Uj Idők, 1896 (2. évfolyam, 1-27. szám)

1896-05-17 / 21. szám - Bartóky Mariska: Lizet kisasszony / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

— 5 ° 4 -St m­agyar n­emzeth­e?! A honfoglalás magasztos zsolozsmájába belevegyül egy méla hang. A hol viruló ifjúságában varázsa művészete az első babéro­kat aratta, búcsúzik most Blaha Lujza a színpadtól és a közönségtől. A szinpad: az ő egész világa, közönsége: az egész nemzet Nyugalomra vágyva, kegyeletes szívvel még egyszer elzarándo­kolva a hová múltja, egy-egy diadala emléke köti s egyenként bú­csúzik közönségétől. Megilletődve szemléljük a tüneményes művésznő diadalmas zarándokútját. Még teljes elragadó mivoltában látjuk ragyogni mű­vészetét, hangja ezüstje, mosolya édessége még egyre az örök ifjú­ságra emlékeztet, melyet neki szeretetünkben tulajdonítottunk. S az örök ifjúság e mosolyával békül ő meg a lemondás gondolatával s vágyódik nyugalom után. Nem marasztalja a taps, nem csábítja a diadal, melylyel búcsúzva újból meghódítja a magyar sziveket. De Blaha Lujza fáradt s nekünk tisztelnünk kell fáradtságát. Útját véges-végig bevilágította a dicsőség napja s göröngyeit háladatosan virággal hintette be a magyar nép szeretete. Ha ünne­peltetésének, jelentőségének mivoltát kutatjuk, nem mondhatjuk művészetét pusztán nagynak, vagy akár páratlannak. Gondviselés­szerű művésznőnk ő, milyen csak a kiválasztott nemzeteknek jut a balsors idejében. Az ezeréves magyar fájdalom szólalt meg a Blaha Lujza dalába s a­hogy a szívekbe lopódzott, megtermékenyítette hazaszeretettel s bizó reménységgel. A raboskodó sasoknak hirdette a megváltást a szabad csalogány. S ha széles Magyarországon most minden taps néki szólna, minden virág neki nyílna, a magyar nemzet nem róhatná le tar­tozását csalogánya iránt. Nincs dicsőség, mely el nem homályo­sulna az övé mellett, nincs érdem, mely vetekedhetnék az ő ér­demeivel. De a nyilvánvaló dicsőségben s titkos szenvedésekben gazdag pályáról lelépvén, a művésznő nagy szivéhez méltó ugyan a hálás elismerés, hogy a nemzet nem maradt adósa egyetlen vi­rággal sem, ám a nemzet, hogy méltó legyen nagy művésznőjé­hez, nem mondhatja ugyanezt. Irigységgel tekintünk más, nem hálásabb, de gazdagabb nem­zetek művészeire, a­kik dicsőségüket fejedelmi pompában élvez­hetik s a­mikor nyugodalomra hajtják fej őket, nincs gondjuk a holnapra. Blaha Lujza több nekünk, mint más nemzetnek a leg­nagyobb művésznője. Blaha Lujza a mi poézisünk, a mi bálványunk, a mi nemzeti öntudatunk. Földi­ javak nem jutottak neki a nem­zettől. Nem gondolunk erre most sem, mikor tartozásunk nyilván­való s lerovását szinte parancsolja a megható alkalom, hogy az utolsó babért rakjuk lábaihoz. Nem. Blaha Lujza sokkal magasabban áll fölöttünk, hogy látása pusztán erre emlékeztetne. De érezzük, hogy nekünk nem elég a puszta bucsu, egy utolsó est káprázatos emléke, aztán semmi több. Blaha Lujza mindegyikünknek szívében lakozik mint jóságos barátnőnk, ugy éreztük, hogy dala épen csak nekünk, személyünknek szól s bennünket akar megvigasztalni, jó­kedvre hangolni. Ugy akarunk tőle búcsúzni, mintha a kezét nyúj­taná s utolsó emlékül ereklyét ád nekünk, melyet tiszteletben tart­hassunk s kegyelettel adhassunk át utódainknak, hadd lássák, ki volt az a Blaha Lujza, a kiről annyi csodás emléket hall. Ez az érzület, melyet egyszersmind a nagy művésznő iránt való lerovatlan tartozásunk tudata hat által, érlelte meg bennünk az eszmét, melyet minden magyar csak örömmel és lelkesedéssel fo­gadhat s melynek megvalósításához Blaha Lujza közreműködése nélkülözhetetlen. Blaha Lujzának százezer arcképét akarjuk a magyar közönség rend­ekezésére bocsátani és mindegyiket a művésznő sajátkezű aláírásával látná el. Százezer ily ereklye egész Magyarország közönségének — jól tudjuk — kevés. De a tervünk alapjául a legkisebb mennyiséget vettük, mely mellett célunk megvalósítható. Egy-egy ereklye 2­árttával váltható meg, az így befolyó kétszázezer forint egyik fele a képek beszerzésére és terjesztésére szükséges, a fenmaradó százezer forintot pedig a nemzet ajándékakép Blah­a Lujzának adjuk át, jeléül a nemzet hálájának, példaképen a következő nem­zedékeknek s hatalmas ösztökélésül minden művészetnek, melyet a nemzet az ő szegénységében is ápolni tud. A befolyó összegeket a belvárosi takarékpénztár fogja kezelni, a képek előállítását, kezelését és szétküldését a Magyar Irodalmi Részvénytársaság vállalta magára. Felhívjuk tehát a lelkes magyar közönséget, segítsen bennün­ket e tervünk megvalósításában. Fölöslegesnek tartjuk a nagy sza­vakat, a buzdítást, mindnyájan sietni fogunk a Blaha Lujza emlék­képét megszerezni, hiszen a szivünk kívánja azt meg! Budapest, 1896. május havában. Dr. Wlassics Gyula s. k. magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter védnök. Báró Nopcsa Elek s. k. elnök. Gróf Apponyi Albert s. k., Gróf Csáky Albin s. k., Ditrói Mór s. k. (a vígszínház m. igazgatója), Evva Lajos 5. k. (a népszínház igazgatója), Dr. Falk Miksa s. k. (a magyarországi hírlapírók nyugdíjintézetének elnöke), Dr. Fenyvessi Ferenc 5. k. (a m. kir. opera­ház és a nemzeti színház nyugdíjintézetének elnöke), Gróf Festetich Andor s. k. (a nemzeti színház igaz­gatója), Horánszky Nándor 5. k., Justh Gyula s. k., Káldy Gyula s. k. (a m. kir. operaház igazgatója), Kamermayer Károly 5. k. (min. tan., a székes­főváros polgármestere), Kossuth Ferenc s. k. Péchy Tamás 5. k. Báró Podmaniczky Frigyes s. k., Rákosi Jenő s. k. (az »Otthon« írók és hírlapírók körének elnöke), Ráth Károly 5. k. (a székes­főváros főpolgármestere), Ugrón Gábor 5. k. Várady Antal s. k. (a nemzeti színház dramaturgja). A „Magyar Irodalmi Részvénytársaság" nevében : Dr­. Vitava József, elnök. Dr. Herczegh­ Mihály (alelnök) Lampl Hugó (felügyelő biz. elnök­) Dr. Szalay Mihály (vezérigazgató): A színpadtól búcsúzván, megindultan tapasztaltam a közönség kifogyhatatlan jóakaratát, szeretetét, mely művészi pályafutásomnak legszebb jutalma marad mindenha. Hálatesten vettem tudomást kü­lömböző mozgalmak­ról is, melynek szintén a közönség páratlan elismeréséből folynak s melyeknek célja, hogy én is abban a megtisztelte­tésben részesüljek, melyben néhány éve koszorús írónk, Jókai Mór részesült. Köszönetemet mindazoknak, a­kik érdekemben ily irányban buzgólkodnak, de kötelességemnek tartom ez úton is tudomásra hozni, hogy a társadalom tájékozottsága megkívánván a vezetés teljes egységét, én a reám nézve min­den tekintetben megtisztelendő mozgalmak közül csak ahhoz csatlakoztam közvetlenül, mely elsőnek indult meg a nagy­méltóságú dr.­Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi magyar kir. miniszter ur védnöksége mellett alakult és melynek adminisztratív részét a Magyar­ Irodalmi Részvény­társaság vállalta magára. Budapest, 1896. május havában. Báró Splényi Ödönné Blah­a Lujza s. k. Az egész ügy gyors lebonyolítása érdekében tisztelettel kérjük úgy a fővárosi, mint az ország n. é. közönségét, hogy a megrendeléseket lehetőleg azonnal a Belvárosi Takarékpénztárhoz, Koronaherceg­ utca 3. »a Blaha Lujza alap« javára, legjobban postautalványon, kegyes­kednek beküldeni. Kérjük a címek pontos kiírását, hogy a szét­küldést rendesen lehessen lebonyolítani. A Magyar Irodalmi R.-T. igazgatósága.

Next