Új Ember, 1954 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1954-09-26 / 39. szám
Bard gyerek meg a nemzetség Az őszbe hajló nyári vasárnap reggel párái lebegnek a szűk völgy rétjei és bokrai felett. A Mátra kék csúcsai, az Agasvár meg a Galya rég eltűntek már a domb mögött, mely kelet felől bezárja a szentkúti völgyet. Egy kis keresztaljú embercsoport lépeget lefelé a házak mellett. Negyven-ötvenen lehetnek mindössze: férfiak csizmában, ünneplőben, idősebb asszonyok fekete kendőben, menyecskék gyöngyös, aranycsipkés főkötőben. — Juszti néném! — szól az egyik menyecske. — Kezdhetjük? Juszti néni — aki arc után ítélve inkább öreg bokharai előkelőségűnek, mint innen a szomszéd faluból való magyar parasztasszonynak látszik — bólint és a menyecskehangok friss csengéssel töltik be a völgyet. Köszönteni jöttünk, tiszta szent Néked hálát adunk, áldott Szűz. Szent Szűz. Ékes virágszál, kit Szent Anna szült. Kinyílt rózsaszál, téged köszöntünk... A völgyben felmuzsikálnak a harangok és Juszti néni arcán peregni kezdenek a könnyek. Pereg a könny a menyecskék szeméből is, sőt a férfiak is sűrűn emelgetik a zsebkendőjüket különböző porszemek és izzadságcseppek letörlése végett. Tudom, hogy Mária köszöntése nem történhetik sem itt, sem másutt a hazában meghatottság nélkül, de ez a kis csoport túltesz mindazokon, amit láttam már e nemben. — így szeretik a Szűzanyát? — kérdem az egyik ismerős, öreg férfitól a csoportból, aki legsűrűbben igyekszik szabadulni a portól. Elérti, mire célzok. — Különleges eset ez most — magyarázza. — A Bandi gyerek miatt! — Mi van a Bandi gyerekkel? — kérdezem csodálkozva. — Nem látja? Ott megy! A színes, fekete csoport közepén, a felkoszorúzott kereszt meg a zöldselyem templomi lobogó mögött fiatal pap lépked igen összeszedetten. Az öreg férfi elsodródik mellőlem s Juszti néni világosít fel helyette. — Története van ennek! — mondja nagy lélekzetet véve. — Mi itt mind egy nemzetségből valók vagyunk; minden had itt van a nemzetségből. Itt, ebben a Mátra alatti faluban még hadakra oszlanak a nemzetségek. — Onnan kell kezdenem — folytatja Juszti néni —, hogy szegény nővéremnek sokáig nem született gyereke... Pedig hogy szeretett volna, szegény, gyereket! Mennyit vigasztaltam! Együtt jártunk ide a szentkút: Szűzanya elé könyörögni, áldja meg a Mindenható házasságukat ... — Ékes virágszál, kit szent Anna szült... csilingel a menyecskék hangja és a férfiaké, mint a gordonka, reázúg... Juszti néni is beleénekel egy szót, azután folytatja. — Meghallgatta Isten a könyörgését. Született gyermeke, három is... A legfiatalabb ez a Bandi gyerek. Bandi gyerek fehér karingében komolyan lépked a porban szemüvegén, tatáros képén világsít a vasárnap reggeli napsugár. — Nemrég mondta Bandi gyerekünk az újmiséjét. Nem itt mondta nálunk, mert messzire elszakadtak a faluból. De visszajött a nemzetségnek is misét mondani... Most megint itthon van a faluban és tegnapelőtt azzal állt elém, hogy el akar jönni ide Szentkútra misézni és hálát mondani a Szűzanyának, hogy meghallgatta édesanyja kérését. Jaj, Bandikám, gyerekem — mondtam neki —, hogy ezt nem érhette meg édesanyád!... Mert meghalt közben szegény. Ott fekszik messze az urával együtt Pest mellett egy temetőben ... Azért jöttem, kedvesem, hogy legalább én lehessek itt. Meg azért jött el az egész nemzetség, hogy legalább mi itt, szegénykének, ha már legyünk azok, akik legkedvesebbek voltak neki, nem lehetnek itt... A templom elé ér Bandi gyerek a nemzetséggel, mire Jusztina néni sóhajtva, könnyezve és bólogatva Egy rimóczi befejezi a történetet. menyecske, gyönyörű főkötőjében, szertartásos méltósággal megállítja a kis menetet és megcsókolja a keresztet. Utána többen is a kereszthez lépnek. A nemzetség bevonul a templomajtón. Elnéztem az ajtóból, hogyan lépked Bandi gyerek selyem miseruhában az oltárnál agyes, aranycsipkés főkötők, gyönfekete kendők és szürkülő férfifejek felett. És arra a messzi temetőre gondolok, ahol két sírkereszt ölelkezik egy halmocska felett. Sinkó Ferenc Négy szez év után... Négyszázéves megszakítás után Angliában hét papot szenteltek fel a régi rendi szabályok szerint élő aylesfordi perjel vezetése alatt álló Karmelita szerzetesház tagjaivá. Aylesford az első nyugati otthona a karmelitáknak, akik a XIII. század után bocsátották ki első rajaikat a karmelhegyi kolostorból. A szabadtéren felállított tábori oltár előtt tartott szertartás éppen a szent skapuláré-látomás 700 éves fordulójára esett. A felszentelést Cowderoy southworki püspök végezte. Házasok klastroma Egy német teológus mondta: »A világiak kolostora a házasság.« Szép mondás; de képzeletünkben a kolostor fogalmához a szemlélődés, a »via contempttativa« képzete társul, s a világ gondjai, elfoglaltságai, sokféle kötelességei között vajmi nehéz eleget tennünk annak az igénynek, amely többé-kevésbbé minden ember lelkében ott él a szemlélődés iránt. Ennek az igénynek a kielégítésére szolgálnak azok a világiak számára szolgáló lelkigyakorlatos házak és a bennük tartott lelkigyakorlatok, amelyek Európában már több mint félszázada sikerrel működnek, s mintegy két évtizede nagy tömegben vonzzák magukhoz a híveket Amerikában is. E lelkigyakorlatos házak egyik fajtája egyenesen házasok, házastársak számára szolgál; házasok klastromának is nevezhetnék őket. Férj és feleség háromnégy napra vonul be ide, hogy részt vegyen a számukra tartott lelkigyakorlaton. Ez nem holmi elvi magasságokban tartott konferencia-sorozat, hanem olyan oktatás, amely messzemenően szem előtt tartja a házasélet és a család gyakorlati problémáit és katolikus követelményeit. Vita nincs, de kérdéseket szabad föltenni, e kérdéseknek azonban mindig reálisoknak, gyakorlati jellegűeknek kell lenniök. Elvi viták provokálásának nincs helye. A beszédeket nem megbeszélések követik, hanem két-háromórás elmélkedések a hallottak földolgozására; ilyenkor a kápolna éppúgy nyitva áll a lelkigyakorlaton részt vevők számára, mint a park. Beszélni egyébként a lelkigyakorlat tartama alatt nem szabad; a magunkbaszállás első föltétele a csönd. Ezek az intézmények igen nagy sikerrel és haszonnal működnek. Nagy mértékben előmozdítják a családok megerősödését s a keresztény házasságok harmóniáját. Ezért olyan páratlanul látogatottak — egyes házak hónapokra előre »foglaltak« — s ezért vesznek részt rajtuk a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek s a legkülönfélébb foglalkozásoknak és hivatásoknak a képviselői. Mindkét Németország káróiéinak iubüsumi kongresszusa Hat hónapon át, augusztus 31- től szeptember 5-ig tartott Fuldában a 76. német katolikus kongresszus, amely egyben az idei Mária-év legnagyobb földi ünnepsége is volt. németülUgyanakkor ünnepelték meg országos jelleggel Szent Bonifácnak, a germán népek nagy apostolának 12. centenáriumát. Szent Bonifác földi maradványai, mint tudjuk, a fuldai dómban pihennek s annak kincstárában őrzik legnevesebb ereklyéit is. Küldöttségek 27 országból A kongresszus augusztus 31-én, kedden kezdte meg tanulmányi üléseit, amelyeknek központi kérdése az volt, hogy miként lehet kifejezésre juttatni és tanúsítani a keresztény elveket az emberi tevékenység különböző területein, ideértve különös módon a nemzetiközi béke előmozdítását is. A kongresszus ünnepélyes megnyitására, amely szeptember 3-án, pénteken folyt le a dómban, már 27 országból érkeztek katolikus küldöttségek, köztük Tuniszból, Törökországból és Iránból is. Kereken 200.000 hívő sereglett össze Fuldában, úgyhogy a már előbb épített sátorvárost gyorsan ki kellett bővíteni. Csak a Német Demokratikus Köztársaságiból jött katolikusok számát 30.000-re becsülik. Tekintélyes hányaduk azzal a hét különvonattal tette meg az útak, amelyet a német demokratikus kormányzat bocsátott rendelkezésükre. Három püspök is érkezett velük. A külföldi vendégek közt volt Griffin bíboros, westminsteri érsek, aki most látogatott el ötödször számba. Szeptember 4-én, Németorszombaton délelőtt ő pontifikálta szentmisét a tábori oltárnál, amelyet a székesegyház előtt állítottak fel. Háromnapos szentségimádás és felajánlás Az utolsó három napon a székesegyház előtt díszsátorban volt kitéve folytonos imádásra az Oltáriszentség; éjjel-nappal látzott körülötte a hívők hadserege. Az egyházi ünnepségek szombaton este érték el csúcspontjukat, amikor Framgs bíboros, kölni érsek, a fuldai püspöki konferencia elnöke a »Virgo Gaudiosa« 400 éves kegyszobra előtt elvégezte a Szűzanya Szeplőtelen Szívének szóló felajánlást. Ezüstoltárt állítottak fel erre az alkalomra a székesegyházon kívül a kripta mellett, amely Szent Bonifác sírját zárja magába. Mintegy 80.000 hívő imádkozta végig és hallgatta meg a felemelő szertartást. Kezükben égő gyertyát tartottak. Utána fáklyás kimenet volt, amelynek élén Szent Bonifác aranytartóba foglalt mitrás fej-ereklyéjét vitték. Az ünnepi nagygyűlést, amely befejezte a kongresszust, szeptember 5-én, vasárnap a Johannisan hatalmas térségén rendezték, ahol a szabadtéri emelvény mögül 25 méter magas kereszt tekintett alá a hívekre. Frings bíboros mondott hálaadó ünnepi szentmisét, utána a külföldi küldöttségeket vezető főpapok intéztek beszédet anyanyelvükön a hívekhez. Beszédet mondott a Német Demokratikus Köztársaság katolikusai nevében Rintelen paderborni segédpüspök is. A nagygyűlés végén felolvasták XII. Pius pápa levelét, amelyben a Szentatya a Máriaévvel és a Szent Bonifác jubileummal kapcsolatban a kongresszuson tárgyalt alapvető témához — »Tanúságot kell tennetek Rólam« — fűzött mély gondolatokat, majd áldását adta az egész német hazára. Özvegy Kovácsné olyasféle magányos öregasszony, hogy még tulajdonképpen igazi neve sincsen. Mert igazi neve az volna, hogy Mari néni vagy Kati néni. De ebben a szólításban már volna valami emberi melegség is, ami viszont benne nincs Azért az egész szomszédság meg az övéhez hasonló ridegséggel csak így hívja őt: özvegy Kovácsné. Persze mindennek megvan a maga oka. S hogy őt nem emlegetik legalább is Kovács néni címzéssel, az abból fakad, hogy özvegy Kovácsné, enyhén szólva, szűkmarkú. Nem szereti, ha akárki kér tőle valamit s azonkívül nem is ad. Olyan magánakvaló öregasszony no nincs a világon senki, akit szívlelne. Dolgokban is, állatban is csak azzal törődik, ami a magáé. S lám, elmondhatatlan szörnyű, ami történt vele most pár hete, a nyár végén. A tyúkjai közül, amiket gondosan számontartott, egyszer csak eltűnt az egyik. Nem sokat érő, elmaradt növésű tyúkocska volt, inkább jérceszerű, pedig tavalyi költés s hozzá még sánta is. Szóval eltűnt a kis sánta, fekete jérce. Éktelen nagy jajgatásba kezdett ekkor özvegy Kovácsné, akkorába, hogy még a szomszédságnak is kijutott belőle. Aki esetleg megette volna a sánta jércét, az bizony nem érezhette volna mágát jól, olyanokat mondott a kerítésen száradó köcsögök mellett. — Utasember is lehetett! — példálózott bosszankodva és nnronkodva a szomszédasszony, özvegy Kovácsné viszont jól tudja, A SÁNTA JÉRCE írta : POSSONYI LÁSZLÓ hogy az nem lehetett, már azért sem, mert őnála bizony nem fordult meg utasember! De lám, az utasembert addig emlegették, amíg akármilyen valószínűtlen is, de mégis megjelent. Megjelent pedig egy eléggé fiatal fiú képében, aki nagyon fáradtan jött, nem is az országúton, hanem a Kopaszhegyen át vezető csapáson. Olyan volt, hogy csak a faluvégi fáradt harmadik házig bírta, éppen özvegy Kovácsné udvaráig. Ott áttekintett a kerítésen s megállott. Nem látott senkit sem a tornácon, sem az udvaron. De a háziasszony ekkor már leste a tornácra nyíló konyhából és készen, harciasan kijött, hadd lássa az idegen, hogy van valaki a háznál. A homlokáig izzadt, hosszú gyerek azonban éppen attól indult meg befelé, hogy látott valakit. — Már bocsásson meg, kedves nénémasszony — rebegte — de az úttól... megpihennék... meg egy kis vizet... Csak rá kellett nézni s látszott rajta, mennyire odavan. Az ilyen növésben levő fiúkat, minél erősebbek, annál dönti néha a fáradtság.jobban leA feketeruhás öregasszony szigorúan nézte, mert az ember legyen gyanakvó. De azután megenyhült. S amikor kikérdezte, kiderült, mint állanak a dolgok. A gyerek a Cudarhegy aljára, az erdőgazdaságba igyekszik. Munkára vették föl. Arra utaztában tájékozatlanságában rossz irányban szállt át, s mivel pénze elfogyott, gyalog vágott neki az ismeretlen útnak. Mindezt azonban már aközben beszélte el, hogy özvegy Kovácsné először inni adott neki, azután odaadta neki az ebédmaradékot, sőt meg is toldotta egy kis ezzel-azzal, ami még a kamrából előkerült. Maiga sem tudta, hogyan vett erőt rajta így a szánalom. Talán azért, mert olyan kedvesen fiús volt. Az ő kisfia, ha hároméves korában nem viszi el a torokgyík, lenne most ennyi idős. — Az Isten áldja meg a jóságáért, nénémasszony! — hálálkodott a fiú. S özvegy Kovácsné beszaladt a szobába, pénzt vett ki a sublótból , a fiú markába nyomta, ne kelljen gyalog mennie, hiszen úgy el van csigázva. A fiú nagy hálálkodások között ballagott az autóbuszmegálló felé s özvegy Kovácsné a kerítés ’mellől nézte, szíve körül a jótett furcsa, idegen melegével. — Nohát, ezt a kéménybe kell felírni mésszel! — mondta az egyik szomszéd célzatosan, hogy ő is hallja. De nem hallotta, s most már az eltűnt jérce sem bosszantotta. Sőt meg is feledkezett róla. Egyik nap azután mit nem lát a kerítés mellett: hát ott vartyog a kis fekete "jérce egy tucatnyi kis sárga-fekete csibe között s szólogatja őket édesanyai kotlás negján. S Kovácsnénak úgy tűnt föl, mintha a fiú jókívánsága teljesült volna be rajta. KÜLD EL IMMÁR — Az ago Simeon búcsúdala —4 Küldd el immár szolgád, Uram, békén! Igéd bélelt életutam végén. Látta szemem a megváltó Üdvöt, Kit kegyelmed minden népnek küldött. A pogánynak világító fényül, Izraelnek örök dicsőségül. Harsányi Lajos fordítása Meghalt Simonffy Jenő A katolikus papság és a hívek körében országszerte mély részvétet keltett az a hír, hogy dr. Simonffy Jenő, a csornai premontrei kanonokrend volt rendfőnöke, szeptember 13-án váratlanul elhunyt. A győri püspöki papnevelő intézet könyvtárában tudományos munka közben, íróasztalnál érte a halál szívszélhűdés következtében. Holttestét Csornára szállították, ahol a főtemplomban ünnepi requiem volt. A temetési szertartást szeptember 16-án délelőtt 11 órakor a csornai temetőben Papp Kálmán győri megyéspüspök végezte. Simonffy Jenő halálával a magyar katolikus Egyház egyik kiváló tudósát, szentéletű, buzgó papját vesztette el. 1885. szeptember 7-én a Zala megyei Söjtöröm született, 1904-ben öltözött be a premontrei rendbe, ahol ünnepélyes fogadalmat 1908- ban tett. 1909. június 29-én szentelték pappá és 1942-ben adminisztrátorrá, 1943-ban pedig préposttá nevezték ki. .Ugyanebben az évben történt beiktatása is. Elsőszombati ájtatosság Az októberi elsőszombati ájtatosság október 2-án 6 órakor a Budapest-belvárosi főplébánia templomban lesz. A szentbeszédet Pajtényi László c. kanonok, püspöki helytartó, a szentmisét dn Csik József újpesti apátplébános mondja. November 18-ra összehívták a Béke Világtanács ülésszakát A Béke Világtanács Irodájának legutóbbi bécsi ülésén elhatározták, hogy november 18-ra összehívják a Béke Világtanács ülésszakát. Javasolják, hogy tűzzék napirendre az összes európai államok együttműködésének, az Ázsia különböző részeiben katonai koalíciók alakítása következtében létrejött helyzetinek, a latin-amerikai államok belügyeibe történő külföldi beavatkozásnak és a leszerelés és a tömegpusztító fegyverek eltiltásának megvitatását. A Mendelényiek „keresztapja” A Heves megyei Mendelényicsalád tagjai talán már nem is tudják, hogy névadó »keresztapjuk« nem kisebb ember, mint — Petőfi Sándor. Petőfi, midőn az emlékezetes 1844-iki keserves debreceni tél után gyalogútra kelt Pest felé, Egert is útba ejtette, s az itteni papnevelőintézetben három vidám napot töltött a kispapok vendégeként. Beszélgetésük során többek között szóba került az is, miért és hogyan változtatta meg a nevét Petrovicsról Petőfire. Ezzel kapcsolatosan aztán a költő lelkesen biztatta az idegen nevű kispapokat, hogy magyarosítsák meg a nevüket. Volt közöttük egy Mendel nevű teológus. E felé oda is kiáltotta: — Parolát ide, Mendel, hogy Mendelényi lesz! Mendel János, ki később az egri egyházmegyének neves papja lett, meg is fogadta a költő tanácsát, s nemcsak ő, hanem egész rokonsága »Mendelényi«-re változtatták családi nevüket. Rákosgyulán szeptember 5-én mutatta be ezüstemléjét Merx Elemér teológiai tanár. Kézvezetője Szabados Antal hittanár volt. Dr. Hamvas Endre Csanádi püspök ez alkalomra küldte el főpásztori kitüntetését: kinevezte szentszéki bíróvá.