Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-02-22 / 8. (2898.) szám
2004. február 22.Kultúra tjfímfa 11 Az oldalt szerkesztette: Gábor Adrienn Angéla v Paletta Vári Fábián László kárpátaljai költő, kritikus és az olasz Armando Nuzzo műfordító kapta az idén a Balassi-emlékkardot. A díj egy középkori végvári szablya korhű másolata, amelyet Fazekas József bonyhádi mester kovácsolt. A Balassi Baráti Kör 1997 óta minden évben annak a költőnek és műfordítónak ítéli oda az elismerést, akinek líráját méltónak tartja a reneszánsz alkotó életművéhez. Csokonai Vitéz Mihályra, az 1773. november 17-én Debrecenben született költőre szeretné irányítani az ország közvéleményének figyelmét a halála bicentenáriumáig, 2005. január 28- ig tartó Csokonai-emlékévben a költő szülővárosa. Az emlékévben Csokonai nyomában címmel filmsorozatot készítenek, országos tanulmányi versenyt és grafikai pályázatot indítanak, s a beérkezett alkotásokat a debreceni református nagytemplom galériájában mutatják majd be. Az utolsó szegedi papucskészítő mestert, Rátkai Sándort köszöntötték kiállítással 90. születésnapja alkalmából a csongrádi megyeszékhelyen, s bejelentették, hogy egy alapítvány segítségével a mester átadja szaktudását az érdeklődő fiataloknak. A Szegedi Ifjúsági Ház és az idős mester fia, Rátkai György létrehozta ugyanis a Rátkai Sándor Közhasznú Alapítványt, azzal a céllal, hogy megmentse a szegedi papucskészítő szakmát. Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar játszik a Zeneakadémián február 22-én, vasárnap este fél nyolckor. Műsor: Schubert, Haydn és Mozart művei. Közreműködik: Rainer Honeck hegedűművész, vezényel: Fischer Ádám. Pier Giorgio Morandi vezényletével ad hangversenyt a Pannon Filharmonikusok - Pécs az Olasz Kultúrintézetben, február 27- én, pénteken 19.30 órakor. Program: Mendelssohn: 4., A-dúr („Olasz”) szimfónia, op. 90, Puccini: Capriccio sinfonico, Respighi: Róma fenyői. J. S. Bach János-passióját szólaltatja meg a Carmine Celebrat Kórus és Zenekar a fasori evangélikus templomban február 28-án, szombaton este hat órakor. Szólót énekel: Zádori Mária, Bardócz Erzsébet, Marosvári Péter, Moldvay József és Sárosi Károly. Continuo: Baranyai Piroska és Nagy László Adrián. Vezényel: Zimányi István. A hangversenyre a belépés díjtalan. Orlando di Lasso Nagyheti responzóriumait adja elő a Corvina Consort február 28-án, szombaton 19.30 órakor a belvárosi főplébánia-templomban. Művészeti vezető: Kalmanovits Zoltán. A belépés ingyenes. G.A.A. A kereszt és a kígyó harca Ganczaugh Miklós kiállításáról a A budapesti Fálk Miksa utca régiségboltjai között sajátos arculatot mutat a Pintér antik üzet. Labirintusszerűben egymásba kapcsolódó termeiben az elmúlt évszázadok lakberendezési fős dísztárgyai, valamint műtárgyai mellett rendszeresen láthatók a kortárs képzőművészet néhány jeles képviselőjének munkái is. Az idei év első nagyszabású kiiállításán Ganczaugh Miklós festőművész képei tekinthetők meg. A Pintér Sonja Kortárs Galéria negyedik éve kínálja megvételre tizenkét ma élő alkotó műveit. Ugyanakkor impozáns kiállítóteret biztosít valamennyiük egyéni bemutatkozásához is, pályájuk egyegy fontos állomásán. A műkereskedelem és a művészetpártolás különös egysége valósul meg ebben a tevékenységben. A galéria művészeti programjának egyik meghatározó jellegzetessége a szakrális jellegű alkotói törekvések bemutatása. Az idei esztendő első, kiemelt jelentőségű tárlatán Ganczaugh Miklós festőművész képei láthatók. A munkákon egyértelműen felismerhető a biblikus ihletettség, a festmények azonban korántsem csak illusztrációi a Szentírás történeteinek, sokkal inkább értelmezhetőek a keresztény hittitkoknak a ma emberét megszólító megfogalmazásaiként. A galéria leghangsúlyosabb falán a Kereszt-passió című sorozat öt darabját helyezte el az alkotó. Már a címadás is elgondolkodtató: a kereszt a hívő ember számára Jézus szenvedéstörténetének és megváltozásunknak döntő eszközét jelenti. Ganczaugh Miklós azonban magának a keresztnek a szenvedéstörténetéről, vagyis a kereszténység megpróbáltatásairól szól művein. A sorozat képeit vízszintes sávokra osztotta, amelyeket összeköt a kereszt, de szétválaszt a kígyó. A festmények képzeletbeli mélysége különböző rétegek egymás mögé rakodásából érezhető. Az egymást fedő festékrétegekben egymást takaró motívumok láthatók. A bibliai múlt és életünk jelene kapcsolódik össze ezeken a kompozíciókon, a keresztet veszélyben, megtámadottságban mutatja az alkotó. A sorozat ötödik darabján azonban megjelenik az Atyaistent jelképező szem motívuma, mintegy védelmet nyújtva a veszélyekkel, támadásokkal szemben. A kereszthez hasonlóan fontos motívum a kígyó szorításában ábrázolt földgolyó. A gonoszság szimbólumaként megjelenített állat elharapni készül azt a köldökzsinórt, amely a Teremtőt és a teremtett világot összeköti. Ebben a gondolatkörben is az Atya védelmet nyújtó szeme hozza meg a festészeti feloldást. Ganczaugh Miklós szorongató élményeket fogalmaz meg képein. Azét az emberét, aki látszólag tehetetlen kiszolgáltatottságban éli meg kora történelmének a teremtés rendje elleni lázadásait. A Gulyás Lajos emlékére festett művek felvetik a világból való kivonulás lehetőségét is, de nem leplezik e kivonulás tragédiáját sem. A szellemi előd fenyegetettség miatti szorongásával rokonságot érez ugyan Ganczaugh, de nem vállal azonosságot vele a megoldásként elszenvedett kivonulásban. Ganczaugh Miklós festményein a Teremtőből áradó és a teremtményből is sugárzó belső fény összekapcsolódása éreztet az isteni örökkévalóság felé mutató távlatot. Miközben a képek vízszintes rétegzettsége bezártságot ad kígyónak, keresztnek és embernek egyaránt, a befelé mélyülő képtér az idő és tér kötöttségein felülemelve jelez biztos, az Istenhez vezető utat. Bakonyvári M. Ágnes : „Mindennek első egyszer az ideje, csak ki kell várni!" Ezzel a bölcs népi hiedelemmel szereltek le fiatal koromban, amikor lázadoztam. Sok igazság van benne. Csak ki kell várni a kedvező pillanatot, hogy átéljük vágyaink beteljesedését, az örömet, boldogságot, de olykor a szomorúság keserűségét is. A pillanatét, ami ránk talál, mert nemcsak elszalasztott, de megtalált pillanatok is vannak az ember életében. A bölcsek szerint egy pillanat öröméért is érdemes élni! Meghalni csak a hazáért érdemes. De ma már ezek elavult fogalmak. Haza? Szerelem? Hűség? Vannak sorsdöntő pillanatai az életnek. Meg baljós pillanatai. Kiismerhetetlen pillanatai. Lenyűgöző pillanatai. Ezek között például olyan természeti jelenségek is, mint a virradat vagy a naplemente varázsa. Emlékszem, apám gyakran elmesélte nekem vadászkalandjait, s elmondta ilyenkor, hogy a nyulat naplemente pillanatában lehet legbiztosabban levadászni. Mert a nyúl, amikor elbúcsúzik a nap, két lábra áll, szembefordul az elvérző napkoronggal, szinte megdermed és mozdulatlanná merevedik, csak a fülét mozgatja. Ekkor a vadász, aki ismeri ezt a szokását, könnyen becserkészi és lepuffantja. Amíg a nyulaknak delejes kábulat a fény kihúnyása, a madaraknak ujjongó öröm a hajnal hasadása, amit önfeledt énekkel köszöntenek. Minden napszaknak megvan a maga saja Nagy pillanatok os varázsa, cselekedetre ösztönző hatása. Sobri Jóska bandája például mindig megvárta a lámpagyújtás idejét, s akkor csapott le a zsákmányra. Mert ilyenkor az akarat is tétova, a nap már elmúlt, az éjszaka még nem érkezett meg, az az a pillanat, amikor a háziasszony előkeresi a gyufát, hogy lámpát gyújtson. A gyufa fellobbant, a lámpából tüzet fogott, de erre kicsapódott az ajtó, és berobbant a szobába két haramia, pénzt követelve. Drámaian félelmes a pillanat. Bénító a hatása. Persze a napszakoktól függetlenül is vannak az ember életében feledhetetlen nagy pillanatok. Aminek csodálatos utórezgése örökké bennünk marad, lerakódik a szívünk falára és melegít. Vagy a torkunkat markolássza. Régi szerelmek, első tétova csókok, viharos válások, halálesetek, balesetek, betegségek. A Nagy Pillanatok! Ifjú riporter koromban elhatároztam egyszer, hogy összegyűjtöm az élet különböző nagy pillanatait. Az országot járva a lakosság minden rétegéből választottam riportalanyt, akinek feltettem a kérdést: mondja el élete nagy pillanatát. Túlnyomó részük a boldogságról emlékezett. „Sose felejtem el, s ha visszagondolok rá, még mindig hangosabban ver a szívem, amikor szegény, boldogult feleségem lánykorában megfogta a kezem, és a fülembe pihegte, hogy szeret!" - mondta egy idős, hetven év feletti nyugdíjas, aki egy otthonban várta, hogy érte jöjjön a halál. Egy középkorú asszony Dunántúlról, akivel egy takaros parasztház gangján beszélgettem, háromgyermekes családanya volt. „Kiskoromban történt az a nagy tűz, amikor leégett az apám háza. Egy éjszaka riasztottak bennünket, vödrökkel hordta az utca népe a vizet, de nem lehetett eloltani. Porig égett. Tudja, néha még most is kísért álmomban, érzem bőrömön a tűz forróságát, s orromban a pernyeszagot. Az ilyesmit nem lehet egykönnyen feledni!..." „...olyan puha volt a feleségem karja, akár a bársony. Átölelt, és úgy súgta a fülembe a várva várt hírt, úgy érzi, anya lesz nemsokára" - vallotta egy fiatal tanár. - Nekem ez volt életem legnagyobb pillanata. Kell ennél szebb ajándék az élettől?" Egy hatéves kislány: „Még mindig emlékszem az első karácsonyfára, csillogtak rajta az ezüstdíszek, égtek a gyertyák. Énekeltünk. De tavaly már nem volt karácsonyfánk, mert meghalt a mama... Az összegyűjtött anyagból sosem lett könyv. Minek? A nagy pillanatokat nem a könyvek őrzik, hanem a szívek. Boldogok és meggyötörtek. Illés Sándor írSzent Mihály arkangyal...n Nem tudom, hogy azok a német nyelvű olvasók, akik az Utas és holdvilág című Szerb Antal-regénynek eddig hét kiadását vették meg, észreveszik-e, hogy az író két helyen is idézi a könyörgést: „Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban, a sátán gonoszsága és incselkedései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, esedezve kérünk, és te, égi seregek fejedelme, a sátánt és más gonosz szellemeket, kik a lelkek vesztére törnek e világon, Isten erejével taszítsd a kárhozatra." Mi, gimnazisták a pestszenterzsébeti plébániatemplomban, diákmisék végén mindig elmondtuk ezt a fohászt. Felsős korunkban is, amikor Szerb Antal nekünk még nem az Utas és holdvilág írója volt, hanem „csak" a Magyar Irodalomtörténet nagyszerű szerzője. Ez a páratlan alkotás akkor ki volt tiltva a középiskolákból. Nekünk viszont, a Kossuth Lajos Gimnázium kiváló tanára, Somos Jenő mégis „szerbantalul" tanította a magyar írókat és alkotásaikat. Szerb Antal annyira népszerű lett a mi osztályunkban, hogy „becéztük" is - „Add kölcsön két napra a Szerbicsekedet" -, fordult egyikünk a másikához. Mert nem mindenkinek volt meg a könyv, eléggé borsos lévén az ára. Nekem biztató ajándékul adta Décsei Géza prépost-plébános, felsős gimnazista korom „egyszemélyes egyeteme"! - ahogyan magamban neveztem ezt a reneszánsz típusú, mérhetetlen tudású atyát. Most egyre-másra olvasom a híreket: a németországi Taschenbuchverlag kiadásában három hónapja megjelent Utas és holdvilág nemcsak az ottani könyvsikerlista élén áll, de az osztrákén is: a bécsi televízió, az ORF januári felmérése szerint a magyar regény, Christina Viragh átköltésében, a legkeresettebb újdonság. Nekem az Utas és holdvilág csak jóval a Magyar Irodalomtörténet és A világirodalom története után került a kezembe. Ez a regény - úgy érzem és vallom - a huszadik századi magyar Széppróza egyik legvonzóbb alkotása. Olyan könyv, amelyet újra meg újra elolvasunk, mindig fölfedezünk, és mindig újabb értékeit fedezzük föl. Lám, a németek most tartanak első ámulatuknál, pedig a regényt már nem sokkal megjelenése után saját nyelvükön is olvashatták. De a mostani siker alighanem az új fordító, Christina Viragh érdeme is. (Aki nyilván Virágh Krisztinának született.) Amikor legutóbb ismét elolvastam az Utas és holdvilágot, szavak és mondatok késztettek meg megállásra. „Az olasz csillagok ott ácsorogtak az udvar fölött..." - írja Szerb Antal. Ez is vallomás, menynyire szereti Itáliát, ha városról, ha tájról, ha az éjszakai égboltról ír. Lám, az olasz csillagok „ácsorognak..." Ez a rajongás űzi-hajtja a regény középponti alakját, Mihályt. Mennyire érzékletes, ahogyan egy római albérletet leír: „Már rég a Gianicolón lakott... A szoba minden ócskasága dacára sokkal szobább szoba volt, mint egy hotelszoba, a benne levő bútorok régi, igazi bútordarabok voltak, nagyok és arányaikban nemesek, nem olyan ál-bútorok, mint amik szállodákban szoktak lenni." A láttató stílusművész, Szerb Antal ragad magával, a „szobább szoba", az „ál-bútorok" írója. Igazán az ő jelzője: „Mihály magába szívta a kilátást, a toszkán táj keskeny édességét...!" Huszonnégy oldallal később: „Ervin arcán megint megjelent a keskeny mosoly..." Két hasonlata: „Szépségük annyira nem emberi volt, mint a reklámoké!" „Hagyta, hogy Szepetneki a háta mögül beszéljen hozzá, mint a kísértő..." És a harmadik: „Milicent nem több, mint egy hasonlat, ami véletlenül eszébe jut az embernek." Hasonlat a hasonlatról: Szerb Antalbravúr. Nekem szerencsém volt: háromszor járhattam Assisi Szent Ferenc tájain, ezért olyan szívem szerinti, ahogyan Gubbióról ír: „Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város." Igazi szerb antaliáda: „olasz stílusú hegy"! Milyen nagyszerű, ahogyan Mihály az ifjúkori jóbaráttól, a szerzetessé lett Ervintől megkérdezi: „Mi történt azzal a farkassal, amelyet Assisi Szent Ferenc megbékített, és amelynek szerződése volt a várossal?" Gubbio felett, egyórai hegymászás után föltűnik a Szent Ubaldo-kolostor, amelyben, Ervinnel együtt, mindössze hat ferences lakik, holott kétszázan is elférnének benne. Bolthajtásos, nagy, üres nem a fogadószoba, benne asztal, néhány szék és a beszélgető egykori iskolatársak, Mihály és Ervin. Mécses fényében fehérre meszelt, irdatlan folyosók, ahol egy lélek se jár. De zarándokok érkeznek. Az éjszaka. A ragyogó, hűvös reggel. A harangszó. A légkör megkapó művészi hitelessége. A nem katolikusnak született, a Szent Mihály arkangyal-könyörgést kétszer is regénybe illesztő Szerb Antal egészen ifjú korában sokáig foglalkozott azzal a gondolattal, hogy piarista szerzetes lesz. Valahányszor újból elolvasom az Utas és holdvilágot, és most is, amikor a külhoni sikerről hallok, fölsajog bennem a hiány szomorúsága: az íróval személyesen sosem találkozhattam... Dalos László