Új Ember, 1966 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-02 / 1. szám
Rendkívüli jubileumi búcsú A „Csodálatos esemény” — „Mirifici eventus” emlékezetére, azaz a II. Vatikáni Zsinat szerencsés berekesztésének alkalmából „szentév” lesz az 1966-os esztendő. Nem egész esztendőre, csak ennek első öt hónapjára kiterjedő „szentév”, amely magába foglalja a liturgikus év velejét, a karácsonyi ünnepkör másik felét és az egész húsvéti ünnepkört, dátum szerűen az 1966. január 1-től május 29-ig bezárólag tartó időközt. Az engedélyezett búcsúk elnyerésének a feltétele a püspöki székesegyházba való zarándoklás. A székesegyház ugyanis az a templom, amely a pápa kijelentése szerint méltóságban minden más templomot megelőz. Ez az intézkedés láthatóan tükrözi azt az új jelentőséget, amelyet a püspöki szék a II. Vatikáni Zsinaton nyert. A jubileum első célkitűzése a pápa szerint az, hogy hálát adjanak a zsinat alkalmával tapasztalt nagy szellemi megújulásért, amelyben az egész egyház részesült. Második célja ennek gyakorlati megvalósítása, azaz — amint a konstitúció mondja — „minden egyes hívő lelki megújulása, amelyet másként nem érhet el, csak lelkének legbensőbb szentélyében. Ezért mind nagylelkűbben kell teljesíteniük a keresztény mindennap kötelességeit és ki kell békülniük az Úrral.” Ennek a lelki megújulásnak eszközei gyanánt a következőket jelöli meg Szentatyánk: „A püspök mindenekelőtt arra törekedjék, hogy ebben az időben a székesegyházban legyenek különleges szentbeszédsorozatok, és ezekben ismertessék a zsinat döntéseit, legyenek szent missiók, legyenek lelkigyakorlatok a papság és a keresztény nép számára, különösen a szent negyven nap folyamán, hogy így előkészüljenek a húsvéti ünnepekre, oly módon, hogy mindenki lelkében meglegyen az életmegújítás élénk vágya.” A pápa engedélyéből a hívek a jubileumi idő alatt teljes búcsúkat nyerhetnek; ahányszor három előadást meghallgatnak a zsinati konstitúciókról, ahányszor három szentbeszéden részt vettek a missiók stb. alkalmával, és végül, ahányszor részt vettek egy misén, amelyet a püspök némi ünnepélyességgel mondott. A szokásos feltételek a felsorolt alkalmakkor is kötelezőek. Tehát: gyónás és áldozás, valamint a pápa szándékára végzett egy Miatyánk, egy Üdvözlégy és Dicsőség elimádkozása. Csupán egy ízben nyerhetnek teljes búcsút a székesegyház látogatásakor a fenti feltételek mellett, és akkor, amikor ugyanott bármely jóváhagyott formula szerint megújítják keresztségi fogadalmukat. Eddig meg nem adott nagy kedvezményeket kapnak a gyóntatók a hívek gyóntatásánál és megkapják azt a kiváltságot, hogy mindennemű magánfogadalom (tehát nem a szerzetes fogadalma.) alól bárkit fölmenthetnek, még azok alól is, amelyek a Szentszék hatáskörébe tartoztak, például az örökös és egész életre szóló tisztasági magánfogadalom alól. A zsinati triduum sikere Budapest templomaiban A zsinat befejezése előtt, december 5-től 7-ig a helyi adottságoknak megfelelő triduum tartását rendelte el a Magyar Püspöki Kar. Semptey László budapesti érseki helytartó a triduum sikerével kapcsolatban mondja: — A rendelkezés jókor érkezett, bár egyházmegyénk már előbb készült a háromnapos ájtatosságra. Hogy milyen visszhangot keltett a hívők körében a triduum, számszerűen nehéz lenne megmondani, ilyen felmérés tudtommal sehol sem készült. Annyi megállapítható viszont, hogy annak ellenére, hogy az ájtatosságok munkanapokon folytak, a templomok látogatottsága megnőtt. Még inkább meglátszott az érdeklődés ott, ahol a szentbeszéd közvetlen római élmény alapján foglalkozott a zsinattal. — Híveink tudják, hogy a zsinat befejezésével nem lezárult, hanem kezdődött valami. Hosszú és összefüggő folyamat, mely kihat az egyház és a hivők életére, egymáshoz való viszonyára. Híveink, kik a zsinat menetét figyelemmel kísérték, megértették és szívesen fogadták befelé és kifelé ható döntéseit. A mérhető eredmény azonban sokkal inkább a jövőben van, mint a jelen munkazárásában — fejezte be nyilatkozatát Semptey László. ni, nem úgy, mint ezek a mai, locsogó fiatalok! — Psss, psss. — Ah, ostoba szenesláda! Minek is vesződöm veled! Majd pont egy ilyen szárnyvonali tolatóra bízzák szándékukat a pléhgallérosok! De már itt is a fékező a kerékbabért! Igen, semmi kétség, hogy a Főműhelybe viszik. Nos, ott értik ám a dolgukat. Megfiatalítják kívülbelül egyaránt. Bordáira mahagóni pácot kennek, meg sűrűn folyó lakkot. Olyat, mint a frissen csorgatott méz ... Csak a Cook-címert nem rakják már vissza soha többé... Mindegy, megteszi a felirat is: Utasellátó... Helyükre kerülnek a fehéren terített asztalok, meg a bőrpárnás székek, a linólem-padló s a mennyezet metszett üvegbúrái... Hát még a konyha, az fog ám csak ragyogni! A sárgaréz habverőüst, a kékperemű tányérok, a finoman zörgő evőeszközök, no meg az az újmódi, nikkelezett eszpreszszógép! Nyilván a beosztása is megvan. Vajon hová helyezik? Legszívesebben a Délire menne vissza, hiszen legszebb éveit a Délivasútnál szolgálta. Zöld kazánú, piros kerekű, sárgaréz kupolás gyönyörű mozdonyok vitték akkoriban a trieszti gyorsot... És ott a Balaton! Mondják, hogy nagyon megszépült, valóságos Lidó lett belőle. . Talán ezeket a lurkókat is megvendégelheti egyszer! Hogy fognak ámulni, rá sem ismernek majd ... Úgy hírlik, hogy a tengerhez is egyre többen utaznak megint. Az Adria sós lehelletét hozzák, az ifjúság üzenetét... Ah, bella Italia! Venezia, Róma, Napoli! Szinte megszépítette az emlékezés, meg a hirtelen rászakadt, dőre reménység. A tömpe tejeskocsi s a mokány kis Buffalo között még mindig karcsúnak, elegánsnak hatott. A fékező rákapcsolta a mozdonyra, a forgalmista felemelte tárcsáját, elindultak. Kerekeiről pikkelyesen pattogzott a vékony rozsda, a vesztegelést vedlette le. Felocsúdott, de már alig maradt ideje búcsúzni. Leereszkedő kegyességgel nyekkent a tejeskocsi kereken ámuló ütközői felé: Reaktiváltak! Majd szinte bocsánatkérő halkan surrogta ugyanezt az egykedvűen enyésző roncsnak. Az állomásépület öntudatos kattogását verte vissza s a váltókon már szinte trillázták kerekei — reaktiváltak, reaktiváltak... A kattogás üteme egyre szaporább lett, míg egyetlen, eszelős kacajjá nem mosta a messzeség. Az öt szótag roppant előkelően hangzó, idegen muzsikája ott lebegett még egy ideig a felkavart porban, végigvibrált a lombok levelein, de mivel sem az ütközőbak, sem a tejesvagon nem fogta fel s a személykocsi roncsa is elengedte maga mellett, lassan feloldódott a híg, alkonyati csendben. 2 vitusSéfi Aranymise. Vanyek Béla c. apát, kanonok, székesegyházi főesperes december 12-én mutatta be aranymiséjét a váci székesegyházban. Kézvezetője Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök, szónoka pedig Endrey Mihály püspök volt. Csík József prépost, plébános a főesperesség papjai és hívei nevében köszöntötte a jubilánst. KATOLIKUS SZEMMEL A kézműves számára az anyaggal való küzdelemben lassanként kialakulnak mestersége „fogásai”. Ezekben az idővel való birkózás, hosszú esztendők küzdelme van jelen a fölülkerekedés egy-egy megtalált pillanatával, mozdulatával. Azok, akik vigadni tudnak, hasonlóak a jó mesteremberhez. Értenek az időhöz, megverekedtek vele. Ismerik a világot, önmagukat, kijárták az anyag nehéz iskoláját Ismerik hát a mulatságnak is apró fogásait, tempóját, „szertartásait”. Sőt — egyedül akik mesterei a munkájuknak, egyedül azok urai mulatságuknak is. Egyedül azok, akik munkájukba az anyag és az idő mélyebb, életükbe és sorsunkba átjátszó értelmét megtapasztalták, tudnak mulatságuknak is formát adni. S ez épp nem formalizmus — ahogy elhagyásuk se közvetlenség, hanem egyszerű formátlanság, mely a dolgok, életünk dolgainak alapvető tudatlanságáról tanúskodik. Akik nem tudnak vigadni, dolgozni sem tudnak, legfeljebb csak robotolni. Ahol a mulatság formátlan massza, ott a munka nem nyújt mélyebb bepillantást a világ s tulajdon életünk természetébe. A terített asztal derűje rendkívül komoly dolog: üdvözülésünk előképe. Minden vigasságnak komolyság a fényforrása, akár a gyerekek komolyságára gondolunk, akár a dolgos egyszerűség, az érett szívek és elmék vagy akár a szentek komolyságára. Ahogy ők, úgy lenne jó ismét világítanunk. A társadalmi bíróságok közbelépését sürgette a minap a Szakszervezetek Fejér megyei tanácsának megbeszélésén az egyik felszólaló azoknak a műszaki vezetőknek a megrendszabályozására, akik „nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket engednek meg maguknak a nődolgozókkal szemben”. A jelenséget nem csupán egy üzemben lehet tapasztalni. Sajnos, nem egyszer nők is ludasak benne, közöttük is találkozni „jópofákkal”, akik, szemrebbenés nélkül kanyarítják el a legvaskosabb durvaságot Nem lehet örökké fenkölt ábrázattal járni, a maga helyén a nyersebb szónak is megvan a maga jótékony hatása és szerepe, ahogyan Pázmány vagy Ábrahám a Santa Clara sem félt az ilyet alkalmazni, ha az szükségesnek látszott. A túlzás azonban sehol se olyan visszatetsző, mint e téren. A munka helye bizonyos értelemben szent hely. Megszentelt a munka. Szent Benedek nem véletlenül állított az imádság mellé. A durva hangtámadás a munkahely méltósága ellen, akár vezetők, akár beosztottak, akár férfiak vagy nők szájából jön. A társadalomnak, elsősorban egy-egy munkahely dolgozóinak érdeke és feladata elhallgattatni a légkört fertőző szájakat. Egyik napilapunk anikétát rendezett olvasói körében a fiatalok párválasztásának témakörében. Érdemesnek tartjuk közölni az egyik 21 éves lánynak egy hasonló korú fiatalember írására beküldött válaszlevelét: „Figyelemre méltó volt a téma, amit ön megemlített levelében. Szeretnék vitatkozni önnel. Valóban ilyenek lennének a mai fiatal lányok? Csak a pénz, a tánc, a szórakozás érdekli őket? Nem vitás, vannak olyanok, akik valóban alátámasztják a róluk alkotott ilyen véleményt. De nézzük meg a dolog másik oldalát. Nagyon sok az olyan komoly, mély érzésű fiatal lány, aki ugyanilyen élettársat keres magának aki megbecsüli és értékelni tudja az ilyen fiút. De sajnos, egyre kevesebben lesznek. Mert meg kell mondani őszintén: az ilyen lány nem ,cikk’ manapság. A fiúk ugyan őket szeretnék élettársul, ugyanakkor nem veszik észre, hogy minden tettükkel ez ellen vannak. Csak a szórakozást kedvelő, könnyű, felszínes ifjú hölgyek társaságát keresik. Ha valaki véletlenül öszszeakad egy komoly lánnyal, a második találkozás után otthagyja, mert barátai meglátták vele és kigúnyolták: jobbat nem találsz magadnak? Nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre többen akarják eltitkolni szolidságukat, és hasonlítani azokhoz a lányokhoz, akik felkeltik a mai fiúk érdeklődését ... Kénytelen sok fiatal lány másnak mutatkozni, mint amilyen szeretne lenni, és nem mutathatja meg rendes, komoly, igazi arcát, valódi énjét.” Amennyire örömmel tölt el bennünket, hogy „ilyen lányok” is vannak — sőt, meggyőződésünk szerint többségiben vannak —, épp annyira elszomorító az „ilyen lányok” bátortalansága, megalkuvásra, alkalmazkodásra való hajlandósága. Úgy véljük, hogy csak egy csekély számú — de persze annál hangosabb — kisebbség diktálja (fiúknál-lányoknál egyaránt) a felszínesség, könynyelműség, léhaság „divatját”. Ezzel szemben azonban éppen nem helyes magatartás: sem (a szolidsággal, sajnos, rendszerint együtt járó) szerény visszahúzódás, még kevésbé a „divathoz” alkalmazkodó, „álszentetlen” alakoskodás... A szolidságot nem „eltitkolni” kell, hanem megmutatni. Hogy nyilvánvalóvá váljék a többség, hogy ez váljék „divattá”, hogy ez legyen a „cikk”... • Peti játéktelefont kapott karácsonyra. Most kis húgával, Klárival játszik a csaknem mennyezetig érő, hatalmas karácsonyfa alatt. Társasjáték van előttük, Klárin a sor és a kislány már jó ideje rázza a kockákat, nem tudja magát rászánni a dobásra. A fiú elunja a várakozást és szórakozottan megnyomja a telefon hívógombját, s a csengő türelmetlenül felberreg, akár az igazi. Peti egy rosszalló pillantást vet a készülékre, s aztán hanyagul odaszól kishúgának: „Vedd fel a kagylót és mondd be, hogy házon kívül vagyok.’’ A társaság mindebből semmit sem vesz észre, csak én döbbenek meg egy kicsit... Okos gyerek ez a Peti, éles megfigyelő, remekül ellesik felnőttek szokásait, „életstílusát”. Nem kell félteni, már megtette az első lépéseket a célszerű hazugság felé. * Rendelet szabályozta az üzletek karácsonyi nyitvatartását és a szenteste délutánjának munkaidejét. Ezt a munkakiesést hosszabb idő alatt lehet pótolni. A munkaidőkedvezmény azonban nem vonatkozott a kereskedelmi dolgozókra. Nem vonatkozott azokra, akik ezekben a hetekben megfeszített munkára kényszerültek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy amikor a többi dolgozó a rövidített munkaidő után már a saját ügyeivel foglalkozott, akkor a kereskedelem munkásai még nem gondolhattak magukra, csak a közre, a siető vásárlókra. Karácsonykor megemlékezünk a vasutasokról, a közintézmények embereiről, akiknek nincsen ünnepük, mert a társadalom ünnepi zavartalanságáról kell gondoskodniuk. Az ünnepet emberek rendezik, a belső élmény mellett a külső is fontos. Ennek zavartalansága jelentős részben a kereskedelmi dolgozókon múlik, kikről szintén nem illik megfeledkeznünk. Protestáns megfigyelő nyilatkozata a zsinatról Oscar Cullmann professzor, protestáns zsinati megfigyelő sajtókonferenciáján kijelentette, hogy a II. Vatikáni Zsinat nagyon sok területen meghaladta a nemkatolikus keresztények várakozását. A legmerészebb elképzeléseket is túlszárnyalta — folytatta a professzor — az ökumenizmusról szóló dekrétum megszövegezése. „A zsinat kezdetén alig hihettük, hogy hivatalos zsinati szövegben ily széles körű elismerést kapnak a nemkatolikus egyházak s hogy kegyelemközvetítő szerepüket ilyen pozitiven értékelik.” Ugyancsak nagy jelentősége van annak, hogy ragaszkodtak XXIII. János ígéretéhez, s új dogmát nem hirdettek ki. A továbbiakban Cullmann utalt a katolikus egyházban s a hívekben egyaránt kinyilvánuló megújulási szándékra, ami alaposan meglepte a protestáns oldalt. A legnagyobb meglepetést mégis a Keresztény Egység Titkárságának nyíltszívűsége és a zsinati megfigyelők hozzászólásainak a „legmagasabb helyről” történő meghallgatása keltette. Diplomától az aranydiplomáig ötven esztendeje, hogy Juhász Kálmán professzor diplomát szerzett a bécsi egyetemen. A diplomától az aranydiplomáig hosszú az idő, nála azonban nem maradt üresen, mint annyi másnál, hanem egy alkotó élet értékesebbnél értékesebb tudományos eredményeivel népesült be. Történeti kutatásaival fehér foltokat tett élő valósággá a magyar történelmi emlékezet számára, s a múlt gazdag föltárásával jókora darab elfeledett élettel ajándékozta meg népünket, nevezetesen a katolikus papságot. De eredményei, kutatásai nemcsak itthon váltak ismeretessé. Írásai számos fordításban láttak napvilágot, s termékenyen gazdagították, tájékoztatták a külföldi tudományos világot, vallástörténeti szakirodalmat. Juhász Kálmán tudós munkásságában példásan ötvöződött a magyarság szeretete a szellem tiszteletével, s a katolicizmus teremtő világosságával. Magyarnak lenni, katolikusnak és embernek: az ő munkásságában egymást erősítő tényezők. Nemcsak eredményekkel gazdagította hát szellemi életünket a lehető legmagasabb szinten, hanem példát is adott alkotói tartásával a fiatal magyar szellemi elit számára. Juhász Kálmán teremtő szellemét méltó módon képviseli szerénysége. Közel egy esztendeje súlyos beteg, s szeme világát is elvesztette. Az a türelem azonban, ami az alkotó életek sajátja, s amit csak a legkiválóbbak érdemelnek ki a valóság alázatos és teremtő szolgálatával, most, a megpróbáltatásban sem hagyta e. Sőt, ma mutatkozik csak meg igazán, hogy a valódi tudományos élet elsősorban morális értékű, mindenekelőtt erkölcsi cselekedet. A kutató számára a történeti valóság alázatos és teremtő feltárása fokozatosan válik tulajdon élete valóságának megismerésévé és alázatos elfogadásává. Tudós erényei a nagy beteg Juhász Kálmánt ma, puszta embervoltában sem hagyták cserben. Utolsó ajándéka ez számunkra. Csendességében csak még messzebbre, intimitásában csak még beljebbre ható példázat arról, hogy életünk töretlen egész, Juhász Kálmán papsága, tudós volta és embersége nem kiegészítő, hanem egymást átjáró, szerves, lényegében azonos fogalmak voltak és maradtak a mai napig. Jubileuma alkalmából egyetlen méltó ajándékunk nem lehet hát más, minthogy igyekszünk minél többet kapni tőle, minél inkább részesedni embersége, tudós élete és papi áldozata ajándékából. Pilinszky János „Ön a kereszténység első püspöke.. - mondta a pápának Athenagorasz képviselője Amikor a zsinat december 7-iki ülésén megtörtént már a konstantinápolyi orthodox egyház 1054-ben történt kiközösítésének visszavonása, VI. Pál pápa fogadta Atheragorasz konstantinápolyi pátriárka képviselőjét, Meliton metropolitát, aki maga is jelen volt a zsinat ülésén. A pápa üdvözlő szavaira adott válaszbeszédében — mint a Monde írja — a metropolita méltatta az esemény jelentőségét, majd a közeli karácsonyi ünnepekre utalva, többek között ezeket mondotta: „Ön, a kereszténység első püspöke és rang szerint a második, az ön testvére, a konstantinápolyi püspök e nap szent eseményének következményeként hosszú századok óta első ízben teheti meg, hogy ebben az évben egy szívvel és egy szájjal forduljon az emberek felé, akik az egyházban és az egyházon kívül aggodalommal várják a jóakaratot és a békét és nemcsak óhaj és szép szavak formájában, hanem, hogy cselekedetek révén is hirdessék nekik, az angyalok nyelvén, a Béke Fejedelmének dicséretekor a karácsonyi égi üzenetet: Dicsőség a magasságban Istennek és béke a földön a jóakaratú embereknek.” Átömlesztés Évek óta nem tud járni. Tolókocsival tolják, ha nincs ágyban. Sclerosis multiplex. Az otthonban ketten-hárman is benne vannak. Talán figyelik is egymás állapotát: a beteg idegpályák titkos fenyegetését, a szervezet lassú térvesztését izomtól izomig. Vajon hol tart a sorstárs? És hol tartok én? Először vagyok nála. Valami láthatatlan, közös idegközpont jelzése hozott ide... Tudatom alatt talán néhány vigasztaló sablont morzsolgatok. Az egészségesebb ember készül bennem egy kis derű transzfúzióra a beteg számára ... Ágya mellett, a falnál művészien faragott feszület a legnagyobb Szenvedővel. Jobbról balról modern, expresszionista festmények az Angyali üzenetről és a Szentlélek dinamizmusáról. Művész-barátja ajándékai. A kis asztalon magnó. A beteg most tolókocsijában ül ebben a szentélyszerű hangulatban. Halkan mondja: „Zsolozsmám után ma Bach Mátépassióját hallgatom magnóról. Itt a partitúra is ...” Muzsikus és költő. Arcán a szenvedés bölcsességének kemény, tárgyias burka. Csak mélytüzű szeme csillog át rajta. (Hol láttam én ezt az arcot? Megvan! Gonzágai Alajos lett volna ilyen idősebb korában, ha a szomorúság glóriája övezte volna.) — Olvas? — Főként lelki írókat. A szememet kímélnem kell. — Fájdalmas? Mosolyog. — A jövő héten a Jánospassió következik ... Jó darabig hallgatunk. Királyi Golgotát látok itt. Bach passiói kísérik fájdalmai keresztútján a majdani beteljesülés felé. Megvigasztalódva mentem el ágya mellől. Az átömlesztés sikerült. Számomra. Sz. G. Elbúcsúzott az öreg harang Védetté nyilvánította a Művelődésügyi Minisztérium az ónodi katolikus templom 354 éves harangját, mint „korához képest szép kiállítású darabot”. Az ónodiak meg is becsülték a Rákóczi korában is réginek számító, 1611-ben öntött harangjukat, de ez a sok-sok nemzedéket templomba hívó öreg jószág most december 3-án szólalt meg utoljára. Ekkor már fájdalmas, panaszos volt a hangja, mert megrepedt. Magában a templomban készítettek tehát neki állványzatot, kíméletesen leeresztették eddigi fészkéből és puszpángból-liliomból font koszorút illesztettek rá. A kiérdemesült, megkoszorúzott öreg harangot most az egyház fehérsárga és a haza nemzetiszínű szalagjai is körüllengik, mert az ő szolgálatukban rokkant meg. S most pihen csendesen, mint a Nagy Fejedelem és némaságában is emlékeztet. A harangállvány most új három mázsás haranggal felszerelve néz újabb századok elé. A Magyarok Nagyasszonyának domborműve ékeskedik a harangon és rajta a hívek fohásza: „Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk”. A hívek adakozása tette lehetővé, hogy muzeális értékű harang helyett újra második harang is szól Önöd templomában és összeillő hangolásban versengve dicsérjék az idő és az örökkévalóság Urát és hívják imára az ősi, országgyűlést is látott történelmi hely mai gyermekeit és a jövendő nemzedékeket. A december 5-i harangszentelési szertartást Száva János főesperes, apát-kanonok, miskolci plébános végezte papi segédlettel.