Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)
2007-12-23 - 2007-12-30 / 51-52. (3097-3098.) szám
2007. december 23-30. 23 k II Karácsonyi kaktusz A növény, amely lejött áfáról A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera truncata) eredetileg fák ágvilláiban lakott. A dél-amerikai trópusi őserdőkből származik, és téli virágzási hajlama miatt hamar felfigyeltek rá az európai kertészek. Ma cserepes dísznövényként csaknem minden virágüzletben megtalálható. A karácsonyi kaktusznak lapított, osztott szára van, amely kezdetben felálló, később, ahogyan szaporodnak a szártagok, túlcsüng a cserép peremén. A virágok „emeletesen" nyílnak a szárak csúcsán. Színük lehet fehér, lazacszínű, kárminvörös és a rózsaszín minden árnyalata. Ahhoz, hogy karácsonykor virágba boruljon, augusztus végétől szeptember végéig csak mérsékelten szabad öntözni, ezután viszont már több vizet kaphat, de a túlöntözést el kell kerülni. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy elegendő vizet kapott-e, inkább permetezzük naponta egyszer-kétszer vízzel a leveleket. A novembertől februárig tartó virágzás időszaka alatt havonta egyszer vagy kétszer öntözzük meg tápoldattal is. A karácsonyi kaktusz 15-16 fokos, világos helyiségben szeret lenni. Elviseli a magasabb szobahőmérsékletet is, de ez a virágzás rovására megy. Télen ugyan nem fenyegeti a tűző nap veszélye, de az év egyéb szakaiban tegyük olyan helyre, ahol nem éri közvetlen napsugárzás. A helyváltoztatásra és a huzatra bimbóhullással válaszol. Virágzás után néhány hétre ismét csökkenteni kell az öntözővíz mennyiségét. Átültetésére tavasszal kerítsünk sort. Vegyünk tőzeges földet, és lazításul keverjünk hozzá egyharmad rész szemcsés homokot. Általában elegendő kétévenként nagyobb cserépbe ültetni. Szaporítani ugyancsak tavasszal lehet, amikor az idősebb anyanövényt visszavágjuk. (Nem érdemes 30-40 centiméternél hosszabb szárakat hagyni.) A levágott hajtáscsúcsok homokkal kevert tőzegben, 20 fok körüli hőmérsékleten hamar gyökeret fejlesztenek. Májustól szeptemberig ki lehet tenni a kert félárnyékos vagy árnyékos részébe, ám ahol ez nem megoldható, ott keressünk számára a lodzsán vagy az erkélyen egy hűvösebb zugot. A karácsonyi kaktusz felfüggesztett kosárban vagy növénytartó oszlopon mutat a legszebben, ahol a szárak és a virágok ívesen idhajlanak. Szöveg és kép: Lovas Katalin Székely gyermekek karácsonyi hangversenye Az idei advent napjaiban is ellátogatott az anyaországba a Magyar Örökség-díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A székelyföldi gyermekegyüttest negyedszázada alapította Haáz Sándor ének- és zenetanár muzsikálni tanuló diákokból. A jelenlegi együttest száz tagú kórus és negyven fős zenekar alkotja. A gyermekfilharmónia az évek során rendszeresen szerepelt Erdély kisebb és nagyobb településein, valamint '90 óta nyaranta külföldi meghívásokat is kap. Karácsonyi koncertkörútjukon Gödöllőn és Budapesten léptek fel. A XII. kerületi Művelődési Házban, a László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület december 15-i századik jubileumi rendezvényén a közönség zsúfolásig megtöltötte a padsorokat. Akiknak nem jutott hely a nézőtéren, azok a színház előcsarnokában kivetítőn kísérhették figyelemmel a gyermekek száján felharsanó, s a zenekar által kísért klasszikus átiratokat, népdalokat, karácsonyi énekeket. (cser) Szent Erzsébet ünnepe Chilében A chilei fővárostól északra , El Melón településen a nemzeti történelmi emlékmű az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templom. A templom búcsúja alkalmából került sor az egyházközség fiataljainak bérmálására, amelyet G. Duarte Garcia de Cortázar valparaisoi püspök végzett. Megemlékeztek a templom nyolcszáz éve született védőszentjéről is. A mintegy félezer hívő részvételével megtartott szertartás végén Szánthó György, a chilei magyar kulturális egyesület elnöke és Kosárka József magyar nagykövet átadta a főpásztornak azt a relikviát, amelyet a budapesti karmelita rendház küldött adományozó levél kíséretében a templom részére, valamint egy évfordulós emléktáblát. Santiago, a főváros La Cisterna kerületében a Magyarországi Szent Erzsébet nevét viselő iskola udvarának oldalcsarnokában márvány emléktáblát avattak, amelyet a nagykövetség és a kulturális egyesület állítattott a szent tiszteletére. Az ünnepségen Jaime Caicedo igazgató, a magyar nagykövet és az egyesületi elnök mondtak köszöntő szavakat, amelyeket chilei néptáncbemutató követett. Erre az alkalomra jelent meg az iskola évkönyve is, amely több oldalon foglalkozik az évfordulóval. A ferences rendi apácák által 1961-ben alapított általános és középfokú oktatási intézménynek, amely korszerű infrastruktúrával rendelkezik, több mint ezer tanulója van; az egyházi iskolában ápolják a magyar szent emlékét. A főváros Las Rejas kerületének Szent Erzsébet-templomában szentmise keretében, több száz hívő jelenlétében vették át a magyar nagykövetség adományát, egy nagyobb méretű, az évfordulós logóval ellátott Erzsébet-képet, amely a templom belső falán lesz elhelyezve. Marcos Burzazva plébános méltatta a magyar szentet, valamint köszönetét fejezte ki a nemes gesztusért. K.J. Megjelent az Aranybiblia A Biblia éve bevezető eseményeként a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat december 14- én, Budapesten sajtótájékoztató keretében mutatta be a magyar könyvkiadásban ez idáig páratlan új kiadványát, az Aranybibliát, a teljes Biblia reprezentatív kiadását. A Szentírás bőrkötésű, arany nyomású díszekkel, aranyozott veretekkel ékesített kötete képeket nem tartalmaz, mert a kiadó szándékosan csak a Biblia szövegét kívánta közreadni és ünnepelni anélkül, hogy illusztrációkkal egy adott korhoz kötődő jelleget kölcsönözne a kiadványnak. A könyvek könyvének szövege azonos a bibliatársulat által készített és forgalmazott Káldi-Neovulgáta szövegével. Ugyancsak most kezdik el forgalmazni a Szentírás ma ismert legrégebbi és legteljesebb szövegtanújának, a Rómában őrzött Vatikáni Kódexnek a hasonmás kiadását. A Krisztus után IV. században Egyiptomban, csak nagybetűkkel másolt pergamen kódex mai értéke felbecsülhetetlen. Elsősorban erre épülnek a Biblia mai, úgynevezett kritikai kiadásai, s a modern bibliafordítások. Az eredetivel mindenben megegyező kiadást a Bibliotheca Apostolica Vaticana készítette a 2000. keresztény jubileumi év tiszteletére 500 példányban. Cser István Akik igazán rászorulnak A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány A „schengeni határ" nem segíti, hanem talán még inkább elzárja a kárpátaljai magyarokat - de általában minden ott élőt - a szabad mozgástól. Aki járt már azon a vidéken, tudja, igen nehéz körülmények között élnek arrafelé az emberek. S azt is tudhatja, hogy a ferencesek 1989 óta missziós munkájukkal támogatják a magyar és nem magyar, katolikus és más vallású lakosságot nehéz életkörülményeik között. Ennek anyagi hátterét jelentős mértékben a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány biztosítja. Munkájukat csöndesen, de tudatosan végzik immár sok éve jó szándékú adományozók támogatásával. Arrafelé minden fillér számít és sokat ér. Az alapítvány tavaly valamivel több mint 24 millió forintot kapott az egyszázalékos felajánlásokból. „Az adakozók hűsége teszi lehetővé jó néhány egyházi, szociális-karitatív és oktatási-nevelési intézményünk, illetve programunk számára, hogy tevékenységüket ne kelljen megszakítani" - mondja Majnek Antal munkácsi püspök, egyben utal a térség eleven gondjára is: „Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még mi magunk biztattunk és segítettünk fiatalokat abban, hogy menjenek Magyarországra tanulni, ahol anyanyelvükön, magasabb szintű képzettségre tehetnek szert. Ennek azonban hátrányát is tapasztalnunk kellett, mert négy-öt, vagy esetleg nyolc-tíz évnyi magyarországi tanulás után csak nagyon kevesen tértek vissza Kárpátaljára. Ezért egyre inkább itthoni tanulásukat, s majd itteni munkába állításukat igyekszünk támogatni." S aztán ott vannak a történetek, amelyek segítségével a debreceni klinikán a kárpátaljai reménytelenség hullámaiból kisgyerek vagy négygyermekes családapa nyerte viszsza egészségét. Mindez az alapítvány segítsége nélkül elképzelhetetlen lenne. Az adakozásra, adományra sokan rászorulnak manapság idehaza is. Ám akkor se feledkezzünk meg azokról a régen birodalmi szögesdrót mögé szorítottakról, ma az európai uniós határokkal kizártakról, akik nagy-nagy rászorultságban, halkan élnek odaát Kárpátalján. (elmer) Korán jön a téli este Télidőben néha nagy sétát teszek a Normafa környékén. Mindig hétköznapon, amikor kevesen járnak arra, és zavartalanul élvezhetem a hatalmas öreg bükkök és tölgyek társaságát. Az avaron fehér foltok árulkodtak a legutóbbi havazásról, hideg volt a reggel, az ösvényeken sárba taposott lábnyomokat keményre dermesztette a fagy. Makkosmária felé öreg tölgyek alatt vezet az ösvény, a magas ágakon élősködő sárga fagyöngyök mellett már ott voltak a léprigók. Minden télen látom őket, amint hangosan cserregve szállnak egyik fáról a másikra. A sárga bogyók fontos téli táplálékukat jelentik, erről tanúskodik az avarban és a hófoltokon sárgálló ragacsos ürülékük is. Balkéz felé a nagy tisztás felett szajkó repült. Amikor meglátott, oldalt tért, és nagyot kiáltott recsegő hangján. Még nem is olyan rég erdő állt ezen a részen is. Az öreg törzsekbe harkályok vésték odúikat, később a megürült lakásokba kék galambok költöztek. Az erdőt letarolták, eltűntek onnan a harkályok, és nem búgnak tavasszal a kék galambok sem. Néhány jókora túrás arról árulkodott, hogy éjszakánként vaddisznók járnak ide, kemény orrukkal egy helyen szinte felszántották a talajt. A megmaradt erdőrészen nagy fakopáncs kopácsolt egy magas ágon, később fekete harkály hangos „krü-krü-krü"-jét hallottam. Az erdőszélen egy juharfán süvöltők ültek és a termést morzsolgatták. Három madár, két szürke tollú tojó, és egy messziről pirosló hím. A süvöltő hazánkban csak a nyugati és északi országrész fenyveseiben költ kis számban, de rendszeres őszi-téli vendég, amikor bárhol, parkokban, kertekben is felbukkanhat. A hím egyike a legszebb hazai madaraknak, fejtetője fekete, háta szürke, farcsíkja hófehér, alsóteste piros. Fekete szárnyán fehér szalagot visel. A tojók hasonlóak, de alsótestük nem piros, hanem barnásszürke. Csendes, bizalmas madarak, ez a három is közelre bevárt, nyugodtan eszegettek, nem zavartatták magukat. Vaskos fekete csőrükkel megfontolt mozdulatokkal morzsolgatták a termést, a felesleget maguk alá hullatták. Néha halk, rövid füttyentésre emlékeztető hívogatójukat hallatták. Makkosmária közelében is cserregett néhány léprigó, az egyik törzsön fakúsz araszolt felfelé, a templom közelében csuszkapár csevegő „tvedtved" hangját hallottam. A völgy túlsó oldalán holló repült. Nem láttam, csak mély „korr-korr" hangja ért el hozzám. Még nézelődtem egy darabig, aztán visszafelé indultam. A tisztáshoz közeledve megint hallottam a süvöltők hangját, a három madár még mindig a juharfán ült és táplálkozott. Aztán történt valami, de olyan hirtelen, hogy mire felkaptam a távcsövet, már késő volt. Szürke árny suhant némán a fák között, egyenesen a szélen álló juhar felé. A három süvöltő felriadt, de menekülni csak a két tojót láttam. A tisztás felett repültek, a piros hím nem volt velük. Eltűnt, a karvaly magával vitte, emlékét csak egy lefelé hulló, lustán hintázó piros tollacska őrizte. Órámra néztem, 15:35-öt mutatott. Korán jön a téli este. Észrevehetően hűvösödött, a nap valahol az erdő mögött nyugovóra készült. Csend volt, csak az avar csörgött halkan a bakancsom alatt. Schmidt Egon Fotó: Bécsy László