Új Ember, 1960 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1960-09-04 / 36. szám

KATOLIKUS SZEMMEL ►A Statisztikai Hivatal jelenti: Hazánk lakossága meghaladta a 10 millió főt« — ezzel az örvendetes tartalmú címmel hosszabb cikk jelent meg a Magyar Nemzet hasábjain az 1960. január 1-én megtartott népszámlálásnak időközben nyilvánosságra bocsátott adatairól. S ezek az adatok — mindjárt hozzátehetjük — legnagyobb hányadukban örvendetesek, mert általában az élet kiteljesedéséről, az életszínvonal emelkedéséről tesznek tanúságot a népi demokratikus rendszer utolsó évtizedében. Örvendhetünk annak, hogy a férfiak és nők arányszáma az előző — 1949-es — népszámlálás óta némileg javult, ezer férfira most csak 1072 nő jut, szemben az 1949. évi 1081- gyel, ami azt mutatja, hogy a háborús veszteségekből alakult kedvezőtlen arányszám kezd lassan kiegyenlítődni, s életünk egyre inkább »békebelibb" lesz. — A lakások száma összesen 2 772 000, s ez is lényeges növekedését mutat a korábbi adatokhoz képest, s aki tudja, hogy az ún. »laksűrűség« mennyire befolyásolja a közerkölcsiséget, az csakis örvendhet az ezirányú javulásnak. A népesség öregedésének folyamata az elmúlt 11 év alatt tovább tartott. Míg 1949- ben a népesség 12 százaléka, addig 1960-ban 14 százaléka érte el a 60 éves vagy annál idősebb életkort. Ez a számadat — az általános életkor növekedésére vonatkoztatva — szintén örvendetesnek mondható, különösen, ha a századforduló adataihoz viszonyítjuk: míg akkor 37—38 év volt az átlagos életkor, napjainkban — főként az egészségügyi helyzet lényeges javulása következtében — ez szinte megduplázódott: 65—69 évre emelkedett. A népesség családi állapot szerinti megoszlásában is kedvező eltolódás következett be: a 15 éves és idősebb népességből 1949-ben minden negyedik, 1960-ban csak minden ötödik személy nőtlen, illetve hajadon, azaz a házasok arányszáma 62 százalékról 68 százalékra nőtt, s ez — önmagában véve, tekintve a házas együttélés erkölcsnemesítő hatását — szinte örvendetes jelenség. Lényegesen emelkedett a kulturális színvonal is: az általános iskolát s a különböző főiskolákat végzettek száma is úgyszólván megkétszereződött, s az analfabétizmus gyakorlatilag csaknem megszűnt. — A foglalkoztatottság — s ezzel kapcsolatban természetesen az életszínvonal is — nagymérvűen emelkedett: 1949-ben a népesség 48 százaléka volt kereső, most pedig 53 százaléka. A sok-sok derűlátásra késztető statisztikai számadat mellett csak két olyant találtunk, amely némiképpen aggódásra késztet. Nevezetesen azt, hogy bár a házasságok arányszáma 6 százalékkal növekedett, az »elváltak száma csaknem megkétszereződött." És azt, hogy »csökkenő tendenciát mutat a családok taglétszáma, 1960 január elsején az átlagos családnagyság 3,2 fő volt, az 1949. évi 3,6-del szemben." Legyen szabad reménylenünk azonban, hogy e két utóbbi kedvezőtlen számadat csak átmeneti jelenség, amely fokozatosan javulni fog kapcsolatosan a közerkölcsiség és életszínvonal folyamatos emelkedésével. [S] Megszaporodtak postánkban azok a levelek, amelyek a vallással támadóan foglalkozó könyveknek és sajtóközleményeknek sokaságát panaszolják fel. Válaszul Yves Congarnak, a nagyhírű domonkos teológusnak gondolatmenetét idézzük! Congar azt fejtegette, hogy mi már nem érhetjük be azzal a hitbeli bizonyosságunkkal, hogy a katolikus egyház az üdvösség teljességét képviseli. Szükségünk van annak ismeretére is, hogy nem-keresztény vagy nem-katolikus kortársaink, a „Mások”, miként tekintenek erre az egyházra és miként ítélik meg azt az üdvösséget, amelynek az egyház, mondhatni, a szentsége. Ma ugyanis minden katolikus hívőnek számolnia kell azzal, hogy azok között, akikkel az élet szükségszerűen összehozza, lesznek mindig protestánsok, zsidók, a szó francia értelmében vett „laikusok”, marxisták és atheisták. Lehetetlenség tehát, hogy fel ne vesse maga előtt és maga számára a kérdést, hogy társai, akikhez sorsközösség fűzi, miként vélekednek a vallásról, egyházról és az üdvösségről, amelyben ő hisz. Annál kevésbé lehetséges ez, mert a kommunizmus, amelynek más természetű sok tételét el kell fogadnunk, mindenféle egyéni elszigetelődés ellenében hat. Amit a kommunizmus elősegít, egyfelől az emberi szolidaritás légköre és bolygónk egységességének hite, másfelől egy nagy történeti folytatólagosság tudata, amely nem engedi, hogy kivonjuk magunkat a nemzedékek és századok egybetartozásából. Ha az elmúlt időkben Nicole még jóhiszeműen vélhette: „Az ember azért teremtődött, hogy örök magányosságban éljen egyedül Istennel”, ma az a helyzet, hogy sokkal inkább kísérthet bennünket: „Magagamat üdvözíteni? Nem! Mindenkit vagy senkit!” S ha az emberi szolidaritásnak ilyen kinyilvánítása hitbeli tévedést is jelentene, mert túl messzire megy, kétségtelen, hogy valamiképpen ott lappang nagyon sok keresztény lélekben. Ebben a változott légkörben — folytatja Congar — teljességgel képtelen minden olyan eszme, hogy a külvilággal való érintkezéstől óva magunkat valamiféle katolikus gettóba zárkózzunk és tudatlanságban tartsuk magunkat a világ szellemi mozgása és viharai felől. Nem erre szólítottak és szólítanak az egyház legilletékesebb tényezői sem. Ellenkezőleg, éppen arra, hogy bátran, a legkisebb csüggetegség nélkül vegyük ki részünket a világ vállalkozásaiból, ami természetszerűen megköveteli, hogy szellemi téren is állandó kapcsolatba legyünk a „Másokkal”. Nekünk, hivő keresztényeknek nem szabad megriadnunk semmiféle gondolattól, nem szabad félnünk semmiféle tudományos kutatástól vagy filozófiai elmélettől. Mint Congar ismételten hangsúlyozza, az emberi értelem „dialogizált”, párbeszédes szerkezetű. Az emberi értelemnek elsődleges törvénye a közlés és a közösség, mert minden értelemnek gazdagodnia kell és ki kell egészülnie a más értelmekkel való érintkezés útján. A dialógusnak persze meg vannak a maga kockázatai amelynek elkerülését lehetővé tenné a tudatlanság, de napjainkban tudatlannak lenni — nem olyan egyszerű! Magyar műkincseink egyik legnagyobb gyűjteményéről, az esztergomi Keresztény Múzeumról nemegyszer írtunk már lapunk hasábjain. Ezek kapcsán több ízben felmerült a kérdés olvasóink részéről, tulajdonképpen minek minősül magyar és katolikus életünk e féltett kincstára, honnan a fedezet nem csekély összegeket kívánó fenntartására. Az esztergomi Keresztény Múzeum magángyűjtemény, még Simor János esztergomi érsek nyitotta meg 1875-ben a nagyközönség számára. Tulajdonjogában azóta sem történt változás, az esztergomi főszékesegyház káptalanénak felügyelete alá tartozik, s élén a prefektus-kanonok áll. Gyakorlati ügyeit a múzeumi referens látja el, aki ugyancsak egyházi személy. A tulajdonos egyházi szerv azonban nem tudja teljes egészében fedezni a fenntartással járó igen súlyos kiadásokat. Minthogy a gyűjtemény, mint említettük, egyetemes jelentőségű magyar kultúrkincs, az állam jött segítségére 1952-ben. Az állami támogatás főleg az üzemeltetéssel járó kiadásokat fedezi, muzeológust, restaurátort, tudományos dolgozókat és teremőröket alkalmaz, vállalja a műtárgyak megóvásával járó kiadásokat, s bizonyos összegek juttatásával elősegíti a múzeum továbbfejlesztését. Az egyházi hatóság önállóan JWWWWWWWWWYWWl kezeli a belépti díjakból származó bevételeket, ugyanakkor a szolgálati személyzet, főképpen a kisegítő teremőrök, akiknek létszámát az emlékezetes képtolvajlás óta megkettőzték, a Balassi Bálint Múzeum állami státussal rendelkező alkalmazottai, akik munkájukat az egyházi gyűjteményben folytatják. A fenntartási költségek és a szolgálati személyzet biztosítása lehetővé tette, hogy a kiállított anyagot a modern muzeológia törvényeinek megfelelően, levegősen, a nagy remekműveknek kijáró környezetben helyezzék el. Nem sikerült azonban helyszűke miatt az egész anyagot kiállítani. A múzeum kincseinek kétharmad részét kénytelenek raktárakban tartani. A múzeum vezetősége ezen a hiányosságon egy időszaki kiállítási terem beiktatásával segít, ahol a hatalmas anyagból tájékoztató és tanító célzatú összeállításokat mutatnak be. Legközelebb »Dürer és kortársai" címmel egy ötezer darabból álló metszetanyagot akarnak kiállítani, amely európai viszonylatban is figyelemre méltó kezdeményezés lesz. 2 FRANCIS JAMMES: A Boldog-völgy nyári rétjén ‘ E nyári rét olyan hullámló, mint a tengerrajt’, angyalok: csúcsig a szárnyaik kibontvák, mint a gályákon dús, magas széttárt vitorlák, ha lengnek. És millió arany- meg rózsaszínű rügy árad, és milliónyi kék és vérszín rügy csapatja: zománcát mint mikor sétálva mutogatja a páva. Vékony vadszekfű-szár ringó csúcsára lebben, hogy újra szállana, széttárja lebegő, szép szárnyát — akár spanyol táncünnep legyezőjét — a lepke. S előtte — úgy tűnik — cirpelő cikádák, mint angyaluk előtt zengnek alázatukban tarka virágfűből fel, fel a láng azúrba imádást. Fordította IJJAS ANTAL Sport és lélek A közelmúltban olvashattuk lapjainkban Bannister-nek, az angol hosszútávfutó világrekordernek nyilatkozatát. »A római olimpián — mondotta — a hosszútávfutásban az fog győzni, aki nagyobb lelki erővel bírja a fizikai megpróbáltatást." Midőn a római olimpia napjaiban a világ sokmillió keresztény sportszerető embere is nagy érdeklődéssel fordul a nemes vetélkedések felé, különösen időszerűek és megfontolást érdemelnek az egyáltalán nem »teológus« Bannister idézett szavai. Nyitott kapukat döngetne, aki a sportolás mai fejlettségi fokán annak jelentőségéről kívánna bővebben értekezni. Jól tudjuk, hogy a sportnak a tömegekre gyakorolt hatása a rádióval és filmmel vetekszik. A közéletben — a sajtótól kezdve, a kulturális kapcsolatokon keresztül egészen a politikáig — valóságos »nagyhatalommá« vált. Hatása nemcsak magukra a sportolókra, hanem a sport barátaira, sőt egész népi közösségekre is rendkívüli. Természetes tehát, hogy ily körülmények között az egyházi tényezők s a gyakorlati teológia is kellő figyelemmel kell, hogy a sport fejlődését kísérje. A nagy római sport-világtalálkozó ad nekünk is indítást, hogy ráirányítsuk a figyelmet a sport néhány vonatkozására, amely a keresztény ember, a keresztény lélek számára nagy jelentőségű. Ha a sportolásnak, mint emberi cselekvésnek erkölcsi megalapozását keressük, arra a megállapításra jutunk, hogy a négy sarkalatos erény biztos etikai alapot jelenthet a sportolás, illetőleg a sportolók számára. Néhány rövid utalás könnyen megvilágíthatja e megállapításunkat. A sportpályák, még a rongylabdát kergető fiúk egyszerű »grund«-jai is kitűnő gyakorlóterévé válhatnak az igazságosságnak, ide sorolva az igazmondást és becsületességet is. Az erőslelkűség erénye, mint bátorság, kitartókészség, a sportoló emberek számára mindig, különösen pedig a végső küzdelmekben (finisben) nélkülözhetetlen. — Az okosság, mint bölcs és higgadt körültekintés, a pillanatnyi helyzetet felismerő és gyorsan dönteni képes tulajdonság válhat minden sportoló nagy hasznára. — A mértékletesség erényét pedig ugyancsak megköveteli az akaratot, a lélek erejét diadalra juttató, mértéktartó »sportszerű« életmód. Kétségtelen, hogy mindezeknek az erényeknek a gyakorlása természetes síkon történik, s a test-szellemi embert tökéletesíti. Az sem lehet azonban kétséges, hogy a testszellem-lélek kölcsönös vonatkozása folytán ezeknek hatása az etikai-vallásos terület birodalmába is könnyen eljuthat, a lélek magasabb értékeinek kibontakozását támogatva. A négy sarkalatos erény mellett az Isten és felebarát szeretete s az ennek nyomában fakadó öröm is jelentős motívum lehet a test erőinek igénybevételében s játékszerű gyakorlásában. A teremtett világ szabadságát, s a mozgásnak és a test egészséges kifáradásának örömét élvezve lélek könnyen eljuthat »ludere coram Domino«, az Isten színe előtt való játék szívszárnyalást eredményező gondolatához. Ehhez a már feltétlenül természetfölötti tartalmú örömhöz járulhat még a közösség összehangolódásának a szeretetet öregbítő továbbá az akarat latbavetésével és az önmaga leküzdésén örvendező léleknek nemes, természetes öröme. A felsorolt tényezők mind pozitív módon járulhatnak hozzá a keresztény ember erkölcsi életének alakításához. Végezetül, de nem mint jelentéktelenebb tényezőt említjük a sportolás nyomán fakadó sport-barátságot, mely értékes iskolájává válhat a testvéri szeretetnek s a közösség készséges szolgálatának. XII. Pius pápa 1955-ben, egy sportolókból álló csoport előtt jelentette ki: »Ha a sportot megfelelő módon űzik, akkor valóságos aszkézissé válhat Ezt az aszkézist pozitíve kell értékelnünk, hiszen az eredmények eléréséért vállalt, nem egyszer igen kemény önlegyőzések sorozata az embereknek, különösen az ifjabb nemzedéknek figyelmét hasznos módon köti le, akaratát megacélozza s a káros szenvedélyekkel kapcsolatban ellenállóvá teszi. Már a Krisztus előtti világ atlétái is értékelték a sport erkölcsnemesítő hatását. Méginkább kell, hogy a keresztény üdvösségrend embere nagyrabecsülje azokat a nemes tulajdonságokat és erényeket, amelyeknek megszerzésében és fejlesztésében a helyes sportolás nagy segítséget nyújthat: becsületességet, lovagiasságot, a cseltől és csalástól való elfordulást, tisztaságot, bátorságot, az embertárs megbecsülését, jóhírének tiszteletben tartását. Szennay András Az egyház veszteségei Chilében Már Raul Silva Valparaiso püspök, a chilei karitász vezetője Európába érkezett, s itt több helyen beszámolt azokról a veszteségekről, amelyek chilei földrengések alkalmával érték az egyházat. Az ország 22 egyházmegyéjéből 10 pusztult el teljesen. Az eddig beérkezett adatok szerint 6 székesegyház, 185 templom, papnevelde, 86 iskola, 65 plébánia, sok kolostor, karitász és egyéb egyházi épület lett egyenlő a földdel. Az egyház korai Chilében meghaladják 25 millió dollárt Zarándlás a rádpusztai templomromokhoz A »Természetjárás« című turista folyóirat érdekes cikke hívta fel a figyelmünket a rádpusztai templomromokra. Rádpuszta a hajdani Festetich-birtok, ma virágzó és fejlődő állami kísérleti gazdaság központja — Balatonszemes és Lelle között fekszik, de nem a »légvonal« felezőpontjában, hanem mélyebben bent, a somogyi »szárazföldön«, Szemestől — és Lellétől is — mintegy 4 kilométernyi távolságban. Egy fürdésre kevéssé alkalmas napon — sajnos, az idei nyár eléggé bővelkedett ilyenekben — elindultunk Szemesről Rádpuszta felé. Hepehupás földes út vezet odáig, de ez a »hepehupás«-ság senkit se riasszon vissza a kirándulástól, mert a csekély fáradságért bőven kárpótol az emelkedésekről felénk táruló távlati balatoni panoráma festői szépsége; maga az út is szép, árnyat nyújtó akácfáival és illatozó vadvirágaival ... S a közvetlen környezetre is érdemes felfigyelni . abbról jól megművelt és bőven termő szövetkezeti szántók és kapálók, balról pedig az állami gazdaság 150 holdas, 230 munkást foglalkoztató szőlészete, amelynek megvan maga különleges nevezetessége. Ezen a hatalmas földterületen ugyanis nem a hazai megszokott kárós rendszerű szőlőtermesztés folyik, hanem itt kísérletezik ki »hivatalosan« az ún. lugasos szőlőművelést (a szesztestvérek megnyugtatására hadd tegyük hozzá: kiválónak ígérkező eredménnyel). Mértani pontossággal elrendezett betoncölöpök között kifeszített drótfonalakra kúszik fel a szőlőinda, a keresztező utak mentén felállított hatalmas betonciszternák pedig mesterséges öntözésről árulkodnak, amelyhez szükséges vizet a szomszédos halastó szolgáltatja. Az egyfelől gyönyörködtető, másrészt meg újdonságot jelentő benyomások közepett szinte észre sem vesszük, hogy már megérkeztünk Rádpusztára. A régi gazdasági épületek és szegényes cselédházak mellett egy egész kis házsor épült itt az utóbbi pár évben, az állami gazdaság dolgozóinak piros cseréptetős, tágas, takaros, kis virágos előkerttel pompázó házikói. Ezektől nem messze, kies akácos ligetben, a puszta kis temetője mellett érünk el utunk végcéljához: a nevezetes rádpusztai templomromhoz. Miről is nevezetes ez a templomrom? Elsősorban persze a múltjáról. Az ősi Rádnemzetség szálláshelyén épült, bizonyára a nemzetség kriptatemplomául még a XIII. században, szentélyének félköríves alapvonalaiból következtetve román stílusban, de a templomhajó épségben megmaradt támpillérei már a későbbi gótikus stílusról tanúskodnak. De nemcsak múltjáról nevezetes ez a templomrom, hanem a jelenéről is. A szentély mellmagasságban felhúzott friss téglafala s az oldalsekrestye piros cseréptetőzete a modern állagmegóvási technikára vall. S részint az idézett cikk, részint a helyszíni tudakozódás alapján kibontakozott előttünk a rádpusztai templomrom jelenkori tanulságos története. A legutóbbi időkig teljesen elhanyagolt állapotban volt ez a rom. Majd a turista folyóirat felhívására előbb a vasasok tizennyolc tagból álló önkéntes természetjáró csoportja látott — társadalmi — munkához, s kiszabadította a romemléket, a falmaradványokat teljesen ellepő, benövő, eltakaró és elcsúfító és teljes tönkretevéssel fenyegető bozótok, gazok burjánzó tenyészetéből. Azután bekapcsolódott a munkálatokba az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi építőrészlegének öttagú brigádja is, s egy mérnök szakszerű irányításával ők gondoskodtak az állagmegóvásról. S most a festői templomrom — úgy, amint van új típusú gazdaságok közvetlen szomszédságában — nemcsak áhítatot kelt, s nemcsak történelmi levegőt áraszt, hanem egy nagy tanulságot is revelál: miközben jelenünket éljük és jövőnket építjük, tudjuk megbecsülni — és meg tudjuk becsülni — múltunk értékes emlékeit is. Kunszery Gyula Új boldoggá és szenttéavatások A Rítusok Kongregációja legutóbb három boldoggá-, illetve szenttéavatási ügyben hozott határozatot. Megindul a boldoggá avatási eljárás P. Rupert Mayer német szerzetes ügyében. P. Mayer 1876-ban Stuttgartban született, 1890- ben szentelték pappá, 1916-ban mint tábori lelkész súlyosan megsebesült, az egyik lábát amputálni kellett. A náci uralom alatt a müncheni Szent Mihály templomban mondott bátorító szentbeszédei miatt a sachsenhauseni koncentrációs táborba került. A táborban elszenvedett nélkülözések és betegségek következtében halt meg, 1945. november 1-én, az oltár előtt állva, prédikáció közben. Megindult a szenttéavatási eljárás boldog Lwanga Károly néger vértanú ügyében. Boldog Károly 1885-ben született az ugandai Boliumban. Muanga ugandai király kényszeríteni kívánta sok bennszülött kereszténnyel együtt, hogy tagadja meg hitét. Miután minden kísérlete megtörött Károly hithűségén, kivégeztette. XV. Benedek pápa avat... boldoggá 1920. június 16-án, XII. Pius pápa pedig az afrikai katolikus akció patrónusává emelte. Ugyancsak megindult a Rítusok Kongregációjának határozata nyomán boldog Juan de Massias spanyol domonkos szenttéavatási pere is. Juan de Massias 1585-ben született és 1645-ben halt meg a perui Limában. A monoki kálvária-búcsút ez idén szeptember 25-én tartják meg. Az ájtatosság szombat este kezdődik szentbeszéddel, szentségimádással és szentmisével. »Apáca a halálos ágyon« a címe annak az eddig ismeretlen Goya-festménynek, amelyet a közelmúltban fedeztek fel a moszkvai Puskin-múzeumban. HALLOTTUK Beethoven legismertebb műveiből vezényelt Ferencsik János, a Károlyi-kertben tartott legutóbbi hangversenyen. A c-moll zongoraverseny (Fischer Annie tolmácsolásában) még inkább Mozart derűjét idézte, a III. (Eroica) szimfónia azonban már a tépelődő, vívódó zseni arcképét rajzolta elénk. A feloldást — mint Beethoven legtöbb művében — a humanizmus és szeretet eszméje hozta meg. A Magyar Állami Hangversenyzenekar híven követte kitűnő irányítóját, s megérdemelten vette ki részét a nagy sikerből. Két új csehszlovák lemezt ajánlunk olvasóinknak. Az egyiken régi mesterek legszebb motettáit szólaltatja meg a Morva Madrigálkórus Josef Veselka vezényletével. Különösen szép a nálunk is gyakran hallható Gallus-szerzemény (Ecce gomodo moritur justus) és Palestrina Popule meus c. műve. Dvorzsák Requiemjét a legkiválóbb oratórium-énekesek szólaltatják meg. A gyönyörű művet minden zenerajongó nagy örömmel fogadhatja, mert szépsége és áhítatos bensősége a Stabat Mater-ével vetekszik. OLVASTUK Erich Kästner: A repülő osztály. A kitűnő német író ifjúsági regényét minden 10— 15 év közötti gyermek örömmel olvassa. Nemcsak az izgalmak és a közös iskolai élet leírása kötik le figyelmét, hanem a legszebb emberi érzelmekkel is megismerkedhetne: a szeretettel és megértéssel. A mű egyike az ún. »halhatatlan« ifjúsági regényeknek. Az oberammergaui passiójátékok bizottságának elnöke, Lang Raimund polgármester ismételten közhírré tette, hogy a játékokra már minden jegy elővételben elkelt.