Új Ember, 1956 (12. évfolyam, 1-44. szám)

1956-08-26 / 35. szám

KOLOZSVÁRI VARÁZSLAT Minden városnak megvan a számunkra való személyes arca és ez legbensőbb, legegyénibb benyomásainkból tevődik össze. Mi az, ami Kolozsvárnak ezt az arcát jelenti ifjúkori emlékeimben? Tizennyolc éves voltam, amikor egyetemre készültem Pestre. Kolozsvárra kellett mennem útlevélért s ott is maradtam, amíg megkaptam. Életem első, szülőktől független utazása volt. Közben a várossal ismerkedve kimentem Kolozsmonostorra, ahol Erdély népei 1436-ban az első nemzeti és társadalmi egyességet kötötték. Kolozsmonostor ma már egybenőtt a várossal s annak legszebb pontja. Az ősi monostortemplom kikericcsel benőtt hegyi-zöld kertlankáján hevertem a szeptemberi délelőttben, hátamat egy gótikus kőkötegnek támasztva, szemem Kolozsvár százezeres házrengetegén át a Szent Mihály templom égbefúródó tornyára tapadt, a másik kolozsvári csodára. A látomány megbűvölt, pedig még nem is tudtam, hogy életem legfőbb ajándéka később az Egyházzal való megismerkedés és annak szolgálata leszen. Ősz volt, üvegszínű, kristálytiszta levegős hegyeinek medencéjében ott feküdt alattam a város középkori és reneszánsz bástyáival, rengeteg templomával, a hegyre kúszó házzsongárdi temetővel, a füvészkerttel és Hunyadi Mátyás szülőházával és Szobrával. Havasok, történelmi kövek s ennek az ódonifjú városnak olyan rejtelmesen mindig fiatal vonásai: íme ez volt számomra akkor, majd többi visszalátogatásaimkor is Kolozsvár varázsa. S azóta is mindig kutatom, miből áll ez a varázslat? Talán abból, hogy itt állott az első magyar nyelven játszó kőszínház 1821-es dátummal a homlokzatán, s itt alakult az első magyar nyelvművelő társaság, még ha észre sem vették a drámapályázaton Katona Bánk bánját, mert a pályázati bizottságok már ilyenek; hogy itt a városi életet a még oly hadaik útjának kitett kelet-európai sorsviszontagságok sem tudták soha folyamatosabban megszakítaná, s nagy él itt valami a kövekben, templomokban és polgárházakban, céhbástyákban és síremlékekben, ami szavakkal szinte kifejezhetetlen. S a legszebb kövek éppen ebbe a két templomba, a kolozsmonostoriba és Szent Mihály templomába vannak beépítve. S most, hogy 1956 júliusában, harmincöt évvel az első látogatás után újra végigmegyek a városon, ugyanaz a varázs árad ugyanama levegőből, kövekből és emberekből, Kelet-Európának ezen a történelmi pontján, ahol a két népnek egyformán van színháza, egyeteme, iskolája, mindene, s ahol a köz most oly lázas igyekezettel javítja a középkori bástyákat s a Szent Mihály templomot éppúgy állványerdő borítja, mint a mi budai Mátyás-templomunkat. Baráth Béla kanonok, a Szent Mihály templomnak, Kolozsvár főplébániájának plébánosa elmagyarázza nekem, hogy mit jelent ez a restaurálás a Szent Mihály templom építészeti történetében: — A templom hatszáz éves s véletlenül ama középkori építmények sorába tartozik, amelyeknek építési idejét pontosan meg tudjuk határozni. Ez a hatszáz év azonban szinte nyomtalanul suhant el fölötte, pedig falai között hitviták dúltak, több mint másfél évszázadon protestáns felekezetek kezén volt, hol leégett, hol fölgyújtották s mai barokk boltozatát is egy tűzvész okozta pusztulás után nyerte. Nemrégiben a szentély barokk boltozatán és a templomhajóban is bizonyos elhajlások, ujjnyi repedések mutatkoztak. A szakértő műemlékkutató bizottság azután megállapította, hogy az ősi gótikus boltozást kell visszaállítani az egész templomépületen s ez a boltozás egyszeriben megsemmisíti majd a pusztulás csíráit: a maguk helyén logikusan záruló gótívek nem szétnyomni, hanem összetartani fogják a hatalmas templomépítményt. A templom szentélyét most belül is eltakarja az építkezés állványozása, de vezetőm is, én is tudjuk, hogy egy templom csak a maga külső mivoltában építészet, bensejét a templom sajátos belső élete teszi és hívőinek lelki élete. Megkérdezem a kanonok-plébánost erről s ezt válaszolja: • Erről nemcsak semmi panasz nem lehet, hanem egyenesen csupa örömre ad okot. Vasárnaponként még az esti misék is zsúfoltak. Templomi hangversenyeink az egész város számára s nemcsak a katolikus magyarság számára kultúresemények. Pedig itt Kolozsvárott két opera is van, román és magyar s azok is telve vannak. Amit mondtam, az csak az egyik felszíni jelensége, hogy hitéletünk elmélyültebb lett s hogy annak a templom a középpontja. Ezen a napon vacsoravendég vagyok későig, az éjszakai órákban megyek haza s íme, a szinte télien hideg, holdas nyáréjszakában ott mered föl előttem a Fő téren a templom a maga csodálatos elhelyezkedettségében. Tizennyolc éves fejjel láttam először, de én lettem csak öregebb, míg küldetésének minden korokra szóló varázslatában ez a templom — mindig és egyre fiatalabb ... Possonyi László A kísértés lélektanát rég nem láttuk oly tökéletes ábrázolásban, mint René Clair filmremekében ,Az ördög szépségeiben, melyet most mutatnak be a fővárosi mozgóképszínházak. A film a Faust-legendát dolgozza fel, Mefisztofelész ördög, Lucifer legügyesebb szolgája ágál benne mindvégig, mégsem fullad egy pillanatra sem a krajcáros romantika vagy a pokoli grandgignol posványába, sőt, azt kell mondanunk: a művészi realizmus mesteri példája. Mikor az ember a másfélórás lenyűgözöttségből felocsúdik, elemezni kezdi, mi az, amivel ennyire valószerűvé tudta tenni zseniális francia filmrendező az annyira transzcendens problémát: az ember megkísértetését? S minél mélyebbre hatol az elemzésben, annál inkább azt kell megállapítania, hogy a film azért sikerült ily tökéletesre, mert teljesen komolyan vette azt, amit a kísértésről — az Egyház tanít. »Az ördög közvetlenül nem tud hatni magasabbrendű képességeinkre, értelmünkre és akaratunkra, mert Isten fönntartotta magának ezt a szentélyt* — mondja Tanquerey. — »Egyedül Isten tud behatolni lelkünk mélyébe, hogy megnyomja ott akaratunk rugóját, anélkül, hogy kényszerítene bennünket... De az ördög tud közvetlenül hatni a testre, a külső és belső érzékekre, különösen pedig a képzelő és emlékező tehetségre, valamint azokra a szenvedélyekre is, amelyek az érzéki törekvésben székelnek ...« Az emberi képzelet világa az a színpad, amelyen Mefisztofelész legtöbbet és legszívesebben ágál. Nem véletlen, hogy a férfi könnyebben esik Mefisztofelész hatalmába. A férfinek az a gyöngéje, Achilles-sarka, ami egyúttal ereje, amivel a világot átformálja: képzelete. Úgy bele tud merülni a képzelődésbe, hogy végül is nem tudja, hol a határ álom és valóság, vágy és tény között, mi az magában és a világban, ami valóban benne van s amit ő képzel abba. Goethe remekművében odaveti martalékul Mefisztotelésznek Faustot, szerelmét Margitot, és az emberiséget. René Clair filmlegendája bizakodóbb. Mefisztotelésznek csak a tudós, a művész és a hatalom embere adja magát. Azonban hatalma és ármánykodása végül is még ezek felett is megtörik. Három erő töri meg. Az első a makacs és állhatatos szerelem, melynek a nő a hordozója. A másik erő a józan valóságérzet, mely belekapaszkodik a földbe, mint az egészséges fa. A filmben a nép képviseli ezt az erőt. A harmadik erő Isten kegyelme, mely a képzelet minden felhője, szivárványos és füstös játéka mögött, a valóság hajszálereiben kerengő mennyei nedvként, mindenben jelen van és segít. Isten a konyhában Ahány ország, annyi szokás — módosíthatnák így is a közmondást — s nem kivétel alóla vallási életünk sem. Írországban például minden katolikus család kérheti évenként egyszer a plébánosát: mutasson be szentmisét a családi konyhában. Színes tudósítást is olvastam nemrégiben egy ilyen házi ünnepségről. Oltárul, mint mindenkor, ezúttal is a konyhaasztal szolgált. Feléje fordulva, a tűzhely előtt az édesanya térdelt. Az apa a bejárati ajtóban. Köztük a gyermekek és a ráérő szomszédok. Hogy teljes legyen a kép, a konyhaasztal alatt a házőrző kutya feküdt, a tudósítás szerint: kíváncsiskodva, de nagyon illedelmesen. „Amikor a szentségi Jézus megjelent a konyhában, mindenki megáldozott.” Szentmise után az asszonyok hozzáfogtak a reggeli készítéséhez. Addig is, amíg leülhettek ugyanahhoz a konyhaasztalhoz, a férfiak félrehúzódtak, pipára gyújtottak és beszélgetésbe kezdtek időjárásról, állatokról, termésről. Távolabb tőlük a gyermekek csiripelték meg a saját ügyeiket. A tudósítás ezzel végzi: „Isten a konyhában! A család fogadta és köszöntötte. Nem volt semmi pompa, semmi ceremónia. Csak erős és egyszerű hit.” Nem csupán érdekességből emlékeztem meg erről az írországi szokásról, amely mint szokás, teljességgel utánozhatatlan. Hanem mert azóta is sokszor eszembe jut, amikor a magam vagy mások konyhájába lépek. Nem tudnék dolgot, ami szebben és mélyebben kifejezné a konyhai s általában a háztartási munka magasztosságát, értékét és jelentőségét, végezze akár az édesanya és a feleség, akár a nagymama, a nővér, a nagynéni. Akkor is, ha kereső foglalkozás mellett cselekszik, akkor is, ha a körülmények megengedik vagy szükségessé teszik, hogy ez legyen a legfőbb feladatuk. Sailor, a jeles katolikus gondolkodó írta valahol, hogy „minden hivatás: oltár”. S lám, mennyire kézzelfoghatóan igazolja az ő megállapítását is ez az írországi szokás, amely az esztendőnek egy napján a valóságban is oltárrá emeli a konyhaasztalt, úgya is, mint munkahelyet, úgyis, mint családról való gondoskodás szimbólumát. Gondoskodáson értve nemcsak az anyagiakat, de a szellemieket is, nemcsak az étellel és ruhával, de a boldogító hittel, a nevelő gyöngédséggel, az emberséges ismeretekkel és szeretettel való ellátást. Hiszen ha minden hivatás oltár, amelyen — mint Sailor kifejti — „a hivatás gyakorlójának mások javára és Isten dicsőségére kell áldoznia magát”, akkor pillanatig sem kétséges, hogy a legtöbbünk számára az igazi családanya, az igazán anyai nő tanúsítja ezt a legragyogóbban. Szent jellege van ennek a hivatásnak. Az a szentség rejtőzik benne, amely mosogatókötényhez illik, az a a „közönséges” szentség, amely a mindennapok rendes teendőit rendkívüli jósággal végzi.. Hasonló a Szent Szüzéhez, aki csendben szorgoskodik egy szent család körében. Rábukkantam a múltkoriban egy francia imára is, amelyről úgy érzem, ide kívánkozik. A címe: „Ima a konyhában”. „A konyha is a tiéd, a Jézusom, a gondom is a tányérok és lábasok körül. Nem lehetek az a szented, aki szemlélődve ül a lábadnál, de lehetek az, akit a munka szentel meg. Add hát, hogy tessem neked, akár a tűzre, akár a levesre vigyázok, akár a késeket fényesítem. Ha csupasz térdemen a kövezetet mosom, gondoljak arra, hogy a te érdes munkáskezed sem riadt vissza a mocsoktól. Melegítsd be konyhámat a szeretet hevével. A te isteni ígéreteid hallgattassák el sóhajaimat, orvosolják rossz hangulataimat. Hiszen amikor enyéimnek viszem az ételt, te vagy, aki kegyesen fogadod, mert neked szolgálok, amikor őket látom el.” Mihelics Vid »Imádkozzatok a békéért — bélyegzővel pecsételték le augusztus 1-én az USA ötven legnagyobb postahivatalában a leveleket. Liturgikus világkongresszus Assisiben A XII. Pius pápa által kezdeményezett széleskörű liturgikus reformmozgalom jelentős állomásához érkezett. Szeptember 18- tól 22-ig rendezik meg az első nemzetközi lelkipásztorkodástaniliturgiai kongresszust az olaszországi Assisiben. A kongresszus célja, mint nevéből is kitűnik az, hogy a lelkipásztorkodás szempontjából vizsgálja meg a katolikus liturgia megújítását és ennek a megújításnak módozatait. A kongresszuson mindenki jelen lesz, aki a liturgikus mozgalom és a liturgikus lelkipásztorkodás szempontjából a világegyházban nevet szerzett. A kongresszus elnökségében öt bíboros, valamint a kölni érsek foglal helyet, élükön Cicognani bíborossal, a Szent Rítusok Kongregációja elnökével. Rajtuk kívül a kongresszus díszelnökségében is egész sor bíboros foglal helyet. A kongresszus rendezőbizottsága az olasz, a német, a francia és a svájci liturgikus központok vezetőiből áll. A kongresszus résztvevői személyre szóló meghívót kaptak és ennek a meghívónak egyik érdekessége, hogy egyházi személyek mellett néhány, a kérdéssel különösen foglalkozó, világi tudós is kapott ilyet. Szeptember 18-án, este 9 órakor lesz a kongresszus megnyitása, amelyen Carlo Rossi püspök üdvözlő szavai után Cicognani bíboros tartja meg a bevezető előadást, ezzel a címmel: »XII. Pius pápa és a liturgia megújítása a lelkipásztorkodás szellemének megfelelően.« Az ezután következő három nap: »A lelkipásztorkodás, mint a liturgiatörténet kulcsa«, »Az új kétnyelvű rituálék és azok hatása a lelkipásztorkodásra«, »Liturgikus művészetek és a lelkipásztorkodás«, »Az Isten igéjének lelkipásztori jelentősége a liturgiában«, »A liturgikus megújulás a missziók szolgálatában« címmel tartanak a legnevesebb liturgikusok előadásokat, de sorra kerül a tárgyalások keretében valamennyi a liturgiával foglalkozó vagy azt érintő pápai enciklika, a részben már megvalósított breviárium-reform, a rubrikák egyszerűsítése és a breviárium további reformja. Szeptember 22-én a kongresszus résztvevői Rómába utaznak, ahol a délután folyamán a Szentatya fogadja őket és hosszabb beszédet intéz hozzájuk. Azt várják, hogy a Szentatya ebből az alkalomból elvi jelentőségű nyilatkozatot tesz a liturgia lelkipásztori jelentőségéről. A kongresszuson résztvevő jelentékeny személyiségek és különösképpen az illetékes egyházi vezető dignitáriusok jelenléte arra enged következtetni, hogy a liturgia reformjának egy minden eddiginél jelentősebb megmozdulása zajlik le Szent Ferenc városában. A KATOLIKUS SZÓ- amelynek lapengedélyéről és egyházi jóváhagyásáról már hírt adtunk — augusztus 12-i keltezéssel jelentette meg első számát a Katolikus Papok Országos Békebizottsága kiadásában. A lap élén az első oldal főhelyéről Conegliano festménye »A tanító Krisztusnéz szembe az olvasóval. Ennek az első oldalnak, valamint a harmadik oldalnak a cikkanyagából olvasható ki a Katolikus Szó lapprogramja. Az első oldal cikkei közéleti vagy a közélettel érintkező témákat ragadnak meg. Beresztóczy Miklós »Tetté váló szavak címmel vezércikket írt, Bándy Ferenc a keresztény erkölcsről ír, H. R. pedig »A nemzet egységében címmel a második ötéves terv perspektíváit rajzolja meg. A harmadik oldal tartalmát pontosan fejezi ki címe: »Pünkösd utáni 12. vasárnap hete (Katolikus naptár; evangélium elemzés; Isten válasza; Tartsd meg a parancsolatokat stb.), amely a belső hitéletet szolgálja. Érdekes képeket láthatunk a Katolikus Szóban a vietnami katolikus küldöttség látogatásairól, tudósítások, hírrovatok teszik teljessé az első számot. Üdvözölvén a Katolikus Szót első számának megjelenése alkalmából, őszintén kívánjuk, hogy működése jószolgálat legyen Egyházunk, Hazánk és magyar népünk számára. A bodajki kegyhelyen a hagyományos őszi Mária-ünnepségek szeptember 15-én és 10-án lesznek. 15-én este fél 9 órakor főpapi szentmise és szentbeszéd, egész éjszaka szentségimádás lesz, vasárnap, 16-án fél 11 órakor Shvoy Lajos pápai trónálló, megyéspüspök főpapi szentmisét és szentbeszédet mond. Lelkigyakorlatok Pannonhalmán. A nyár folyamán két lelkigyakorlat volt Pannonhalmán. Az elsőt július 23—27. közt tartották; ezen főleg a veszprémi egyházmegye papsága vett részt és Mariházy Bennó plébános vezette. A másodikat augusztus 6—9. közt tartották, melyen főleg a székesfehérvári egyházmegye papsága vett részt Shvoy Lajos püspökkel az élén. Az utóbbinak a vezetője Pulay Csaba bencés tanár volt. Székesfehérvárott, az ősi koronázóvárosban, a Szent István király tiszteletére szentelt Bazilikában az idén is szokásos keretek között tartották meg Szent István ünnepét. Este Shvoy Lajos megyéspüspök főpapi misét mondott s ennek kapcsán Perjés Béla százhalombattai plébános prédikált az országépítő királyról. Szentmise után pedig körmenet volt Szent István fejereklyéjével, melyet a székesegyházban őriznek. SZEMÉLYI HÍR A Magyar Kurír jelenti: dr. Szabó Imre püspökön az elmúlt héten a Kékgolyó utcai kórházban dr. Sirovicza Mihály urológus-sebész műtétet hajtott végre. A műtét sikerült, a beteg állapota kielégítő, Máriapócson Nagyboldogasszony búcsúja látogatottságban második az évi zarándoknapok között. Ebben az évben is a Szűz Anya iránti bizalommal vettek részt a hívek a búcsún és mintegy tizenkétezren vették magukhoz az oltári szentségi Jézust. Az ünnepi nagymisét Vattamány Imre hajdúdorogi egyházmegyei püspöki helynök mutatta be, az ünnepi szónok pedig Duklai László nyírbátori rk. plébános volt. A szentmise után körmenetet tartottak. A roueni katolikus társadalom ünnepélyesen emlékezett meg Szent Jeanne D’Arc rehabilitációjának ötszázadik évfordulójáról. A »Vieux Marche« téren, ahol egykor megégették a szentet, ünnepélyesen felolvasták XI. Pius pápa levelét, melyet a ruani katolikusokhoz és az egész francia társadalomhoz intézett, s amelyben magasztaló szavakkal emlékezik meg a szent emlékéről. A Szentatya, mint olvassuk, még mindig régi autóján közlekedik Róma és Castelgandolfo között. Ez egy Cadillac márkájú gépkocsi, amelynek formája eléggé ósdinak hat. Néhány évvel ezelőtt Spellman New York-i bíboros-érsek egy remekbe készült modern autóval ajándékozta meg a pápát. Ennek a gépkocsinak átlátszó a karosszériája, úgyhogy a hívek menet közben is láthatnák a Szentatyát. A pápa azonban mindeddig vonakodott attól, hogy használatba vegye. Szerinte az ajándékkocsi túlságosan feltűnő és pompázatos. Kölnben augusztus 27. és szeptember 2. között katolikus napot rendeznek, amelyen a Német Demokratikus Köztársaság lakosai is részt vehetnek. A belügyminisztérium minden korlátozás nélkül azonnal kiadja az erre vonatkozó engedélyeket. A fuldai püspöki konferencia ezer köszönetét fejezte ki a Német Demokratikus Köztársaság hatóságainak. A budapest-belvárosi főplébánia templomban a pécsi Segítő Mária márványoltárt Nagyboldogasszony ünnepén benedikálta Halász György dr. budapestjózsefvárosi apátplébános. A művészi oltár Krasznai Lajos szobrászművész alkotása.