Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)
2007-12-23 - 2007-12-30 / 51-52. (3097-3098.) szám
Ilike Négy hónapja már, hogy meghalt az egyik barátom felesége (Sándor Györgyné), Ilike. De nemhogy halványulna, egyre mélyebben él bennem emléke. Nem volt országos nevezetesség, igaz, fiatal korában Balaton-átúszó bajnokságot nyert. Miért írok mégis róla? Nem azért, mert tanúja voltam szellemi leépülésének, hanem mert mellette megtapasztaltam egy lélek kivonulását e bábelien zavarodott életből, és készülődését a másik (örök) életre. Sokat voltam vele, mert barátom a munkája miatt távol kellett, hogy legyen, és vigyázni kellett rá. A betegség hosszú folyamattal építette le Ilike értelmét és felejtette el vele az elmúlt időket. Olyan volt már, mint egy törékeny kis madár. Élete része lett az állandó kérdezés is. A színházban, ahol barátom adta elő önálló estjeit, mi a szokott helyünkön ültünk mindig. Már egy órával az előadás előtt elfoglaltuk az ülőhelyet, s közben Ilike állandóan kérdezett. Megtelik a színház? (Ez még megmaradt az Operában és az Egyetemi Színpadon való, művészgenerációk hosszú sorát áldozatosan szolgáló közönségszervezői múltjából.) Gyuri hol van? Hány óra van? - Nekem állandó, kész szöveget kellett használnom, hogy kíváncsiságát kielégítsem. Néha megpuszilgatott, örült, hogy van mellette valaki. Félt ebben a világban, a gyámoltalanság érzései vették körül. Néha azt éreztem, nincs jelen lelkileg, már szóltak hozzá a lelkek birodalmából, kezdte megismerni a titkot, de nem beszélt róla. Az emberek nagy része elmegy a lényeg mellett, nem figyelnek a lélek szavára, a betegségben is csak a bajt látják. A pénz utáni hajsza, az önmegvalósítás kényszere a legfőbb gondjuk. Ilikének ezek a dolgok már rég a múlt homályába vesztek. Fizikai fájdalmat érzett néha, fájlalta a térdét, ez kötötte a világhoz. Barátom, amikor csak tudta, elvitte a templomba, ami számára megnyugvást jelentett. Állandóan mosolygott, és mindent megköszönt. Halála előtt Jeleníts István feladta rá az utolsó kenetet. A világ iránti szeretete már érdek nélkülivé vált, üzenet lett nekünk, és figyelmeztetés, nehogy eltékozoljuk a kegyelem drachmáit, mert a végén el kell számolni. Krizbai András Az Olvasó írja Nemcsak karácsonykor kopogtat... Valóban, „az idők teljességében" az Úr paradicsomi ígérete szerint, öröktől elhatározott történelmi időben. Ez a születés sohasem volt egy család, a Szent Család magánügye. Mi sem bizonyítja jobban, hogy messze földről jöttek a hálaadók, akik a háromkirályok személyében akkor ott az egész emberiséget képviselték. Mi a helyzet az én lelkemben? Ott is megszületett? A lélek olyan, mint a várandós, szüntelenül vajúdik, mert a lélek rejtekén valami mindig születik. De mi? Jézus vagy Barabás? Mi lehet több számomra, mint a betlehemi jászol kietlen szegénysége egy didergő gyermekkel, vagy a javak bizonytalan gazdagsága a gyermek nélkül? Kellemesebb-e a szemnek a pénz csillogása, mint egy ártatlan gyermekszem könnyes ragyogása? Övéi őt be nem fogadták. Ha én az övéi közül való vagyok, ezt mivel bizonyítom? Ha pedig befogadtam, hogyan bánok vele, jó helye van nálam? Milyen vendéglátó vagyok? Csak egyszer, egy percre, egy pillanatra, ha meg tudnám érteni az óriási titkot, hogy a hatalmas Isten kopogtat nálam. Nemcsak karácsonykor, akárhányszor csak hagyom. Lipp János hitoktató Karácsonyra dédi hazatért Rózsi néninek nehéz élete volt, de az önként vállalt keresztet zokszó nélkül hordozta. Józsi bácsival egy máriapócsi búcsúban találtak egymásra. Szerelem volt első látásra. De a háború kegyetlenül közbeszólt, a fiatal Jóskát kivitték a frontra, hat év hadifogság után térhetett haza. Az állomáson mindenki könnytől és örömtől ragyogó szemekkel várta szeretteit, Rózsika is a legszebb ruháját vette fel, és virágcsokrot is vitt Jóskának. A marhavagonokból leszálló csontsovány hadifoglyokra alig lehetett ráismerni. Jóska bottal jött, a jobb térdét szétroncsolta egy gránátrepesz, ezért amputálták a lábát. Összeházasodtak. Jóska portás lett, műlábat is kapott, Rózsika pedig zöldségeiből és virágaiból még a piacra is tudott vinni, így összekuporgattak egy házra valót a temető közelében. Két gyermekük született, egy lázadó természetű fiú és egy szorgalmas, jó kislány. A fiúcskát gyerekként elvesztették, a szomszéd kisfiú csúzlijából véletlenül repült a kavics a gyermek halántékára, a megcélzott veréb helyett. A családot is megviselte a veszteség, az édesapa sokat kínlódott, egyre betegebb lett, már a munkáját sem bírta ellátni. Rózsi néni is gyakran volt kórházban, többször operálták, de a lányukból tanult ember lett. Ez volt egyetlen vigaszuk. A lány férjhez ment, de a viszony egyre rosszabb lett a fiatalok és a szülők között, így az unokákban sem találhatta meg remélt örömét. Távolra is költöztek. Józsi bácsi elveszítette megszokott környezetét, barátait, egyre szomorúbb lett, majd mély depresszióba sülylyedt, és hamar elment a minden élők útján. Rózsi néni szomorúságába váratlan öröm köszöntött be, megnősült az unokája, és elfogadta a nagymama meghívását, lakjanak együtt a családi házban. Boldognak érezte magát, mert megszületett a dédunokája, a szokásosnál mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki kettőjük között. A dédike neki adta az új imakönyvét, tanította imádkozni, elvitte magával minden szentmisére. Csakhogy a fiatalok elköltöztek. Dédikét hamarosan agyvérzés érte, majd a lánya - az orvos tanácsára - hozzájárult, hogy az „elfekvőbe" vigyék. Ott a rácsos ágyban Rózsika néninek napokig hulltak a könnyei. Hiába látogatták, ő úgy érezte, már nem kell senkinek, végleg lemondtak róla. A dédunokának azonban nagyon hiányzott. Karácsonyi ajándékként azt kérte, hogy jöjjön haza dédi, ő őrizni és kísérni fogja, el ne essen. Egy este, amikor már mindenki aludt, a kisfiú összehajtogatta az ágytakarót, bevitte a dédi szobájába, leterítette a szőnyegre, a dédi ágya mellé és kis párnájára lehajtva fejét álomra szenderült. Reggel ott találtak rá. A nagymama, dédike lánya azonnal autóba ült, és rohant édesanyjáért. Mire hazaértek, már állt a feldíszített karácsonyfa, alatta rengeteg felbontatlan csomag. Beléptek a szobába, Petiké kitárt karokkal futott dédike felé, akivel azóta egy szobában alszanak, és az esti imát mindig Arany János versével kezdik: „Kis kacsáid összetéve szépen, imádkozzál, édes gyermekem!" Dédike azóta járókeret nélkül, önállóan jár, a szeretetnek az a szála tartja életben, amelyik a Pétike szívét az ő szívével köti össze. A lánya pedig nyugdíjasként gondozza tovább. Kulcsár Erzsébet 2007. december 23-30 * Karácsonyi tűnődések Most került vissza hozzám Szerb Antal háromkötetes esszé- és kritikagyűjteménye. Hozzá hasonlóan szellemes irodalomtörténész azóta sincs. A Mindig lesznek sárkányok című kötetben magyar tárgyú írásai szerepelnek. Itt olvasható a háború negyedik karácsonyára kiadott Almanach elé írt bevezetője, amelyben Paxus Oppidanus legendáját idézi. Ez a jeles humanista észre sem vette, hogy kigyulladt a háza, békésen szunyókált tovább. Nagy nehezen kivonszolták, s akkor kezdett ébredezni. Egyszer csak kitépte magát megmentői kezéből, s visszarohant az égő házba. Pár pillanat múlva visszatántorgott, könyvvel a hóna alatt. Úgy szorongatta, mintha egyetlen vigasztalója lehetne. Erről a jelenetről mindig karácsony üzenete jut eszembe. Ég a ház, a világ körülöttünk, de évről évre belemerülünk a születés misztériumába, mert valóban vigasztalónk, reményünk. Talán ez az analógia is fölmerült Szerb Antal tudatában? Miért is ne! Az Almanach megjelenésének évében már a végzet szárnya suhogott fölötte. Az utolsó pillanatig a csodákat figyelte a hétköznapokból. Hátha az ő szorongatottságát is feloldhatja a csoda, a béke megszületése, amikor ismét könyvek között találja meg évezredek reményt adó bölcsességét. Reményik Sándor nevét hosszú évekig leírni sem volt célszerű. A kézikönyvekből annyit lehetett megtudni róla, hogy Végvári néven irredenta verseket írt az első világháborút követően. Az „irredenta" azt jelentette, az erdélyi magyarság sorsát siratta, panaszolta. Sokan menekülésre fogták a dolgot, hogy másutt próbáljanak szerencsét. Egyik legszebb versét, amelyet Erdély magyarságának fogyatkozásáról írt, el-elolvasom, s fájdalmas szívvel gondolok azokra, akik az itthoni nyomorúság elől nyugatra indulnak: Még nem tudom, Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De addig, varjú a száraz jegenyén: Én itthon maradok. „A nagyvilágon kívül Nincsen számodra hely..." De mi van, ha már csipetnyi helyet sem talál magának a szegény? Ezt a gondolatot, a hazához való hűség kötelmét Németh László sokszor megfogalmazta. Tegnap este az íróról készített fényképek gyűjteményét lapozgattam. 1985-ben jelent meg, tíz évvel halála után. Szokás szerint a korszak politikusaival többször látható. Nem kétséges, hogy emezek saját renoméjukat igyekeztek növelni társaságában, ő azonban egészen más társaságban érezte otthon magát: Sinkovits Imrével, Déry Tiborral, Borsos Miklóssal, Tüskés Tiborékkal, Foda Andrással és természetesen Weöres Sándorékkal, Pilinszkyvel. Alig három hónappal halála (1975. március) előtt családja körében készült róla karácsonyi fénykép. Patriarchaként ül lányai, vejei és unokái között. Ez lett volna igazi küldetése: nevelni, műveltséggel beoltani a magyarságot. Küldöttnek termett személyiség volt. Az ószövetségi prófétákra, Isten küldötteire nem mindig hallgattak. Nem értek a nagypolitikához, de az értékeknek mondott anyagi javak kultusza az Amerikai Egyesült Államokból szivárgott Európába. Ám, mintha néha csődöt mondana ez a szellemiség, amelyet olyan következetesen bírált az előző pápa, II. János Pál is. Némi kárörömmel olvastam a Népszavában az amerikai külpolitikai fiaskókról szóló cikket. Az az érzésem, ez nemcsak egy előre épített külpolitika csődje, hanem egy szellemiségé is. Talán mégis van valami, ami felülmúlja a fegyvereket, s aki reményt adhat, hogy békesség terem az embernek. A Messiás életének, küldetése beteljesítésének alapjaiban kellett volna megráznia a világot, hisz olyan térfogatot adott a létnek, amelyben a szeretet az uralkodó érzés. És mi történt? A tömeg, melyet - amint Márknál olvassuk - felizgattak a főpapok, Barabás szabadon bocsátását követelte. Szeretet helyett egy gyilkost választottak, így történik azóta is. A jászolban fekvő kisded elé lépve mintha megváltoznánk. Erről Tóth Árpád szép költeménye szól. Jövőre lesz száz éve, hogy megírta karácsony táján. Szelíd gyermek, mért késztetsz, hogy megállják. Felém mért nyújtod nyájasan kezed? Szívem, mely mindig későn érkezett, Szelíd gyermek, lásd, lomha, furcsa, bágyadt. Leomlanék csókolni jászoágyad, Mint ki mirhát hoz, s kit csillag vezet, De lásd, a mirha s csillag elveszett, És eltemettem minden drága vágyat. Álomsereg víg Fáraója voltam, S szép katonáim zengő csodasorban Vittem dórén, amerre örvény tátong. S most itt vagyok, szelíd szavadra vágyva, Mert nem maradt más bennem csak a gyáva, És gúnyolódnám, s ajkam halk imát mond... És aztán? Felállunk, hogy folytassuk, ahol abbahagytuk. Karácsony az az ünnep, amelynek üzenete még azokhoz is elér, akik nem hisznek jelentésében, kétkednek az evangéliumok leírásaiban. De a történelem és egyéni sorsunk is azt mutatja, elmúlik az ünnep, és tovaszáll vele mondanivalója is. Rónay László * PÉBERES az egészséges emberért KARÁCSONYKOR IS EGÉSZSÉGESEN Figyeljünk hát oda egészségünkre, hiszen a téli hónapokban könnyebben találnak meg bennünket a különböző meghűléses betegségek vagy az influenza. Előfordulhat, hogy annyi is elegendő, ha sorban állás közben valaki ránk köhint, így mire elérkezünk karácsony estéhez, azon kaphatjuk magunkat, hogy legyengülten, náthásan, lázasan állunk a karácsonyfa mellett. Ahelyett, hogy élveznénk az ünnep adta örömöket, a betegség kínoz minket. Egészségünk megőrzésére azonban találhatunk megoldást. A megfelelő, kiegyensúlyozott étrend mellet immunrendszerünk megerősítésében nagy segítséget nyújthat a Béres-csepp, amely már több évtizede bevált magyar készítmény. A Béres-csepp olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli, így hozzájárul szervezetünk ideális működéséhez, immunrendszerünk megerősítéséhez. Napi 2x20 Béres-csepp és a felszívódásához nélkülözhetetlen C-vitamin szedésével megerősíthetjük immunrendszerünket, hogy karácsonykor együtt örülhessünk a családdal. A Béres-csepp vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Közeledik a karácsony. Már túl vagyunk az advent nagy részén. Azok, akik nem voltak igen előrelátóak, és nem vásárolták már meg idejekorán, novemberben vagy még korábban, szeretteiknek az ajándékot, most próbálják meg beszerezni azt. Mivel ez a szeretet ünnepe, ezért mindenki azon munkálkodik, hogy hozzátartozóival a lehető legmeghittebb hangulatban, a családi szokásoknak megfelelően töltse a karácsony estét. Ezért igyekeznek, hogy hagyományoknak megfelelő ételek kerüljenek a karácsonyi asztalra. Megveszik a családi tradíciónak megfelelő kicsi vagy nagy karácsonyfát, a díszeket, a kicsik kedvenc szaloncukrát és a gyerekek legrejtettebb kívánságainak megfelelő ajándékot. Mindezek teljesítése pedig sok erőt, energiát kívánó feladat! A cél pedig az, hogy szenteste jókedvűen, egészségesen, szeretteinkkel közösen együtt álljuk körbe a karácsonyfát.