Szent Péter bazilikában, ün­nepélyes formában ex cathedra kihirdeti Mária testi mennybevi­­telének dogmáját. Az Osservatore Romano ezzel a hírrel kapcsolatban egyik leg­utóbbi számában ismertetést közöl Szűz Mária testi mennybevitele dogmájának ügyéről. Már 1849- ben a püspöki kar kétszáz tagja kérte ennek a dogmának kihirde­tését. A kérelemhez csatlakozott később több mint 1300 egyházfeje­delem is. Ugyancsak kérték a dog­ma kihirdetését a szerzetesrendek fejei, a teológusok és az egyete­mek is. Az utóbbi években a moz­galom újabb lendületet kapott. 1946 május 1-én XII. Pius pápa enciklikájában kérte a püspököket, és híveket, hogy imájukkal segít­sék a dogma kihirdetésének ügyét. A lap utal arra, hogy azóta az egész katolikus egyházi hierarchia csatlakozott a kérelemhez. Októ­ber végén — írja az Osservatore Romano befejezésül,­­ amikor az örökvárosban a Nemzetközi Mária Kongresszus tartja ülését, annak résztvevői együttesen ünnepelhe­tik majd az egész katolikus világ vágyának beteljesedését, Szűz Má­ria testi mennybevitele dogmájá­nak kihirdetését. Szent István ünnepe a Bazilikában T­ULT vasárnap, augusztus 20- án, Szent István király ünne­pén a róla elnevezett budapesti Ba­zilikában, a dicsőséges Szent Jobb jelenlétében, délelőtt 10 órakor Grősz József kalocsai érsek, dél­után 6 órakor pedig Czapik Gyula egri érsek mondott ünnepi főpapi szentmisét. A délelőtti szentmise keretében Pataky Géza váci­ egyházmegyei tb. kanonok Szent Istvánról, az életszentség hőséről emlékezett meg beszédé­ben, az esti szentmisén pedig Lányi János soproni kanonok a Szent Jobb gondviselésszerű jelen­tőségét emelte ki ünnepi beszédé­ben. A szentmisék végén a nagy számmal összegyűlt budapesti és vidéki hívek elénekelték a Him­nuszt. A Szent István-bazilikában augusztus 27-ig, vasárnapig min­den este 6 órakor a hívek tiszte­letére kihelyezik a Szent Jobb ereklyét. Naponta 6 óra 30 perc­kor szentbeszéd vezeti be az ájta­­tosságot. * Karavas András esztergomi apostoli kormányzó A Magyar Kurír jelenti: Az­zójává nevezte Id. Hamvas püspök Apostoli Szentszék dr. Hamvas augusztus 16-án bemutatta ki neve­ András csanádi megyéspüspököt zését a főszékesegyházi káptalan­július 18-i kelettel, az esztergomi­nak és ezzel átvette a főegyház,a főegyházmegye apostoli kormány­­megye kormányzatát.

Next